A tér-idő görbületről

Ma írtak nekem egy válaszlevelet egy munkahelyről, hogy sajnálattal értesítenek, hogy nem vesznek fel. Szeptember első felében adtam be az önéletrajzomat, majd szeptember végén mondtam nekik én, hogy köszönöm, mégsem. Ennyi idő kellett nekik a felejtéshez.

Volt egy nap a múlt héten (szerintem rá fogtok jönni, hogy melyik), amikor minden dokumentumot így dátumoztam meg: 2018. 01. 62. Nem tűnt fel. Akkor sem, amikor szólt miatta valaki. Úgy kellett kiverni a szememet vele fejemből a fals számozást. Dallamok szoktak így tapadni, mint ez a hatvankettedike. 

Azt hiszem, mostantól minden posztom alá odaírhatom, hogy #midlifecrisis

Mostantól pedig csakazértis

örülni fogok a születésnapomig tartó egy napnak, a születésnapomnak, és egyáltalán, minden napomnak, örülni fogok az öregedésnek, a télnek, a hidegnek, a hónak, a jégnek, a tegnapinál már jobb nyakamnak, örülni fogok a tavasznak, a nyárnak, az ősznek, az új télnek, örülni fogok a testemnek, hogy van - de annak is, ha sikerül javítani vagy szépíteni rajta, örülni fogok, hogy sokat dolgozhatok érdekes helyen, de annak is, ha mégsem hosszabbítanak meg a próbaidő után és elkezdhetek valami újat (jó, azért annak nem fogok annyira örülni, bár nagyon lóg a nyelvem). És már előre örülök az utazásnak, annak a sok mindennek, amit enni látni fogunk, és a hazaérkezés után a munkának megint, és annak, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy egészséges legyek. Jó, ma még megittam egy üveg kólát és van nálam három kis csoki is... azokat majd elajándékozom és annak is örülni fogok. Ma a macska belémtörte a kemény bajszát, a hasamba, de nem azért, mert az olyan kemény kockahas, hanem mert annyira bújt az okos fekete arcával hozzám. Ennek is örülök.

Kezdődik

Azt hiszem, az idei születésnapommal végérvényesen belépek az öregasszonyok, a nyanyák, a mamókák,  a vénségek, mámikák (stb rokonértelmű szavakkal jelzett nők) világába. Régebben úgy képzeltem, ez lesz majd a fele. Régebben sok mindent képzeltem, na. Mert akkor még volt képzelőerőm. Meg mindenféle erőim voltak még. Ma meg? Ma meg már semmilyen erőm nincs. Úgy kezdődött az év, hogy rögtön másnap nagyon beteg lettem. Azóta sem hevertem ki teljesen - de az új munkahely meg a vizsgaidőszak* nagy úr. Aztán egy kissé sietős reggelen két (vagy három?) hete pénteken azt mondta a jobb térdhajlatom a lábam külső oldalán, hogy reccs. Napokig nem tudtam még aludni sem a fájdalomtól, nemhogy ránehezedni. Mostanra mintha már javulna. De ma reggel fésülködés és az azt követő kissé hirtelen fejfordulatkor azt mondta a nyakam: reccs. Ilyenkor mindig úgy képzeljétek, hogy kívülálló számára is hangos reccsenés történt - csak kívülálló nem volt sehol. Azt hittem, menten leesik a fejem. De nem esett le, bár mostanra kezd körvonalazódni bennem az az elképzelés, hogy talán jobb lenne úgy. Nem tudom forgatni a fejem. Emelni sem. Lehajtani sem. Mr a lapockám közt is égetően fáj a gerincem. A fejem pedig a tarkómtól a homlokomig, mintha egy elég erős satuba zárták volna. Masszíroztam - nulla siker. Vettem rá Flektor tapaszt, nulla siker. Próbáltam tornáztatni. Röhögséges eredménynek mondanám, ha tudnék röhögni. Nem tudok. Harapni sem. Nyelni is alig. Gyanítom, hogy ez a nyaki szakasz kisérvesedése. Attól tartok, pontosan tudom, miről beszélek. Ki van fizetve az utazás és a szállás. Határidőim vannak. És hányingerem egész nap. A születésnapom nyilván fájdalmak közt telik majd. Mint ezután mindig. Már sírni sincs kedvem. 

*eddig négy darab ötössel állok a tabellán. A többiek jegyeit nem ismerem, a Neptunban az nem szokás. 

élet a géllakkon túl

Az a baj jó, hogy ezen a munkahelyen mit sem számít, ki van-e géllakkozva a körmöm. Két okból sem. Egyrészt azért, mert az ész a fontos, Na jó, ez persze egyben elég nagy baj is, de most még ugorjunk. Majd a próbaidő végén elválik, megütöm-e a szintet vagy csak a bokám. A másik pedig az, hogy annyira fiatal mindenki, hogy ezek a lányok itt még spontán módon szépek. És okosak. Nagyon durva hely, na. De most a géllakkozott körmeimet helyezném a fókuszba. Vagy inkább az asztal alá. Brutálisan néz ki a kezem. Mintha leprával kentem volna be, mielőtt egy sarokcsiszoló géppel végigmentem rajtuk. Vagy aztán. A sorrend mindegy, az ocsmányság a lényeg. És erősen addiktív, rettentő nagy a külső késztetés, hogy menni kéne megint. Mármint a látvány késztet. Rettenetes, nem tudom, hogy ragozhatnám még. De nem megyek. Ki fogom bírni és lenövesztem. Azért, mert kéthetente kéne járnom a körmöshöz. Sem elég időm, sem elég pénzem (hogy az ambíciómról már ne is beszéljünk). Szép volt egyébként, komolyan. De ahogy letelt a megadott idő, iszonyatosat rondult, ennél még akkor is százszor szebb, ha nem csinálok vele semmit. Mondjátok meg őszintén: aki valaha is géllakkot tetetett fel, az számolt azzal, hogy soha többé nem mulaszthatja el a látogatást a körmösnél? Én erre nem voltam felkészülve. Fodrászhoz járni is durva, de nem ennyire.

Unortodoxiában

Én nagyon megszerettem a kimcsit, de arra nem visz rá a lélek, hogy a hűtőből kiszedett hideg dolgokat egyek januárban Úgyhogy megmelegítettem, mintegy kimcsi-levessé. A lengyel zsurek mintájára, tudjátok, az is ilyen rohasztott erjesztett dolog. Nagyon finom volt. És remélem, megvéd minden rontástól betegségtől, ami az orvosi rendelőben ragadhatott rám azalatt a jó fél óra alatt, míg a receptemre vártam (nem kimcsi receptre)

V. négyest fog kapni testnevelésből. Heti öt edzése van. Ezért heti egy testnevelés órára nem jár be. Ezért a tesitanár megsértődött. Vagy nem - nem tudjuk. V. azt mondta, tegnap felment hozzá (értitek, a tesitanár V.-hez) és elnézést kért tőle, hogy 4,39-re semmiképp nem adhat ötöst. Ehhez nem értek. De azt gondolom, hogy talán nem kéne minden baromságot leosztályozni. Például a kislabdahajítást. Arra például kettest kapott. És a távolugrásra hármast. Az ötös szintet azok a lányok tudják megugrani, akiknek olyan hosszú a lábuk, hogy V. hónaljáig ér. Miért ugyanaz a szint (hosszban, gyorsaságban, magasugrásban) a 155 centis gyereknek, mint a 180 centisnek?

Mindenkinek azt mondtam, hajat mosni megyek. Úgyhogy most már tényleg. Rajzolni majd máskor fogok.

ezzel játszom

Fejben írok is, de ha akad olyan időm, amivel szabadon rendelkezem, akkor inkább rajzolok. Mert annyit gépelek amúgy is, mintha gépírónőnek vettek volna fel. Pedig nem. Az is igaz, hogy én csak két ujjal gépelek - amúgy meglepően gyorsan - így nem véletlen, hogy ez a két ujjam a nap végére letörik a megerőltetéstől. Próbáltam terhelni a nem dolgozó ujjaimat is, felszabadítandó a kis rabszolgaujjakat... mutatom, mit tudok bénán és vakon: hsxs s.v fc .cnlens.ss.cc.c d, c-sq-m.c-mca-aXS,   eédm,e xa.a-xma x-d,s sd.éclédáe.wee dáwáwmlxclkejeűáű

q,zdlm cűeev aűŰZX  -&DÁR.ŰRxáex eá,c cád cée cáeásw
wwx féfvm bggb f     égbv,bgBG
tTg,bgf,gb--g-g

Szóval, talán értitek, miért rajzolok inkább. Tegnap este egyébként arra riadtam, hogy elaludtam rajzolás közben. És szeretem az új munkámat, és lassan talán azt is elérem, hogy az is viszontszeressen engem (mondom, lassan), és levizsgáztam mindenből az iskolában és meggyógyultam átmenetileg kevésbé köhögök, így most épp nem kell antibiotikumot szednem, és szállásokat nézegetek, és két olyan ember is megkeresett egy héten belül, akikkel közel évtizede (vagy több is) nem kontaktáltunk és jó volt. Ma buktát fogok sütni - a múlt héten már egyszer kipróbáltam, a tésztahömpölygetés nagyszerűen regenerálja a gépeléstől letört megfáradt ujjakat, megyek is...

nem idejemúlt téma, nálunk még áll a fa és szép is - hát most jutottam addig, hogy megörökítsem rajzoljak egy karácsonyfát

Valamikor a közelmúltban esett a hó, akkor sétálni mentem... aztán rajzoltam... látjátok, egyszerűen működő lény vagyok: a könnyen átlátható élmény - lenyomat szinten működöm

Ja, nem... ezt csak elképzeltem... hogy mi lenne, ha tavasz lenne tulipánokkal... aztán hazahoznám vázába... aztán eszembe jutott a csendélet szó, ahhoz meg alma mindenképp kell... kiskanál nem (igen, ez nem egy nagyfejű kobra, hanem minden lében kiskanál)

Tegnap shoppingolni mentem anyukámmal és V.-vel a plázába Hádába, kiálltuk a sorainkat, ők sok holmit kaptak, én meg nem. Erről jut eszembe, hogy gellert kapott a fogyókúrám és... izé... hát fordított előjelet vett...

Noha borzalmas kép, nem engem ábrázol... csak a szemei miatt tartottam meg... megtanultam ugyanis, hogy tudok nem fedőszín üzemmódban is rajzolni... sőt, festeni is

A radírt is használom festésnél is, hófehér felületet eredményez... odáig vagyok a technikától... de most a buktatészta következik (élőben)