Mi lett a gondosan kiválasztott alapozómmal?

Hát, semmi.
Mert amikor autóztunk az esküvő városa felé, azt mondtam a mellettem ülő (és vezető) A.-nak, hogy jaj, azt sem tudom, a szemfestékemet eltettem-e. Mire ő rám sem pillantva (de hát tudjuk, épp vezetett) azt mondta, hogy ennek őszintén örül. Mire én megkérdeztem, mi baja a szemfestékemmel. Mire ő azt mondta, hogy rettenetesen öregít. Mire én (látványosan, hogy vezetés közben is észlelje) majdnem szívinfarktust kaptam. Hogy nehogy már az öregítsen, hogy egy kicsit kipödröm a szempillámat és áthúzom a szemöldökömet (talán nem ezek a kozmetikai szakszavak vonatkoznak a szempillaspirál használatára - de értitek, ugye?) Mire A. azt mondta, hogy ő nem a spirálra gondolt, mert az szerencsére tényleg nem látszik, hanem a színes festékekre - merthogy én festéket mondtam. Amiben igaza van, tényleg alulképzett vagyok a sminkművészetekben is. De persze, befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy A. öregnek láthat, és ha a cseppnyi szemhéjfestéktől (évente nagyjából hétszer) így viszolyog, akkor mit tenne, ha tudná, hogy az egész arcomat ellepő alapozásra (púderozásra?) készülök, így a csodálatos pórusösszehúzó, arcfeszesítő és ránctalanító púderemet sem nem említettem, hogy egyáltalán létezik, sem elő nem vettem, mert semmiképp nem akartam, hogy a nálamnál sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimhez képest A. még öregebbnek lásson.

Aztán nem tudom, mi lett volna ha - de hajlok arra, hogy jól döntöttem, mert A. azt mondta a nálam sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimre, sőt, az ő náluk is sokkal fiatalabb (igaz, nem feltétlenül szebb) apai ági unokatestvéreikre is, hogy én azoknál mindnél sokkal szebb vagyok - és ezt bizonyítandó táncolt is velem (ez kicsit félreérthető így - igazából nálunk A. szeret és tud is táncolni, én meg nem - de vele mégis szeretek hogy ne kelljen neki mást felkérni, például a nálam sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimet), úgyhogy én végül is úgy éreztem (tessék, királylányság kívánságra), hogy végül is nagyon szerencsés vagyok, mert noha nem vagyok olyan szép, mint a sok unokatesóm (vagy az ő távolabbi unokahúgaik), mégiscsak nekem jutott a legjobb pasi, de komolyan.

És atyaég, hogy milyen finomakat ettünk! Aztán még estig bóklásztunk a városban a gyerekekkel és egyéb kedves gyerekes rokonokkal (A. nélkül, mert ő már reggel elhúzott edzésre, hogy még szoborszerűbbé tegye nekem a testét) és estére haza is értünk. És éhesek lettünk - mert a sok finomság mulandó - de nincs itthon semmi, csak önmagukban ehetetlen alapanyagai a valamiknek. Majd holnap.

Az elvesztett királylányság

Épp gyöngyöket varrok V. bokáig érő bordó selyemruhájára, amit az esküvőn fog viselni (az ezüstkabáttal - természetesen). És azt gondolom, hogy olyan jó neki. Mert akkor élheti át/meg a királylányságot, amikor kell. Körülbelül egyéves korától érdekli az öltözködés (lehet, hogy korábban is érdekelte, de korábban kevésbé tudott szót emelni azért, hogy azt adjam rá, amit ő szeretne) - akkortól azonban hallhatóan nagyon határozottan tudja, milyen színű dolgokat óhajt viselni (kezdetben csak rózsaszínt, aztán lilát, mára feketét, zöldet, bordót, kéket, barnát (stb - de ezek a preferenciák) is), azt is tudta, miféle ruhadarab legyen - elsősorban pántlika (ez a repülős-pörgős szoknyák és ruhák neve volt V. olvasatában), most is szívesen hord szoknyát, hosszút is, rövidet is, télen is, nyáron is, meg kalapot (igen), meg kendőket, meg kabátkákat, meg... szóval, nemcsak muszájból öltözködik, hanem mert élvezi, szórakoztatja is saját (egyre bővülő és egyre nehezebben kordában tartható) ruhatára.

Én meg? Nekem meg nem voltak szép ruháim. Amit nem úgy kell érteni, hogy annyira szegények lettünk volna, hogy még arra sem tellett, mert voltak ruháim, sőt, voltak a kor ízléséhez mérten csinosak is: volt kék, meg piros, meg barna (nagyjából ezek a színek uralták a hetvenes éveket), volt kockás meg egyszínű,  meg volt fehér ing sötét szoknyával, meg bumfordi kabát bumfordi cipővel. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban bárkin is rózsaszín ruhát láttam volna (mondjuk, amilyen színű idétlen bugyi- meg malacrózsaszínek akkoriban léteztek, jobb is így), a Lila ruhás nő című festményen kívül senkit sem láttam lila holmiban, szalagot csak a szovjet kislányok viseltek - az nagyon nevetséges másli volt, gyöngy nem nagyon volt - illetve volt strassz a farmergatyánkon meg hippis gyöngysorok a nyakunkban vagy a csuklónkon. De királylányruha nem volt - nyilván fel sem vettem volna. Tizenéves koromtól nemigen jártam másban, mint farmernadrágban, sötétkék vagy fekete pólóban, farmerdzsekiben, bakancsban. Most viszont elkezdtek vonzani a színek, a lebbenések, a (diszkrét) csillogások, a változatos formák és anyagok - V. kapja meg őket, mert ahogy én szeretnék kinézni bennük, az úgy húsz-huszonöt éve lett volna aktuális.

(Tegnap a DM-ben kerestem valami alapozót - szerencsétlenségére épp Á.-val voltam - kérdezte, minek kell. Hát, hogy szép legyek az esküvőn - mondtam. De hát te szép vagy - mondta Á. - ezen majdnem könnyekig hatódtam - aztán meg azt kérdezte: végül is mit értesz te szépségen? milyen szeretnél lenni pontosan?)

gyermekkorunk kedvenc rejtvényei

Az alábbi (élet)képek nagyon hasonlítanak egymásra, néhány apró hibát hibát azonban ejtett az élet - figyelj oda és keresd meg ezeket a különbségeket!

1. kép - a reumatológus szakorvosnál
járt már nálunk? most jön, mikor nincs is panasza? akkor minek?
(izé... preventív találkozásra gondoltam - eddig más kerületben laktam)
elhozta a papírjait? hadd lássam... igen, műtötték
(nem, nem műtöttek)
nem műtötték? akkor hogy gyógyult meg?
(járok gyógymasszőrhöz, meg gyógytornára is, azt otthon is csinálom, sokat gyalogolok)
masszőrnél én is jártam már, nagyon kellemes, de ne várjon tőle sokat
(öööö... nagyjából mindent neki köszönhetek... eleinte ugyan végigbőgtem a másfél-kétórás kezelést, de most már tényleg van kellemes része is)
a masszőr nem orvos, az nem gyógyít... a gyaloglással nem ér semmit, bár a mozgás nem árt... magát a gyógyszerek tették tünetmentessé, mit szed? fájdalomcsillapítót? izomlazítót?
(nekem erről nagyon más a tapasztalatom... a gyaloglás és a masszőr mindent visz - mióta járok, a gyógytornát is végre tudom helyesen hajtani - és mióta először jártam a masszőrnél, semmit sem szedek)
na, megnézem magát is akkor... látom, fáj a nyaka, elég ronda
(a szépségén nem tudok vitatkozni, de szerencsére nem fáj)
emelje a lábát... hajoljon le... magát eldiagnosztizálták, ezzel a sérvvel így nem mozog
(van három MRI felvételem különböző helyekről néhány hónapnyi időeltolódásokkal... ha az MRI egy modern képalkotóeszköz, és nagyjából ugyanazt mutatta mindhárom, akkor az eldiagnosztizálás kifejezést itt elég nehéz definiálni)
ezzel a kórképpel, ha igaz lenne, a leszázalékolását intézné
(ha az orvosokra hallgatok, akkor tényleg - köszönet a kivételnek)

2. kép - a gyógymasszőrnél
gyere csillagom! akkor gyere, amikor ráérsz! mindegy, van-e épp gondod vagy sem, könnyebb akkor segíteni, amikor nem ég a ház...jöhetsz hozzám bármikor, de tudnod kell, hogy én nem tudok csodát tenni
(de, igen, szerencsére)
a gyógyulásodat magadnak köszönheted
(meg neked - köszönöm)
ha te nem tettél volna érte semmit, nem itt tartanál, én láttalak, mikor nem tudtál járni
(húbasszus, tényleg nem tudtam)
de neked volt akaraterőd és kitartásod, emlékszem, hogy hogy szenvedtél az elején
(mint a kutya)
de benned van erő, te visszajöttél,újra és újra
(elkergetni sem lehetne)
nem mindenki hisz így magában
(a gyógymasszőrben)
de te nagyon megérdemled a gyógyulást, te mindent megteszel érte... persze folytonos odafigyelést igényel, de ezt te tudod jól.... nagyon jó, ha mozogsz is, jól csinálod, okos lány vagy te, bár mindenki ilyen komolyan venné!
(köszönöm!)
nekem ne köszönd, hozzám jöhet bárki, ha magáért nem tesz semmit, én nem tudok segíteni

Öt perc

Nem arról az öt percről szeretnék beszélni, ami rájön valakire, hanem arról, ami állítólag mindenkinek van, hát nem igaz, hogy nincs, mindenkinek arra van ideje, amire szakít magának, ha fontos lenne, én is egészen biztosan megoldanám.

Ha akarnám, biztosan lenne napi fél órám:
sportolni
szexelni
olvasni
angolt tanulni
kizárólagos időt adni a fiamnak
kizárólagos időt adni a lányomnak
kizárólagos időt adni a páromnak (mert nincs rá jobb szó)
kizárólagos időt adni magamnak
a kertben ügyködni
felhívni a barátaimat (még szerencse, hogy nincs sok)
elkészíteni a napi zöldségkosztomat, hogy dobozkákban magammal hozhassam
naprakészen követni a szakirodalmat (mindet, ki tudja, mi lesz belőlem)
süteményt sütni az iskolai rendezvényre
felhívni a családtagokat
tantárgyi versenyekre készíteni a gyerekeket
vásárolni menni (élelmiszert, ruhát, ajándékot, a sor bővíthető...)
befesteni a hajamat
személyesen azonosítani magam a pénztáraknál (ugye tudjátok?)
lemosatni a kocsit
hogy a hobbimnak éljek, ha az igazán fontos, megoldom (anyád)
elcsendesülni
zenét hallgatni (nem füldugasszal a buszon)
elmenni fogászatra, nőgyógyászhoz, fülészetre, allergológiára
beugrani egy moziba, egy múzeumba, egy koncertre...
a családnak egészséges ételeket tenni az asztalra
piacra járni


Ha akarnám, biztosan lenne napi tíz percem
angol videokat nézni
felmosni a konyhát
kiteregetni
áthúzni az ágyakat
elmosogatni
kiporszívózni
alaposan kiszellőztetni (azaz vagy tíz ablakot kinyitni és becsukni)
lemosni a konyhabútort
lemosni a szobabútort
kivasalni a ruháinkat
beszélgetni a szomszédokkal
matekozni a gyerekekkel
angolozni a gyerekekkel
magyart tanulni a gyerekekkel
történelmet tanulni a gyerekekkel
földrajzot tanulni a gyerekekkel
kémiát, biológiát, éneket, stb tanulni a gyerekekkel (anyuka, nincs napi tíz perce meghallgatni, mit csinált a lánya irodalomórán?)
lemosni legalább egy ablakot
kitisztítani a cipőket
kidobni a felesleges izéket (tetszés szerint részletezhető)
lábat szőrteleníteni
elküldeni anyósomnak azt a receptet, amit...
elmenni a könyvelőhöz
megkeresni, amit már rég megígértem
rendet tenni az összegyűlt papírok közt
bemenni tankolni
összesöpörni az ajtó előtt
felhívni a szüleimet
utánanézni ennek-annak
gyöngyöt fűzni
leszedni a függönyöket
kimosni a függönyöket
feltenni a függönyöket
az alakomra vigyázni
a pénzemre vigyázni
a kapcsolatomra vigyázni
a kapcsolataimra vigyázni
megkeresni a régi kollégákat/tanárokat/szomszédokat
a gyerekeknek uzsonnát készíteni
gyakorolni az új szakmát meg a régieket


Ha akarnám, biztosan lenne napi öt percem
felvarrni a gombokat
ellenőrizni a féklámpát
felpumpálni a biciklikereket
kicsomózni a nyakláncot
a cukrot mézzel helyettesíteni
mindenkire mosolyogni
sok folyadékot inni
sminkelni
követni a divatot
gyakorolni a kézírást
testradírral bohóckodni
angol és olasz dalokat hallgatni
kiválogatni a kinőtt meg a nyári ruhákat
a macskát megsimogatni
az elszáradt babszárakat a kerítésről lefejteni
a napi híreket (politika, kultúra, gazdaság) értő olvasással követni
ellenőrizni, nem égett-e ki vagy le vagy el vagy meg
ha igen, kicserélni
időt a napon tölteni
gyümölcsöt enni
kimosni a hűtőt (ha mindennap rászánod azt az öt percet, hidd el, elég annyi)
megöntözni a virágokat (csak öt percet kérnek az életedből! sajnálod rájuk?)
megismerni önmagam
megszeretni önmagam
megismerni másokat


Én hülye meg blogírással töltöm a drága időmet.. csak szólok, hogy ti pedig a még annál is kevésbé produktív olvasgatással... vigyázzatok, mert nem lesztek így jóba... sem a tanárokkal, sem a szomszédokkal, sem a szüleitekkel, sem a gyerekeitekkel, sem a párotokkal, sem a főnökötökkel (és senki mással sem, legfeljebb velem, azzal pedig nem mentek semmire)

Konferencián

Állnak az asztal körül az egyik előadás előtt és méregetnek: hossz, vastagság, szélesség, gyorsaság (stb) - kakaskodnak. Kiteszik mindet egymás mellé, sorba rendezik különféle szempontok szerint, összemérik, mutogatják a sajátjukat, próbálgatják egymásét, fennhangon dicsérik a magukét, lefitymálják a többiekét - de van azért olyan is, akiére mind irigykednek, ciccegnek, csettingetnek, megkérdezik, megfoghatják-e, kézbe veszik - a tulaj kihúzza magát és büszkén körbenéz.

járatlan úton bátraké a szerencse

V. már nagyon rég (tavaly óta? akkor csináltam utoljára) szeretne szilvás gombócot enni. De valahogy elmaradt - nem a szándék hinyzott, hanem a megfelelő szilva. Jártunk piacon nem egyszer, de mindenütt a nagy szemű, lédús, zöldes-lila szilvákat árulták, a rendes, szilva alakú, apró szemű, tömött, zamatos (netán muskotályos) mélykéket sehol - márpedig ha dinnyét rakunk a gombócba, akkor az túl nagy lesz...

Tegnap két fuvar közt (Á.-t vittük) beszaladtunk a piacra - és egyetlen néninél találtunk megfelelő szilvát (nem besztercei, ahhoz képest ízetlen, de apróbb szemű és  kékebb, mint a többi). Megkóstoltuk, megvettük, hazahoztuk. Ma este kilencre jutottam el oda, hogy készen álltam gombóckészítésre (a krumplit már reggel megfőztem, de V. a szilvát csak estére magozta ki - én arra rá sem értem - viszont mire végeztem a napi penzummal (7,5 km sikerült) és hazajöttem, megmosta és kimagozta mindet). Nem volt szívem hagyni, hogy hiába dolgozzon, nekiálltam hát: krumplit törtem vajjal, hozzáöntöttem azt a kis lisztet, ami még volt a polcon, majd kimentem egy újabb kiló lisztért. Hiába, egy dekányit sem találtam. Az összelisztezett krumpli köretként már nem jó, ráadásul arra nagyon számítottam, hogy V. reggel milyen szépen mosolyog majd, ha meglátja a gombócokat, így végigvettem, mit használhatnék liszt helyett. Kiejtettem a zabpelyhet, a kókuszlisztet, a zsemlemorzsát (és voltak egyéb dolgok, amik eleve fel sem merültek, mint pld. zöldpaprika, uborka, stb) - maradt a búzadara.

És képzeljétek: a gombóc jó lett! Csak néhányat főztem meg, a többit rájuk hagyom (én két napra el) - de az a néhány kifejezetten finom!