Ezek a lányok olyan édesek!

Pedig nem is csinálnak semmit. Áthívtuk mára N.-t, V. barátnőjét, hogy együtt készüljenek a szobrászversenyre. Vettünk egy nagy adag agyagot, leterítettem mindent viaszosvásznakkal meg műanyag terítőkkel, és most szobrászkodnak. Macskákat és sárkányokat készítenek, és főleg be nem áll a szájuk. Lics-locs, lics-locs, blablabla... lics-locs, lics-locs, blablabla... megállás nélkül beszélnek és kacagnak. Méghozzá csilingelőn. És ennyi elég is ahhoz, hogy elolvadjak tőlük ebédfőzés közben. Rakott kel lesz és zellerkrém leves. Meg egy másik napra gulyás leves, talán palacsintával, mert azt már nagyon rég ígérgetem nekik.

Múltkor írtam, hogy V.-nek a fülében vannak az ízlelőbimbói - nos, N.-nek pedig a szemében. Nagyon válogatós, alig eszik meg valamit... kivéve, ha az muffin. Mert a muffint imádja. Nem az ízét, a formáját. Szereti a csokisat, meg a meggyeset. De nálunk a répásat is, a kelt tésztás szalonnás - hagymásat is, a sajtosat is. Vicces!

Imaginációs gyakorlat

Tél van, a hófehér, puha utcáról betérsz egy ajtón. A postán találod magad. Sár és latyak fogad. Egyenesen indulsz el, de a szemközti ajtón piros nyilak mutatják: csak az oldalbejáraton juthatsz be. Átcsúszkálsz a sáros kövön az oldalajtóhoz, benyitsz. Ázott papírokra lépsz, érzed, hogy nem túl stabil a helyzeted. Továbbmész vélt célod felé. Megkerülsz néhány asztalt, útmutatónak szánt, de inkább útakadályt képező álló hirdetőtáblákat. Végül eljutsz a nagyterembe. Hatalmas fogadóhelyiség, van vagy tizenkét ablak. Ijesztőek a méretek, nem sejted a jövőt. Legalább hat ablak működik is, legalábbis így véled az ablakok felett villódzó vörös fényekből. A fények számokká állnak össze. 1156... 1157... 1158. Szépen követik egymást a számok,  ez biztonságot, kiszámíthatóságot sugall. Bal kéz felől nyomógombos fémszerkezet. Az elmosódott betűk a nyomógombok mellett lassan értelmet nyernek. Levélfeladás. Csekkfeladás. Értékcikkvásárlás. Illetékbélyeg. Pénzügyi tranzakciók. Megannyi különös szó. Megkeresed a te gombodat. Középtájt helyezkedik el a sorban, inkább rejtőzködik, mint hívogat. Levél- és pénzfeladás. Óvatosan, érzéssel nyúlsz hozzá. Megnyomod a gombodat. Papírcsík kígyózik elő a szerkezetből, rajta egy szám. A te számod. 6075. Páratlan szám. A számjegyek összege épp 9. Mit jelent vajon a kilences az életedben? A legnagyobb szám... aggodalomra azonban nincs okod: a terem szinte üres. Csak az ablakok mögött látsz mozgást, egyenruhába öltözött alakok ülnek a pultok mögött. A teremben két civil áll az ablakok előtt. Háttal állnak neked, nem látod, mit csinálnak, de szelídnek tűnnek, a teremben nincs jelen az agresszió. Előhúzod a borítékjaidat és a csekket, kikészíted a bankkártyát és felkészülten várod a sorod. Halk neszek. Látod, hogy mások is idetaláltak a kanyargós ösvényen. Az önműködő ajtó nyílik és csukódik. Beöltözött, havas alakok bukkannak fel. Mindenki megkapja a szerkezettől a maga számát. Az ablakok feletti fények éles, csilingelő hanghatások közepette változnak. 1159...1160...1161... a kiszámíthatóság érzése eltűnik belőled. Ezek a számok nem a te számaid. A te számod több, magasabb mindnél. Állj meg egy pillanatra gondolatban! Mit jelent ez számodra? Milyen hatással lehet ez az életedre? A homályos alakok feltűnnek, majd eltűnnek a teremből. Gyorsan cserélődnek, az állandóságot egyedül te képviseled a teremben. Gondolkozz el, mit érzel! Büszkeséget? Hatalmat? Boldogságot? A te számod mindnél hatalmasabb. Az egyenruhásokon kívül te vagy az egyetlen stabil szereplője a képnek. Előrébb lépsz, figyelni kezded a történéseket. 1162...1163...1164... keresed a szisztémát, a helyedet a rendszerben... 1165...1166... Nézz körül alaposan a teremben! Figyeld meg, mit csinálnak a bebugyolált alakok! Bejönnek.... gombot nyomnak... számot kapnak a géptől... beállnak a sorba... levelet adnak fel... csekket fizetnek be... távoznak a teremből. Halk folyamatosság, csilingelő hangok, vörösen felizzó számok. 1167...1168...1169... Nézz rá a saját számodra! Mit látsz? Mindnél nagyobb. Mindnél hatalmasabb. Páratlan. A stabilitás. Azt súgja egy belső hang, még sincs minden rendben. Egy pulthoz mész, mögötte egyenruhás fiú ül. Megszólítod. A hangod kedves, kérlelő. A fiú nem néz rád, gombot nyom. 1170...1171...Hat pultból kettő dolgozik, négy üresen áll. Vajon melyik lesz a te utad? A te kapud? Hallod a saját hangod, kissé erélyesebben. Legyen kedves! Az én számom nem illik a rendszerbe! A fiú nem néz rád, gombot nyom. Talán nem is ezen a világon él, talán emlék csak valahonnan, egy távoli, másik világból. Egy másik pultnál hosszú hajú lány réved a jövőbe vagy a múltba. Kérem! szólítod meg. A hang nem hatol át a pulton, láthatatlan akadályok vannak elrejtve a teremben. Nem adod fel. Áthajolsz a pulton, úgy szólítod meg az álomnak tűnő képet. Időtlen idők óta várok, mondod. Az én számom nem illik a rendszerbe... Az egyenruhás gombot nyom... 1172...1173... Megpróbálsz megszabadulni a számodtól. Magabiztosan odalépsz az egyik ablak elé, a borítékjaidat és a csekkedet a pultra helyezed. Nem érzel félelmet. A fiú nem néz rád. Nem tudom felvenni, mondja aztán. Kérem! hallod megint saját hangodat. Negyed órája állok sorban az üres postán! Eljön az Ön ideje is, feleli a szürreális szereplő és gombot nyom. 1174...1175...1176... Hangot adsz kételyeidnek. Egyesével jutunk el a legmagasabb számig? Már legszívesebben megszabadulnál tőle. Hiába több, hiába a legmagasabb, nem ad hatalmat, sőt, tehetetlenségbe taszít. De a számodtól nem szabadulhatsz. Új számot húzol. 1179. A fiú gombot nyom. 1177...1178...1179... a pulthoz mész, kiteszed a borítékokat és a csekket. A borítékokat nem tudom felvenni, mondja a fiú. Csak a csekket. Az élet nem kijátszható. A számról, amit az élet osztott ki számodra, nem mondhatsz le. 1180...1181... Nem a fenét nem! nem kell mindent elfogadni, amit az élet kioszt! Új osztást kérsz. A szürreális szereplő felnéz. Mit óhajt, kérdezi tőled. Immár húsz perce állok sorban a szinte üres postán. A kisasszonyok a körmüket lakkozzák, reggeliznek, hétvégi programokról csevegnek. Fellázadsz. A szisztémát akarom, most azonnal, mondod erélyesen. A szisztéma nem sajátunk, a GÉP adja ki, a GÉP tudja... védekezik a fiú. A felsőbb hatalmakhoz próbálsz fohászkodni, egy panaszkönyvet kérsz. A fiú sóhajt egy nagyot. A lányok ijedtükben duplán kenik a körömlakkot. Az ég kárpitja kettéhasadni látszik, remegnek. A panaszkönyvet? Csak azt ne, rebegik elhalón. Átirányítom, mondja a fiú. Egy lány becsukja a lakkját. Lakkszag terjeng, mint a kénköves pokol bűze. Mit óhajt, kérdi remegve a leghatalmasabb szám tulajdonosát. Borítékokat feladni, Csekket befizetni, ez a feladatom az életben ezen a helyen,mondod. Célhoz érsz végre te is. Elfogadja. Beveszi... homályos kísérőid jönnek, majd fogyatkoznak is sorban...1198... 1199... 1200. Hogy mi végre kaptad a leghatalmasabbat, arra még nem adott választ az élet. Talán bátorságpróba volt. A próbát kiálltad. Kinyithatod a szemed. Nézz körül, és hagyd el életed eme sötét, homályos helyszínét, hagyd hátra életed eme szürke szereplőit. Menj tovább a saját utadon, ami a számodra van kijelölve. Egyedül a tiéd! Ne csüggedj soha, lesznek még próbák. De minden próba előtt gondolj vissza arra az esetre, amikor mintegy negyven percet álltál sorban az üres postán. És kibírtad. Volt lelkierőd és lélekjelenléted jól kijönni a szorítóból. Öleld át magad szeretettel.

káoszvan

Kigondolták. Kiírták. Megláttam. Elolvastam. Terveztem. Kiszámoltam.  Egyeztettem. Végiggondoltam. (Adatlap? Logikai keretmátrix? Hatékonysági mutatók? Referenciák? Szakértők? Résztvevők köre? Területi lefedettség? Kiadványszám? Konferenciaszervezés? Lemorzsolódás százalékos aránya? Megtérülés? Időtartam? Disszemináció? Anyámtyúkja? ) Megírtam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. (igen, 6 példányban kellett) Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. (minden példányt ezerszer, nem számoltam) Pecsételtem. Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem. Regisztráltam. Hitelesítettem. Beborítékoltam. Beleraktam. Kifizettem. Feladtam. Iktattam. Vártam. Vártunk. Vártam. Értesítettek. Elfogadták. Örültem. Örültünk. Vártunk. Értesítettek. Megszüntették. Hökkentem. Csodálkoztam. Feladtam. Fejemfalbavertem. Kínombanröhögtem. Mástcsináltam. Megláttam. Kigondolták. Kiírták. Megláttam. Elolvastam. Terveztem. Kiszámoltam.  Egyeztettem. Végiggondoltam. (Adatlap? Logikai keretmátrix? Hatékonysági mutatók? Referenciák? Szakértők? Résztvevők köre? Területi lefedettség? Kiadványszám? Konferenciaszervezés? Lemorzsolódás százalékos aránya? Megtérülés? Időtartam? Disszemináció? Anyámtyúkja? ) Megírtam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. Kinyomtattam. (igen, 6 példányban kellett) Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. Aláírta. (minden példányt ezerszer, nem számoltam) Pecsételtem. Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem.  Pecsételtem. Regisztráltam. Hitelesítettem. Beborítékoltam. Beleraktam. Kifizettem. Feladtam. Iktattam. Vártam. Elfogadták. Megítélték. Kihirdettük. Toboroztuk. Szerveztünk. Hittünkbíztunk. (igen, hülyék) Lefoglaltuk. Elfogadtuk. Vártunk. Vártunk. telefonáltam.  Mondták. Elküldték. Mondták. Nem kaptuk. Vártunk. Idegeskedtünk. Nyugtattuk. Telefonáltam. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött.  Felvette. Kapcsolom. Mondta. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Felvette. Kérdeztem. Téveshívás. Kicsöngött. Felvette. Kérdeztem. Inkompetencia. Felvette. Kicsöngött. Nemilletékesség. Mondta. Kérdeztem. Felháborodott. Visszakapcsolom! Rikácsolta. Jajne! Kértemszépen. Megenyhült. Utánanézett. Jajbajvan. Mondta. Kiküldtük. Visszaküldték. Aláírtuk. De ők nem. Jajmivan? Kérdeztem. Jajbajvan. Megszűnt. Szervezet megszűnt. Megszűnt. A szervezet. Nincs főnök. Nincs illetékes. Nincs aláírás. Emberekjönnek. Mondtam én. Tartsákvissza! Tartsákvissza! Nemjöhetmég! Sanálom. Meghirdettük. Jelentkeztek. Eljöttek. Nincspénz. Nincsfőnök. Nincsinformáció. Nincskompetencia. Nincsaláírás. Érvénytelenmost. Jajemberekjöttek. Küldd haza! Nem küldöm! Küldd haza! Nem küldöm. Énnemvesztekarcot. Énmegtartom. Énpénzemből. Nincspénzem. Jönnek. Írnak. Sírnak. Telefonálok. Kicsöng. Nemveszifel. Felveszi. Sajnálommondja. Nemsegítek. Szervezet megszűnt. Megszűnt. A szervezet. Nincs főnök. Nincs illetékes. Nincs aláírás. Nincspénz. Nincspénz. Kurvaanyád. Emberekjönnek.

interpretációk

1.
én: Á.! azért hoztam ezt a nadrágot, hogy a felvételin ne valami szakadt cuccban legyél, vigyázz rá légy szíves és ne szakítsd el addig! (az "addig" pontosan egy hetet jelent)
Á.: megígérem, hogy beteszem a szekrényembe és nem veszem soha elő, jó?
én: nem, én szeretném, ha hordanád, finom bélelt kordnadrág, szeretni szoktad az ilyet - csak ne tedd tönkre...
Á.: jó, akkor iskolába sosem veszem fel, csak ünnepekre, jó?
én: hordjad, azért vettem, hogy ne fázz, csak vigyázz rá!
Á.: köszönöm, akkor inkább nem kérem a szép nadrágot


2.
 rádió: napközben -5 - 0 fok várható, éjjel  -5 -  -10 fok valószínű
én: de jóóóóóóóó, lassan jövöget ugyan, de idén is lesz egyszer tavasz!
Á.: akkor ma már nem kell kabátot venni?

Mi a baj a valentin nappal?

Hát, először is az a baj a valentin nappal, hogy ugye nagyon snassz. Ciki. Égő. Giccses, mint a fene. A virágárusok, meg a bizsusok, meg a plüssnyuszisok, meg más rémségkereskedelemből élő népségek hozták ide, hogy nekik jó legyen. Nem nekünk, nekik. Meg még az is a baj a valentin nappal, hogy az ugye itt nem egy őshonos dolog, mert először is legyen széptisztességes magyar neve, hogy bálint, nem pedig valentin, pláne nem valentájn. De akárhogy hívják is, nem bírt itt meggyökeresedni minálunk, mert idegen tőlünk minden ízében. A szeretetet vagy a szerelmet nem egy napon kell kifejezni, hogy most akkor valentinozunk, tessék, itt egy piros szív alakú hatalmas izé, édes, vagy puha, vagy csillogó, vagy muzsikál, vagy csillog, vagy lüktet - de leginkább mindet együtt. És mi van az év többi 364 napján, pláne idén még szökőév is van, mi van az és többi 365 napján? Akkor meg semmi? Na, ez a baj a valentinnal, hogy akkor most azt képzelik egyesek, hogy egy nap alatt leróják a szeretetüket, holott egy nagy frászt. Majdnem ugyanilyen lenne persze a nőnap, meg az anyák napja, de azért azok valahol legalább mégiscsak honosak, nem úgy, mint ez a hontalan valentin a piros plüsscukorkáival, meg a vörös rózsákkal, ami télen szintén nem honos errefelé. Mondjuk, ez lehetne épp baj a húsvéttal is, mert nehogy már egy évben egyszer jöjjön csak el hozzánk a Nyúl, mi marad az év többi napjára nyúltalanul? Vagy az augusztus huszadika? Egy évben egyszer, egyetlenegyszer legyen csak új kenyér? Na, de hát a nyúl meg a kenyér legalább finomak. Ez a valentin jobban szúrja a villogó, törött piros kis szívemet mindennél, mert ezzel minden baj megvan, több baj van vele, mint az összes többivel együtt véve, mert hontalan is, giccses is, ahhoz képest azért elég ritkán is van, így meg sem tudjuk szokni soha rendesen, meg baj még vele, ugye, mint említettem, hogy drága is, meg egyáltalán, olyan izé az egész, ugye? Az izé legalább egy szép ősi finnugor szó, jobb lenne szerintem mindenkinek egy izéünnep, amikor bátran izélhetne mindenki azzal, akit szeret.


De azért a legnagyobb baj ezzel az átkozott valentin nappal mégiscsak az, hogy mindenki más giccses holmikkal jön-megy naphosszat az utcákon, mutogatják szemérmetlenül, hogy mi minden drága és ronda és vállalhatatlanul ízléstelen cuccot kapnak vagy adnak, ők másoktól vagy másoknak ők, én meg a kis remegős törtszívemmel könnyezhetek napestig, hogy nekem miért nem hoz senki valami kis édescukros, mézesmázos, pirosrózsaszín valentin napi megvetni való vackocskát, amitől két fintorgás közt titokban repeshetne a kisszívecském...

Pucéran szaladgálok az utcán

Öööö... izé.... ez most komoly? Tényleg pucéran szaladgálok az utcán????? Pláne ebben a hidegben????

Nem, dehogy. Lehet, hogy dilis vagyok, de másképp.

Akkor viszont miért adtam ezt a hamis, félrevezető címet ma?

Van oka.

Az oka pedig az, hogy ma egy éve indult a blog. Vagyis egyéves benne az első bejegyzés. Aztán jött egy kis szünet. A szünetet pedig azzal magyaráztam, hogy nem jut eszembe blogolni - mert akkor még előfordult ilyesmi -, meg azzal, hogy egyébként is olyan kényelmetlen érzés még nagyjából noname üzemmódban is a kitárulkozás, mintha kiállnék a ház elé pucéran.

Ehhez képest mostanra a dolog alaposan megváltozott. Nemcsak az, hogy nem írok, mert most már írok (de hát a javíthatatlan grafomántól mi is lenne várható egyéb), hanem változott az is, hogy egyre kevesebbet aggódom, hogy jaj, a blognak annyi, mert nem történik semmi, ami megírható lenne (mert korábban azt hittem, mindig valamiről kell írni, most meg azt hiszem, hogy bármi megírható, ha ahhoz támad kedvem, hogy írjak, a nagy semmi is, sőt, az a leginkább...). Tisztázódott bennem, hogy a blogot elsősorban a magam kedvére írom - ami nem azt jelenti, hogy ne örülnék nagyon az olvasóknak, különösen a tizenegyeknek, mert tök jó, hogy többnyire az írásokhoz akad olvasó is. És természetesen nagyon örülök a kommenteknek, mert nemcsak azt jó tudni, hogy olvas valaki, hanem jó beszélgetni is. És az is nagyon jó, hogy lehet izgatottan várni, nézni: olvasta-e valaki, szólt-e hozzá valaki. És mit. De írni tényleg elsősorban a saját örömömre és szórakoztatásomra írok. Kikapcsol, feszültséget old, megőrzi jelennek a múltat, néha még gondolkodom is közben, és ez mind jó. Persze, ha másnak is élvezetet okoz, hogy én írok, úgy még jobb.

Vagyis, örülök hogy kimerészkedtem egyáltalán a ház elé, mert most pucéran szaladgálok az utcán, és jó. Köszönöm nektek, hogy olvastok engem és írtok nekem!  Most már sokszor táncolni is van kedvem.

Világszenzáció: a kislány, akinek a fülén vannak az ízlelőbimbói

Fantasztikus tudományos felfedezést tettem a hétvégén: valószínűleg a világon egyedüliként V.-nek a nyelve helyett a fülén helyezkednek el az ízlelőbimbói!

péntek este: salátát készítettem reszelt zöldségekből. V. nagykanállal eszi, ízlik neki. Míg meg nem hallja, hogy fehérrépát és zellert is reszeltem bele. Nem tudok többet enni, nyögi azonnal keserves ábrázattal.

szombat este: pizzát eszünk, mindenki szereti. A feltét: paradicsomszósz fokhagymával, oreganoval, bazsalikommal, olívával keverve, olajbogyó és sajt. Mindenkinek ízlik, mindenki eszi a vacsorát. Egyszer csak Á. felkiált: az enyémen hagyma is van! Nincs, Á., csak fokhagymát tettem rá, mondom én. A következő pillanattól a már második szeletet fogyasztó V. arcára kiül a fintorgás, az eddig vidáman eszegetett pizzát most tüzetesen szemügyre veszi és minden fokhagymaként azonosítható darabkát a tányérja szélére ken.

vasárnap dél: lencselevest főztem, mindenki szereti, hangos hurrázás. Miből van? Kérdezi Á., jócskán az evés megkezdése után. Lencse, sárgarépa, vöröshagyma, fokhagyma, egy kis szalonna, kolbász, víz, köménymag, babérlevél, egész bors, kis só - sorolom. V. amint meghallja a "fokhagyma" szót, látványosan turkálni kezdi a tányérját, addig kutat, míg nem talál egy fél gerezd szétfőtt fokhagymát. A tányér szélére tolja, és evés helyett kutat tovább...

vasárnap délután: anyukám tortát hozott nekem, otthon megsütötte, csinált hozzá kávés csokikrémet is, amit itt V.-vel beletöltenek. Felvágjuk a tortát, a gyerekek nagy szeletet kérnek és nekiesnek, még mielőtt magamnak is osztanék. A tészta nem piskóta, megkérdezem anyukámat, miféle. Igazából répatorta (amit én is gyakran csinálok) - mondja anyukám. V. azon nyomban leteszi a villáját. Jóllaktam, nem bírok többet enni, mondja szenvedőn.