hallgatok

ezt aztán meg ezt, aztán ugrok és ezt, aztán még ezt is - tobzódom

anonim szereplő

talán ma csak ivott és nem volt belőve
vonat elé ugrott, hír sem lett belőle

Velence, EFOTT megállóhely

A 17 év körüli nyápic kamasz leszállás előtt a vállamon görgeti át a gurulós bőröndjét, szürkés keréknyomokat hagyva a ruhámon. Alkalmi öltözék alkalomhoz. Keréknyomok nélkül jobban mutat. A kamasz észre sem veszi a malőrt, nem szólok (Á.-ra gondolok, aki szintén nem venné észre), csak csúnyán nézek (ez önkéntelen ilyesféle atrocitásokkor). A kamasz több kört fordul ülőhelye és az ajtó közt, több gurulós bőröndje nincs, nem szaporodnak a vállamon a lábnyomok.

Két ülés közt egy kisfiú hintázik, ahogy nézem, úgy tíz év múlva nyápic kamasz lesz belőle. Janika, ne hintázz! - szól az apja időnként, de Janika hintázik. Amikor a nyápic kamasz harmadjára fordul, sátrat, polifoamot, nagy hátizsákot hoz, Janika nem áll félre az útból, hanem egyenesen megáll a nálánál épp kétszeres magassággal bíró nyápic kamasz előtt és azt kérdezi:

- táborozni mentek?

- ööö... igen - mondja végül a nyápic

- és nem féltek? - kérdezi Janika, de látszik, hogy már a gondolattól is összébb szorul a gyomra

- mitől félnénk? - vonja fel a szemöldökét elgondolkodva a kamasz

- a farkasoktól - leheli halkan a félelemtől kerekre tágult szemmel Janika

- á, itt nincsenek farkasok - könnyebbül meg a kamasz

- biztosan? - örül meg Janika

- egészen biztosan - vigyorog a kamasz, az immár szintén ott álló, szintén felmálházott haverokkal

- akkor szia! - mondja Janika izgatottan attól, hogy a nagyok táborozni mennek

- szia! - mondják a fiúk és leugrálnak a vonatról az EFOTT karjaiba

túlkorán

hatkor ébredek magamtól
hosszúnapra (1 dl verejték, 2 dl szóda)
pisilek
fürdővizet eresztek hajmosáshoz
lemegyek
benyomom a kávégépet
előveszek két csészét, egy kanalat
leveszem a cukrot
kanalazok az egyikbe
forró vizet töltök a kávégépbe
kinyitom az ablakot
beengedem a macskát
szórok neki almát almot kaját
megfogom a csészéket
beviszem
amiben kanál van, azt lerakom A. elé
tovább botorkálok a fürdőszoba felé

amikor utolér A. kiáltása:
mit csináljak a csészébe tett cukorral?

ja, a kávé
az hiányzik az én csészémből is
belőlem is

jóreggelt

sürgető

A szüleimnél nyaralok két napig falun*, csak játszós ruha van nálam: strandra, kertbe, konyhába, ágyba valók. Fürdünk, főzünk, kertezünk - aztán kipattan a fejemből egy ötlet. Nem rossz, de teljesen kidolgozatlan, semmiképp nem egy kész Pallasz Athéné. Jobb híján** elmondom apámnak. Apám azonnal továbbszövi, átformálja saját képére - ez már rég nem az én halványan derengő kellemes ötletem, más a cél, más a lényeg. Menjünk a polgármesterhez! - mondja apám. Nem akarok a polgármesterhez menni, de már nyúlna a telefonért. Nincs nálam rendes ruha - mondom (bár ha lenne, sem mennék egy félkész ötlettel sehová), és azt hiszem, ez jó indok. Vedd fel anyád valami régi ruháját, biztosan van valami rendesebb cucca - feleli apám. Elképzelem magam anyukám holmijában. Egyrészt minden méretünk más. Másrészt nincs olyan ruhadarabja, ami az elmúlt tíz évben ne ment volna ki a divatból nagyon. Nem megyek a polgármesterhez - mondom újra. Talán túl hangosan és határozottan. Apám megsértődik. Csalódott bennem, hogy már megint elszalasztottam életem nagy lehetőségét, amelynek segítségével talán még vihettem volna valamire. Valamicskére.  De nem éltem vele, ostoba vagyok, mint mindig.

* bár nyilván egy emberként sértődnének meg a népek, ha így mondanám, mert szerintük község vagy település (én viszont ezeket a szavakat csak terepmunkák leírásában használom)

** és aztán ismét megfogadom, hogy soha nem beszélek vele komolyabb témáról annál, mint hogy milyen az időjárás

Így többet biztosan nem!

 - mondta V., amikor a kicsit vontatott válaszra (hát, volt jó is), ami azt követte, hogy megkérdeztem, hogy milyen volt a nyaralás kérdeztem egy újat, mármint hogy mennek-e jövőre is. És ugyan a napi visszajelzésekből is az jött le, hogy nem minden volt tökéletes, de arra a többórás panaszáradatra azért nem számítottam, ami élménybeszámoló helyett ömlött belőle.

Mert kiderült, hogy azon kívül, hogy az egyik kislány konkrétan nem szólt hozzá végig, mert állítólag utálja V.-t (wtf??? - hogy akkor miért fogadta el az egyhetes meghívást, miért ment el vele nyaralni és különösen miért nem beszélt sem korábban sem akkor erről V.-nek, akár tisztázandó a dolgokat, akár megszakítandó a kapcsolatot - hát ez valószínűleg sosem lesz érthető számomra - de legalább mivel magam is találkoztam nemrég ehhez egészen kísértetiesen hasonló - ráadásul életkort tekintve nagykorú (!) - wtf ijesztően jellemtelen emberrel/helyzettel - ezért jól megértettem V. lelkiállapotát és képes voltam megvigasztalni is (már amennyire hatékony gyógyír a vigasztalás a hátulról fejberúgásra)

Szóval, ezen felül "mintha én lettem volna az anyukájuk" - jellemezte sírva V. a helyzetet, amely hosszan részletezve, napra lebontva úgy hangzott, hogy csak ő tudott főzni (oké, ez kevésbé lepett meg), mosogatni, vásárolni, söpörni, wc-t kimosni, menetrendet értelmezni, vonatjegyet vásárolni, programot szervezni. Azt mondta, a többiek simán a telefonjukat nyomkodva vihorásztak a szobában, míg ő mindezeket végezte. Volt, aki kérésre sem hajlandó volt segíteni, volt, aki kérésre igen, de abban sem volt sok köszönet. Úgyhogy nagyon elfáradva és nagyon csalódottan jött haza.