Még jó.
Tegnap éjfél körül lebotorkálok a napi utolsó teámért. Mert lázas* munkában vagyok. Ahogy leérek a lépcsőn, ott látom a nappaliban a fotelban aludni a tetőtől talpig felöltözött Á.-t Térdtől lefelé túllóg a lába a fotelkarfán, negyvenhatos talpai a levegőben kalimpálnak - a kanapék ugyanis nem nőnek együtt a gyerekekkel, ez a darab amúgy is minimum negyven éves, nincs már növésben lévő életkorban. Á. viszont még csak** tizenhét lesz, ő még simán növésben van. Van neki félhosszú, néhol csigákba csavarodó haja, le nem vett szemüvege és erős szakálla is. Úgy látszik, néha még mindig kidől félúton a konyhából a szobája felé tartva - gondolom. Megsimogatom a hátát, aztán a haját is. Általában nem szereti, ha piszkálom***, de időnként megengedi, fényévenként egyszer kéri is. Most nem, de nem húzódik el. Nem akarsz felmenni az ágyadba? - kérdezem súgva nehogy nagyon felébresszem. A cica - nyöszörgi. És tényleg. A hosszú kamasz mellkasi részén szuszog a fekete macska, szépen átölelik egymást, alszanak. Hozok egy takarót, betakarom őket.
Reggel a napi kezdőteáért botorkálok**** - szabadságon vagyok, hogy írni tudjak - amikor megjelenik Á. Nem a tegnap éjjeli nappali ruhájában van, hanem egy újban. Én bezzeg a tegnapi pizsamámban okoskálok azóta is. Szóval, megjelenik, szép, frissen fürdött, a hajából csöpög a víz. Ránézek az órára is - látom, hogy három percen belül indulnia kell. Nem négy, nem öt, három. Most issza a reggeli kakaóját, enni nem evett semmit, ma kilenc órája van. Mondom, szárítsa meg a haját. Október van és hiába szép az idő, azért a vizes hajhoz már nagyon hűvös. Nincs már ideje - mondja - és leönt a torkán hat deci kakaót. Szárítsd meg a hajadat, elviszlek egy darabon. És csomagolok mákos gubát. Elszalad szárítkozni, én meg gubát csomagolok, aztán megkeresem a kocsikulcsot és az irataimat. Átöltözésre nem telik az időből, még megfordulok a kocsival, hogy irányba álljon, már jön is Á. Nem teljesen száraz a haja, de így már ki merem engedni a házból. A kocsit felfűtöm 26 fokosra - az az én pizsamámhoz is jól illik. Elindulunk. Megbízom, hogy nézzen be abba az utcába, ahonnan a busznak kell jönnie - bepillantok persze én is, de csak annyi időre, hogy lássam, megkapom-e az elsőbbséget. Ami jár, az jár, mehetek. A busz nem jön. De megpillantjuk néhány száz méterre előttünk. Padlógáz. Helyett elém kanyarodik egy baromi nagy doboz és ragaszkodik az út belső oldalához. Negyvennel megy - kilencvennel lehetne - a busz sem szokott hatvannál többel, de még így sem érjük be, ha meg nem tudom előzni a batárt. Márpedig nem tudom, mert nem látok tőle semmit, Á. nézeget ki jobbra előre, hogy legalább a buszunk megvan-e még. Megvan és végre beáll egy öblös megállóba, ahol legyőzhetjük. Legyőzhetnénk - a batár a még jobbra indexelő, embereket fel- és leengedő, álló busz mögött udvariaskodik. Szerencsére fut valaki, akit a busz megvár, a batár szomorúan továbbdöcög hússzal, akárhogy is akarta, nem tudta elengedni a buszt, a mai jócselekedetére még várni kell. Szorosan rátapadva megyek szintén hússzal - a busz azóta felvette az utast, beért engem és a nyakunkba liheg. A batártól nem látom, hol járunk pontosan - tudom persze, mert napmintnap, de a megállókat méterre nem tudom belőni. Látom, hogy szinte ott állunk egyben - de a táblát nem látom még. Szólok Á-nak, hogy szálljon ki, úgyis csak totyogunk a dugóban. Megállok, kiszáll - és bandukolni kezd. A batár nekiindul, én is utána - látom, hogy még vagy tíz méter van a megállóig, nem áll ott senki a buszra várva - a busz nem fog megállni és faképnél hagyja az álmodozva lépdelő Á.-t. Paraszt vagyok. Megállok a megállóban, és mivel szemből is jönnek, a busz nem tud megelőzni. Valaki fut a busz után, de nem Á. az, én kigördülök a megállóból, a busz megáll a rohanónak - aztán Á. is észbe kap, tesz két-három hosszabb lépést és felszáll végre. Azt hiszem - mert közben bekanyarodok jobbra, a mellékutcában megfordulok, aztán indexelek balra, hogy hazajöjjek. Visszaúton látom, hogy üres a megálló - ha nem lopták el az ufók, akkor Á. a buszon van. Hazajövök, pizsamában kávézok, majd nekiülök a szakdogának. Elkötelezett vagyok - vagy mi.******
* igazából csak hőemelkedés (meg köhögés, fuldoklás, szörcsögés, hortyogás)
** atyaég! hogyhogy máris???
*** a simogatást nevezi így
**** ezt inkább kijavítom majd úgy, hogy "okoskálok" - a szakdolgozathoz jobban jönne egy okos (és baromi szorgalmas, fókuszált figyelmű*****) lány, mint egy botor
***** aki nem blogot ír szakdolgozat helyett (amúgy nem értem, a téma érdekes, beszélni szeretek róla - csak ez a kurva jogi szaknyelv ne állna folyton az utamba)
****** az új főnököm és a kollégáim is naponta többször azt mondják, hogy okos vagyok és kompetens - tartozom
nekik magamnak ennyivel
