relativity

ismerős: sokat netezel?
én: többet, mint kéne... de nem eleget

A játékos kolléga (tantörténet)

Ötéves lett az egyik unokatesó, és kilőhető miniautót kívánt a szülinapjára. Elmentünk a hiperszupermegamarketba, hogy vegyünk neki ilyet. Mivel csak annyit tudtunk róla, hogy a miniautó körülbelül hüvelykujjpercnyi és kilőhető, és mivel úgy hittük, ez a nem ad elég támpontot ahhoz, hogy segítség nélkül megtaláljuk a miniautót a játékok közt, megkérdeztünk egy eladót a játékosztály közelében:

én: segítséget szeretnék kérni! egy kisautót keresünk...
eladó: kérdezzék a játékos kollégát, ott van, ni!
én: segítséget szeretnék kérni! egy kisautót keresünk...
játékosnak mondott kolléga: hja...
én: egész apró, kilőhető, van hozzá kilövő (?)...
játékosnak mondott kolléga: nem kell folytatnia, tudom, mit keres
én: ó, ez nagyszerű!
játékosnak mondott kolléga: már nincs belőle, azokat már visszaküldtük
én: jaj... biztos, hogy nincs már?
játékosnak mondott kolléga: most mondtam, hogy visszaküldtük...
én: igen, de...
játékosnak mondott kolléga: elmúlt már karácsony, nem vette észre?
én: köszönöm a  tájékoztatást

Aztán azt mondtam A.-nak: nézzünk körül azért, sokszor marad eldugva ez-az, hátha van valahol egy titkos darab. És elindultunk olvasni a sorok közt. Nem egészen három percen belül megtaláltuk a mikroautó helyét, két árcédulával, kétféle kiszerelésben (autócska kilövővel és autócska anélkül), fajtánként öt-hat darabot, különböző színekben. Hurrá. Meg is vettünk egy ilyet, egy olyat.

A félreértést az okozhatta, hogy nem definiáltattuk kellőképp az első eladóval, hogy vajon mit ért "játékos kolléga" alatt. Én úgy értettem (mert úgy akartam érteni), hogy olyan kollégát mutat, aki a játékosztályon dolgozik, ezért kompetens a játékosztályon található, a játékokra vonatkozó kérdések tekintetében a válaszadásra. Ő nyilván úgy értette, hogy a javasolt kolléga játékos természetű, vö. mókás, tréfás, vicces, csalafinta, esetleg becsapós, átverős, hazudós.

Hibáztunk. Nem tettük fel a nyilvánvalóan szükséges kérdést: mit ért ön pontosan játékos kollégán? Sok felesleges csalódástól kímélhetjük meg magunkat, ha pontos definíciókra ösztönözzük környezetünket!

titkos nyafogás

a karácsonyi ajándékokat nem kritizáljuk, hanem örülünk azoknak. a szüleink ajándékát nem kritizáljuk, hanem örülünk azoknak. az elvált szüleink közösen kitalált és közösen adott ajándékának pláne örülünk. az idősödő emberek másként gondolkodnak. nem bántjuk meg idősödő szüleinket, ha az nem feltétlenül szükséges. a felesleges ajándékokat fogjuk fel luxuscikknek. elfér a padláson a többi kacat között. majd ha jönnek, elővesszük. amit nagyon szeretnénk, azt vegyük meg magunknak. a karácsonyi meglepetésekhez vágjunk jó pofát. mosolyogjunk és mondjuk, hogy örülünk. legfeljebb majd nem használjuk. magunknak is veszünk annyi kacatot, el fog férni azok közt ez is. azért vették, mert azt hitték, örömet okoznak vele. örültek, amikor megvették és arcunkra képzelték a mosolyunkat. nem szabad elrontani az örömüket.

ezeket diktálja az illem. és ezt diktálja A. is. tulajdonképpen egyetértek az illem és A. minden szavával, tök igazuk van. A. és az illem szinte egyek. nem véletlenül szeretik őt a szüleim is.

ugyanakkor.

ha kellett volna karácsony előtt egy kis listát írnom arról, hogy mit nem szeretnék kapni, akkor ez az izé szerepelt volna rajta. lehet, hogy egy szőrös madárpók terráriummal (pláne meg anélkül) megelőzte volna, de akárhányszor láttam ezt az izét vagy rokonait itt-ott (lakásban, kirakatban. boltban) mindig azt gondoltam, hogy bakker, mekkora marhaság, én ilyet sosem vennék. és utáltam addig is, míg nem volt semmi közöm hozzá.

és:

igazából nagyon sok mindent szerettem volna kapni karácsonyra. a kutya sem kérdezte, miket (nem az érdektelenség, hanem a meglepetés ereje miatt, tudom, hogy igazából szerették volna kitalálni, mit szeretnék), szóval, volt néhány kimondott és jó néhány kimondatlan vágyam, aminek nagyon-nagyon tudtam volna örülni.

és:

ennél a szarnál mind olcsóbbak lettek volna, nem nagyon drága dolgokra vágyom, de mégis olyanokra, amiket luxusnak éreznék csak úgy megvenni magamnak.

és:

nem fogjuk használni. nem fér el a konyhában. aztán kitaláltam kínomban, hogy kerüljön föl a hálószobába, hogy egy gombnyomással lehessen az ágyból kikelve kávét inni. mert ez talán felmentést adna a dögnek a létezésre. ott talán tudunk neki helyet szorítani. igen ám, de a kezelése nem egy gombnyomásnyi, és sötétben zörögni, míg a másik aludna még, na, annyit nem ér a dolog, inkább lemegyek és főzök kávét ahogy szoktam. ok, néha kihagyom belőle a vizet, vagy cukrot pakolok az őrölt kávé helyére, vagy egyszerűen csak elfelejtem meggyújtani alatta a tűzhelyet. aztán helyesbítek, és minden ok.  és ezek a kurva kapszulák drágák. olcsóbbak persze annál, mintha minden reggel egy kávézóban innám a kávét, de nem ott iszom. az itthoninál viszont sokkal drágább így a kávé, így nyilván nem fogunk újakat venni, ha elfogytak a kapottak. és az íze nem rossz ugyan, viszont hideg kávét főz! hideg kávét ad ki ez a nyomi kis masina. na jó, nem jéghideget, de nem forrót. a rendes főzőnk pedig forró kávét kotyog ki magából, és nagyon is jót, igazi olasz kávét. és nem túl drága. pedig finom kávét iszunk itthon, mert amúgy igen, imádom a jó kávét, rajongok érte, akár még örülhetnék is ennek a hülye ajándéknak. de nem örülök. még úgy tennem is nehéz. A. jól letolt miatta. igaza van. csak a nagyon hülye picsák képesek bőgni azon, hogy nem olyan ajándékot kaptak, aminek örülnek. de előttük nem sírtam. A. előtt sem. most is csak titokban nyafogok.

A felvilágosodás kora

Még huszonnegyedikén délután kiderült, hogy eddig hazudtunk. Az elmúlt tíz évben mindenképp. Mondjuk mi inkább játszottunkot mondtunk és csodát emlegettünk, de Á. szigorúbb. Egyébként nem így terveztük a varázstalanítást. Úgy gondoltuk (én, mert A. ilyesmiken nem agyal túl sokat), ez az év még legyen a játéké, idén még legyen minden meglepetés, a fa is, az ajándékok is. Persze, hogy tudták már, de főleg V. még hitte a csodát is. És minden évben nagyon igyekeztünk, és eddig minden évben sikerült is úgy odacsempészni, feldíszíteni, alátenni a csomagokat, hogy ne lássák, hogy legyen, maradjon még valami kicsit megmagyarázhatatlan dolog benne, ami miatt lehet kételkedni és lehet hinni is még, hogy valami varázslatnak kellett lennie. Hát, idén lehullott a lepel, vagy mi. A már korábban elvékonyodott szövet felfeslett, kiszakadt hirtelen.

Csak közbevetőleg mondom, hogy itt nálunk bizony fehér karácsony volt. 23-án zuhogott a hó egy napon át, és nem olvadt el, vagy legalábbis csak a kisebb része olvadt el, így ez a megmaradt nagyobb rész hó felturbózva egy nagyon-nagyon sűrű és szintén fehér köddel kiadott egy teljesen fehér és puha karácsonyt. Úgy ám! (sőt, a kertünk legeldugottabb csücskében még mindig van hó, hiába, a magashegyi klíma pótolhatatlanul különlegessé tesz mindent)

Szóval az úgy volt, hogy a gyerekek idén is, mint ahogyan az néhány éve már megszokott, épp hosszú kétnapos száműzetésüket töltötték Tomiban  rövid vendégjátékukat tartották az egyik nagymamánál, ahová az előzetes megbeszélés szerint 24-én késő délután mentünk volna értük, és még egy kis időt eltöltöttünk volna a család többi részével is, mielőtt hazajövünk (kis fagyújtás, kis vacsora, ne kelljen már egész karácsonykor ide-oda utazgatni mindenkinek, hogy mindenkivel találkozzon), ez volt tehát a terv, de a valóság ezzel szemben egész másként alakult.

23-án A. elvitte a gyerekeket, aztán hazacsúszkált a friss havon (kocsival, igen, semmi szánkó), aztán dolgozott, mert január 1-i határidővel vállalt kapott egy munkát (ezeknek a kínaiaknak vagy japánoknak vagy egyéb nemkarácsonyozó népeknek semmi sem szent), én meg sütöttem. Csináltam rengeteg bejglit, pogácsát és kekszet, amivel el is ment a nap, fánk még nem volt, de az ónos esőben nem is indultunk érte sehová, bízunk benne, hogy 24-én sem lesz még késő. Mert azt mondták, addigra jön a forró levegő, a tavasz és elolvad a csúszkapálya az utakon. Azt viszont senki sem mondta, hogy a sógornőm (akinél a 24-i esti vendégeskedést tartottuk volna) egy hányós-hasmenős-szédülős-ájulós vírust kap karácsonyra, ami miatt a gyerekeket fel kell ültetni a metróra, és emiatt órákkal hamarabb érnek majd haza, mint ahogy együtt hazaértünk volna, sőt, valódi ünnepi vacsoráról is kell gondoskodni itthonra is, nem csak amolyan kiegészítő hobbitvacsoráról, amivel mindenképp készültem volna. És 24-én délre már azt is láttuk, hogy nem olvad a jégpáncél, itt nálunk semmiképp, így mégiscsak beültünk az autóba és mentünk fáért.

Először közelre, mert a patika mellett is árultak, oda meg úgyis kellett menni. A patikában sikerrel jártunk, aztán a szomszédos boltban még kenyeret is vettünk, viszont az ottani fák nem tetszettek. A. persze megvette volna az elsőt, amibe belebotlottunk a lerakat szélén, csak szabaduljon a feladattól, de sajnos nekem karácsonyfa tekintetében elég komoly méretbéli elvárásaim vannak, amiből nem tudtam még lefaragni az évek során. A méretben a mindenkori szobaméret az irányadó, a cél pedig a plafonig érő. Sajnálom, nekem a többi mind szánalmasan csoffadt. A.-nak van már néhány évnyi tapasztalata abban, hogy mely témákban vagyok meggyőzhető és melyekben nem, az eladóval szemben ő meg sem próbált győzködni, miután kimondtam a nemet az ottani legmagasabb fára. Az eladó még próbálkozott, egyre magasabbra emelte a fát magát, hogy nézzem, milyen szép darab, az árus felesége egyre lejjebb engedte a fa árát, hogy nézzem, milyen alacsony, de sajnos én a földtől a plafonig érő fákat preferálom, nem a magas asztal tetejéről majdnem eléri már a plafont típusúakat, úgyhogy továbbmentünk. A következő általam ismert árus épp lezárta a már tisztára söpört udvart, mikor odaértünk, így kiszállás nélkül fordultunk vissza, hogy menjünk a következőhöz.

Én nem szoktam félni attól, hogy nem lesz fánk, sőt, abban is erősen hittem, hogy nem kell visszamennünk a leárazott csoffadtért, hanem megtaláljuk a nekünk szóló egyetlent. A harmadik árusnál még nyolc fa volt, néhány nordmann (nem szeretem, mert nincs fenyőillata - de végső esetben inkább ez, mint egy törpe) a kerítés mellé állítva, néhány másféle pedig fekve a hókupacokba fagyva. Ezek közt találtam meg az én fámat. Kellett hozzá némi fizikai erő, hogy kifeszegessük a jéggel borított hó alól, és némi képzelőerő is, hogy ne kihajított fakupacnak lássék, de A. erős, én meg  már fektében láttam, hogy ő az igazi (igen). Gyönyörű, hatalmas, erős, illatos - és nehéz. Az ára pedig épp annyi volt, mint az első helyen a csoffadté, háromezer. Szóval, nehéz volt, különösen így, jéggel borítva, alig bírtuk el ketten, de végül csak feltettük a csomagtartóra és hazahoztuk kiolvasztani. Az ígért tavaszi fuvallatok nem jöttek, úgyhogy prakkerral ütögettük le az összecsomagolt fáról a ráfagyott víz egy részét, aztán amikor láttuk, hogy így a törzséről semmiképp sem tudjuk eltávolítani a havat és jeget (kibontva a burokból viszont az ajtón nem tudtuk volna bevinni), vettünk egy nagy levegőt, összegyűjtöttük az összes felmosórongyot, szakadt törülközőt, becipeltük a fát szobába és csak ott szabadítottuk meg gúzsaitól. Nagyon szép volt kibontva, teli jégcsappal, hógolyókkal - és több, mint öt liter vizet szedtünk még le róla odabent. Viszont díszíteni már nem volt idő, menni kellett az életükben először egyedül metrózó gyerekekért a metróhoz, így egy gyors döntéssel úgy határoztunk, A. hazafelé az autóban elmondja, hogy idén együtt fogunk fát díszíteni, én meg addig eltüntetem a maradék néhány liter vizet, meg még a felmosórongyokat is a fa alól.

Mire hazaértek, szinte száraz volt a parketta. Nagyon lelkesek voltak, csodálták az üres fát (van rajta mit csodálni, nagyon formás, igazán!), V. azt mondta, nagyon boldog, hogy nekünk mindig plafonig érő fánk van, nem olyan kis törpe, mint másoknak (örülök, hogy ennyi mindenben az én lányom),  örültek, hogy végre megtudhatják, mit rejt a titokzatos, éveken át messziről nézett "törbékeny" feliratú doboz, amit ugyan időnként megmutattunk nekik, hogy nézzétek, üres! (mindig karácsony körül, amikor tényleg üres volt) - de akkor meg minek tartjuk éveken át a szekrény tetején - mert ez olyan jó doboz volt, még a költözésből maradt - mondtuk, és persze igaz is volt, de csak félig. V. nagyon lelkesen díszített, Á. hamar duzzogni kezdett, mert A. rászólt, hogy nem az ág szélén himbálódzó üveggömbbel kell kezdeni, hanem a kis lámpákkal, szisztematikusan.

Jó sokára ugyan, de elkészült a díszítés (nagyon szép), elkészült az ünnepi vacsora is (nagyon finom), aki akart, átöltözhetett szép ruhába (hárman akartunk), aki nem akart, az maradhatott csúnya ruhában (Á. akart), aztán csilingelt a jézuska és csillagszóróztak a gyerekek, és úgy látszott, semmivel nem volt kevésbé izgalmas az ajándékbontogatás, mint máskor, és társasoztunk az egyik újjal, és filmet néztünk (az egyik újat), és olvastunk mindenféle újakat és jó volt minden.

Aztán másnap kora reggel V. felöltözött szép ruhába, és onnantól kezdve nem csinált semmi hasznosat, nehogy foltos legyen a szép ruhája, Á. pedig pizsamában maradt és úgy olvasott, és ezért nem csinált semmi hasznosat, mi pedig A.-val pakoltunk, takarítottunk és főztünk, hogy az ebédre megérkező másik családfél előtt ne legyen túl sok takargatni valónk, viszont tudjunk mit feltálalni.

A nagyszülőkkel előző este telefonon beszéltünk arról, hogy mikor érkezzenek (dél? tizenegy nem jobb? fél kettő? egy? legyen inkább fél? mikor kezdjünk enni? akkor fél kettő? vagy féldél?) és aztán abban maradtunk (vagy csak én?), hogy felhívnak, mielőtt elindulnak. Ehhez képest alig szálltam ki a kádból déli egykor, még épphogy csak a telefonomra pislantottam és alighogy konstatáltam boldogan, hogy még van idő, mikor felharsant odalentről a "megjöttek!"

Nehezen vallom be, de több, mint tizenöt évre volt szükségem ahhoz, hogy képes legyek örömmel mást is kitalálni karácsonyra, mint halászlét és rántott halat, mert én imádom és alig várom, hogy végre az legyen - és mindig volt ugyan mellette valami nem hal is, csak úgy mellékesen, holmi pótlékként, de idén volt először a hal mellett (amit anyukám hozott) valódi, igazi, különleges, karácsonyi ünnepi másétel is - amit az amúgy lelkesedésre egyáltalán nem hajlamos A. úgy honorált, hogy legyen ilyen máskor is... sokszor! (görög sztifádót csináltam marhahúsból rozmaringos krumplival), és amit az én halimádó családom is olyan örömmel evett, mintha hal nem is lett volna az asztalon.

Aztán tegnap még elmentünk A. immár meggyógyult családjával is karácsonyozni, és felszabadítóan vidám dolog volt odafelé menet úgy bepakolni az ajándékokat az autóba, hogy nem kellett dugdosni a gyerekek elől, jó volt előre elmondani nekik, ki mit kap és miért. Szóval, nagyon jó volt angyalkodni, míg nagyon kicsik voltak, de felvilágosodni is jó, és még jobb lesz jövőre, amikor együtt lehet mindenben készülődni (az ajándékok persze meglepetések lesznek akkor is), együtt sütni, fát választani, díszíteni.

Nagyon

boldog karácsonyt mindenkinek!

régi szép idők

Emlékeim szerint régen nem kellett félbevágni az egész spulnit ahhoz, hogy találjon az ember egy tűbe fűzhető cérnavéget. Igen, varrok. Karácsony van. Vagyis mindjárt.

most pedig

már van
két rúd mákos bejglink és
két rúd diós bejglink (még nem kóstoltam egyiket sem)
hat kicsi rúd aszalt szilvás bejglink (a zöme ajándék lesz - ezt sem kóstoltam)
és nem repedt szét egyik sem
százötven (!!!) kis pogácsánk (szintén ajándékba)
két tepsinyi sajtos-diós kekszünk (szintén ajándékba)

és befestettem a hajamat is (enélkül egy tapodtat sem tettem volna)

viszont még nincsenek becsomagolva az ajándékok (már régóta gyűjtögetem őket, remélem, a legfontosabbakat megtaláltam... minden évben előkerül ez-az később is)

és nincs még holnapi itthoni vacsora (ötlet van, alapanyagok is),
sem a 25-i ebéd előkészületei (sokan leszünk, így muszáj előre dolgozni)

és még ruhák száradnak mindenhol
és még nem takarítottam

és nincs még fa

egy klasszikus feladvány aktualizált változata

Ha egy ember egy nap alatt (minimum) másfél órányi deficitre tesz szert az alvással töltött óráit számolva, és (minimum) hetven napon át él így, akkor (minimum) mennyi időt kell alvással töltenie a mostantól rendelkezésére nem álló (maximum) két hétben ahhoz, legalább az elmaradt órák tíz százalékát ledolgozza behozza?

Hogyan változik a feladat megoldása akkor, ha tudjuk, hogy a rendelkezésére nem álló (maximum) két hétben muszáj elvégeznie az elmúlt (minimum) hetven napban jócskán felhalmozódott házimunkákon felül a közelgő karácsony által rárótt kötelezettségeket örömteli tevékenységeket is?

Szorgalmi:
Vajon van-e lehetőség arra (az ismert dimenziókat figyelembe véve), hogy mások segítsenek emberünknek abban, hogy közös erővel naponként többet aludjanak a normálisnak tartott (bár szerintem igencsak alábecsült) napi 8 óra alvás/fő mennyiségnél?

A csillagos ötösért:
Kik azok? Hol vannak? Ide velük!!!!!

(ui.: ne higgyétek, hogy légből kapott problémáról van szó, reggel nyolc körül A.-nak fél órájába telt, míg életet vert belém, pedig kávét is hozott, és tegnap lefeküdtem majdnem időben)