Az április nagyon bolond hónap, ugye?

Ennyit akartam csak kérdezni, a többi egyelőre titok...

Úristen, működik!

A varázsgomb működik!

Nagyon-nagyon köszönöm! Egyelőre gyűjtögetem, de mindenképp elárulom majd, hogy mire fordítottam.

Nem volt ma túl vidám napom, és most bearanyozódott (nem annyira a pénz birtoklása (bár az is nagyon jó), mint az afeletti öröm, hogy szeretitek a blogomat) Köszönöm - köszönöm!

44

Ma egy pillanatra egy kicsit sajnáltam, hogy nincs negyvennégyes lábam. Olyan nagyon szép cipőt láttam, tiszta bőr, szép színű, szép formájú - de hát negyvennégyes. Kedves olvasók! Ha valaki szeretné ez a szép cipőt, nem egészen 4000 Ft-ért tudja megvenni a Blaha Lujza téri nagy Cream-ben. Vadonatúj, hibátlan, bolti. Talán még megvan. Fáj a szívem érte!

A gomb

Hát, mint látjátok (bár telefonon nem látjátok, csak az internetes verzióban), gazdagodtam egy  sárga színű aranygombbal. Ez egy aranytojás, a tyúkocska nélkül*, sőt, ha jól gondolom, ez egyenest egy hímnemű gomb, hiszen a Donát nevet viseli (testvére pedig Pál) - ööö.... izé... szóval, nem tudom, ciki-e vagy sem, de feltelepítettem (úgy értem, én analfabéta vagyok, de a mindentudó A. feltelepített nekem) egy adománygyűjtő gombot. Vagyis támogatásgyűjtő gombot. Ha úgy érzitek, hogy megszabadulnátok bármennyi pénztől, de nincs kinek adni, hát öntsétek nyugodt szívvel és névtelenül a nagyszobába, én örülni fogok. Cserébe (nem cserébe) én továbbra is ugyanígy (hasonlóképp) fogok írni, mint eddig. A blogban nem fog megváltozni semmi attól, hogy támogattok (és ne féljetek, attól sem, ha nem). Még csak tanulom ezt a kéregetést**, így nézzétek el, hogy dadogok. Mondhatnám, hogy éhező szájak vesznek körül, és tulajdonképpen ez igaz is időnként - de be tudom fogni őket támogatás nélkül is (egyelőre) - a támogatást, ha kapok, inkább majd magamra költeném, vagy a még el nem indított vállalkozásomra, vagy fogyókúrás sanyargatótáborra, vagy az iskolám tandíjára, vagy facsemetére - vagy még magam sem tudom, mire. Attól mondjuk nem félek, hogy ne tudnám értelmesen elkölteni. Ha kapnék. És persze előre is, utólag is köszönöm!

* tekinthetjük megoldottnak a tyúk volt-e előbb vagy a tojás problémát?***

** Nehéz kenyér ám, de mégiscsak könnyebb így, mint kiülni egy forgalmasabb kereszteződéshez táblával a nyakamban

*** hacsak nem tekintünk engem is vén tyúknak, mert akkor újból felmerülhet a kérdés, hogy...

A panettone-pánikot követő kakaós kalácsról

Csütörtökön sütöttük (mint majdnem mindent, ami sikerült), de ma vágtuk fel. Háromágú fonat, az egyik ág kakaós, a többi sima. A kakaós kalács megunhatatlanságát az ízén kívül (én korábban sosem éreztem a kakaós kalácsban a kakaó kissé fanyar csokiízét, de mondjuk nem is sokszor ettem korábban kakaós kalácsot, túl bizarrnak tűnt - hát, csak annyit mondhatok, hogy finom) az adja, hogy a barna kakaófolt szeletről szeletre odébb vándorol. Vágod, megkened vajjal, harapod a sima, a vegyes, majd a teljesen kakaós részt. Mennyei. Egy újabb szelet. De már nem ugyanott van a kakaófolt, másképp jönnek ki a lépések harapások, nem nagy meglepetés, mégis üdítő változatosság.

Nem, egyáltalán nem csodálkozom a jelentős túlsúlyomon, bár utálom. Azt hiszem, ott kezdődött a baj, hogy az iskolában hallottam először, hogy a zsíros húst mócsingosnak hívják és utálni kell. Én szerettem - igaz, nálunk otthon körülbelül havonta kétszer volt hús, amúgy többnyire zöldségeket ettünk, abból sem sokat, meg maximum napi félkiló kenyeret négyen. Édességet születésnapkor, esetleg még évente egyszer-kétszer sátoros ünnepekkor. Én folyton éhes voltam*. De mindig. És hiába van már minden, én most is mindig éhes vagyok. Akkor is, ha hányásig teli ettem magam. Katasztrófa, tudom.

* és sokáig nagyon vékony is, úgyhogy folyton etettek például a barátnőim anyjai - én meg élveztem, ahogy hüledeznek azon, hogy tűnik el bennem láthatatlanul egy fél disznó (ami mostanra  mind egyszerre kiütközni látszik)

Panettoneprojekt

Itt azt akartam megírni, hogy kikísérleteztem és tudok tökéletes panettonét sütni - de sajnos nem. A próbadarab szép lett és finom, csak túl sűrű, nem annyira könnyed, mint a valódiak. A következő kettőn módosítottam: lett egy kakaós-rumos-csokis és egy limoncellos - kandírozott gyümölcsös. Közel 24 órán át kelesztettem őket, autentikus panettone-sütőedény helyett fazékban. Gyönyörűen megkeltek. Aztán betettem őket a sütőbe és elhamarkodtam a kivételüket, úgy negyed órával. Belül nyersek maradtak - és ami még rosszabb, csak este vettem észre, amikor már rég kihűlt mindkettő. Negyedekbe vágva visszatettem őket - de azt hiszem, erre mondják azt, hogy halottnak a csók. Én meg azt mondom rá, nyilván így találták fel a cantuccinit. Az ízük mindent felülmúlóan finom egyébként a kéreghez közelebbi részeken, ahol átsültek. A belsejük pedig - jaj, olyan nyomorult tudni, hogy én rontottam el! Mert rájöttem, hogy a reggelihez nem ezeket kellett volna megsütnöm (a kalácsok már rég készen voltak), hanem V. sós tésztájából a töltött gömböket (sós kalácstésztába rejtett kolbász, sonka és sajt, gömbönként egy-egy fajta csak, a gömbök egymásra halmozva, sütés után téphető... na, az tökéletes lett, puha, lágy, ízes... a kalácsok is egyébként... csak a húsvéti asztal csúcsragadozói, az ajándékba (is) szánt panettonék... ej, azokkal nagyon lebőgtem ma). Jaj, ezek a panettonék, csak tudnám feledni őket... vagy visszatekerni az idő vasfogát téli időszámításra az órát és nekifutni ismét!

Ez volt a próbadarab:

A kudarcosokról kép nincs, ízt pedig nem tudok csatolni.


Ez a sonkával vagy sajttal vagy kolbásszal töltött gömbökből álló kalács

Ez nagyon finom lett

Még majd megmutatom a kalácsot (ha addig meg nem eszi valaki éjjel), meg van egy felvágatlan kakaós kalácsunk - remélem, abban sem kell csalódnunk.

Nehéz a húsvét, hideg is volt ma nagyon - bár ibolyával teli a kert és már az aranyvesszőn is vannak kinyílt virágok.