Horror

Nem tudom, mivel lehetne rábírni engem, hogy megnézzek egy horrorfilmet - jutott eszembe teljesen spontán egy szép, verőfényes szombat reggel. Talán... talán ha elrabolnának, odakötöznének egy fotelba a filmvászon elé, rögzítenék a fejemet, hogy ne fordíthassam el, és kipeckelnék a szememet vagy felcelluxoznák a szemhéjamat a szemöldökömhöz, és azt ígérnék, hogy valami nagyon nagyon nagy szörnyűség fog történni, ha nem figyelek oda jól... nos, akkor azért biztosan megnézném. Őszintén remélem, soha sem lesz senkinek ennyire fontos, hogy megnézzek egy ilyen alkotást

De ha jól látom, horrorfilmet írni simán tudok, minden különösebb kényszer nélkül is, legfeljebb kimegyek közben hányni.

Korral jár

Látványosan öregszem: egyre nagyobb és feltűnőbb ráncaim vannak gyűrűkön akad meg a szemem.

Mint coach

Kedves ügyfeleim olvasóim!

A nem létező problémákat hatalmas erőfeszítések árán sem lehet megoldani - viszont sajnos ugyanezeknek az erőfeszítéseknek a töredéke is elég ahhoz, hogy ténylegesen létező problémák szülessenek a fantomból.

Ami a tízparancsolatból kimaradt

Ne kívánd más bloggereklányok pörgős társadalmi életét mert magad esel bele!

Egy héten belül az ötödik (amúgy szuper) barátnős programon vagyok túl (volt séta a parkban és fagyi meg kávé, volt kisbaba megtekintése rövid tanácsadással, Modigliáni Picassoval, scrabble party a csajokkal, közös ebéd: házi pizza friss házi paradicsomszósszal és ruhaválogatással egybe kötve) - de én már kivagyok, mint a liba! A ház pedig szalad, gyorsabban, mint én - ahelyett, hogy kacsalábon forogna szépen, én viszont rövidke kacsalábakon totyogok, ahelyett, hogy futni járnék, hétfőn pedig már dolgoznom kell (de kedvtelésből kényszerből már ezen a héten is megírtam néhány  visszautasíthatatlan árajánlattal kombinált többnapos programtervet), miközben elhasználtam kábé az összes szabadságomat - és fáradtabb vagyok, mint amikor nekikezdtem. Legyen újra június!

Ja, és most szeretnék egy kicsit kampányolni a háromnapos munkahétért is!

Mi kell a tökéletességhez?

Nyerni és megint nyerniem tudom pontosan - de a tegnap este nekem az volt (és tuti nem kizárólag a nyert játszmák miatt)

(Jut eszembe: biztosan azért, mert amikor a vonaton telefonáltam és Tamko elmondta, hogy melyik homokozóban várnak Bonival, akkor én meg elmondtam neki, hogy a milyen feltűnő piros ruhámról fog megismerni, akkor a telefon lerakását követően a szomszéd üléscsoportból átszólt a királyfi fehér lovon egy vénember (oké, lehúztam a vént, de 50 felett volt, az tuti), hogy ha nem jön össze a randim, ő szívesen meghív egy közös uralkodásra kávéra. De én annyira nagyon akartam játszani, hogy visszautasítottam az ajánlatot, így továbbra is itt maradok A. nyakán)

Addig-addig tököltem, hogy mit vegyek fel,

míg rá nem jöttem, hogy valójában nem is randira készülök, úgyhogy mindegy. Boldogság!

Magyar táj magyar ecettel

Kicsit túlgondolták

Sopánkodik a fodrásznál egy nő, hogy megint ellepték a Keletit a menekültek, a múltkor saját két szemével látta. Kicsit gondolkodom, hogy szóljak-e, hogy nem, hanem csak Mundruczó Kornél forgat filmet - aztán nem szólok. A nő belelendül: nem elég, hogy a migránsokat a Soros mozgatja dróton, de Obamát is ő támogatja pénzzel, meg Hilerit is, és van most egy terv, amely szerint az amerikaiakat mind áttelepítik Európába, de mind egy szálig, valami vírusveszély miatt. Hatalmas hajókkal fognak átkelni a tengeren, azt is mind Soros fizeti majd. És amikor itt lesznek, ők, a nyugati migránsok is, akkor összecsapnak a keleti migránsokkal, így teszik tönkre előre megfontoltan Európát. Magyarország pedig Európa közepeként a legvéresebb harcok színtere lesz. Könnyű nekik, mármint az amcsiknak, lesz hová visszamenniük, mert mivel Amerikából eljön minden ember (de az összes ám!), ott hamar lecseng majd a vírus, azok meg könnyedén hazautaznak (a Soros pénzén), a vírusaikat (meg a legyőzött keleti migránsokat) pedig itt hagyják minekünk, hogy rohadjon szét Európa. Pedig annyira szép a te kerted is, Évikém - majd nézd meg, mit hagynak meg belőle! Semmit! A nagy semmit! Letarolják a kerteket itt is - Röszkén már megtették, vonulnak hatalmas hordákban, mind betörik a röszkei ablakokat, dáridóznak egész éjjel, a fregoliról leszedik a tiszta ruhát, a fáról az éretlen gyümölcsöt, a még zöld, lábon álló gabonát eltapossák és csak jönnek, jönnek, közelednek. A Soros fizeti őket.

A vonaton meg azt hallottam, vissza kéne állítani a katonaságot, mert a létszám ugyan már nem számít, csak a technika, de azért csak jobb, ha többen vannak a seregben (egyrészt), másrészt pedig a fiataloknak is nagy szükségük lenne az ilyesmire, hogy rendet és fegyelmet sajátítsanak el végre, hogy amikor majd háború lesz (mert lesz hamarosan), akkor fegyelmezetten kell engedelmeskedni - mondjuk a technika fog inkább számítani, de azért ennyi jómagyar emberrel, ha szembenéznek, akkor a technika eltörpül majd, mintegy saját magától. Akkor a másik közbeveti, hogy neki két fia van, nem nagyon adná őket (bár elvben egyetért), könnyű neked Zsuzsikám, csak lányaid vannak. Azoknak sem jobb - monmdja Zsuzsika - mert azokat mind meg fogják erőszakolni. Most akkor melyik lesz a jobb? Beállni ágyútölteléknek és azonnal szörnyet halni vagy megerőszakolva lenni a szükséges hadsereg által, akiket aztán szitává lőnek, hogy az apákat erőszaktevőket aztán sose lehessen azonosítani? Menjenek csak a fiatalok katonának, majd megtanulnák, hol lakik a magyarok úristene! (nyilván valami kaszárnyában)

De nem ezek miatt vagyok magam alá hullva, ezek csak az alaptónust festik meg szép átláthatatlan feketére.

Fogyj ropival

Amit eszel, azzá leszel - tartja a mondás. Vagyis ha ropit eszel, ropi leszel.

(hiába vicces, szar kedvem van - csakhogy arról pont nem tudok (akarok) írni)

Az utolsó mohikán

Seprűért megyek a ház elé, amikor leszólít a szomszédból a bácsi. 86 éves és egyetlen rövidke perccel sem látszik kevesebbnek. Hát itthon vannak? - kérdi. Itthon, mondom (hülyén is venné ki magát, ha azt mondanám, hogy még nem) Mert a feleségem azt mondta, még nyaralnak - folytatja a bácsi. Már hazajöttünk, mondom a seprűvel a kezemben. És köszönjük, hogy etetni tetszettek a macskát! Az én gyerekkoromban nem kellett etetni a macskákat... akkor még a macskák maguktól ettek... most meg a feleségem eldob mindent a kezéből, ha az ablakban elnyávogja magát valamelyik... akkor még, amikor én voltam gyerek vidéken, akkor még a macskákkal nem törődött senki, legfeljebb akkor, amikor a padláson párzottak, mert akkor le kellett onnan hajtani őket, úgy hangoskodtak... Tapolcán meg Zalahalápon is volt macska... tudja, hogy ott hegy volt régen? Zalahalápról elbontották a hegyet. Ott dolgoztam. Ma már nincs ott hegy, csak a helye. A macskák akkor még nem számítottak, azt ették, amit az ember meghagyott nekik vagy amit találtak. Nem volt még macskatáp a boltokban, még csak az kellett volna! Úgy dédelgeti a feleségem azokat a macskákat, mintha egy kis újszülöttet dajkálna. De hát nem lett neki sose gyereke, hagyni kell. Pofátlanok pedig, nem mindent esznek meg, csak ami kedvükre való. Én még megenném, csak nem kívánom már az ételt, pedig olyan jó falatnak néz ki, amit a macskának adunk, de én már nem vagyok éhes. Képzelje, martine, most meg a héten majd mennem kell a neurológiára, azt mondja az orvos, hogy nem kapok többé jogosítványt, nem tudom, mit vizsgálnak, hát semmi bajom. Fogyok, az igaz, mert nincs étvágyam, a feleségem azzal gyanúsítgat, hogy szándékosan fogyókúrázom, fél, hogy mi lesz, ha beteg leszek és leesek a lábamról, de hát voltam már ötven kiló is, most hatvan vagyok, hát hová hízzak még öreg koromra? Mert látja, megöregedtem. Alig tudok már csinálni valamit, elpilledek, elfáradok, aztán csak pihegek a szobában. A tévét nézem. Na, az egy hatalmas találmány, az az utóbbi száz év legnagyobb csodája! Milyen képeket vetítenek! Milyen képeket! Csak be kell kapcsolnom és ott a világ. Minden van ott! Csak nem bírok sokáig fennmaradni már. De micsoda gyönyörű dolgokat mutatnak! Na, nem tartom fel tovább, takarítson nyugodtan*, örülök, hogy megjöttek épségben az útról! De én mondom, a tévé egy csoda, valóságos csoda! És ha nem kell, akkor egy gombnyomással kikapcsolom. És ma már nem olyan nagy luxus egy televízió, nem nagyon drága már egy tévé, bárki megengedheti magának. Ha kell, bekapcsolom, ha nem kell, kikapcsolom. Én mondom, nem lesz ennél nagyobb találmány legalább száz évig még!

*azt mondtam a bácsinak, takarítok épp, pedig csak söpörtem a teraszon

Hétvégi sportösszefoglaló

A hétvégén egy barátnőmmel a hámból való kirúgást gyakoroltuk - őszintén szólva még elég kispályán: szombaton beszélgetés közben hol fagyiztunk, hol kávéztunk, hol pedig sétáltunk* (a peripatetikus iskola híveiként), így egy laza lidles bevásárlást is beiktatva (ezt már egyedül, mert külön járművekkel voltunk) közel este tízig kimaradtam otthonról. Úgy bizony!

De mert mindez nem volt elég, vasárnapra újabb programot szerveztünk, ezúttal nem kastély, hanem vár központtal: kezdetnek a budai Várban megtekintettük Picasso és Modigliano nevű alkotók életművének ott kiállított részleteit és jól összevesztünk azon nem értettünk egyet abban, hogy Modigliano festészete vagy szobrászata-e a tetszetősebb. Aztán elsétáltunk a Mátyás templomig (amit én nem szeretek, ő pedig lefényképezett), amelynek a tövében a tegnapi nap fénypontjaként találtam egy tökéletes táskaboltot, ahol nyilván lenne mindenízű drazsé is, ha cukorkabolt lenne, így viszont mindenféle színű bőr (pelle vera!) táskák, ridikülök, hátizsákok, aktatáskák, note book hátizsákok, pénztárcák (stb) elképesztő kavalkádjával találtam szemben magam, komolyan, mintha csak kárpótolni akart volna a sors a nyaralás alatt elszenvedett vásárlásmegvonásos kudarcokért - szóval vettem két hátizsákot is**, és most majdnem maradéktalanul boldog vagyok a táskakészletemet illetően.

Aztán még megcsodáltuk megtekintettük az új, meglehetősen szeles (vagy hogy írják mostanában? szelles?) Moszkva teret, aztán ettünk a töröknél, aztán sorba álltunk a sok külföldi közt (és segítettünk is őket), hogy metrójegyet vásároljunk (no card! no banknote, only coins! yes, only coins) - szóval, megint csak este nyolc után keveredtem haza, ezúttal a tömeggel közlekedve.

(Á. nagy örömére: "nem, dehogy, ha van itthon kaja, akkor nekem egyáltalán, egy egészen kicsit sem nem baj, ha elmész és későn jössz, csak hozz majd még enni")

* ez persze nem ad választ arra, hogy hol sétáltunk, de kivételesen elárulom: - képzeljétek: Gödöllőn, többek közt (és sokan mások között) a kastélyparkban - csak javasolni tudom, mert gyönyörű

** mert ennyi jött ki abból a pénzből, amit félretettem március óta az olaszországi színes hátizsákvásárló projektre - ha azt mondom, hogy olcsó a bolt, akkor nyilván megköveznek az átlagfizetés alatt élő olvasók - de tulajdonképpen végül is ez a helyzet, mert az eleve kiírt árak is alatta vannak a belvárosiaknak, de még kedvezményt is kapnak a magyarok***

*** aki magyarul beszél és/vagy nem tűnik kőgazdag külföldinek, annak a boltos hölgy minden kérdezés és alkudozás nélkül bemond egy néhány ezer forinttal alacsonyabb árat. Ez komoly! Megígértem, hogy havi éves szinten több látogatásomra is számíthat. El vagyok varázsolva (oké, engem könnyű, mert én tényleg kispályás vagyok)

Tiszta ruhát a pohárba!

A hazaérkezésünket követő kilencvenharmadik órában sort kerítettem Á. gigászi sportszatyrának felbontására is. Találtam benne körülbelül huszonöt naptári napra elegendő mennyiségű ruhát - mármint majd a kimosás után lesz annyira elegendő, egyelőre elég büdösek. Á. azt a megnyugtató magyarázatot adta a mennyiségre, hogy "úgy látszik, elfelejtettem kipakolni a tábor után". Azt már nem is fogom megkérdezni tőle, hogy vajon hogyan került bele az egykori nagy kedvenc, a kilences számú mez melegítőnadrágja is az idei nyári csomagba - méretezése szerint: 158-164 cm - mert valószínűleg az adta a jogosultságot, hogy a méretek mellé az is oda van írva, hogy 14 ans - ez pedig végül is még kis rátartással majdnem igaz is - és hát ki a fene tehet arról, ha nem mi, a szülei, amikor felelőtlen játszadozásunkban olyan géneket adtunk össze neki, hogy minimum* 184 cm lett ennyi idős korára?

* nem hagyja mérni magát, de már csak A. szerint egyforma magasak, minden külső szemlélő számára egyértelmű, hogy bizony túlnőtt az apján (is)

Lebukás

Mióta hazajöttünk Olaszországból, többé nem olvas onnan senki.

Nyaralásmorzsák (6.)

Hello! Good morning! We would like to eat somebody! - nyitottam be vidáman egy reggel a panzió éttermébe. Aztán a röhögéstől vagy tíz percig nem bírtunk rendelni semmit sem. Meg mert a pincérfiú is hosszú időre felszívódott valamiért.

Később aztán olaszul is megszólaltam (mert nagyon szeretek olaszul beszélni, csak nem nagyon tudok):

Buongiorno! Io vorrei solo uno giusto per me... ma non... due giusti... io vorrei gelato, tipo di almond e panna, non wafer, ma in capo... ... in poco capellino... in una bicchier paper, ... in una bicchieri paper con poco cucchiaio 

Szerencsére a fagyis leányzó végül nem bonyolította túl a dolgot, rámutatott a fagyikra, poharakra, tölcsérekre, a kezembe nyomta, amikre rámutogattam, elrakta a pénzt, aztán a végén azt mondta: Danke! Auf Wiedersehen! - szóval, csak a németeket égettem be.

Így kertészkedj kora reggel!

Fogj egy csésze kávét a bal kezedbe, egy bolti cserepes mentát pedig a jobbikba. Támolyogj ki a kertbe. Tedd át óvatosan a hervadt bolti cserepest a bal hónod alá. Mostantól kissé nehezebb lesz mozognod. Kortyolj a kávéból. A jobb (avagy az ügyesebb - és akkor már az előző pontok is oldalcserével értendők) kezedbe vegyél egy kis kerti gereblyét. Kicsit! Keress egy cserepet, amiben van föld, de növényi maradványok csak elszáradva.Kapirgáld ki őket a gereblyével úgy, hogy a föld a cserépben megmaradjon, a hervadt cucc ne hulljon ki a hónod alól és mindeközben a kávédat sem lötyögteted ki. Kortyolj le belőle még egy kicsit (ha ristrettóval indítod a napod, mostanra maximum egy korty maradt) Cseréld a kis gereblyét ugyanolyan színű és méretű kicsi ásóra. Vájj mély lyukat a porhanyószó földbe. Idd meg az utolsó korty kávét, a csészét óvatosan, a fülénél fogva tartsd ezentúl a fogaid közt. A lyuk legyen akkora, hogy a cserépből kiemelt földlabda a fonnyadt növénykével a közepén épp illeszkedjen abba.  Helyezd bele, kotorj rá még földet. Jusson eszedbe kitenni a hintaágyra a csészikét a fogaid közül, mielőtt öklendezni kezdesz. Tedd le az ásót is. Hirtelen két szabad kézhez jutottál. Hozz vizet, jó sokat és öntsd nyakon a kókadt növényt. Nem egészen öt perc alatt kávéztál és kertészkedtél is! Légy büszke magadra, rengeteg időt nyertél! Fordítsd blogbejegyzés írására. Találj újabb két, az előző példán bemutatotthoz hasonlóan könnyedén és jól összepárosítható feladatot, hogy visszanyerd a blogírásra megint elcseszetthasznált idődet. Folytasd így az idők végtelenségéig.

A lényeg

Az idei szomorú évben sorra hagyják ott a férjeik a szép, fiatal, filigrán és picike lábú (35-36!) barátnőimet. Úgy tűnik talán tényleg nem ez utóbbi lehet a lényeg. Akkor viszont ideje lenne végre nekem is a lényegre koncentrálnom.