Vallomás

Nagyon vártam.
Mosolygok rá.
Irulok-pirulok.
Elalélok.
Elolvadok.
Boldog vagyok.
Kitárulkozom.
Elébe vetem magam.
Reszketek tőle.
Remegek érte.
Imádom.
Kívánom.
Nagyon kell nekem
Akarom, akarom, akarom!


Odavagyok ezért a tavaszért!!!

Tavasz eleji összehasonlító felmérés

Azt vizsgáltam, vajon melyik a magasabb: a fürdőszoba (rézcsíkkal ezidáig még nem díszített, noha már ötödik éve itt lakunk) küszöbe vagy a gyerekeim észlelési küszöbe. Az előbbin már majdnem túlfolyt a víz, az utóbbinak még meg sem kottyant. Büszke vagyok rájuk.

(TEÖF szakértői anyag)

Csalimese február 29-én

Elmentem ma személyi igazolványt csináltatni. Az okmányirodában alig voltak, amin nem is csodálkozom, mert ilyen nap, mint a mai, csak négyévente egyszer van, biztosan kevesen terveztek épp mára hivatalos programot, mert ünnepelni a napját is csak négyévente lehet, addigra meg már lehet, hogy minek, meg mert ez a nap önmagában is egy olyan ajándékszerű dolog, mintha egy kis lyukon keresztül az ember bekukkanthatna egy hátsó világba. Aztán mikor bekukkant, látja, hogy díszleteiben elég hasonló, mint a mi megszokott világunk, mégis más, hiszen például üres okmányiroda csak a mesékben létezik. Húztam egy számot a mesében, és lássatok csodát, néhány percen belül sorra is kerültem. Mondtam, hogy lejárt, kérek újat. A kisasszony homlokát ráncolva megigazította az orrán a piros szemüvegkeretet, és azt mondta, hogy már tegnap lejárt, február 28-án. Viszont - folytatta - mivel a február idén ilyen rendellenes módon még mindig tart, mégsem járt le az igazolvány. Így hát elfogadom, és úgy járok el, mintha még nem járt volna le tegnap. Akkor hát szeretnék egy új igazolványt, és kérek három deka lakcímkártyát is! - mondtam megkönnyebbülten. Hát, az elfogyott, mondta a piros szemüvegkeretű kisasszony búsan. Elfogyott? - értetlenkedtem. Igen, elfogyott a hozzá való papír. Erre a hónapra csak egy szabályos februárnyi adag pirosfehérzöld papírt utaltak ki számunkra, így lakcímkártyát február 29-én már nem tudunk készíteni. Remélem, nem szeretne ön sem egy üres, fehér fénymásolópapírt lelamináltatni - mondta a kisasszony. Bólogattam, hogy dehogy szeretnék. Így azt javaslom, ne csináltassa meg most itt az igazolványt sem, menjen el egy másik okmányirodába, majd ott megcsinálják a kettőt együtt. Viszlát! Dehogy megyek ki a házból! (ismerlek már hallomásból, jómadár) Hiszen egy idegen kerület okmányirodájába csakis az előzetes személyes időpontkérést követő néhány hét elteltével tudnék bejutni! Igen, ez igaz, nálunk is járt olyan más kerületből, aki saját kerületében tizenkét hét múlvára kapott csak időpontot, helyeselt a kisasszony. Hát, akkor én inkább maradnék itt az üres okmányirodában intézkedni, aztán majd később lakcímkártyázom, mondtam, hiszen tudjuk, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, és ez február 29-én is igaznak látszott. De hát akkor mától hétfőig Ön egyáltalán, semmilyen hivatalos ügyet nem fog tudni intézni! - hőkölt hátra a kisasszony. Ünnepélyesen megígértem, hogy mától jövő hétfőig kizárólag olyan ügyet fogok intézni, amihez elég lesz a jogosítványom is. Beleegyezett. Így hát csináltattam magamról egy fényképet, amin szerencsére nem látszik, hogy reggel siettemben a finom  hajselymítő hajbalzsamom helyett még egy adag sampont dörzsöltem a hajamra, aminek következtében az olyan kemény maradt, hogy alig tudtam kifésülni. Még mindig jobban jártam, mint egyszer az öcsém, aki az akkoriban újdonságnak számító szőrtelenítő krémemmel mosott egyszer hajat. A fényképezést követően befizettem egy csekélyke összeget, és már meg is mondták, hogy majd egy hónap múlva lesz új igazolványom, nagyon korszerűen sms-ben fognak értesíteni, ha elkészül. Így történt, hogy elintéztem egy máskor többórányi ügyet az idő függönyredőjén átbújva néhány röpke perc alatt, méghozzá egy üres mézeskalácsirodában. Dolgom végeztével továbbindultam tehát. Hencidától boncidáig folyt  sárga lé, de én azt táncos léptekkel kikerültem, és élek tovább boldogan és hevesen, míg majd ásó, kapa, nagyharang el nem választ innen.

Úgy kell banánfagyit enni,

hogy február végén jól felöltözünk sapkasálkabátba, a házból kiállunk a kertbe, utcára, vasútállomásra - ki hol szereti - kezünkben tartjuk a félig héjatlanított banánt, az égből hatalmas sűrű pelyhekben dől az originális, természetes fagy, néhány másodperc alatt minden további emberi beavatkozás nélkül belepi a banánt. Leharapjuk. A külső hóréteg szájmelegünktől azonnal lágyan olvadni kezd, a friss, hideg hóköpeny alatt a lakásunkra/egyéb fűtött helyiségre jellemző, kissé barátságosabb hőmérsékletű és a hónál markánsabb állagú banánnal, valamint a tőle megszokott banánízzel találkozhatunk.

Jó étvágyat minden ínyenc olvasómnak!

Amikor meghal a józan ész

Ezt a förtelmet olvastam:

"A Magyar Családtudományi Társaság ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabálya kimondja: "az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség (...), az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik".


Sajnálom, hogy József Attila szépségesen szörnyű sorait találom a legalkalmasabbnak és a legidőszerűbbnek arra, hogy kommentáljam az olvasottakat.

 

József Attila: Hazám

1 Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
7
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

Ajándék

Ezt kaptam a születésnapomra, és én nagyon-nagyon örültem neki!