A szakértelemről

Egy kollégám van, akitől a víz kiver - ami egyrészt nagyon jó arány, mert összességében is több kollégám van, mint az előző helyeken, másrészt viszont ez a lány elég súlyos eset. Az eddigi munkanapokon egyetlen olyan sem volt (jól értitek: szám szerint egyetlen olyan sem volt), amikor ne fröcsögve jött volna be azzal, hogy milyen szörnyűség történt vele és hogy mennyire gecik az emberek, vagyis a buszvezetők, a boltosok, a járókelők, a vásárlók, a főbérlő, a lakótársak, a kollégák - ja nem, ez utóbbiról nyilván másoknak fröcsög. De azért a múltkor, amikor a szakmai követelményekről és azok felhígulásáról esett szó, akkor azért nekem beszólt, hogy azt azért mindig tartsam az eszemben, hogy nekem sincs meg a szakirányú végzettségem. Ami papíron egyébként igaz, mert valóban némileg átgondolatlanul  határozták meg, hogy mi számít itt szakirányúnak. Amikor visszakérdeztem, hogy legyen szíves nevezze meg azokat a területeket, amelyeket képzettség hiányában ne tudnék jól ellátni, nemigen tudott érdemben válaszolni, mert azokból a stúdiumokból, amikkel próbálkozott, körülbelül négyszer annyi óraszámom van meg, mint neki - de kétségkívül más elnevezésű diplomákkal, mint amik most megvehetőek a piacon forgalomban vannak. Valamint úgy húsz évnyi releváns gyakorlatom. Amire azt bírta válaszolni, hogy ne csúsztassak, mert tudom én is, hogy nem ez számít. Szerencsére egyébkét számít, azért is szeretek itt dolgozni. Ő amúgy nagy szakértő a leendő szakirányú papírjával - most fogja megkapni az első diplomáját (mármint ha elvégzi a hátra lévő félévét, aztán majd elfogadják a szakdolgozatát és leteszi a záróvizsgát). 

A vég kezdete

Este fodrászhoz készültem (már egy hete kellett volna, de a fodrász beteg volt a múlt héten), mert kissé lenőtt már a hajam  - de attól még reggel elindultam  a nyugdíjas klubba dolgozni. Amint felszálltam a buszra, azon nyomban felugrott egy későhuszonéves férfi az ülésről: Le tetszik ülni? - kérdezte negédesen. Köszönöm, nem - vigyorogtam vicsorogtam rá és kis híján a karjaiba ájultam. Bár előtte lett volna még egy kis dolgom: ölni akartam a tekintetemmel. Sajnos ilyen öregen már  gyenge vagyok az ilyesmihez, reszketeg szemhéjaim lecsukódtak, épp a halálosnak szánt nézés pillanatában. Ezentúl tehát fokozottan figyelnem kell arra,  hogy rendesen kialudjam magam, mielőtt használni szeretném a fekete mágiás varázserőmet minimum háromhetente eljussak a fodrászhoz.

Tasakhang

Többet ér minden ciccegésnél.
Ha van macskád, tudod.

az igénytelen

Ma megyek a térdgyógyászhoz. A térdeimhez természetesen tartozik egy-egy jól fejlett, szőrös lábszár is. A doki előtt muszáj szőrteleníteni, mert annyira igénytelen mégsem vagyok hogy a szőrös lábszáramat mutogassam a sármos térdgyógyásznak. Ellenben az a gondolat egy rövid időre  mégis megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha csak a jobb lábszáram a szőrteleníteném le (amely térdemet nézni fog) - de aztán győzött az igényesség,  és szerencsére rájöttem, hogy szőrteleníteni blogírás közben is tudok - éljenek a gépek! (gyantával ugyanez? órák... - belegondolni sem merek) Így kötöttem össze a kellemetlent a haszontalannal. Most pedig futok, mint az őz.

Linkedin

Nem dicsekedhetek azzal, hogy a Linkedin profilomat különösen frissen tartanám - időnként benézek, időnként módosítok ezt-azt, de messze nem használom ki a lehetőségeit, olyannyira nem, hogy csak egészen halványan látom lehetőségnek. Sosem kommunikálok a Linkedinen keresztül, bár az ismerősöknek megengedem, hogy megtekintsék a (sajnos eléggé semmitmondó) profilomat - 'oszt ennyi. A múlt héten mégis kaptam egy üzenetet a rendszeren keresztül - nem olyat, hogy xy meg akarja tekinteni a profilomat, hanem hogy üzenetem érkezett. Mivel ennek a rendszernek a titkolózás a vérében van, sosem mondja el, ki akar kapcsolatba lépni velem, és most sem árulta el, kitől jött levelem. Ez a magatartás már rég nem csigázza fel az érdeklődésemet, hanem inkább lelohasztja - szóval, most is elfeledkeztem az ügyről néhány percen belül. Aztán ma megint belegabalyodtam a rendszerbe, és gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem, ki az az ismeretlen majom, aki levelekkel bombáz. Anyósom volt. Á. születésnapi partijáról érdeklődött, hogy nagyon várja a hívásomat ez ügyben. Mielőtt azt gondolnátok, ez lehetett szegénynek az utolsó mentsvára és lehetősége arra, hogy kapcsolatba lépjen velünk, elárulom, hogy megvan neki:

A. mobilszáma

Á. mobilszáma

V. mobilszáma

az én mobilszámom

a szüleim mobilszáma

a vezetékes telefonunk

A. e-mail címe

Á. e-mail címe

V. e-mail címe

az én e-mail címem

a szüleim e-mail címe,

valamint mindannyiunknak (A., Á., V., én, apám) ismerőse a facebookon is.

Ne kérdezzétek, miért a Linkedinen üzent.

koktél

én: mit kérsz? Kávét? Teát?
A.: Aszpirint és Fluimucilt
én: jaj
A.: és egy sálat (mint koktélruha)

Az első hó

nálunk csak eső

Mi ez és hogyan kell (el)bánni vele?

Van néhány pólóm, aminek belül a nyakán a címke helyén egy nagy darab anyag lifeg. Általában nyújtott félkör, félellipszis alakú, a póló anyagából készül, és kurvára felesleges, sőt káros, mert ahogy felveszem a pólót, cseppet sem csinos gyűrt púpot képez a pólón belül a nyakam alatt. Nagyon nehezen tudok úgy belesiklani a pólóimba, hogy ez sima maradjon, elérni nem érem el, ha már felvettem a pólót, akár alulról próbálok felfelé nyúlni, hogy lehúzzam, akár fentről, nyaktól próbálom simítgatni lefelé. Mi ez? Minek ment teszik oda? Mire való? És ti hogyan hordjátok úgy az ilyen lefegő liffentyűvel ellátott pólókat, hogy az ne látszódjék? Egyszer kivágtam egyet, de az is ronda lett, mert nem mertem túl közel a szegélyhez, de így is folyton kilógott a rojtosra vágott felület. Tudom, nem volt gyerekszobám, sem nörszöm, aki a helyes ruhaviselést megtanította volna. Help!