Akkor megóvjuk!

Vajon mi lehet a feloldása a természettudományi verseny egyik kérdéseként tálalt betűszónak, az MME-nek?
- Ilyen hülye kérdések voltak - kesereg Á.
- Magyar Madártani Egyesület - mondom. Nem tudtátok?
- Honnan kellett volna tudnunk? - háborog.
- Ezt mindenki tudja Hát, izé... elég közismert... és ti mit írtatok rá?
- Magyar Motocross Egyesület, természetesen nem hagytuk üresen. - mondja diadalmasan.
- Hát, szerintem ezt nem fogják elfogadni - mondom.
- Miért, nincs olyan? - kérdezi Á. Az interneten biztosan fent van!
- Nem tudom, van-e, de hát egy természetismereti tesztben biztosan nem az szerepel.
- Az nem szerepelt a kérdésben, hogy csak természetismereti dolog lehet - hadakozik Á.
- De hát az adódik a verseny jellegéből - próbálok érvelni.
- Szerintünk pedig nem adódik - mondja dühösen.
- Hát, azért készülj rá, hogy erre nem kaptok pontot - felnőttködöm tovább.
- Akkor megóvjuk! Mert az egyáltalán nem volt a kérdésben, hogy más nem lehet! - így ő.

Mégis mehet a szex

de már az sem dob fel.

Sajnos amikor mondtam A.-nak, hogy akkor is ugyanilyen sokba kerülnék, ha nem dolgoznék, villámgyors fejszámolást követően csak szomorúan ingatta a fejét, hogy az bizony igaz lehet és arra bizony nem gondolt.

Marad tehát a munkahelyi basztatás - ami rettenetesen nagyon messze van a szextől.

Ja, és én igazán nem szoktam vasárnaponként plázázni, mert egyáltalán nem vonz a plázákban való őgyelgés még télen sem, nemhogy tavaszodván - de bizony nagyon szívesaen elugrottam vasárnap reggel az aldiba vagy a lidlbe nagybevásárolni, míg otthon aludt a család és a boltok kellemesen, szellősen üresek voltak, és már hányok, komolyan, ténylegesen görcsben a gyomrom és rosszul vagyok és hányok ettől az országtól, hogy belepofáznak az álszentfazekak mindenbe, hogy mikor mit csináljunk, hogy hol tanuljon tovább a gyerek, ez már nem szép új világ és az ember tragédiája sem, ez már csak permanens hányáshullám, és nem, nem tudok (akarok) elmenni, öreg vagyok egy másholi új egzisztenciához (bár ezt a szintet lehet, hogy máshol is könnyen hoznám), öregek a szüleim, így is folyton rettregek, hogy egyszer csak meghalnak, azt hiszem, ez már a totális burn out és mélyfekete depresszió, és sajnálom, én sajnálom a legjobban.

semmi kedvem írni

napok óta fáj mindenem, pocsékul alszom, utálok, de úgy utálok bent lenni az irodában, hogy ma már komolyan elgondolkodtam azon, amit A. mondott a minap, hogy mondjak fel a fenébe és mosogassak itthon gyakrabban. persze pontosan tudom, hogy elég hamar elkezdeném magam szarul érezni - nem a mosogatás miatt, az lassan már hiányzik, meg itthon is jó - de én mindig annyira, de annyira lenéztem sajnáltam azokat a szerencsétlen osztálytársaimat, akiknek az anyja foglalkozása rovatban a htb szerepelt a naplóban, hogy azok semmi máshoz nem értenek, mint otthon lenni, unalmasak, kövérek (igen, én is, tök jó lennék htb-nek) - és olyan büszke voltam az én anyukámra, aki tanult és dolgozott és nragyogóan okos és szép volt. ráadásul nem bírnám ki, ha nem lenne saját pénzem, hanem A.-tól kéne kéregetni, aki szerint bármit a világon venni hülyeség, mert inkább szabaduljunk meg a már meglévő tárgyainktól is. azt hiszem, nagyon szeretnék megint szép és fiatal lenni, már csak azt kell eldöntenem, hogy ennek akkor van-e nagyobb valószínűsége, ha dolgozó nőként  említésre sem méltó összegű pénzt keresek és azt úgy szórom költöm el, ahogy akarom - vagy akkor, ha inkább itthon maradok unatkozó milliomosfeleségként htb-ként, és vagy mosogatok vagy masszázsra járok, vagy főzök vagy úszom és napozok... nagyon nehéz ám a potenciális milliomosfeleségek vagy htb-k élete!

Csak egy kérdés

"Próbaidő alatt bármikor mondhatom azt, hogy viszlát, igaz?"

Nem, én már rég nem próbaidőn vagyok. Meg a választ is jól tudom, én nem kérdeznék.

Só

Ti mennyi sót használtok el egy hónapban (vagy egy héten, vagy egy évben - ki miben méri)?

Én mindig nagyon büszke voltam arra (sajnálom, szegény ember vízzel főz, mindenki arra büszke, amire tud - nézzük a jó oldalát, volt, amire büszke voltam), hogy mi milyen kevés sót használunk, és hogy én kevés sóval is milyen jól főzök, mert nem a sok só adja meg az élet étel savát-borsát. És nekem idegen helyeken nagyon sokszor egyenesen csípi a szám a sok só (de van, hogy némely bolti kenyerekben is), sok ételt máshol meg sem bírok enni, mert túl sósak. Erre azt veszem észre, hogy folyton tölteni kell az itthoni sótartót - holott egyetlen vén kecskét sem sótartunk itthon, a mindenhová bekukucskáló kíváncsi macskáért pedig kezeskedem, hogy ő biztosan nem nyalja a sónkat.


Most még az jutott eszembe, hogyha gyönyörű kerámiákat csinálnék (kedvem az lenne hozzá), akkor biztosan csinálnék kecskésre festett sótartót - de vicceset, szépet és ízléseset ám! Miért is nem vagyok én inkább grafikus vagy festő vagy keramikus?

Macskaalom az autóban

Az esztétikus és borulásmentes tárolása még fejlesztést kíván - jelenleg egy lábasban van az ülés alatt - de a hatása az első naptól (úgy két heti használat után) frenetikusnak mondható!

Egy kép, látszólag minden ok nélkül