ünneplő

Moziba mentünk, ezt néztük meg, tetszett. Vettünk egy-egy közepes kólát is. Az enyém a film kezdete utáni első másodpercben kiesett a kezemből, a teli pohár kóla pedig kiborult a földre, így a másikat ittuk meg együtt. Egy kukoricát is elfeleztünk. Jó hosszú film volt. Mikor beültünk a moziba, még nem is ismertük egymást, mire kijöttünk, pedig már csókolóztunk is. Ilyen gyorsan történnek az életben a dolgok.

21.

A válasz a kenyai vörös rózsákra: kakaós és lekváros palacsinta péntek délben.

A fehérjeporokról

Felbuzdulva azon, hogy úgyis mogyorónyi a gyomrom az idegességtől manapság, elkezdtem fogyókúrás oldalakat nézegetni, és láttam, hogy a fehérjepor a legnyerőbb, ezért húztam magam csőbe a vegán változattal - de mint tudjuk, nem ízlett ( és még nem postáztam, bocs, Orsi! de nem felejtettem el, csak mindig itthon hagyom, vagy nálam van, de nem megyek postára, szóval nem olyan egyszerű a dolog, mint képzeltem). Aztán többen azt írtátok, mondtátok, hogy pokolba a fogyókúrával növényi porral (borsó amúgy meg rizs), vegyek tejsavósat, mert az finom. És tegnap a posta helyett be is szabadultam egy Rossmannba, ahol megnéztem a fehérjeporokat. Nem tetszettek. Egyrészt nagyon drágák. Másrészt én a mesterséges édesítőszereket a sátán mesterkedésének tartom, meg hát egyáltalán nem bánom, ha valami nem édes. Ha édes, úgy is jó, viszont akkor se legyen mérgező, szóval ne tartalmazzon mesterséges édesítőszereket. Persze lehet, hogy zavarosan gondolkodom erről (meg minden másról), de annál nagyobb baja ne legyen soha senkinek, mint hogy én visszautasítom az édesítőszerekkel (és egyéb ellenszenves cuccokkal) készült táplálékokat. Aztán elkezdtem megnézni a porok kalóriatartalmát is és az derült ki, hogy míg a sovány tejben 100 grammjában csak 44 kcal van, ezekből 70 kcal 100 gramm, pont, mint a csecsemőhizlaló tápszerekben. Azokat is megnéztem ugyanis. És őszintén szólva azoknak a minőségbiztosításában egy kicsit jobban hiszek. És tudom, van mindennek még glikémiás indexe meg egyéb jellemzői is, de ha a fehérjés dobozra az van írva, hogy napi egy, maximum két étkezést kell/lehet kiváltani vele, és mégiscsak felmerült bennem a teljesen tudatlanok kérdése, hogy akkor minek a por? Ha iszom egy bögre lesoványított tejet, azzal jobban járok, nem? Vagy nagyon mély sötéten gondolkodom erről? Persze nem vettem semmit.  Amúgy pedig minden könnyebb lenne, ha nem tudnék megenni egy zacskó gumicukrot fél perc alatt. De meg tudok. Sőt - de ezt már el sem árulom.

Én azt gondoltam, hogy jó lesz

mármint az, amikor elveszítem a szüzességemet. Titkos és izgalmas. Pedig már a kifejezés is milyen! Milyen megalázó. Veszteség. Ahelyett, hogy például úgy hívnák, megszerezni az élményt. Vagy hozzájutni a tapasztalathoz. Vagy valami beavatódás. Vagy mittudoménhogy, de semmiképp nem elveszíteni. Feudális gondolkodás, nem? És hát mondjuk utólag visszagondolva ez eléggé irreális elvárás volt az élettől, hogy azonnal nagyon jó is legyen. Hogy az akkoriban aktuális pasiról már ne is beszéljük. És persze nem volt jó. Úgy értem, nem volt nagyon rossz, de én fanfárokat vártam, az égbolton tűzijátékká váló csillagszórókat, édes szimfóniát, finom kis lebegést, földöntúli ragyogást, az élet értelmének azonnali megfejtését, soha többé véget nem érő kacagást, ilyesmiket. Közben meg nyirkos volt a régi ház a megrakott kemence ellenére is (hát milyen lett volna márciusban az üres áttelelés után?), a sezlony rugói nyikorogtak, mintha macskák szorultak volna alánk, sötét volt (bár el nem bírtam volna képzelni, hogy világos legyen), olyan gyorsan lett vége, hogy szinte azt hittem, még el sem kezdtük, aztán ő elaludt, én meg nem. De a legrosszabb az volt, hogy aztán még nagyon-nagyon hosszan azt hittem, hogy ennek ilyennek kell lennie. És hogy én minden bizonnyal ilyen kis torz és hibás vagyok, mert nem érzek semmit abból, ami mindenkinek jó. Én nem voltak olyan barátnőim, akikkel meg lehetett volna osztani az élményt (ha már a pasival nem, mert hát nem ugyanaz volt kettőnk élménye és tapasztalása, azt jól láttam), és elpusmogni a részleteken és kigondolni, hogy hogyan lehetne jó, vagy legalább jobb. Persze a tényt (szűz vagy még? nem, már nem. már megtörtént? meg. hűha!) alapszinten megosztottuk, csak a bizalmas beszélgetések róla, azokhoz nem voltak elég jók a barátnők. Sem a barát. És még csak az a remény sem éltetett, hogy azt higgyem, majd mással jobb lesz. Vagy legalább más. Mert azt gondoltam, olyan ronda vagyok, hogy irtó nagy mázlim van, hogy legalább egy valakivel az életben kipróbálhattam, mert más úgysem lenne aki énvelem hajlandó.

A fent linkelt könyvet mindenképp  be fogom szerezni (majd ha például kapok újra fizetést, sőt, ha visszamenőleg megkapom a fizetéseimet), mert igenis érdekel a téma, hogy kivel hogyan történt meg (ki hogyan történtette meg magával). Mondhatnám, hogy azért, hogy majd jól támogathassam a gyerekeimet az ilyesmikben - mert előbb-utóbb aktuális lesz a dolog - és hát bízom benne, hogy legalább egy kicsit beavatnak - nyilván nem a nagyon intim részletekbe, de legalább abba majd, hogy aktuális a téma. De nem, nem csak ezért érdekel. Egyszerűen csak magam miatt. Kíváncsi vagyok, ez van.

Írjatok bátran!

Ami nem öl meg

na jó, ne igyunk előre a medve bőrére, lehet, hogy az én bőröm hamarabb kerül a vásárra, mint a medvéé - de perpillanat mégiscsak büszke* vagyok magamra, mert képes vagyok higgadtan, asszertíven, értelmesen érvelve újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra elmondani, és megvárni, hogy felcsillan bennük az értelem és kezdik kapisgálni, hogy nem úgy van az, mint volt rég és hogy Maffiániában is új trendek vannak születőben, és hogy én magam vagyok a teher alatt növő pálma (jobb későn, mint soha jeligére) - és ahhoz persze meg semmi közük sincs (mármint hogy nem tartozik rájuk, mert okozóként azért szerepelnek), hogy közben én sajnos sokat sírok, és éjjelente nem alszom két-három óránál többet és gyógynövényekből tablettává préselt nyugtatót nyomok magamba a) amikor már nagyon akarok elaludni, de nem megy semmiképp, már a fürdőkádban lelazulva, végkimerülésben sem b) amikor tárgyalni indulok velük (ellenük, vagy mi - szóval szemben a széllel velük).

Nézzük a jó oldalát: mínusz négy kiló

Nézzük a rosszat: kell még fogynom így is

Nézzük a tárgyaligosat: de nem így

* ez a siker még nem az a siker, amit elképzelek, mint a sikeres élet, értitek, ugye - de azért igenis muszáj látnom saját töretlen fejlődésemet

A Camorra hálójában

én: a múlt heti jegyzőkönyveket szeretném elkérni
K.: milyen jegyzőkönyveket?
én: kuratóriumi ülések, senior team, ilyesmik
K.: nem volt egy kuratóriumi ülés sem
én: nem? én kettőről is tudok
K.: azok nem történtek meg
én: ööö.... egy fénymásolt jegyzőkönyvem van is... csak az eredetieket is gyűjtöm
K.: tépd össze nyugodtan, visszavontuk, mondom, nem is történt meg
én: akkor ha jól értem, nyilván az akkori engem érintő döntések is semmisek...
K.: nem, azok élnek

Remélem

igaz az, hogy a macskáknak kilenc életük van és hogy mindig talpra esnek.

Eltűnt a nyúl

és helyébe egy fenségesen bőgő oroszlán felborzolt szőrű, mérges macska lépett. Azt hiszem, a jövő hét sem a béke hete lesz odabent, de ha harc, hát legyen harc*, én soha többé nem hagyom magam lúzernek tekinteni a benti tisztességtelen, csaló banda által. Mondjuk a gyomrom eléggé háborog a döntés hallatán, de legfeljebb nem lesz pusztába kiáltott üres szó, hogy hányok tőlük és leszarom őket.

* mint most rádöbbentem, egész nap a Marseillaise-t dúdolgatom, ez nem lehet véletlen

Minek van értelme?

Például ennek.