Hétvégi semmitmondó

Iszonyatos torokfájásom van tegnap óta - teszteltem, covidmentesen - úgyhogy nem megyek ma sehová. Hanem olvasok és főzök. Az olvasáshoz több kedvem van, de az utóbbi időben rászoktam arra, hogy egy nap főzéssel igyekszem megoldani a hét nagy részét, és szeretnék forró levest enni, rászánom magam ma.

Ja, és akkor ez is ilyen gasztroposzt lesz. V. végül ugyan felhagyott a vegán próbálkozásokkal, de igyszekszik kevés húst enni (én is igyekszem minél kevesebbet - A. és Á. viszont szinte szabotálják a húsmentes kosztot) múlt héten volt tepsiben sült puliszka fetával és tejföllel, paradicsomos krumplifőzelék (igény szerint üresen vagy sült virslivel), tökfőzelék (sült oldalassal vagy nélküle), tárkonyos gyöngybab-leves, káposztás tészta, hurka-kolbász savanyúsággal.

Most szeretnék (csirke)húslevest főzni, mert a torkom nagyon vágyik a forró levesre. Lesz csőben sült karfiol (ez alapból húsmentes), lesz húsos és zöldséges paella (izé.... zöldséges rizses hús és fűszeres zöldséges rizs), lesz gombapörkölt nokedlivel és gombaleves. Csinálok rozmaringos sült zöldséget és fehérboros csirkemellet, valamint juhtúrós sztrapacskát is- és mindezeknek legalább csütörtökig ki kell majd tartaniuk. Elteszek megint egy adag reszelt céklát fermentálódni, illetve csinálok egy nagy adag orosz céklasalátát is, ez napokig eláll, sőt, néhány nap múlva még finomabb is, mint az elején.

Az olvasnivalóimat nem tervezem meg ilyen részletességgel, mert csak akkor érzem igazán, hogy mi kell, amikor belekezdek. De még a karácsonyi könyveim jó része is olvasatlanul áll (sajnos), így (szerencsére) lesz miből válogatnom.

virágom, virágom

Úgy elaludtam*, mintha vasárnap lenne. Sajnos rohannom kell - de már úgyis elkések, úgyhogy megmutatom, mit találtam tegnap a kertben. Ők már elvirágzóban:

Ő pedig az első fecske.... khm... izé.... már nem is tudom... tényleg így néz ki egy fecske?

* V. éjjel háromkor ért haza**, mostanában nem ritka az ilyesmi - én viszont sajnos nem tudok aludni, míg haza nem ér. Rémes, de nem tudom, hogyan kell változtatni rajta. Aztán amikor látta, hogy ébren vagyok (pedig leoltottam gyorsan a lámpát, hogy ne lássa), akkor még bejött beszélgetni. Nem sokat, mondjuk negyed órát. Gondolom, utána öt percen belül aludtam - az is közel fél négy. Öreg vagyok én már az éjszakázáshoz.

** ő bezzeg reggel nyolckor a vonatról küldött nekem egy mosolygós szelfit

dolgozónő

hát egyszerűen nem jutok ide! napközben futtomban mindig tudom, mi mindent akarnék írni, mire hazaérek és a gép elé kerülök (mármint nem munkaügyben)  addigra elfelejtem, hogy mi minden történt és már csak aludni akarok. Éjjel háromnegyed egy van, most fejeztem be egy ppt-t, amit jövő héten elő kell adnom. Nagyon szép lett, de túl nagy. A frappáns mondataimat elnyelte az éjszaka, összefolynak a szemem előtt a napok, a betűk, a szavak. Már csak inni szeretnék egy jót* alvás előtt.

Látom ám, hogy leszoktatok az olvasásomról - hát épp most lenne idő visszaolvasni! Nincs mindennap új tartalom, nincs őrült versenyfutás azért, hogy naprakészek maradjatok.

* nem alkoholra gondolok, inkább sok teára, amit nem én főzök meg

Tűvé teszem

a házat a macskáért. Tegnapo óta nem láttam. Kinyitok ajtót, ablakot, hívom, nem jön. Kimegyek hálóingben a kertbe (kabátot, sálat vettem azért), csörgetem az ételes tasakját, semmi. Felmegyek a szobámba, magamat hibáztatom, tegnap nem figyeltem rá oda, most meg tessék, elnyelte a fekete éjszaka. Lerogyok az ágyra, a tehetetlenségtől elsírom magam. Valaki szeretettel belém mélyeszti a karmait. Igen, a macska. Hogy mióta hever az ágyamon, nem tudom.

Azt álmodtam hogy fájnak a hátsó fogaim, A. megnézi és azt mondja hogy már nagyon el vannak halványodva, alig látszanak. Ez álmomban az idő múlását jelenti. A fogak nem kihullanak, hanem elhalványulnak és végül teljesen eltűnnek. Azt hiszem, nem kéne fájniuk, de az enyémek fájnak.

Azt is álmodtam, hogy a tesóm felesége a régi lakásunkban van, de ő már az új nőjével érkezik meg taxival. Mindkét lány helyes, de félek, hogy kitépik egymás haját, ha nálunk találkoznak. Próbálok közvetíteni, és a tesómat normalizálni, mert hiába hozta haza az új lányt, a feleségével foglalkozik (néha veszekszik, néha szeretgeti). Nem merem az újat behívni a házba, mert a régi az ágyban fekszik, pihen, mielőtt elköltözne, mondja. Nagy nehezen, órák múlva kicuccol, a lépcsőn találkoznak szembe az újjal. Döbbenet - a két csaj pontosan ugyanolyan. Korábban észre sem vettem. Ők is egymásra csodélkoznak, mintha egypetéjű ikrek lennének. Nézegetik magukat, egymást - mindenük pontosan ugyanolyan. Leveszik a cipőjüket. A lábuk is azonos. Már csak egymással foglalkoznak, a tesómmal nem. Hurrá, béke van!

szárnyavesztett oroszlánként tombol

mondtam - és ha elsőre képzavarnak tűnik is, ezerszám bizonyítják képzőművészeti alkotások, hogy nem az. Nagyon fájhat, és ezt átérzem. De nem szeretnék ennek a fékevesztett, kontrollálatlan rombolásnak az áldozatává válni.

hétvége

Ma laminált padlót rakunk le egy olyan szobában, ahonnan a bútorok nagy részét nem lehet kipakolni, mert túl nehezek és/vagy nagyok ahhoz, hogy kiférjenek az ajtón. De ez a nap kismiska ahhoz képest, hogy tegnap megpróbáltunk a tesómmal beszélni egymással. Kölcsönös minimum életre szóló sértődés lett belőle, kábé olyan szinten, hogy soha többé nem akarunk találkozni. Az utóbbi években amúgy nem sokszor láttuk egymást - de a szüleink miatt muszáj lenne kooperálni. Nem tudom, hogy fog menni - ők (mármint a tesómék) épp válnak és a tesóm a veszteségfeldolgozásnak abban a szakaszában tart, hogy minden egykori sérelmét le akarja verni valakin. Én viszont már nem vagyok abban az időszakomban, hogy ezt hagyni akarnám. Miután üvöltve és ajtót csapkodva elrohant, bőgtem egy sort (addig nem) - és azt reméltem, hogy megúszom ennyivel, de nem. Éjjel nem tudtam aludni, ha mégis, rémálmaim voltak (ami amúgy ritkán), heves szívdobogásra ébredtem, olyanra, mintha az ágyamat rázta volna valaki és amit nem tudtam kezelni. Ébren voltam ötig. Reggel A. egyedül kezdett neki a munkának (karácsonyfa lebontása, az ő szobájának a kipakolása - a szekréntyekből, asztalról mindent, az ágymatracot, ágyneműket - nem hangzik soknak, és egy igazán puritán kis cellában él, aztán persze csatlakozott Á. és én is (V. dolgozik vasárnaponként) - de így is eltartott közel három órát) Akkor álltak neki a fiúk felszedni a régit és letenni az újat - az egész szoba nincs tíz négyzetméter, de még a felénél sem járnak. Igaz, a naheze megvan, az újonnan letett félre rákerültek a nagyon nehéz bútorok, már csak egy nagy íróasztalt kell kerülgetni a fennmaradó munkaterületen. Holnap persze mindenki dolgozik, elkezdődik az egyetem is - szóval, nincs idő húzni. Én javasoltam, hogy szánjunk rá egy kétnapos hétvégét, de A. minél hamarabb akarta. Ki kéne vennem egy hét szabadságot, hogy kipihenjem végre magam. Persze, nem fogok, túl nagy luxus lenne csak erre elherdálni.