Kényszer a változtatásra

1. Új dizájn kell
A metrón másodmagammal ültem egy padon, köztünk tágas hely. Felszállt egy négytagú család, sorban leültek az üres helyekre: apuka, nagyobb fiú, anyuka...  a kisebbik fiú tágra nyitott findzsaszemekkel megtorpant az anyja és a köztem lévő üres hely előtt, majd visítani kezdett: "én hadd álljak, én nem ülök ide, én állni akarok előtted, nem jó ez a hely, én hadd álljak" Hát, ez van.

2. Megszentségtelenítés
Gyrost ígértem ebédre, de csak disznóhúst kaptam. Az ígéret szép szó.

Valóban még jobban meglepődtem volna

ha Á. a technikát jelöli meg kedvenc tantárgyaként a tegnapi bemutatkozáson. De így is eléggé meglepődtem. Mert a kedvencként említett tantárgy:

Hogyan válik életem szerves részévé a foci?

Attól tartok, ez már így lesz, ez már így marad, ezt már nem úszom meg.

Jövünk haza Á.-val a gimnáziumi ismerkedő délutánról: ő a gyerekekkel, én a szülőkkel, ő a süteményekkel és innivalókkal, én a befizetni és tennivalókkal. Rokonszenvből nincs hiány, továbbra is örülünk, hogy felvették Á.-t. Hazafelé a kocsiban kérdezgetem, miket csináltak, kikkel ismerkedett. Szerencsére a leendő osztálytársak közül is van focirajongó, így gyorsan a focira terelődik a szó, már nem is az iskoláról mesél. Hosszú perceken keresztül hallgatom, ki vetődött, ki szögletelt, ki hogyan rúgott jól vagy mellé - inkább andalít, mint érdekel, nem tudok mit hozzászólni, sajnálom is miatta Á.-t, hogy ilyen nagyon unalmas anyja van. Aztán egy piros lámpánál állva meglát egy kocsmai kivetítőt, hirtelen elhallgat, minden porcikájával a meccsre tapad. Sajnos a lámpa zöldre vált, indulnunk kell.

Á.: otthon nézhetem?
én: ha elpakoltad a ruháidat
Á.: már hogy pakolnám el a ruháimat, amikor megy a meccs?????
én: nem hiszem, hogy ezt még elérjük...
Á.: nem tudsz akkor gyorsabban menni egy kicsit?
én: nem
Á.: de ha még a ruháimat is el kell tennem, semmit sem fogok belőle látni!
én: OK, ha még tart a meccs, amikor hazaérünk, azonnal nézheted...
Á.: hurrrrrrráááááááá
én: ...ha utána viszont minden nyivákolás és hiszti nélkül elteszed a holmijaidat
Á.: jó, ezt megígérem
én: rendben, de emlékezz rá!
Á.: persze, emlékezni fogok, elpakolok mindent...
én: ez így jó lesz
Á.: még akkor is szó nélkül elpakolok, ha a portugálok veszítenek, jó?
én: (magasra ugrott szemöldökkel tátogok)

Vakác reggelén

Mostantól már minden nap érdemes iskolába menni, mert minden nap finom ebéd lesz: ma csokis piskóta, csütörtökön milánói, pénteken rántott hús! - kiabálják kórusban boldogan szegény éhező gyerekeim iskolába induláskor.

Reggel hét után ébredtem arra, hogy valaki puszilgatja a nyakamat. A. még aludt, V. még aludt, és Á. is aludt még, a saját nyakamat pedig legmerészebb álmaimban sem tudom puszilgatni. Ki volt hát? Az erkélyen át bejutó kedves macska ébresztett és óvott meg így minket az elkéséstől.

Ha végre kicsípődne a derekamból a becsípődés, és képes lennék ismét a csapba hajolva arcot mosni, épp ilyen reggeleket képzelnék magunknak.

(és az egy híján húsznak is örülök, bár ez sajnos nem az éveim száma)

(persze igaziból káció... elég ciki... de ennyire régen voltam iskolás...)

új fogalmak a háztartásban

1.
 lépésszámláló

hogy tudjam, mennyit lépek
irányjelző nincs rajta, minden lépésemet magamnak kell kitalálnom

2.
gólöröm

lassanként megtanulom, hogy amikor jeges rémület ömlik végig rajtam egy-egy lentről felhallatszó vérfagyasztó üvöltés nyomán, akkor odalent nem vérfarkasok garázdálkodnak és tépik-marják elsőszülöttemet, csak valaki belőtt vagy valaki kihagyott egy gólt. a sátáni kacaj szintén a fiamtól ered, amikor valaki belőtt vagy valaki kihagyott egy gólt. úgy látszik, a gól (vagyis a labda a hálóban) nagyon fontos dolog és hanghatásokkal jár. amit nehéz megszoknom: hogy ezt a fajta artikulálatlan hangot bármilyen pozitívummal társítsam. de igyekszem.

Gumigolyó a filmeken és az életben

1.
V.: hogyan ejtettek épp olyan sebhelyet Harryn, mint a könyvben van?
én: odarajzolták
V.: nem hiszem
én: hát mit hiszel?
V.: hogy óvatosan megvágták
én: szerinted ki adná oda a gyerekét azért egy filmhez, hogy megsebesítsék?
V.: nem tudom... de túl élethű ahhoz, hogy rajz legyen
én: hát, ügyesek a filmes sminkesek... akinek levágják a karját egy csatában, annak tényleg levágják szerinted?
V.: nem, az photoshop
én: és akit meglőnek? az meghal valójában?
V.: nem, a színészeket csak gumigolyóval lövik
én: gumigolyóval????? az szörnyen fájna, te!
V.: valamivel csak muszáj lelőni őket

2.
Ha még abban a stádiumban van az életetek, hogy még dönthettek, legyen-e vagy sem, akkor  én azt javaslom, NE vegyetek a gyerekeiteknek kis tömör, jól pattogó gumigolyót, hacsak nem szerettek reggelenként arra ébredni, hogy "dumm-dumm-dumm-dumm-dumm dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm-dumm" Öt percig bírtam fedetlen fővel, újabb ötig párnával a fejemen, és vártam, hogy megunják a szobai labdapattogtatást, aztán felkeltem.