így hirtelen

totális összeomlás (a viszonyunkat tekintve mindenképp)
bezárkózott a szobájába és sír
engem gyűlöl, mert felvételizni küldtem
magát butának tartja, mert nem írt jót
Á.-t látni sem akarja, mert neki sikerült
a barátnőivel nem akar találkozni, mert ciki
remélem, úgy érzi, hogy legalább A. a szövetségese

persze, az eredményt még nem tudjuk, de hajlok arra, hogy tényleg hülyeség volt elküldeni. nem azért, mert nem elég okos hozzá, hanem azért, mert nem volt motivált a tanulásra (nem akart iskolát váltani). most viszont, hogy úgy érzi, már nem is teheti meg, szégyelli magát, mert azt hiszi, másoknak úgy tűnik, hogy a képességei nincsenek meg hozzá.

ps.: újra szeret!

Cseppet sem csodálkozom,

hogy a felvételiről álmodtam. Rémes volt.

Valami hegyen laktunk, sötét volt még. Én kiszaladtam a közeli boltba reggeliért. A boltban épp leltároztak, minden át volt pakolva, amúgy is angol nyelvvizsga kezdődött ott, kiderült, hogy a boltos nő profi angoltanár. Mondtam, hogy legalább egy kávét adjon. Kitöltötte, addigra ott volt A. anyukája is. Azt mondta, ő pénzért nem iszik kávét, inkább eljön hozzánk. Kiderült, hogy nálam sincs pénz, sem kártya, de megígértem, hogy behozom. Mikor kimentünk, még láttuk a sötétben V.-t átszaladni az úton. A. anyukája bosszankodott, hogy A. is elmegy V.-vel, mert ő kérdezni akart tőle valamit. Mondtam, hogy jöjjön el hozzánk, várja meg. Neki is indult szélsebesen, futott a hosszú irhakabátjában, én viszont észrevettem, hogy tiszta jég az út, és persze meredek is, úgyhogy lassan botorkáltam.

Egyszer csak meghallottam, hogy fentről, a kanyarból egy lovaskocsi jön mögöttem. Meglepődtem, mert ritkán jár felénk lovaskocsi (egyébként a helyszín egyáltalán nem hasonlított a valódihoz) , amikor megláttam, hogy szemből is vágtatva közelednek lovak, részben kocsit húzva, volt, amelyik mellé a csikója is oda volt kötve, voltak lovak kocsi nélkül, lovasokkal a hátukon, de rengeteg, legalább húsz ló. És nagyon gyorsan jöttek. Leálltam az út szélére, de láttam, ez sem lesz elég, mert épp mellettem fog találkozni a két csoport, így behúzódtam a házak mellé. A lovak nagy nyerítéssel, ágaskodással futottak össze - aztán a gabalyodás után mindenki sértetlenül hagyta el a terepet, de volt néhány necces helyzet. Én a kezemben lévő papír kávéspoharat letettem egy ház ablakpárkányán álló átlátszó sárga üveg hamutartóba, ami  kéregető tenyeret formázott. A lovak és kocsik zajos elvonultával én is továbbindultam.

Mire elértem az úton valameddig (?), kivilágosodott. Balra lent egy tenger hullámzott, jó mélyen. Felettem egészen sötét fekete felhők tornyosultak, de még nem esett az eső. De látszott, hogy ez özönvíz lesz, ha elindul. Hol a viharos tengert néztem, hol a felhőket, a lépteimet pedig igyekeztem szaporázni, így későn vettem észre, hogy a járdáról letérve a mélyebben fekvő házak tetején járok már és kis híján beestem egy a tető szintjéből alig kimagasló, nyitott kéménybe. Ijedtemben leültem a háztetőn. A kémény belülről fekete volt, és persze beláthatatlanul mély. Igyekeztem centinként hátrébb húzódni tőle. A tetőcserepek szúrták a fenekemet, a lábam begörcsölt az erőlködéstől, hogy le ne csússzak. A fekete felhő pont felettem állt, olyan rémisztően sötét volt, mint a festményeken - távolabb kék volt az ég, vagy legalábbis jóval világosabb, a tengerparti utcákban és a parton pálmák hajladoztak. Valahogy lehátráltam a tetőről, vissza az utcaszintre és a járdára.

Jött A. az anyukájával. Én kiakadtam, hogy hogy hagyhatta ott V.-t a felvételin. Azt mondta, úgyis zárt teremben írják, ha meg szünet lesz, ott vannak más ismerős anyukák, azok majd pátyolgatják. Egyébként meg anyukája telefonált neki, hogy segítségre van szüksége, mert nem tud valamit a számítógépen. Mondtam, hogy menjen vissza V.-hez, anyukája pedig kávézzon nálunk türelemmel. Aztán felébredtem.

tolltartót rendezünk be

átláthatóra, mintha csak mindig úgy lenne

biztosan fogó, nem kifogyó tollak
grafit és színes ceruzák
radír
vonalzó, körző, szögmérő (ez utóbbiakat mondjuk épphogy csak ismeri)
papír zsebkendő
karóra

ezeken kívül nem kell semmi, de semmi

csak odafigyelni
elolvasni
megérteni
a kérdésre válaszolni
érthetően, szabatosan, világosan
hibátlanul
olvashatóan
az ékezeteket is ki kell tenni
meg a mondatvégi írásjeleket
és nem írni jével, hogy helyes

jaj, én nagyon izgulok

hogy sikerüljön
hogy elégedett lehessen magával

persze, hogy felvegyék
de főleg, hogy ne csalódjon magában

jaaaaaaaaaj, de izgalmas

régi jó dolgok

Nina Hagen
Parasztregény
frankfurti leves

182/74

Nem, nem a telefonszámom. Hanem egy fiatal (enyhén középkorú?) férfi adatai. Magasság és súly (tudom, tömeg, de úgy hülyén hangzik). 182 centiméter, 74 kiló. Mi jut először eszetekbe?

Benga állat?
Kertitörpe?
Szép szál legény?
Vézna csontkollekció?
Hízott disznó?
Pálcikaember?
Daliás termet?
Égimeszelő?
Duci maci?
Gyerekméret?
Tök átlagos?
Hogy néz már ki?
Drabális?
Laposkúszás?
Fanyűvő lehet?
Fiús alkat?
Díjbirkózó?
Hájpacni?
Marslakó?
Semmi különös?


(Csak mert a karácsonyra kapott zakóját visszavittük, hogy vállban kicsit szűk. Szívesen kicserélték volna, mert a számla megvan, határidőn belül vagyunk, a ruha pedig vadonatúj, hibátlan, és láthatóan sosem hordott. Hogy akkor mi volt a baj mégis? Az, hogy ekkora méretet (értsd: ilyen kurva nagyot, ilyen hatalmasat) ők már nem tartanak. Nem, nem ideiglenes készlethiány, hanem egyik boltjukban sincs, soha. Úgyhogy inkább visszaadják a pénzt.)

Mi lehet a trükk?

A kókuszreszelék színe fehér, (felirata alapján) 100%-ban kókuszt tartalmaz. Nem különösebben drága, szinte bárhol beszerezhető.

A kókusztejpor színe fehér, (felirata alapján) majdnem 100%-ban kókuszt tartalmaz. Meg egy kis csomósodásgátlót. Elég drága, de viszonylag sok helyen kapható. Laktózmentes.

A kókuszliszt színe fehér, (felirata alapján) 100%-ban kókuszt tartalmaz és (felirata alapján) nem azonos a darált (porított) kókuszreszelékkel. Drága. És csak néhány helyen kapható. Gluténmentes paleolit.

A kókusznak (tapasztalataim alapján) a fehér belseje ehető, a barna héja nem. Hacsak valaki nem eszik matracot.

Na, mi lehet a trükk?

gödör

szent johanna gimit olvasok. mert V. azt olvas. hááááát...

és ezt (ez az utolsó karácsonyra kapott könyvem) :

http://moly.hu/konyvek/tony-perrottet-okori-vakacio

úgy látszik, velem van a baj, a kritikák, amik sebtében előemelkednek az internet habjaiból, egekig dicsérik. és igen, az ötlet alapján akár jó is lehetne - de szerintem szánalmas. vagy nem értem a kifinomult amerikai humort. mármint az íróét. a legtöbb blogot, amit olvasok, viccesebbnek, okosabbnak és nyelvileg milliószor kifinomultabbnak tartom. pedig  szívesen lennék nagyon elfogult, mert jártam ezeken a helyeken (sok helyen közülük többször is) és bármikor visszamennék. ennek a felfuvalkodott, dölyfös, buta nyálgép pasinak viszont bármikor behúznék egyet.

a tegnapi színház (amiről nem tudok bővebbet írni, mert én nem voltam ott, csak ők) viszont nagyon tetszett nekik (ráadásul olyan könyv alapján készült, ami nekem is tetszett - ezt nyilván a csoda kategóriába soroljátok, igazatok is van, végtelenül finnyás vagyok):

http://kolibriszinhaz.hu/repertoar/doktor-proktor-avagy-tamadnak-a-holdkameleonok/

amúgy is pocsék napom van, pedig olyan szép nap volt (mármint kinézetre), de úgy tűnik, belül férges. hogy hogy tud egy ragyogó nap belülről férges lenni? tud. hogy a fene egye meg. vagy hogy a kukac rágja össze. hát, így valahogy.

Ma pedig az egyszerűség jegyében étkeztünk

reggelire kacsazsíros kenyeret lila hagymával
ebédre a többiek krumplis tésztát csalamádéval, én pedig török zöldbabos egytálételt (sok párolt hagyma, köménymag, só, sok zellerzöld, felkarikázott sárgarépa, fehérrépa, felkockázott krumpli, sok vágott zöldbab, egy nagy üveg házi lecsóval nyakon öntve és mindez összefőzve - a török éttermekben ez a lencseleves mellett a másik kedvencem, vegetáriánus zöldbab néven árulják és ők valamilyen körettel eszik, én mélytányérba szoktam kérni sok lével, köret nélkül)

uzsonnára a gyerekek színházba mentek anyukámmal (majd beszámolok), aki biztosan vesz nekik majd valami süteményt is, mi pedig A.-val úszni megyünk, mindenféle sütemény nélkül