Most talán azt hiszitek, ironikus a cím - de ezúttal nem. A karácsonyi ünnepségsorozat nálunk jócskán meg van toldva születés- és névnapokkal is, szóval hosszú menet, és mindent (na jó, csak majdnem mindent) külön ünneplünk, vagyis nem vonunk össze ünnepeket, megadjuk mindenkinek, ami jár, a saját figyelmet saját ünnepnappal. Nem könnyű, mert az én szüleim is elváltak, A. szülei is és a tesóm párjának a szülei is (sőt, A. tesójának a szülei is - de ők műsoron kívül esnek) - szóval, az a generáció mind elvált. Van, aki újraházasodott, mások meg nem. De - és itt jön a hozsanna - az ünnepek közösek. Minden családnál ott vannak a gyerekekkel és az unokákkal mindkét oldali szülők és nagyszülők. Új párral vagy anélkül (ha nincs), új gyerekekkel vagy azok nélkül (ha nincsenek). Nyilván voltak minden családban nagyon nehéz helyzetek - a válások többnyire azzal járnak. De nem kerülnek elő. Lezárták, megoldották, elfelejtették - ki hogy. De a gyerekeink (és a tesóink gyerekei is) minden ünnepet családi körben töltenek, méghozzá elég felszabadult, jó hangulatban. Lehet, hogy a szüleink időnként nagyon bosszantóak, százszor mondják el ugyanazt, vagy nem kérdezik meg, amikre válaszolni akarunk, vagy egyéb módon idegesítőek (önkritikát gyakorolva: nyilván én is, mi is, csak pont másképp), de az még soha egyetlen családi ünnepen (sőt, azon kívül sem) nem fordult elő, hogy bármelyik nagyszülő dehonesztáló, pejoratív megjegyzést tett volna a volt házastársára, vagy az ünnepek alatt régi sérelmeket emlegettek volna fel. És ezt hajlamosak vagyunk (én hajlamos vagyok) teljesen magától értetődő jelenségként kezelni - holott látom időnként más családoknál, hogy korántsem az. Ez volt az első karácsony, hogy egy nagyszülő már nem lehetett velünk - de a megözvegyült házastársa idén is velünk ünnepelt. Elmondhatatlanul hálás vagyok a gyerekeink felmenőinek, hogy azt a mintát nyújtják, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, hogy a békés kooperáció mindig hasznosabb, mint az ellenségeskedés vagy az egymás elleni áskálódás.
