Velőscsont

Régóta vágytam egy nagy tányér forró húslevesre - és amikor ma közel két hét után elmentem vásárolni, találtam marha leveshúst a lidlben egy kb tíz centis velőscsonttal. Tudom, hogy aki igazán menő és csak egy fikarcnyit is ad az egészségére, az vegán - de én sosem voltam menő* (és bevallottan komoly teendők vannak az egészségemmel is) - és nem is tudok jól parancsolni a vágyaimnak, szóval megvettem a kezdő marhacsomagot két kezdő répacsomaggal együtt (meg zellert meg kelbimbót), és egy hatalmas fazék marhahúslevest rittyentettem lassúfőztem belőle. Szóval a holnapi ebéd marhahúsleves lesz és főtt marhahús gyümölcsszósszal és pirított darával. Esetleg főtt krumplival. A tíz centinyi velőscsontból a velőt kivettem, megsóztam, és egy kis szelet kenyérre téve megettem vacsorára. El sem tudom mondani, milyen jólesett.

* de, a korábbi években szoktam volt tartani egy-egy vegán hónapot, ami amúgy mindig jól is esik, csak nehéz rá odafigyelni, úgyhogy mióta szétestem, erre sem vagyok már képes

Nagy a felháborodás

és joggal az, mert minden ízében rémes, gyomorforgató a bicskei ügy és az egyik bűnös elnöki kegyelemben részesítése (és most a korábbi elnöki működésről ne is ejtsünk szót). Csak azt nem értem, hogy a kormánypárti politikusoknak és volt minisztereknek (és ezúttal direkt nem írok a "mezei" szavazókról, drukkerekről meg szimpatizánsokról, bár nyilván róluk is van (ne aggódjatok, többszempontú és többsíkú) véleményem - de mondjuk azt, hogy hát szegények nem érthetik az összefüggéseket) - szóval azt nem értem, hogy onnan (belső kormányzati, politikai körök) tényleg nem látszott az, hogy az első orbánkormány óta vezet pontosan ide az út? Mit gondoltak? Hogy majd egyszer csak megáll a mocsárba merüléskor félúton és azt mondja, na, ennél lejjebb nem megyek? Mert innen messziről már akkoriban is látszott (pedig istenbizony, sem zseni, sem jós nem vagyok), hogy a mocsár feneketlen és mindenkit elnyel, azokat is, akik csak a szélén szerettek volna egy jót dagonyázni. Mégis, mit gondoltak? Hogy ki lehet ebből jönni kicsit koszosan is? Hogy a kis kosz az szinte a tisztaság maga? 

nem a múlté

a láz sem - sajnálom, hogy szobám hullámzó mélyéről ennél érdekesebb történésekkel nem szolgálhatok

nem alszom

a láz már a múlté, de a fuldoklás még a jelené is, ezért éjszakánként nem alszom, vagy legalábbis nem sokat, de biztosan nem eleget, és hétfőtől már nem akarok itthon lenni betegen, hanem mennék vissza dolgozni - pontosabban szeretnék végre egészséges lenni, de addig is itthon maradni, míg nem vagyok az teljesen, ugyanakkor szeretnék nem táppénzen lenni, mert mindennap rettegve gondolok arra, hogy majd mennyivel kapok kevesebbet és akkor miből fizetem ki az újra megemelkedett gondozási díjakat - én értem, hogy egyre nehezebb anyukámmal, de nem tudok már honnan újra és újra elővarázsolni pénzt arra, hogy megfizessem a munkát, az ijedelmet, a törődést, az aggódást, az egyre több igényt, és ugyanakkor kifizessem az egyre dráguló számlákat, az egyre dráguló (és egyre sokasodó) gyógyszereket, az (egyre lassabb ütemben?) folyamatosan dráguló ételeket, tisztálkodási szereket, a mosóporokat, a pelenkákat, a mindent - miközben nem kevesebb szorongással gondolok a folytonos kialvatlanság által okozott és a továbbiakban okozandó egészségkárosodásra, és úgy érzem, minél több nap adatik még anyukámnak, annyival kevesebbre számíthatok én, pedig hol vagyok még attól, hogy azt mondhassam, kimaxoltam mindent, amit az életből nyerni lehetett volna, mert még annyi helyen nem voltam és annyi minden nem voltam, és annyi mindent nem olvastam - mostanában nehezemre esik olvasni, még írni is könnyebb, és így a legfőbb menedékem legfőbb kihívásommá változik, nemcsak az időt nehéz megteremtenem rá de saját megfelelő állapotomat is, a képességet a tartós figyelemre, a koncentrációra, de legfőképp a belemerülésre, amikor nincs más, csak a könyv van, és én a könyvben vagyok, amikor nincs az agyam egyetlen kis zugában sem egyéb, mint az a világ, amibe épp beleolvasom magam, amikor úgy tudok boldog lenni, szomorú, szorongó, kíváncsi, okos (satöbbi), hogy azok a mindennapjaimat nem érintik, legfeljebb amikor leteszem a kiolvasott könyvet, akkor érzem meg, hogy a könyv által az életben is léptem előre egy lépést vagy feljebb egy lépcsőfokot, de ez már alig-alig történik meg, már csak elvétve erősebb egy könyv a mindennapoknál, már csak tízoldalanként haladok, és tudom (vagy csak szeretném remélni?), hogyha ki tudnám végre aludni magam, nem egyszer-egyszer, hanem rendszeresen, akkor visszajönnének a könyvek is, és olyan kényszeredetten próbálok aludni, mert akarok aludni, de ha hajnali három óta nem megy, akkor mégiscsak a géphez ülök, mert a könyvre figyelni nincs erőm, és nem is lesz, míg nem pihentem eleget ahhoz, hogy végre a könyvek által is pihenhessek, rémes ez az egész álmatlan, áldatlan világ

Diagnózis

Vírusos hangszálgyulladás. Még szerencse, hogy nem a hangommal keresem a kenyeremet. Ja, de. A mellékállásomban pláne. Ott ugyan még nem kapok pénzt, de majd egyszer fogok - remélem, addigra megjön a hangom. Addig is kaptam kanalas gyógyszert és új adagot hörgőtágítóból.

Árvíz

Még soha nem fordult elő annyiszor, mint az idióta kupakrendelet óta, hogy magamra öntök italt (az autóban rendszeresen) és hogy kifolyik italom (jellemzően az autó anyósülésére). Ezúttal az ágyam mellé ömlött ki alig kevesebb, mint másfél liter víz, tönkretéve vagy tíz könyvet, jegyzeteket, sminkcuccot, egyebet. Persze talán figyelhetnék jobban, hogy sikerült-e jól rácsavarnom a kupakot a nyílásra - de egy éjjeli köhögőroham közepén, oxigénhiánytól fuldokolva, miután az elmúlt héten az éjszakai alvásátlagom maximum 1-3 órát éri el, amivel legfeljebb egy igénytelenül megalkotott zombi kinézetét és figyelemkoncentrációs szintjét hozom csak (farasangra jó lennék beöltözés nélkül) - hát, nem csekkoltam a palackot (mert amúgy van egy belsővé vált tudásom arról, hogy képes vagyok palackot bezárni szellemmel vagy anélkül). Ha meggyógyulok végre, letépem a szemem elé kerülő összes kupakot a palackokról. Reszkessetek, kupakománok!

Látszólag semmi értelme blogot írni

de én megtalálom a számításomat. Hörgőtágító. Tavaly - az évben kicsit később - pont ugyanez volt. Sőt, ahogy visszaolvastam, évek óta nagyjából pont ugyanezeket a köröket rovom, egy centinyi előrejutás nélkül. Ennek is meglesz a haszna. Majd egyszer, majd valahol. Tél, köhögés, napi százszori fulladás általi kínhalál. Tavaly az évfordulós kiruccanásunkat kellett örökre elhalasztani. Emlékeztem az inhalálásra, de nem emlékeztem a hörgőtágítóra. Még jó, hogy itt le van írva, milyen jó cucc. Előkapartam, még bőven lejárat előtt van. Puff a szájba. Még nem működik, de működnie kell. Aztán valaki meghal. Ha nem én vagyok az, akkor szakdolgozatot írok. Nem léphetek kétszer ugyanabba a folyóba, úgyhogy pocsolyában tocsogok. Tavaly még gazdag és árnyalt szókincsem volt, jövőre majd csak röfögök. Ha nem én halok meg. Távol álljon tőlem a halálvágy - de ha alvásvágyra cseréljük, akkor azt mondhatom, valahogyan muszáj végre aludnom, mert nem bírom tovább ébren, és szinte már mindegy is, hogyan, de azt akarom, ne fuldokoljak többé. A hörgőtágító jó barátom. A legjobb és legegyetlenebb barátom (meg a macska)