A vágyteljesítésről

Gyerekkoromban egy rendes ollónk volt. A rendeset úgy értem, hogy nem körömvágó és nem sebészolló, hanem amivel textilt és hajat is lehetett vágni. Meg papírt, bár a papírvágás tiltott cselekedet volt, mert  az állítólag roncsolja az ollóéleket (hát, nem tudom, az az olló, amit  roncsol a papír az szerintem eleve necces - de ebbe ne menjünk bele). Volt még persze papírvágó gyerekollónk is, de annál a tépés is garantáltan szebb volt. És nem volt egyetlen olló sem a konyhában, akkoriban a konyhák többségében nem volt olló, szóval nem mentünk mi sem szembe a trendekkel. A tejeszacskót mi, gyerekek kiharaptuk, a csücskét messzire köptük, a felnőttek késsel vágták le (minimum három kéz kellett hozzá, eggyel rögzíteni a zacskót tartalmazó tejtartót, eggyel kifeszíteni a zacskó csücskét, a harmadikkal vágni - nota bene éles késeink sem voltak). De persze leharapni nem volt szabad, ha felnőtt is tartózkodott a konyhában, úgy kellett csinálni, ahogy ők gondolták, vagy legalábbis úgy tenni, mintha, szóval késsel a kezünkben leharapni, a felnőttnek háttal állva. És akkor már lehetett is egy jót húzni belőle, a zacskós tej igenis finom volt, hidegen mennyei. De persze sokszor lebuktam, állítólag látszott a felületen, hogy nem vágva lett, hanem harapva - de mondom, nem voltak éles késeink, szóval nem látszott annyira. De néha kifolyt, és akkor a nyakunkon látszott.  És akkor én valamelyik nap a konyhában (az üvegezett ajtó a gangra, hidegvizes falikút, konyhakő, meszelt falak, meg persze a rágott tejeszacskó füle hallatára) megfogadtam, hogy ha én egyszer felnőtt leszek és lesz saját lakásom (tanácsi), meg persze abban konyhám, akkor lesz olló a konyhában is. És a szobában is. Lesz textiles, hajas, papíros, tejeszacskós... szóval legalább kettő, de inkább három. Vagy négy. Esetleg öt, ha lesz külön fürdőszoba is, oda is kell. Vágyaim netovábbja, a non plus ultra. És lett. A mai napon befejezett (oké, csak nyárig felfüggesztett) maratoni rendrakás és takarítás következményeképp összegyűjtöttem a szanaszét heverő ollókat. A konyhaikat meg a fürdőszobaiakat nem, azokat csak megszámláltam. Húsz. Húsz ollót találtam - és a gyerekeknél nem néztem szét. A.-nál sem. A körömvágókat sem számoltam bele. Így teljesüljön minden vágyam!

Kívánságos poszt az új évre (2018)

Kedves Univerzum! Egészséget (az egészséget úgy értem, teljesség, kibontakozás, tehetség, boldogság) szeretnék kérni (testi, lelki, szellemi) a gyerekeimnek különösen, és a teljes családomnak, magamat is beleértve, a barátaimnak, és neked is, kedves Univerzum (és nem közhelyes formulaként kívánom, gyógyítsd meg és tartsd épségben magadat is! ez parancs nagyon komoly kérés!). És legyen béke is. Mibennünk és tebenned egyaránt. A titkos vágyaim is teljesüljenek, kérlek! Ha teljesültek, látszódni fognak mind, ígérem! Köszönöm!


Tavaly is csak ide tudtam kérni, mert Luciánál belinkeli a rendszer a teljes nevemet, címmel, adószámmal, honlapostul, de talán még az oeptől lekérhető betegéletutamat is - mondjuk a jó hír ebben az, hogy úgy látszik, az Univerzum még nálam is pontosabban tudja, hogy ki vagyok.

Évértékelő

Látom, hogy minden bloggerina évet értékel. Először azt hittem, van valami évértékelős játék, hogy majd megjelölnek a posztban, hogy lássuk csak, ki értékeljen még évet... legyen például a nagyszobából martine - és akkor én kénytelen-kelletlen engednék a verbális erőszaknak - de látnom kell, hogy vagy önkéntesen megcsinálom, vagy értékeletlenül múlik el az év, amit mégsem akarhatok. Nos, megtettem, kockát számot vetettem  - és ki mint vet, úgy arat - egy szám jött ki végeredményül, ami sokféle kérdésemre, reményemre, vágyamra is elég jó választ adna Persze, hogy a 42, mi lenne más (én ezt a regényt még nem olvastam, mert sosem jutok néhány oldalnál tovább, egyszerűen irtózom az űrtől (erről A. sokat tudna mesélni nektek, ha lenne benne ilyesféle hajlandóság, de nincs), szóval noha nem olvastam az útikalauzt stopposoknak (pedig leginkább utazóként definiálnám magam, még ha mindenki megrökönyödésére is), én is elismerem vitathatatlan alapműként).

És hát nagyon boldog új évet kívánok magamnak, magunknak (igen, én ez a fajta akrobatikus szent vagyok, akinek magam felé is hajlik a keze), de semmivel sem kívánnék rosszabb évet nektek sem a sikeresnél, eredményesnél, boldognál - legyen olyan évünk mindannyiunknak, amilyet szeretnénk, semmiképp ne legyen rosszabb egyikünké sem annál, mint amit ép testtel, ép ítésszel és ép lélekkel el tudunk viselni.

Ja, meg persze köszönöm, hogy olvastok, temérdek boldog percet okoztok nekem ezzel!

* igen, létre hoztam tegnap hirtelen egy saját márkát, a martine nevből egyenesen adódik az artmine, boldog és büszke vagyok, hogy így mennek nekem a szavak

úristen, ez a nap is elmúlt és mindjárt január lesz...

És nemcsak dolgoznom kell hamarosan, hanem vizsgáznom is...(miért nem szóltatok, hogy öreg vagyok én már az ilyesmihez????) - szóval, érdemi készülés helyett én:

fodrászhoz mentem, abban a reményben, hogy inkább a "szép, de buta!" megjegyzéssel távolítsanak el a vizsgákról, majd a munkahelyemről is, mint azzal, hogy "azt az ostoba bányarémet rúgjuk ki!"

időspórolásként elkezdtem kikészíteni a keddi, a szerdai, a csütörtöki és a pénteki ruháimat (sikertelenül, csak magamat készítettem ki, ami nem csoda, mert nincs egy rongyom sem, amit magam köré tekerhetnék)

Azok a csodálatos családjaink

Most talán azt hiszitek, ironikus a cím - de ezúttal nem. A karácsonyi ünnepségsorozat nálunk jócskán meg van toldva születés- és névnapokkal is, szóval hosszú menet, és mindent (na jó, csak majdnem mindent) külön ünneplünk, vagyis nem vonunk össze ünnepeket, megadjuk mindenkinek, ami jár, a saját figyelmet saját ünnepnappal. Nem könnyű, mert az én szüleim is elváltak, A. szülei is és a tesóm párjának a szülei is (sőt, A. tesójának a szülei is - de ők műsoron kívül esnek) - szóval, az a generáció mind elvált. Van, aki újraházasodott, mások meg nem. De - és itt jön a hozsanna - az ünnepek közösek. Minden családnál ott vannak a gyerekekkel és az unokákkal mindkét oldali  szülők és nagyszülők. Új párral vagy anélkül (ha nincs), új gyerekekkel vagy azok nélkül (ha nincsenek). Nyilván voltak minden családban nagyon nehéz helyzetek - a válások többnyire azzal járnak. De nem kerülnek elő. Lezárták, megoldották, elfelejtették - ki hogy. De a gyerekeink (és a tesóink gyerekei is) minden ünnepet családi körben töltenek, méghozzá elég felszabadult, jó hangulatban. Lehet, hogy a szüleink időnként nagyon bosszantóak, százszor mondják el ugyanazt, vagy nem kérdezik meg, amikre válaszolni akarunk, vagy egyéb módon idegesítőek (önkritikát gyakorolva: nyilván én is, mi is, csak pont másképp), de az még soha egyetlen családi ünnepen (sőt, azon kívül sem) nem fordult elő, hogy bármelyik nagyszülő dehonesztáló, pejoratív megjegyzést tett volna a volt házastársára, vagy az ünnepek alatt régi sérelmeket emlegettek volna fel. És ezt hajlamosak vagyunk (én hajlamos vagyok) teljesen magától értetődő jelenségként kezelni - holott látom időnként  más családoknál, hogy korántsem az. Ez volt az első karácsony, hogy egy nagyszülő már nem lehetett velünk - de a megözvegyült házastársa idén is velünk ünnepelt.  Elmondhatatlanul hálás vagyok a gyerekeink felmenőinek, hogy azt a mintát nyújtják, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, hogy a békés kooperáció mindig hasznosabb, mint az ellenségeskedés vagy az egymás elleni áskálódás. 

Én nem hiszem, hogy Csontváry megőrült, amikor mindent félredobva festeni kezdett

(vagy én is... kizárólag a kádban nem rajzolok):

De mit vigyek?

Közeleg az első nap. Csak azért nem írom, hogy izgalmam a tetőfokára hágott, mert hol van az még... már most megőrülök az izgalomtól, lassan nyugtatóval dicsérem a napot, próbálom összekészíteni az első napi túlélőcsomagomat - és hol van még a tényleges január? Egyre közelebb... feltartóztathatatlanul közeleg... mit vigyek? Mi kell, mi felesleges? Mi ciki, ha viszem és mi ciki, ha nem? Kávésbögre? jegyzetfüzet? a digitális korban? kell még? (viszek!) kéztörlő? uzsonna? ebéd? játszóruha? kispárna? meglepetés ajándékok az új kollégáknak? saját laptop? jaj, hát mibe menjek és mi mindent vigyek magammal?

Mára az uccsók, becsszó!

Abbahagyhatatlan!

Azt hiszem, még egyetlen vizsgaidőszakon sem sikerült volna túl lendülnöm, ha hamarabb jutok hozzá a varázstáblácskámhoz, egyszerűen nem tudok betelni a lehetőségekkel, amiket tálcán kínál! Nem tökéletesek az alkotásaim korántsem, de olyan euforikus örömmel gyártom egyiket a másik után, hogy boldogabb vagyok, mint egy ma született bárány (pedig az sem kutya!)

A. szerint ijesztő - de olyan szép színeket találtam!

Lehet homokrajzokat is készíteni:

Lehet először hátteret festeni, aztán tusolni:

Nyár, tánc, cigánykerék, zabolátlanság...

Félreértések elkerülése végett: az alulöltözött leányzó nem hány éppen, hanem feltörli a padlót (nem, nem a hányást, hanem például a macska által kilötyögtetett tejet. Persze feltörölhetné guggolva is... csak guggoló embert még nem tudok rajzolni... majd holnap)

Hálás köszönetem a varázspálcáért!

Tudathasadásos melegszendvics

én: milyen lett a szendvics?
A.: jó, finom
én: nem érződik rajta semmi különleges?
A.: különleges?
én: igen... valami szokatlan
A.: nem
én: nem fura egy kicsit?
A.: nem... minek kéne érződnie?
én: hát hogy a műkörmös kezemmel készítettem
A.: miért? van műkörmöd? azt mondtad, nincs
én: jó, igazából nincs, csak úgy érzem
A.: ????
én: mert majdnem olyan, mintha lenne... nézd, milyen fényes
én: látom, de főleg azt, hogy dilis vagy

Tanulás helyett

rajzolok. Tamkonak még nem kell reszketnie, évekbe fog telni, míg megközelítem a képeit - ha egyáltalán. Viszont az élvezetfaktort kimaxolom, imádom próbálgatni a határaimat z eszközparkot!

Körmös

Az idő múlásával egyre több szolgáltatást veszek igénybe, amelyeknek az a célja, hogy lassan romló testemet valahogy kordában tartsák - a gyógytornászt, a masszőrt és a fodrászt követően ma egy körmöshöz látogattam. Gyakorlottságomnak tudom be, hogy már a szemem sem rebben, ha egy idegen ember kotorászik a fülemben ér a kezemhez és órákon keresztül birizgál: vagdos, reszel, políroz, fest. Miután elárultam neki, hogy még sosem voltam ilyen helyen, ezért nem tudom, mi mindenre tarthatnék igényt, tartott némi ismertetőt a tevékenységéről. Mivel leszögeztem, hogy a hosszú köröm számomra semmiképp nem opció, miképp a műköröm sem,  azt viszont szeretném, ha nem úgy nézne ki a kezem, mintha a néprajzi múzeumból csórtam volna el egy 18. századi zsellérasszony maradványait, a körmös javaslatára tartósnak ígért áttetsző géllakkot kértem és kaptam is. Nagyon szép, pont úgy ragyog, mintha most húztam volna ki a kezeimet a disznózsíros bödönből. És persze ha jót akarok magamnak, nem pedig beszakadt körömágyat minden körmöm körül, ezentúl naponta többször is krémeznem kell a kezem (megőrülök attól, ha ragad), és hozzá is havonta járni kell (este tízig rendel dolgozik minden nap - ez is milyen élet lehet?) Így kebelez be engem is a huszonegyedik század - hátra van még a pedikűrös, a kozmetikus és a szemfelszedő, azokat majd a 2018-as évben abszolválom. Jó hír, hogy mindezek után feltehetően a balzsamozást is szemrebbenés nélkül tűröm majd, ha meghaltam.

OFF

... és akkor tizenkét rúd bejgli és megszámlálhatatlan diós és mákos keksz elkészülte után, néhány perccel azt követően, hogy az esti burgonya gratint beraktam a sütőbe, a sütő azt mondta: off

Ezt így szavakkal nem lehet elmondani

Hogy mi volt a kérdés?

a) szeretsz?
b) hogy érzed magad?
c) de mi nem jó benne?*

* előzmények:

Elszámoltam a dolgot, maradt rengeteg mák és némi diótöltelék is a bejglik megtömése után. Azt gondoltam, csinálok belőlük kekszet... diós keksz bizonyára létezik... mákos meg majd létezni fog.  Nem szoktam kekszet sütni, mert bár az internet szerint a kekszet mindenki szereti, én nem különösebben vagyok érte oda (bár ettem már olyat, ami ízlett). Szóval, kútfőből keksz: tettem hozzá vajat, tojást, lisztet, a dióshoz még étcsoki darabkákat is, kanállal beleszaggattam a tepsibe és megsütöttem. Még csak a diós készült el, közel két tepsinyi, 35 darab. Mákosból mintegy tízszer ennyi lesz, most sül az első adag. Ebéd** után (a húsleves volt), aztán mondtam, hogy a kisült diós kekszből ehet, aki szeretne. A. és V. is szeretett volna. Finom? - kérdeztem. Igen! - vágta rá V. Hát, izé... ööö... iii..geeen - mondta A. Nem ízlik? - kérdeztem. Nem - mondta. És akkor jött a c) kérdés

** ti szoktatok 24-én ebédelni? én néhány éve már engedek a tömegnyomásnak, és eszünk, de gyerekkoromban mi otthon 24-én nem ebédeltünk (sőt, nem is reggeliztünk), egész nap nyeltük az éhkoppot nagy várakozással, de ettől csak még ragyogóbb volt este a fa (delírium lehetett?) és még finomabb a vacsora (általában este tíz körül)

Nem ígérem, hogy nem írok ma többet, ennyi szusszanás kell két tepsi elrontott keksz közt - de ha mégsem jönnék már: nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, legyen vágyaitok szerint!


P.S.: a mákos tényleg sokkal finomabb lett (de a diós sem rossz, csak A. szerint nem elég édes - ez igaz, mert alig tettem bele cukrot)

A 24-i első fogás

dús fekete bundában érlelt macska hideg petrezselyemágyon

Előjáték:

én: alszol még?

A.: öhmhöm..i..öhm...ohm..igen.. nymnymnym

én: jó, de én felébredtem... és fészbukozni fogok itt melletted, jó?

A.: nym...ohm... hm...

én: (fészbukozok a telefonon)... ezt nem értem... miért kíván mindenki boldog Éva napot? az nem 24-én van? mit rohannak ezzel... persze, szegény Éváknak jobb így, mintha karácsonykor köszöntenék fel őket, amikor elsikkad...

A.: khm... ahm... öhm... ma van 24-e

én: mi?

A.: ma van 24-e... fel kell kelni*

én: és hová lett akkor a 23-a? hová lett a huszonharmadikám?????

A.: elmúlt

én: jaj, basszus, naaaa, ez igazságtalan... hozok kávét

(és amikor lementem, ott találtam a macskát kéjesen fetrengve az ablakban tartott petrezselymes virágládán, és nincs kifogásunk a petrezselyemillatú macskák ellen, viszont komoly kifogásokat tudunk felhozni a macskák által összefetrengett petrezselymek karácsonyi díszítőfunkciója ellen)


* természetesen van naptár a telefonomon, de nem szoktam nézegetni

A mai termés

hagymás rántotta (ma reggelre)
három adag bejglitészta... mondjuk holnapra
gombás-zöldséges-vörösboros marhahús ragu (26-ára)
konfitált kacsamáj (ajándékba)
zöldborsófőzelék (ma ebédre)
kacsaszárnyleves (majd csak elfogy egyszer... idén már nem szeretnék főzni)
székelykáposzta (majd csak elfogy egyszer...idén már nem szeretnék főzni)

mosás, teregetés 3x (ebből 1x A.)
mosogatógép ki- és bepakolás 4x
ajándékcsomagolás (szerencsére ezt A. végezte)
még egy utolsó bevásárlás (szerencsére ezt is A. végezte)

további tervek mára:
fürdés, hajmosás, relax
süteménygyártás
a szobámat ki kéne cserélni egy üresre takarítani (utálok takarítani)
az egész lakást is ki kell takarítani (ezt A. fogja a gyerekekkel)


további tervek holnapra:
további ajándékok becsomagolása (amit nem bízhatok A.-ra, mert akkor nem lepődne meg este)
karácsonyfa beszerzése (talán)
bejglik és további sütemények megsütése, pld. csokitorta
egy üveg kimcsi összerakása (most épp minden van hozzá itthon)
a szobám kitakarítása, mert ma kizárt, hogy befejezzem (de ezt nem árulom el magamnak, mert neki sem kezdenék)
karácsonyi jókívánságok küldözgetése

basszus, még hátra van a holnapi vacsora! (sajnos a mai napi konyházás után úgy érzem, soha többé nem akarok enni)
tejszínes aszalt szilva krémleves
zsályás steakhús
burgonya gratin
zöldasaláta
csokitorta

kész vagyok

még nem mindennel, de már teljesen

ötkorkelés

Elsőként is megpróbáltam a tükörben csekkolni, hogy hogy áll az alváshoz vett sötétítő szemmaszk.

definiálni jó

Néhány hete elhatároztuk A.-val, hogy idén nem az utolsó napon* vesszük meg és hozzuk haza a fát. Mert arra már többször ráfáztunk.** Csak azt felejtettük el deklarálni, hogy az utolsó nap előttre időzítjük-e az aktust vagy az utolsó nap utánra. A további terveinken végigtekintve*** egyelőre a második lehetőség áll nyerésre. Talán célszerűbb lett volna időben definiálni.

* december 24-e (örökség a szüleimtől, mert az a legenda járta, hogy aznap már olcsóbb a fa... nem olcsóbb egyébként, viszont már elég hiányos a méretkínálat... nekem pedig plafonig érő kell)

** volt már jégcsapokkal 100 kilósra nehezített fánk, ónos esőtől tükörjéggé változtatott út, és ugyanez nyári gumikkal, mindkettőnk 39 fok feletti láza, beteg gyerekekkel súlyosbítva, iszonyú trópusi eső, ésatöbbi, ésatöbbi... (például egyszer - még fénykorunkban - megvettünk a Határ úti metrómegállónál egy hatalmas fát - ami aztán nem fért be a metróba, így gyalog vittük haza majdnem a Klinikákig, sokat röhögtünk és sokat szentségeltünk)

*** nagyjából három hétnyi feladat tornyosul**** előttünk, minimum kétműszakos munkarendet alapul véve

**** a tornyosulás különféle holmikból álló kupacokban látványosan meg is testesül

Felszabadító megkönnyebülés fiktív elemekkel

Egy alapvető félreértés  került ma tisztázásra, amely mindkét érintett fél számára komoly megpróbáltatásokat okozott az elmúlt hetekben.

Á. még szeptemberben kapott három farmer nadrágot a meglévő kettő mellé, és a születésnapjára négy pulóvert. Vannak még pólói és garbói és alsó gatyái is szép számmal (zoknik majd karácsonyra) - és valamiért az a képzete támadt (anélkül, hogy erre bárki bátorította volna vagy a legcsekélyebb utalás történt volna ilyesmire), hogy a sok ruháját mind fel kell használnia egyetlen hét leforgása alatt. Nem maradhat a hét végére érintetlen, fel nem használt ruha. Valahogy azt képzelte, hogy ez az én elvárásom felé. Hogy azért kapja, hogy hordja. Igyekezett is becsülettel teljesíteni: naponta találtam minimum egy újonnan berakott nadrágot a szennyesben, napi két pulóvernél nem adta alább, plusz egyéb holmik dögivel. Én meg mostam, mint medve, sőt, az hozzám képest kutyafüle, próbáltam követni a megnövekedett tisztaruha igényeit - eredménytelenül, nem is száradtak olyan gyorsan a holmik, ahogy mosásba kerültek.

Nem bírtam tovább. Megkérdeztem, hogy van-e bármilyen egészségügyi gondja, ami miatt muszáj naponta két nadrágot, heti hat pulóvert, tizenkét garbót (satöbbi) mosnom. Hogy izzad-e, mint a ló, bepisil-e újra - de nem. Akkor miért? miért mosatod ki velem hetente többször a teljes ruhaáradat? - fakadtam ki. Hát nem azért kapom őket, hogy hordjam? - kérdezte csodálkozva. Nem! - csaptam le azonnal a lehetőségre. Hát? - kérdezte megkönnyebbülten. Csak szeretetből - mondtam. Nem kell mindenáron minden ruhát legalább egyszer felvenni egy nap hét alatt? - kérdezte. Á, dehogy! - nevettem. Az a tartalék. Ha szükség lenne rá. De honnan tudjam, mikor van szükség rá? - kérdezte. Ha tiszta, felveheted újra a nadrágot, akár egy hétig is - mondtam. A pulóvert is. Gatyát, zoknit, garbót vagy pólót mindennap vegyél tisztát. Amit levettél magadról, azonnal tedd a szennyesbe. Nem lesz ez így kevés? - kérdezte. Nem fogsz unatkozni mosás helyett? - tétovázott. De én kész voltam a válasszal: nem. A mosás nekem nem szórakozás. Nem? Azt hittem, szeretsz mosni! - mondta. Nem, nem szeretek mosni - mondtam. De persze van, amit még annál is jobba utálok. Például? - kérdezte. A koszos bögregyűjteményedet lecipelni a szobádból, amikor már nincs miből inni, aztán kivakarni belőlük az aljukra száradt kakaót. Azt sem szereted? - nézett rám csodálkozva. Nem. Minden kiürült bögrét azonnal hozz le magad! Újabb ámulat: Nem kell egy hét alatt a szobámban összegyűjtenem mindet? Nem. Használhatom ugyanazt az egyetlen bögrét, ha elmosom? Szabad nekem egyáltalán mosogatnom? Hát persze, kis bohó! - mosolyogtam rá. Teregetni? Mosni? - kapott vérszemet. Szabad! Azt is szabad! Sőt, nincs olyan házimunka, amit megtagadnék tőled! Boldogan tapsikolt. Én is örömtáncot lejtetem. Win-win játszma volt a javából!

lószobor

az a bizonyos állatorvosi ló hozzám képest az egészség megtestesült szobra

Aki bátor, aki vitéz

Á.: mit iszol?
én: levendulateát... kérsz?
Á.: nem, köszönöm, én nem félek a molyoktól

Jelbeszéd

Jelel nekem az univerzum. Például felébredek éjjel 2.22-kor, aztán 5.55-kor, aztán ránézek az órámra telefonomra 22.22-kor, meg 23.23-kor, amik mind nem lehetnek véletlenek, ugyebár - csak a jelentések megfejtése várat még magára... talán ha többet aludnék, jobban járna az agyam... de nem tudok, mert folyton ránézek a telefonra, meg felébredek fura időpontokban (de sosem 07.07-kor például - biztosan ez is egy jel)

Zoknigyűlölő hasonszőrűek titkos társasága felvételt hirdet

Ha tudtok rajtam kívül olyat, aki szintén a folytonos sikertelen zoknipárosítási kísérletekbe öli bele az életét, ne habozzatok szólni, hátha még mielőtt teljesen megőrülnénk, közösen létrehozhatnánk egy, az enyémnél működőképesebb metódust.

Vannak a páros zoknik, ezekre nem érdemes különösebben sok szót vesztegetni - bár arra már gondoltam, hogy preventív beavatkozásként összeöltöm őket, mielőtt páratlanná szélednek és megölnek. De már most is van több száz páratlan zokni is a házban, - és nem vagyok benne biztos, hogy némely páratlannak titulált kupacokban nem lehetne-e mégis párokra lelni... csak engem már megmételyeztek, szememre zokniösszetévesztő varázst bocsátottak... pillanatnyi kategóriáim:

- páratlan fehér - ez csak néhány elemből áll

- páratlan piros-lila-rózsaszín - kezelhető számosság

- páratlan kékek és zöldek - nem számottevő
- páratlan mintás fekete - sok van belőle, de ha véletlenül egyszerre kerül a kezembe két ugyanolyan, viszonylag könnyen beazonosíthatók (bár sokszor mutatkozik meg alakváltó természetük úgy, hogy a két tök ugyanolyan zokni egyik fele a 46-os, míg a pár másik tagja a 35-36-os nagyságúnak látszik... többnyire mind férfizombinakzokninak  indult)

- páratlan mintamentes fekete - a legagresszívebb és egyben a legnépesebb csoport, minimum 200 darabot számlál, szín alapján lehetetlen beazonosítani őket, a hosszuk, ruganyosságuk, fonalminőség, orr- és szárkiképzés lehetnek döntőek, esetenként rejtett fekete minták a fekete alapon... ezekbe fogok beleőrülni majd belefulladni, szívesen felajánlanám őket egy féllábú zombihadseregnek, ha lenne ilyen a közelemben... egy ZokniTinder kéne nékem... balra húzza a másmilyeneket, jobbra az ugyanolyat, párosodik, fiókba vonul, nem szaporodik, de társát eztán önállóan szagról felismeri... engesztelhetetlen zoknigyűlölő lettem.

Az ajándékokat ugye nem Freud rendeli?

Alapjában véve szeretem a testvéreinket. Úgy nagyjából. Vagyis szeretem, de nem úgy. Most azt hiszitek, nem szeretem. Pedig ez így biztosan nem igaz, inkább csak az, hogy mindkettőnknek olyan testvére van, akivel (és akik családjaival*) biztosan sosem bonyolódnánk például baráti közelségbe egymással. Nem mondom, hogy ez jó. Azt sem, hogy rossz. Hiszen különben honnan ismernénk a mieinktől ennyire eltérő létformákat izé... kultúrákat na, jó, legyen simán embereket teljesen testközelből? Persze nyilván náluk sokkal furábbakat is ismerünk, csak nem töltünk velük el napokat családi ünnepekkor, vagy nem látunk bele a mindennapi ügyeikbe hogy borzonghassunk egy jót. A karácsonyi ajándékok kitalálása felér egy kiadós szenvedéssel. Hogy örüljenek neki. Hogy ezek ellenére ne kerüljön milliókba. Na, mindegy, most találtam, azt kapják mindketten családilag (itt jegyzem meg, hogy remélem, nem olvassák a blogot, ha mégis, kattintsanak el innen azonnal, mert spoilerezni fogok és a későbbiekben még a kapcsolatunkról is véleményt nyilvánítok)

Szóval, kinéztem, hogy van Harry Potteres szabadulószoba - szerintem azt szeretni fogják mind. Én szeretném. Na jó, ez a fenti mondatok fényében nem a legjobb garancia arra, hogy ők is szeressék. De mégis azt gondolom, hogy tetszene nekik. Gondoltam, megrendelem a neten, az könnyebb, mint odavánszorogni. Kattintottam néhányat, beírtam az összes adatunkat, név, cím, telefon, Önt melyik házba tette a kalap, satöbbi. És már majdnem leokéztam a rendelést, amikor az utolsó átnézéskor kiderült, hogy majdnem a "Nagyvárosi sikátorok sorozatgyilkosa" szobában foglaltam nekik helyet. Visszavontam a rendelést. Az újbóli próbálkozás az "Emberi csontok a csatornában" című játékhoz vezetett, majd a "Nincs visszatérés - világűrséta" következett. Aztán átadtam A.-nak a foglalás lehetőségét, hátha ő ügyesebben kattintgat.

* Mielőtt azt hinnétek, hogy a testvéreink idióták vagy ilyesmik, hát nem. De például a tesóm egy végtelenül link alak, már ami például a rendszeres kapcsolattartást, telefonálást, közös ügyintézést és az egyéb ilyesmiket illeti,  egyszerűen nincs erre igénye, nagyjából semmiben sem hasonlítunk, még a gyerekeink is folyton megrökönyödnek azon, hogy testvérek vagyunk hát még én, szóval vele a magánéletemben sosem futnánk össze, ő az éjjeli bulik hőse, én meg az ő szemében maximum unalmas molylepke lehetek, akinek fura diplomái vannak, a feleségének pedig van egy rakat lánytestvére, akikkel egy csivitelő halmot alkotnak**, járnak együtt ide-oda, sok családi eseményük van, ilyen a mi családjaink közt nincs, és folyton úgy érzem (szerintem nem alaptalanul), hogy mi csak amolyan futottak még, másodrangú rokoni kategóriába tartozunk, akikkel végül is nem olyan vészesen rossz találkozni, de nem is különösebben jó. Ha együtt töltünk némi időt,  egyáltalán nem kellemetlenek a találkozások, még beszélgetünk is (az én családomban kötelezőnek tűnő adomázáson, szóvicceken és poénkodáson kívül is) - de szinte sosem jutunk el a felszín kapargatásán túl. El lehetne, de mire megint találkozunk, megint újból a felszínnel indítunk. A. tesójáék pedig olyan hívőknek látszanak, vagyis azt a számunkra hiteltelen fura módját választották a hívésnek, hogy a mindennapjaikban nem jelenik meg a dolog, ugyanakkor eseményekkor (családi ünnepek, iskolaválasztás, sommás vélemények megalkotása) folyton véleményformáló jelenség, egyáltalán, a sommás vélemények alkotása, meg a kinyilatkoztatások, meg a népieskedésbe öltött budai-polgári*** lét, a sok fontoskodás - na, hát velük is maximum felszínt kapargatunk (miközben például a sógornőmmel kettesben nagyon is jó beszélgetni - bár akkor is meg tud lepni azzal például, hogy milyennek gondol engem vagy A.-t)

** végtelenül irigylek mindenkit, akinek sok (lány)testvére van, ha csak az én választásaimon múlt volna a dolog, legalább négy lányom lenne (és Á.-ról sem mondanék le semmiképp, lehetne még fiam is, ha úgy adódna, de a sok lány... ó, azért mindig fájni fog a szívem, hogy nem lett)

*** tudom, hogy sokféle ember lakik Budán, de mi minden utáljuk sosem fogom megérteni, hogy bírnak a sok kis meredek hegyi utcán télen manőverezgetni, és van egy olyan típus, akiknek azzal a budai öntudat által generált modorosságával, ami például azon alapul, hogy ők még sosem tették ki a lábukat Budáról és nem is tennék, mert máshol... omg... kimondani sem merjük, mi lehet máshol... szóval ezzel nagyon nehéz röhögés nélkül mit kezdeni - és ők pont olyanok.

Kicsi a világ, de ez nem teszi egyszerűbbé

Azon az eufórikus szombaton, amit bv-vel töltöttem a múzeumban, ismét kiderült, hogy furán kicsi a világ. A nevekről beszélgettünk, például hogy ki miért és hogyan viszonyul a saját nevéhez. És hát hoztunk példákat az ismeretségi köreinkből is, hogy ki miért vesz fel, hagy el, változtat meg házassággal, válással, meg csak úgy. És bv egyszer csak azt mondta, hogy van neki egy barátnője, egyetemi évfolyamtársa volt, na, az a lány például azonnal boldog lett, amint felvette a férje nevét, mert a születési neve minősíthetetlenül izé volt, ronda, vagy idegen, vagy mittudomén milyen. Mert? - kérdezem - hogy hívták? Gluttenblaxterheim - mondta bv. Ne már! - mondom... A keresztneve pedig Marionett? Igen - képedt el bv. Most simán Kovács Marionett a neve és boldog. De honnan ismerem én? Hát, az úgy volt, hogy tizenévesen jártam egy vadvízi táborba, és az egyik állomásunkon, egy városkában családoknál voltunk elszállásolva. Én épp Gluttenblaxterheim Marionettéknél. Nagyon cuki kislány volt, meg is ígértem, hogy írok neki igazi képeslapot a következő állomáshelyünkről. Írtam is - aztán nem küldtem el, gondolom, nehéz volt postát találni a vadvizeken. Aztán Pestről sem küldtem el, biztosan ahogy telt az idő, egyre inkább okafogyottnak éreztem. De mivel a képeslap, amit vettem, tetszett, megőriztem. Megvan a címzés: Gluttenblaxterheim Marionett kisasszonynak, Kisváros, Fő utca 2. És valami bénácska kis üzenet, hogy itt is jó, de náluk is jó volt (amúgy nem annyira, mert az apja éjjel bejött hozzám és megfogdosta a mellemet - bár ez csak most jutott eszembe, a metoo-kor nem - és nem volt könnyű nagyon halkan kitessékelni a szobámból, mert hangoskodni nem mertem volna, igen, nagyon szégyelltem magam - nehogy még felébredjen valaki). A múzeumban amúgy megtanultunk tombolázni, nyertünk szabómagdás csokikat, olyan Horn Mici féle uzsonnán vettünk részt, hogy a kalács íze azóta is a számban dereng, meg ettünk sült kolbászt és céklát (hogy a legjobbakat emeljem ki) a PIM-mal szembeni hentesnél - és még nem merítettünk ki minden témát (azt már mondtam, hogy bv fia osztálytársa az ovis legjobb barátnőm lányának? és hogy bv főnöke anyukám tönkretevőjének volt munkatársának a fia? ... de találtunk más közös ismerősöket is...*)

Aztán még ugyanaznap este baráti találkozón vettem részt, úgy egy-két évente találkozunk, év közben is írogatunk időnként a fb-on, hol felszínesen, hol mélyebben, de semmiképp nem állítom, hogy mindent tudnánk egymásról. A kimcsiről például csak itt áradoztam, másoknál nem. És akkor mellém ült E., akivel az elmúlt néhány évben nemigen váltottunk szót egymással, és azt mondta, hozott nekem valamit. Végigfuttattam magamban, hogy vajon mikor és hol játszóterezhettünk együtt utoljára és melyik homokozólapátunk lehet nála még jó tíz-tizenkét év távlatából is - de nem jutottam semmire. Jártam Koreában - mondta E. Ööö... néztem egyre butábban én, mert ott tuti nem hagytam el egyetlen homokozócuccot vagy kis zoknit sem. Hoztam neked kimcsit. Mi??? Koreából hoztam - mondta. De, izé, a kimcsi... dadogtam én. Olvasom a blogodat - mondta E. Mr nagyon régen, és sokáig nem is tudtam, hogy te írod. Míg nem egyszer...... Szóval, kiderült, hogy Koreában bezacskózva is árulnak kimcsit, olyasmi, mint a tasakos macskaeledel (de szerencsére időben meg tudtam akadályozni, hogy a gyerekek feltálalják a macskának). Még nem mertem volt módom megkóstolni, de egészen elképesztő a tasakos kimcsi létezése is, meg az is, hogy hogyan jutottam hozzá (köszi, E.!)


*a közös ismerősöket nemcsak bv-vel találom, szinte minden eddigi olvasómmal, akivel találkoztam, vannak közös pontjaink - lehet, hogy írhatnám a fb-ra is a blogot névvel - címmel?

Az igazi anyukák fel tudnak kelni

Ezt a félmondatot mantráztam magamnak hajnali öttől hatig, de nem tudtam felkelni mégsem, csak hatkor végül. Akkor még gyorsan csináltam uzsonnát V.-nek, aki két ajtócsapkodás közt besuvasztotta a táskájába. Remélem, nem hajítja ki az első kukába csak azért, mert azt mondtam neki búcsúzóul, hogy máskor próbáljon halkabban készülődni, hogy ne verjen fel mindenkit, akinek nem muszáj kelnie. Nyilván tüzet okádnék én is a dühtől, ha nekem kéne elsőnek kelnem és még csendben is kéne maradnom. Januártól majdnem így lesz. Igazából neki sem lenne muszáj negyed hétkor elhagyni a házat, járhatna vonattal, akkor elég lenne fél órával később indulnia. De a bandája a buszos úton verődik össze, így azzal megy ő is inkább. És nem is dühös mindig ennyire, csak amikor az iskolai tanórák és az edzések annyira kimerítik, hogy úgy érzi, nem sikerült (már megint) felkészülnie a tézére (a témazárót hívják így, ami nálunk még nagydoga néven volt nyilvántartva). Szóval, a felkelés még hibádzik, de még van két hetem kondicionálni magam arra, hogy óracsengésre keljek, akkor, amikorra beállítom, ne egy órával később. Iszonyú fáradtnak érzem magam. És mióta a Terápiát nézem, Parkinsonom is van, minden tünettel. Nem lehetne újrakezdeni valahonnan korábbról ezt az egészet?

szafari

Olyan boldog vagyok veled... mintha kaptam volna egy valódi oroszlánt ajándékba.

Skinny, slim

Elöntött a pánik, hogy felkelek 2018-ban, másnap már dolgoznom kell menni a vadiúj helyre és nincs egy rongyom, amit felvehetnék. Nyilván zárva lesz elsején minden, nem lesz már mód akkor korrigálni a ruhatáramon. Vagyis most kell, azonnal. Az egyik Hádában tehát rögvest turkáltam magamnak egy nagyon cuki virágmintás pénztárcát (üres) - de mivel ezt önmagában még elég lenge öltözetnek találom, bementem egy plázába is. Vagyis mindenképp bementem volna a plázába más ajándékokért, de így berontottam a CundA-ba is. Kár volt, komolyan, olyan ormótlan minden ruhájuk (mármint ami jó rám), hogy majdnem sírva jöttem ki a próbafülkéből. Nyakig felkúszó kerek pólónyakak, nulla dekoltázsok, esetlen szabású, szűk ruhaujjak, műszálas thermoruhák, béna blúzok - nadrágból pedig csak skinnyk és slimek, és még a straight-eknek is szűkül lefelé a száruk. Borzasztóak. Ha felvenném bármelyiket, úgy néznék ki, mint egy tévedésből karácsonykor elszabadult kötözött sonka. Azt hiszem, inkább plus size divattanácsadónak kéne mennem, ezer ötletem van, hogyan kéne ízléses és hordható ruhákat tervezni 60 kilón felüli nőknek is. Üres kézzel jöttem ki (de aztán pakkokkal haza) - már kezdenek alakulni az ajándékok, bár azt még nem döntöttem el, hogy Á. milyen húsokat fog kapni. Ja, és bejelentkeztem egy körmöshöz manikűröshöz - mondjuk nem sokra megyek majd a már majdnem elfogadható szintre tornázott külsőségekkel, ha nem fogom felfogni tizedjére sem, hogy mi lesz a munkám. Kellett ez nekem?

Kis hírek a nagyvilágból

Katicák jelentek meg a fürdőszobában.

Irodakompatibilis öltözékeim száma nem haladja meg a kettő darabot. Nem tudom, miben fogok dolgozni járni. Mondjuk, szinte mindegy is, egyelőre képtelen vagyok hajnali ötkor kelni, márpedig ha be akarok majd érni időben, muszáj lesz.

Vettem Á.-nak fogkefét (karácsonyi előajándék gyanánt) és ezzel szinte lehetetlen helyzetbe hoztam. Nem tudom, mit kérhetnék... mindenem megvan... nem szeretnék több tárgyat a szobámba... nem, élményeket sem akarok, nem szeretnék elmenni sehová... semmiképpen... jó, akkor ha mindenáron adni akarsz valamit, akkor vegyél nekem húst. Húst? - kérdeztem teljesen elképedve. Finom húst - mondta megint. Húst vegyek neked karácsonyra? Á. vállat vont és azt mondta: jó, húst nem akarsz, akkor vegyél valami különleges halat.

Az emberjogi aktivisták

életének legnehezebb napjai akkor kezdődnek, amikor kamaszodni kezdenek a saját gyerekeik

Megnyertem hatszázerezmilliárd usa dollárt, és ez teljesen komoly!

De az egész folyamat legmegdöbbentőbb része az, hogy kaptunk egy telefonhívást Mr. Tamas Kassai, aki kapcsolatba lépett velünk, hivatkozva a hivatkozási számot a díjazás igénylésére, és meghalt. Azt állította, hogy te vagy a szomszédod, és követeli, hogy átadjuk neki a díját. De azért, mert nem akarunk hibát elkövetni, ezért fogunk ismét kapcsolatba lépni veled, ha nem haltál meg, mert ez a férfi hamisan állítólag azt tanácsolom, hogy mielőbb válaszoljon erre az e-mailre. A díjaid igényléséhez egyszerűen forduljon ügynökeinkhez a követelés benyújtásához.

Mr. Tamas Kassai a legjobb szomszédom volt, ez most már bizonyos, mert még holtában is csak arra tudott gondolni, hogy ha meghal, akkor nekem kell örökölnöm utána, és mivel én még azt hiszem, nem haltam meg (bár ma délelőtt úgy éreztem, minden bizonnyal meghalok, ha még egy karácsonyi tülekedést végig kell csinálnom az IKEA-ban vagy bárhol másutt), de most úgy érzem, mégsem haltam még meg, ezért muszáj örökölnöm jó szomszédom, Mr. Tamas Kassai után, aki hirtelen halálát követően azonnal értesítette az osztrák lottótársaságot (nem, nem hamisan, ez ki van zárva, Mr Kassai igen őszinte ember hírében állt egész életében és a halál - amennyire én tudom - az őszinteséget már nem szokta befolyásolni, szóval, nyilván igazat beszél a halálát követően is), hogy én vagyok a hatszázerezmilliárd usa dollár egyetlen örököse, nem pedig a másik szomszédja, még csak az kéne! Karácsony előtt jól jön nekem ez a kis zsebpénz, úgy érzem. Ha mégis meghalnék, mindenképp valamelyik szomszédomra, vagy az ábécében az énutánam következő magyar állampolgárra hagyom a pénzemet (ilyenkor aztán sajnálhatja A., hogy nem vette fel a nevemet, mert így semmiképp nem örökölhet ő vagy a gyerekek, de hát szelaví, az élet komoly dolog, a jószomszédság pedig felülírja a rokoni szálakat, nemdebár?)

Karácsony

Á. nem kér semmit, köszöni, mindene megvan. Jó, ha ennyire akarom, kitalál valamit. Mondjuk szeretne egy saját szájvizet, hogy ne A.-ét kelljen használnia. És még? miért, mást is ki kell találnia? Jó, akkor még egy új fogkefét is kér, mert a régi elkopott már.

A családból messze én vagyok a legtelhetetlenebb. Én azt kérném karácsonyra - ezer évre visszamenőleg is - hogy ne legyen már ekkora suttyó seggfej az apám. Nem lehetséges? Jó, akkor egy kurva nagy adag varázserőt kérek részint az apám, részint az ELMŰ, részint a régi munkahelyem totális átformálásához (patakparti margaréta valahol a chilei havasokban, a lényeg, hogy ne ártsanak senkinek és sose lássam őket többé) Vannak még néhányan a listámon (nincs listám), a margarétaság megfelelő lesz számukra is, gyönyörködjenek bennük a kecskék, aztán legeljék le őket. Köszönöm, végeztem.

A jövőre nézve még azt szeretném kérni, hogy a családom (A., Á., és V.-t leszámítva, mert ők nagyjából hozzák a családról alkotott fogalmam szerinti elvárásokat) legalább tizedannyi érdeklődést mutasson irányomba, mint a barátaim, azzal nagyjából elégedett lennék.

A szombatom (értelemszerűen baráti társaságban és nem a családommal töltöttem) fantasztikusan jó volt, arról majd még írok, csak úgy, mint Krakkóról, becsszó!

nyer, veszít, nyer

A perbe nem mennék bele, lesz még belőle évekig munícióm, stresszem. Remélem, megnyerem. Elhatároztam, hogy megnyerem. Részint, mert igazam van. Lesápadtam a tegnapi agresszív hazugságözöntől. De már visszanyertem magam. Igazam van és bizonyítékaim is vannak rá. Bármeddig tartson is, nyerni fogok.

Scrabbleztünk tegnap, ez sokkal vidámabb téma. bv úgymond bejáratos lett hozzánk. Tisztára visszatért a kamaszkorom. 9 körül érkezett (nem a kamaszkor, bv), már rutinosan jön, függetlenül attól, látszódnak-e a sávok az esőben vagy sem. Múltkor V. is, A. is, most csak V. szállt be játszani - annyit mondok: nem kispályázik a lányom! Olyan szavakat rak ki (olyan helyekre...), hogy nyerni tud. Kacagva. És lassan már veszíteni is tud kacagva - ez legalább ennyit ér. És különösen boldog vagyok, hogy úgy nő fel, hogy azt látja, vannak barátaink, akikkel játszunk, fecsegünk, dolgozunk, sütünkfőzünk, eszünk, iszunk, megint játszunk, röhögünk, sírunk. Hall női fecsegést, a legnemesebb értelemben vett női pletykát, ahol pozitívan beszélünk jelen nem lévő harmadikakról, mert kedveljük őket.

Soha ne higgyetek senkinek

(egy kicsit később esetleg majd még finomítok rajta... talán)

Bukott nő

Hazug kutya, bújj a lyukba... onnan meg? Ott lapulj meg, míg le nem buksz. Nem fog sokáig tartani, mert úgyis hamarabb utolérnek, mint a sánta kutyát.

Az új munkahelyemről (ahol még nem kezdtem dolgozni, majd január elsején) kaptam egy csomó formanyomtatványt, hogy küldjem vissza őket kitöltve. Nyilatkozzak, valljak be, ismerjem el, satöbbi. Nem akarok hazudni (vagyis, de, pont hogy akarok, illetve kénytelen leszek, vagyis fogok, de még nem most, arra még várjatok egy kicsit) - szóval, tizenkettő mellékletet küldtek, hogy azokat mind töltsem ki, aztán küldjem nekik vissza, hogy január elsején kezdhessek.

És hát sok egyéb kérdés mellett (neve? neme? lakcíme? ésatöbbi) van egy olyan kérdés is, ami az úgynevezett családi állapotomat firtatja. Hogy nehogy eltévelyedjek hibás irányokba, kötelezően választandó kizáróan vagylagos válaszlehetőségeket is mellékelnek, ötfélét (amúgy még saját logikájuk szerint is hibásan). Eszerint lehetek hajadon vagy nőtlen vagy elvált vagy nős vagy férjezett - oszt' kalap, kabát, jónapot. 19. századi irreleváns kategóriák - és az özvegyek mit csináljanak? Nyalogassák némán a sebeiket otthon eldugva?.

Nos, tennék itt egy kis értelmező kitérést a tekintetben, hogy az "állapot" szót mire használja a magyar nyelv (innen):

állapot (főnév)

Állandósult jellemzők összessége, ahogy a személy vagy dolog van. Annak betöltött szerepét, feladatát, rendeltetését, használatát jellemző körülmények, szerkezeti felépítés, a megjelenés nagysága, fejlettsége.

Eredet [állapot < ómagyar: állapot < állapik (megállapodik, áll) < ősmagyar: állap (állás) < áll]

További részletezés

1. A működés pillanatnyi módja, körülménye, amely elvezet egy célhoz. Egy személy vagy folyamat fejlődésének üteme; a környezetet és a körülményeket irányító hatáskör nagysága.

2. A hozzáállás módja egy célhoz, kötelezettséghez, és az ebből eredő hatékonyság jellemzői. Ez a cél irányába megtett haladás vagy nem haladás, a cél eléréséhez szükséges tevékenységek megléte vagy elhanyagolása. A személy elért eredményeinek összessége, amely a hozzáállásából, szándékából, tevékenységeiből ered.

3. Egy személy testi-lelki minősége, helyzete életének egy szakaszában.

4. Külső megjelenés, ahogyan egy személy kinéz.

5. Megfigyelhető tulajdonság; egy anyag, élettelen tárgy jellemzői használhatóság, célszerűség szempontjából.

(vannak további pontok, meg mindhez példák is, olvassátok el bátran az egészet, ha akarjátok, én itt leállok az idézéssel)

Mert szerintem ezekből is nagyjából kiderül, hogy az állapot valamiféle állapotot... izé... a jelenben is jellemző, tartósan fennálló helyzetet jelent.

Nos, az én családi állapotomat a felkínált szavak nem írják le elég jól. Mondjuk nőtlennek épp nőtlen vagyok, mert még sosem volt nőm - talán még ez igaz rám leginkább és születésemtől fogva állandóan. Így aztán a "nős" kategória egyértelműen kihullik a rostán. A hajadon az meg mi fán terem? Azonos a szűzleánnyal? Lehetne itt akár kategóriát  is bővíteni, mit szóltok esetleg az "aggszűz" vagy "vénleány" formulákhoz? Persze szűznek nem tudom hazudni magam, hiszen megszámlálhatatlan szexuális aktust követően két, saját testből kipréselt gyerek után is szeretnék családi adókedvezményt igénybe venni (ha már pótszabadság Á. után nem is jár, mert elmúlt 16 - omg!) És hát (jó, lehet, hogy nem mondtam még, akkor most kapaszkodjatok meg jól a székkarfáitokba... megvan?... akkor mondom) azért sem lehetek hajadon, mert egyszer már férjhez mentem. Na, ezt tudtuk - gondolhatjátok most, és már el is engedtétek a karfát, pedig most jön a lényeg: nem A.-hoz. Nem szeretném hosszan ragozni az ügyet, 18 évesen úgy gondoltam, ez is egy útja annak, hogy elköltözhessek otthonról. Rossz út volt, ti ne menjetek soha férjhez csak azért, hogy elköltözhessetek otthonról - de hát mit tegyek? Késő bánat eb gondolat, iuventus ventus, jó pap is holtig tanul (mondjuk az okos a más kárán) - és így tovább (sorolhatnám napestig, ezekből jó vagyok, meg hát a google is a barátom (de ő nem úgy)). Erre elég hamar rájöttem, elváltam. De a szégyen velem marad egy életre (ja, nem, nincs benne szégyen... ja, de nem kitörölhető...). Szóval, aztán megismerkedtem A.-val. Miután minden évben áldozok egy posztot a témának, nem fogtok nagyon meglepődni azon, hogy ez (hamarosan évforduló) 22 éve volt. De nem házasodtunk össze, több okból sem. Egyrészt nekem egyszer is bőven elég volt. Másrészt utáljuk a ceremóniákat és eszünkben sem volt felcicomázva pironkodni az ismerőseink előtt. Harmadrészt nem akartunk egy csomó nászajándékot kapni és a kapott pénzből nászútra menni. Harmadrészt úgy döntöttünk, addig érdemes együtt maradni, míg működik a dolog. Hát ki a fene gondolta és ki tehet arról, hogy ilyen sokáig működik? Ja, azok mi vagyunk, mert közben valamiféle életcélunkká vált ennek a közös létállapotnak a fenntartása. Na, mindegy. Viszont nem szeretnénk a statisztikákat javítani azzal, hogy hűdemennyien házasodnak. Mert köszi, mi ezt az együttélés dolgot magunknak csináljuk. Együtt élünk tehát, az élettárs szót nem használjuk, mert az olyan kékfényes-tettestársas, nálunk meg még egy nyomorult üvöltözés sem volt ezidő alatt, nemhogy pofon, egyszerűen unalmasan békések vagyunk, és be sem jegyeztettük magunkat (mert magunkan építjük). Együtt élünk tehát (a hivatalos formulák szerint nem) családban, (de) szeretetben, még macskáink is vannak a gyerekeinken kívül - a "hivatalosan elvárt" állapotom mégis az elvált lenne. De miért, bazdmeg? Mi köze a leendő munkahelyemnek ahhoz, hogy 18 évesen milyen buta kis majom voltam? A családi állapotom mondjuk befolyásolhatná azt, hogy milyen a mentális állapotom. Például hogy egyedül küszködöm-e az árvízzel két gyerekemmel. És akkor segíthetnének egy ingyen pszichoterápiával. Vagy keresetkiegészítéssel. Vagy például állíthatnának mások elé, hogy nézzétek már, ezek itten 22 éve összebútoroztak, aztán még ma is kedvesen köszönnek egymásnak. De hogy elvált? hát mennyiben jellemez az engem? Mennyire az az én állapotom? Elárulom: semennyire. Nem szoktam gondolni erre, mint ahogy az sem jut mindennap eszembe, hogy egyszer hetedikben kaptam egy kettest fizikából. Vagy négyest? mittudomén, kit érdekel már? Elmúlt, nem fontos. De ezek nem hagyják, hogy elfelejtsem, bár pontosan nulla a relevanciája azt tekintve, hogy hogyan fogom ellátni a munkakört, amire felvettek. Ha nem a nőtlen mellett döntök (bár ez a legrokonszenvesebb verzió pillanatnyilag), akkor azt fogom egyébként beírni, hogy férjezett, mert ez sem kevésbé igaz, mint az elvált és a családi adókedvezmény igényemet szerintem csak így fogják benyelni. Szóval, előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett hazudozással kezdem a szakértői pályafutásomat ennél a cégnél. Gratulálunk, martine, menj vissza a pokolba munkanélkülinek. Remélem, nem a leendő munkahelyemen dolgoztok HR igazgatói pozícióban, hogy aztán jól mégse vegyetek fel!

OMG

úristen, mit fogok felvenni? és ha kiderül, hogy mégsem értek semmihez? mindenesetre nem szabad megbetegednem (addig, akkor, utána)... és mosolyogni, mindig mosolyogni... mindent megérteni, megcsinálni, jaj, értek én ehhez? omg.... remélem, nem rúgnak ki az első héten... és azután sem... jaj, hogy kell ott viselkedni?... basszus, nagyon örülök, de annyira félek, hogy elszúrom... jaj... nem jöhetne velem az anyukám is? mi vagyok én, ovis? vagy legalább A.? legalább az első nap... jaj, le kell fogynom gyorsan... és elolvasnom az egyetemen egykor feladott összes szakirodalmat... és minden mást is... omg, ezek nem tréfáltak, ezek tényleg felvettek... mindjárt elájulok... vagy bepisilek... vagy... jaj, mondjak inkább fel, nehogy rájöjjenek, hogy full hülye vagyok? jajistenem, mit csináljak? (még csak hívő sem vagyok... omg).... örülök, persze, csak megállt az eszem...

Szombat esti izomláz

Persze igazából tegnap szereztem és hétfő reggelre jött ki, csak utalni akartam egy ikonikus film címére, amit amúgy sosem láttam, de mivel az izomlázat is a közelmúlt (vagy ez már régmúltnak számít?) csillogó világában szereztem, de legalábbis az azt felelevenítő múzeumban, ideillőnek éreztem.

Nem tudom, ti szerettek-e flipperezni, jártatok-e valaha játékteremben, egyáltalán, tudjátok-e, mi fán terem egy játékterem? Nos, én talán kétszer-háromszor voltam, de mindig némi félelemmel  és undorral vegyes lenéző bizalmatlansággal kezeltem az ilyesmit (ó, az előítéleteim!) - és hát valljuk be, elég rossz hírű intézmények is voltak ezek. A bűn talmi csillogással felcicomázott barlangjai, ahol kétes egzisztenciák és alkalmi szerencselovagok alkoholgőzben és cigarettafüstben várták az életet megváltoztató nagy nyereményt. Persze sosem változott semmi.

Amikor A.-val megismerkedtem, hamar kiderült, hogy ő szeret flipperezni és vele hamar megkedveltem én is ezt a játékot. Persze a miliő más volt, nagyon más: mi számítógépen játszottunk otthon pizsamában, ez nem szerencsejáték volt, hiszen sem veszíteni, sem nyerni nem lehetett igazán. Itt az ügyesség, reflexek, gyorsaság, pontosság számítottak, saját ponttáblázatunkra tudtunk csak felkerülni, majd még feljebb, saját és egymás rekordjait döntögettük, és néha flipperpartikat is szerveztünk A. néhány barátjával, ahol persze volt házi tatár beefsteak, sör, meg még cigarettafüst is, mert a kezdetek kezdetén még dohányoztunk, később pedig elnézőek voltunk a továbbra is dohányzó barátokkal.

Aztán a gyerekek megjelentével a flipperezés teljesen elmaradt - és őszintén szólva nekem egyáltalán eszembe sem szokott jutni az elmúlt 16-18 évben . Mígnem Krakkóban - amiről azért majd egyszer még írni fogok - fel nem fedeztük, hogy létezik flippermúzeum. Ahová A. mindenképp el akart menni, én pedig nem, mert a játéktermek bűze idéződött fel emlékeimben. Úgyhogy A. és a gyerekek elmentek, én pedig kékvérű entellektüell módra az óvárosban csavarogtam templomokat fotózva. Ők nagyon jól érezték magukat, én viszont egy idő után elszégyelltem magam, hogy nem követem A.-t és az ő vágyait (holott ő is eljött velünk Auschwitzba, amit én forszíroztam, hogy muszáj, pedig finoman szólva is egyetlen porcikája sem vágyott oda - engem sem a vágy vonzott, nyilván, értitek...) Szóval, visszafordultam, de már nem találtam ott őket (bár végül kiderült, hogy még ott voltak, csak egy mélyebb bugyorban másik , rejtettebb folyosón). Szóval, summa - summárum, már akkor elhatároztam, hogy kárpótolom A.-t és flipperezek vele. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy itthon is létezik flippermúzeum, így a tegnapi nap egy részét ott töltöttük. A múzeumban. Izzadtra flipperezve magunkat. Nem a virtuális, hanem a vérrög valóságban. A gyerekekkel együtt, naná. És úgy tűnik, én aztán beleadtam apait-anyait, mert mára olyan kézizomlázam kerekedett, hogy alig tudok fogni. Gépelni is, úgyhogy érezzétek nagyon megtisztelve magatokat, hogy mégis azonnal megírtam a sztorit. Flipperezzetek, jó az!

Kávézni próbálok

én: egy nagy kávét kérek
ő: nincs nagy kávé, egyféle van
én: abba a nagy fedeles papírpohárba szoktam kapni
ő: az teáspohár, a kisebbik fedeles a kávés
én: akkor egy nagy teáspohárnyi kávét kérek
ő: a teáspohárba csak teát tudok adni
én: eddig mindig adtak abba kávét
ő: én már igazán nem tudom, mit várnak még tőlem a kedves vendégek... van teás- és van kávéspohár...
én: én személy szerint azt várnám, hogy adjon a nagy pohárba nekem sok kávét
ő: de az teáspohár és nagy kávé nálunk nincs
én: a kollégái abba a nagyba szoktak tölteni két kávét és felöntik tejjel
ő: a kispohárba is tudok duplakávét adni
én: igen, de abba nem fér a duplakávé mellé még szimplatej sem, nemhogy duplatej
ő: most azt reméli, hogy  beletöltök két kávét egy nagy pohárba és csak egy kávé árát fizeti?
én: nem, hiszen a két kávéért mindig dupla árat szoktam fizetni... viszont csak egy kezemet foglalja el
ő: még szép, hogy duplaárat fizet két kávéért... adom akkor a kisebbik pohárba, mert nem tudom ugyan, hogy mások hogy szokták, de én ezt a problémát már nem tudom kezelni
én: nem kérek kispohárba két kávét tej nélkül! Duplakávet kérek duplatejjel nagy pohárba
ő: nem érti, hogy az nem lehetséges? Otthon mindenki olyan kávét iszik, amilyet csak akar, de ez itt egy kávézó!
én: értem... köszönöm a megértését... akkor két tejeskávét kérek két fedeles papírpohárba
ő: cukrot vagy édeskét?
én: köszönöm, nem kérek egyiket sem, nem szeretem úgy
ő: és a másikba?
én: abba sem, mert azt is én iszom
ő: és ezt nekem honnan kéne tudnom? az ujjamból szopjam ki?
én: nem, teljesen igaza van, tényleg honnan sejthette volna?

Nem bízom azokban az emberekben

akik tizenöt éve pontosan ugyanúgy néznek ki.

(én sokat változtam, ráadásul hátrányomra, szóval irigy vagyok, mint állat, de nem ez az egyetlen ok)

koncentrációs gyakorlat

fehérje balra, sárgája jobbra, fehérje balra, sárgája jobbra, fehérje balra, sárgája jobbra, fehérje balra, sárgája jobbra, fehérje balra, sárgája jobbra, fehérje jobbra, sárgája balra - basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, basszus

Advent

Nagyon-nagyon meghatott és hálás vagyok vagyok, fantasztikus ismerőseim vannak a fészbukon és még azon is túl. Sokan beszálltak a karácsony előtti adománygyűjtésbe, felnőtt- és gyerekruhákkal, könyvekkel, játékokkal, konyhai és egyéb használati tárgyakkal. A középosztálybeli háztartások többségében évről évre rengeteg felesleg halmozódik fel, és jó is időnként megszabadulni a kallódó, kinőtt, idejét múlt tárgyaktól. És az ismerőseim fáradságot (időt, benzint) nem kímélve idejönnek a város túlsó feleiből, hogy elhozhassák az adománynak szánt holmikat. De korántsem csak a használt holmijaikat adják le nálam: szinte mindenki vett is valami apróságot ajándékba: csokit, matricát, tollat. Mert fontos nekik, hogy igazán örülhessenek azok, akik kapják, különösen a gyerekek. És ilyenkor olyan könnyű hinni abban, hogy a rengeteg kínlódás és nyomor ellenére is van remény,  mégiscsak méltó a megmentésre a világ. 

Állásajánlat

Ezt dobta a gép (mondjuk a naponta felkínált friss gyümölcs meg a kávé tényleg vonzó):


Deloitte is one of the world's largest professional organizations offering a wide range of world-class audit, tax, consulting, financial advisory and actuarial services. For our Hungarian office we are currently looking for creative professional to work on different various multimedia projects:
Junior Visual Designer
You will join Deloitte Hungary’s expanding Marketing and Business Development team, and support our experienced brand and visual design expert in strong cooperation. You will ensure a creative and consistent look and feel that supports the Deloitte brand, visual identity, legal guidelines and messaging; while understanding information and concepts, and transform them into understandable, yet creative solutions.
Your responsibilities will be:
Create strategy-driven audiovisual content for internal and external communication, sales proposals, and presentations.
Produce creative, brand-compliant, and timely design, formatting, production, and delivery of professional marketing contents.
Blend motion picture, animation, photography, imagery, infographics, and text elements to create high-impact multimedia contents
Capture new media needs and scope required services as needed
Cooperate with internal clients: Marketing and Business Development Team as well as different departments of the company
Required qualifications and personality:
Bachelor’s degree in media production, or related field
Strong knowledge of Adobe Creative Suite: preferred multimedia experience in video postproduction and animation (AfterEffects, Premier, Animate), InDesign, Photoshop, Illustrator, Acrobat knowledge
Experience in video shooting and photography
Strong knowledge of Microsoft Office (Word, PowerPoint)
Collaborative and team-oriented personality
Excellent time management and organizational skills, ability to set and manage priorities – even in dynamic environments
Excellent oral and written Hungarian and English communications skills
What we offer:
By your work you will contribute to Deloitte’s cutting edge, economically significant projects, your work will create real added value to our professional presence in various channels
We support you with tailored professional and personal development: mentoring from our experienced marketing and brand experts, and professional training programs are also provided
What we offer besides professional and personal development:
Attractive and modern working environment with great location in the heart of Budapest
Fresh fruit every day and quality coffee are provided for healthy and energized working days
Competitive salary including wide range of fringe benefits
Sector(s):
Marketing, Media, PR
Graphic Designer, Photo Editor
Marketing
Webdesigner
Full time
Experience required:
1-3 years professional experience
Required language level:
English - higher advanced/fit for negotiation
Job location:
Budapest
How to apply?
If you thrive in fast-paced environments, have an eye for detail, and are committed to establishing tangible brand objectives, please apply to our position by uploading your professional creative CV (.pdf), in which you may refer to a portfolio site as well.

Feladom a küzdelmet

a háztartási molyok ellen.

Indoklás:

A hónapokkal ezelőtt kiürült, szappanos meleg vízzel kimosott, majd lefelé fordítva por szárazra szárított, csavaros tetejével visszazárt (gyöngyök, kapcsok, tűk tárolására szánt) műanyag hajbalzsamos tégelyt ma kinyitva molytetemet találtam a dobozkában.

Kérdés:

Mikor? Hogyan? De főleg: miért? Miért???

A Moszkva tér magyar hangja a Fény utcában

nő: itt van a miniszterelnököd!
ea.: nem ertem
nő: itt - van - a - te - mi -nisz -ter - el -nö -köd!
ea: kettoezer forint lesz, kérni mászt? (a szívem mindig a vásárlóké)
nő: A TE MINISZTERELNÖKÖD VAN ITT!
ea.: nem ertem mit kérsz, mászt kérni?
nő: le van zárva ez az egész kurva város a miniszterelnököd miatt, miért nem mész ki integetni?
ea.: szajnalom, nem ertem, mit szeretsz még mászt?
nő.: ITT VANNAK A KÍNAIAK! KÍNÁBÓL! A TE URAID JÖTTEK!
ea.: kina? én jottem kinaból, de én uram születik magyarorszagnak
nő: HÁT EZ HÜLYE! ITT VAN A KÍNAI URALKODÓ, LEZÁRTÁK A VÁROST ÉS EZ NEM MEGY KI INTEGETNI, HELYETTE ITT TRÉCSEL! NEM ÉRTED? ITT _VAN_ A MINISZTERELNÖKÖD KÍNÁBÓL_TE MAJOM_ZÁRD_BE_A_BOLTOD_ ÉS_MENJ_KI INTEGETNI_NEKI!
ea.: kettoezer forint, ha nem lesz mász
nő.: HÁT EZ TELJESEN TOTÁL HÜLYE! NEM ÉRTI! A SAJÁT MINISZTERELNÖKE VAN ITT ÉS NEM ÉRTI!

Takarj be!

Már bepaplanoztunk! - mondták rég, mikor megkérdeztem, lefeküdtek-e. És máig használjuk: paplanozzatok be jól, hogy meg ne fázzatok és legyen végre alvás - tolódik egyre későbbre a kérésem. Bepaplanozni jó, otthonos, meleg és lágy dolog, védelmező és nyugalmas, vidám, békés, kissé álmos, meseváró.

Van egy ikeás takarónk, bordó, nem izzasztó, de puhán rám simuló nagyon vékony anyag, talán zsenília? bár az biztosan vérciki, mert abból a pulóver is az volt (mondjuk én vágytam olyanra, de fátylat rá!). Még azelőtt vettük, hogy a polár anyagok elborították volna a világot. Valamikor a múlt században. Azt találtam ki, hogy kéne belőle nekem kettő új, amiből összevarrhatnék magamnak egy nagyon puha izét, mondjuk egy kis testsátrat, amit magamra borítva olvasnék vagy dolgoznék, de ha teát főzni felkelnék, sem esne le rólam, jönne a konyhába a jól kialakított testmelegemmel együtt. Mondtam V.-nek, hogy ha megy a barátnőjével az ikeába (mert ment), akkor hozzon nekem két ilyet. Nem talált. Aztán megpróbáltam kikeresni a termékkatalógusból is. De úgy tűnik, már nem létezik. Nem tudjátok netalán, hogy miről beszélek és nem emlékeztek a nevére? Régesrég lehetett belőle kapni bordót, feketét, zöldet, kéket, mindnek mély, sötét színe volt. Meg kis rojtok a szélén - mondjuk attól pont el tudnék tekinteni. Valahonnan nagyon-nagyon szeretnék két olyan takarót!

Tanítás

Évekig munkatársa voltam egy szervezetnek, amelyet megszüntettek. Hamarosan ugyanarra a funkcióra létrehoztak egy másik szervezetet, de a felvehető tagok körét alaposan leszűkítették, ezentúl csak egyféle (amúgy az elvégzendő feladat szempontjából nem releváns) végzettséggel lehet taggá válni, a többiek mehetnek a csudába kukába. Hogy még szürreálisabb legyen a dolog: létezik erre a tevékenységre diplomával igazolt felsőfokú végzettség, de ezen oklevél megszerzése sem tesz alkalmassá arra, hogy bevegyenek a tagok közé, ha az amúgy irreleváns másik diplomával nem rendelkezel. Erős a lobbijuk, na. És én? Velem mi lesz? Nos, én már nem végezhetem az ő kereteik közt a tevékenységemet, de attól még oktathatom az ifjú titánokat új  szervezetben az új tagokat, akik - becsületükre legyen mondva - tátott szájjal hallgattak. Nagyon jó képzést zártunk. Az új "aki nem tudja tanítja" az "aki tudja, azt nem vesszük fel a sorainkba, de taníthatja felkent tagjainkat"

Szerelem

A.: nem tudtam neked vonatjegyet venni, mert elfogytak a helyek
én: jaj, hogyhogy? ilyen létezik? akkor muszáj az eggyel korábbival mennem, úristen, akkor négykor kell kelnem és odaérek... mikorra? hétre? mit csináljak tízig a ködben? jaj, hát ezt sosem gondoltam volna... nincs vonatjegy...
A.: megnézem, hátha első osztályon még van
én: első osztályon? szerintem olyan már nem létezik
A.: hogyne létezne
én: én még sosem utaztam első osztályon... vagyis de, de aztán jött a kalauz és ledobott
A.: nézd, van első osztály és hely is van még
én: de biztosan szörnyen drága... mit tudhat az első osztály?
A.: kit érdekel, mennyibe kerül... biztosan van konnektor
én: mostanában a sima vonatokon is van konnektor... már, amelyiken
A.: akkor megveszem
én: ó, ez igaz? tényleg veszel nekem egy érvényes jegyet az első osztályra?
A.: persze, hogy veszek... nézd, kilencvenhét kattintás - na, már értem, miért nem tud apád repülőjegyet rendelni magának, szóval,  csak minden szart beikszelsz, a mávnál basszus az informatikusok is kalauzból lettek... na, mindegy, kattintgatok néhány percet, és lám, már meg is vettem
én: első osztályú jegyem van! ez hihetetlen! vettél nekem egy első osztályra szóló vonatjegyet! ilyet nekem még soha senki... most akkor megnézem, mit jelent az első osztály... lehet, hogy adnak kávét?
A.: szerintem azért ne ess túlzott várakozásokba, de talán ki tudod nyújtani a lábadat

Gyors kérdés az alvásról

Miért? Miért épp hajnali négytől délig tudnék a legjobban aludni? Mikor pedig éjjel sokkal jobban ráérnék?

Hálaadás

Úgy gondolom, szebb lenne a világ, ha a hála, mint érzés (nem mint pénz vagy tevékenység) kicsit jobban visszakúszna a mindennapjainkba. Szerintem régebben volt ennek egy szép kultusza jó, legyen hagyománya. Hogy ez emberek kedves szeretettel gondolnak mindazokra az emberekre (állatokra, jelenségekre, történésekre), akik segítették őket abban, hogy elérjenek bármit is az életben.

Szeretném hálámat kifejezni a kimchi napért (tegnap), amikor elkészítettem életem első kimchijét. Nem tudom, hogy az eredeti milyen, őszintén szólva már nem is annyira érdekel, mert az enyém olyan finom már a második napon, hogy sírva fakadok a gyönyörűségtől. Nem erős, épphogy csípős, nem annyira a késhegynyi csilitől, mint a fokhagymától, hagymától és a gyömbértől. Selymesre savanyodik, nem égetőre vagy ízlelőbimbó-gyilkos ecetes savanyúra, alig várom, hogy megehessem az egészet (de már sok hiányzik így is belőle, mert minden keverésnél belekóstolok egy kicsit) - legközelebb bátran csinálok nagyobb adagot (még úgy is, hogy a családom szent borzadállyal figyeli az asztal közepén álló lezárt üveget és garantáltan nem fogják megkóstolni sem menet közben, sem készen)

Hálás vagyok azért, hogy van családom. Elsősorban a velem lakó hármakért, de anyukámért, a tesómért, (apámat nehezen említem itt, de mondjuk már benne is találok érdekes vagy elfogadható tulajdonságokat) és a többiekért, a tágabb családomért is (úgy nagyjából, szóval rosszabb is lehetne,  nagyon sok különféle emberből áll, és micsoda remek fejlődési lehetőségekre adtak teret nekem életem különböző szakaszaiban - de érdekesek mind és a gyerekeimet is mind szeretik, ez jó pont)

Hálás vagyok a barátaimért is, hogy vannak. Azoknak is, akik régen voltak. Hogy azért többnyire volt olyan, akihez szólhattam, aki továbblendített, aki lelket öntött belém, akivel olvastunk, táncolni jártunk (igen, ilyen is volt), akinek sírhattam, akivel röhögős állapotba hoztuk magunkat, akiket irigyeltem, akikre felnéztem, akiktől tanultam, vagy akik tőlem, és ettől okosnak érezhettem magam. És úgy egyáltalán, mindenért, a legabszurdabb dolgokért is akár, a sült gesztenyéért, hóért, esőért, rétekért, dalokért, álmokért, nevetésekért, tanulásért, a martine álnévért, sikerekért, édes, remegős titkokért. Nem vagyok mindig hálás, korántsem (sajnos), pedig jó érzés, eltölt és elégedetté tesz (vagy mi.)

Nem tudom, ma van-e hálaadásnap, de Heni valami ilyesmit mondott reggel, én meg kapva kaptam az alkalmon és feltöltöttem magam édes, puha, színes, illatos hálapamacsokkal és most azokat öklendezem nektek kifelé ... na, ezt hogy kell szalonképesen befejezni? Szóval, Heni ezt mondta, én meg elhittem. 

Szerencsés

Beszélgetek V. egyik régi osztálytársának anyukájával. Amikor V. felvételizett négy éve még alig néhányad magával az osztályból, csúnyán kibeszélték, és kárörvendtek is többen, hogy nem vették fel*, csúfolták. Túl nagyra tartom a gyerekeimet - hallottam vissza ettől-attól.  Aztán két éve nagyon sokan próbálták még az osztályból, de egyedül neki sikerült. Elég magas írásbeli és szóbeli pontszámmal ahhoz, hogy semmiképp ne a véletlennek tudjuk be a sikerét. Szóval beszélgetek az anyukával, kérdezem, hogy vannak. Nem jól, mondja, az osztály borzasztó lett, iszonyú nagy a fluktuáció a tanárok közt, egyre gyengébben teljesítenek a gyerekek. Nem csodálkozom, negyediktől hatodikig pont ez volt a trend, nem véletlenül biztattuk felvételizni. Mondom az anyukának, hogy megértem, nekünk is szörnyű stressz volt a felvételi, különösen a negyedikes kudarc után, szóval, drukkolok nekik nagyon, kitartás, satöbbi. És hogy nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy idén ez már V.-re nem vár. Igen - mondja az anyuka - V.-nek hatalmas szerencséje volt, egy született mázlikirálynő. Mi? - döbbenek meg majdnem. V. olyan céltudatosan és kitartóan készült, hogy már mi is sajnáltuk néha a hétvégi meg az esténkénti tesztmegoldások miatt. De elnyelem a méltatlankodásomat, nem háborodok fel mégsem. Sőt, ne is vágom az anyuka arcába, hogy V. mázlija tényleg születéskori, sőt, egyenesen genetikai adottság. Semmivel nem lehet überelni, hogy épp mi vagyunk a szülei. (nagyarc - na, de tényleg)

* mire hazaért az írásbeliről, 39 fok felett volt a láza - gondolom, nem volt így betegen könnyű koncentrálni, de még így is magasabb pontot írt, mint az osztálytársai, és egyébként fel is vették volna oda, ahová két-három osztálytársa elment, de mi egyetlen iskolát céloztunk meg, úgyhogy a többibe nem írattuk be

és az életet nem lehetett kibírni vele, mert félig főtt petesejtet adott reggelire

Igazából a kimchiről lesz szó, mert ma van a nagy nemzetközi kimchikészítő nap. Illetve koreai, mint a kimchi maga, de a google felkarolta és a mai napi logóját a kimchibe való zöldségekből állította össze. Szerintem szép szokás. És a kimchit is már rég ki akartam próbálni (enni már ettem, Prágában a japán étteremben (igen, tudom, hogy eredetileg ott főleg csehek élnek, de a japán étterem a szusijával, a kimchijével és minden egyébbel együtt tökéletes volt, épp a szállásunkkal szemben - még ez is hozzá)), aztán próbáltam itthon is, az nem volt finom, szerintem olyasféle  szégyenletes semmi emberek készíthették, mint akik a kovászos uborkához ecetet tesznek (na, de tényleg, álljon már meg a menet!) Szóval a google címlap jóvoltából ma végre elolvastam, mi minden kell az autentikus(ra hajazó) kimchibe. Persze többféle receptet is találtam, végül ez az összetevőlista nyert, mert

1 kínai kel - pipa (hetek óta fonnyad a hűtőben)

1 jégcsap retek - pipa (bár három sörretek volt, de ekvivalensnek éreztem)

2 szál sárgarépa - pipa (reszelt zacskós répa is volt itthon, királyság!)

3 újhagyma - - pipa (fehér salátahagymánk volt)

5 gerezd fokhagyma - pipa (még több is van!)

1 evőkanál reszelt gyömbér - pipa (bár a friss gyömbérem eltűnt, van szárított)

2 evőkanál méz - pipa (bár ezt végül kihagytam)

1 evőkanál mogyoróolaj - pipa (és ezzel elfogyott a mogyoróolajam, pedig imádom)

csilipaprika ízlés szerint - pipa (porból - de hát mi is abból és azzá nem is akartam túl csípősre)

halszósz .... izé... micsoda? ... vagyis... a múltkor mintha vettem volna, bár gőzöm sem volt róla, mire való, de nem bírom otthagyni a boltokban a teljesen értelmetlen cuccokat, szóval, megnézem a kamrában és - pipa

só -pipa (innen a Himalájából, úgy ám!)

Ez egy háromliteres üveg, már pusztán bekeverve is finom, alig várom, hogy a tejsavas erjedéssel még egy kicsit javítson magán. Gondolom, hasonlóan működik, mint a már emlegetett kovászos uborka. Legközelebb talán egy kevés rizslisztet is szórok rá, de az most nincs itthon.

Receptlelőhelyek (bár az enyém nem is ilyen, meg nem is olyan):

ázsiafun

életmódos

eszter

házikó

túltoló

Én igazán bírom a karácsonyt, jól viselem az akár napokig is tartó ünnepi hangulatot, nincs ellenemre a finomságok özöne, nem terhes számomra az ajándékozás, sőt, a giccsparádé is meg tud ríkatni ideig-óráig - szóval, rám tényleg számíthat a karácsonyipar, ha nem is vagyok cápa, de még nagy hal sem a vásárlók tengerében - de a karácsonyi mintás vécépapír azért meglepett. És nem vettem, bár nem volt lényegesen drágább a megszokott báránykásnál (nem húsvéti, kommersz pihe-puha bárányka) - de a füzérbe fűzött arany csillagok látványa a tekercseken azt a nem túl komfortos érzést keltette bennem, mintha használatkor díszes aranyos szögesdróttal kéne karcolgatnom az alfelemet.