kórházas

Szívesen írnám, hogy hazaengedték V.-t (mint ahogy haza is engedték) - de mégsem úgy volt. Tegnap bementem látogatni, néhány perc múlva jött egy sebész, megvizsgálta (sokadjára) - majd azt mondta, hogy megkapjuk a zárójelentést, és délre már itthon is leszünk, mert ha nem is zárható ki teljesen a vakbélgyulladás, mégis szinte kizárt, hogy az legyen. Csakhogy V. tünetei erősebbek voltak, mint amikor bevittem szerdán. Kértem, hogy kérjenek konzíliumot gasztroenteorológustól, ha már úgyis bent fekszik, de azt mondták, nem tudnak. Megírták a zárót és hazaküldtek.

Szeretném mondani, hogy egy-két kivétellel nagyon kedves, alapos és jószándékú volt mindenki, tényleg. Ha majd lesz hozzá időm/késztetésem, írok részletesebben is, mert amúgy lenne mit -  viszont most nincs kedvem hosszan írni. De úgy tűnik, a sebészek tényleg csak a késükkel gondolkodnak és ha a késüknek nincs dolga, akkor leeresztenek.

V. zokogott, alig állt a lábán a görcsöktől - fekve sokkal jobb volt. Úgyhogy kimentünk a sebészetről a zárójelentéssel és bementünk újra a sürgősségire. Gondolhatjátok, hogy fennakadást okoztunk a rendszerben - de nem tágítottam. V. pedig egyre nehezebben állt a lábán. Végül újra triázsolták, tényleg ismét nagyon alaposan, készült újabb ultrahang - és végül továbbküldték egy másik kórházba, ahol van gasztroeneorológia - most ott fekszik a belgyógyászaton. Hétvégén nem történik semmi, csak fájdalomcsillapítás, ágynyugalom, megfigyelés. A Heim Pál után ez is nagyon kell. Ott egy húsz négyzetméteres hétágyas, koedukált (igen) szobában feküdt ötödmagával (plusz anyukák) - és ugyan a Heim Pálból a sebészeten kívül nagyjából mindent kiszerveztek máshová, miután covid kórházzá alakították - de mivel sebészeti és covid ügyelet is van, iszonyú nagy a sürgés-forgás. Rettentő volt látni az áűllig beöltözött ápolók által lélgeztetős orrmaszkkal tolt, aranyruhás (melegentartó fólia) kisfiút (és a többi covidos gyereket/családot)

Szóval, eljött tegnap az a pont, amikor imádkoztam, hogy bárcsak vakbél gyulladás lenne, és ne valami ismeretlen dolog - de egyelőre ismeretlen az ok. Hétfőtől vizsgálják. A. mindezt itthonról asszisztálja végig, messengeren követve a dlgokat. Látogatás nincs, a kiskorúakkal egy szülő bent lehet - ez én vagyok. Igazából nem vagyok ott napi 24 órát, V. sem igényli - de mindennap megyek és mindig ott vagyok, amikor vizsgálják, meg egyébként is hosszan. Drukkoljatok, lécci.

Fárasztó napok a hempálban

Nem állíthatom, hogy becsapott volna a sors azzal, hogy úgy tett, mintha minden rendben lenne és aztán sújtott le (az elmúlt évben kábé ezredszerre), mert még egész halvány körvonala sem látszódott a minden_rendben állapotnak. Semmi sem volt rendben - de lám, lehet még nagyobb gáz is. Mindig lehet mélyebbre zuhanni. Vakbélgyulladás gyanú miatt V.-vel beköltöztünk a hempálba* Eddig sem igazolni, sem cáfolni nem tudják biztosan, úgyhogy maradnia kell még.

A sürgősségin nagyon cuki volt mindenki, egytől egyig, orvosok, nővérek. Kapott három liter infúziót, laboroztak, covidteszteltek (engem is), ultrahangoztak - aztán azt mondták, maradjon még néhány napot. Felkerült osztályra - na, ott már kemény az élet: egy kb húsz (nem százhúsz, csak simán húsz!) négyzetméteres szobában vannak hatan, fiúk - lányok vegyesen, vagyis a hamarosan nagykorú, fiatal nő V. egy szobában alszik két tizenhat év körüli fiúval, meg egy általános iskolással meg két kisgyerekkel, plusz a hozzájuk tartozó anyukákkal - a két legközelebbi ágy fél méterre sincs tőle. Tudom, covid van - félek is tőle, ez ugyanis az a szoba, ahová azok kerülnek, akiknek nincs negatív PCR tesztjük. Remélem, mindenkinek lesz valamikor és nem fertőzik össze egymást és különösen V.-t semmiképp, semmivel. Én eddig minden éjszakára hazajöttem, V. azt mondta, kibírja nélkülem. De reggel persze megyek és ott vagyok, míg kéri. Nagyon féltem őt és viszem be mindig, amit kér vagy amit lehet. És mivel nincs bekészítve sürgősségi kórházi táskánk, de még előre megírt listánk sincs, jó sok mindene nincs még mindig. Például vittübnk tusfürdőt, de nem vittünk törülközőt. Sem poharat, sem evőeszközt, szalvétát, innivalót, köntöst, váltóbugyit... meg még mit tudom én, mit...

 * Heim Pál Gyermekkórház

Apakép

Ó, mennyire irigylem azokat, akiknek nem egy seggfej az apjuk! Azt meg kicsit mindig hitetlenkedve fogadtam, amikor valaki azt mondta, hogy szereti az apját. Önként, dalolva, nem azért, mert máskülönben összetörik a csontjait. Elképesztő! Ezt meg hogy?

A mi kapcsolatunk is sokat javult apámmal, mióta a tartható legnagyobb távolságot tartom tőle. Ami nem azonos a nullával - de ebbe nyilván egyéb körülmények is bejátszanak azon kívül, hogy seggfejnek tartom-e vagy sem.

Nyilván én sem vagyok teljesen százas, hogy provokálom - de mivel ma ismét felhívott, hogy azonnal juttassam el hozzá a könyvet, amit kölcsönadott nekem (és aminek  - mint azt korábban mondtam is neki - a harmadánál tartok, mert nincs túl sok időm olvasni), és mondta, hogy küld A.-nak ajándékot a születésnapjára (ami tíz nap múlva lesz) - szóval, megemlítettem neki, hogy az enyém februárban volt és ígért nekem is egy üveg édes pezsgőt*. Mire egy óra múlva visszahívott és mondta, hogy már csak száraz pezsgője van, azt küld (a tesómmal). És tudja ugyan, hogy azt nem szeretem, de sebaj, majd A. megissza.

Most azon gondolkodom, összefirkáljam-e a könyvét, vagy elég, ha leöntöm véres takonnyal kávéval...**

* jellemzően nem kapok tőle semmit, sem karácsonyra, sem születésnapra, a névnapomat meg szerintem egyáltalán nem tudja (a nevemet talán igen - de konzekvensen azt a formáját használja, ahogy utálom... talán épp ezért utálom azt a formáját, mert ő csakis így használja)

** ne aggódjatok, sosem tennék ilyet, apám seggfejségét nem örököltem az ehhez kellő mértékben

covidos

Most egy barátnőm, Nika került kórházba. 46 éves. A férje láza  tíz napig volt 40 fok felett, nem segített a Faviripavir (vagy csak annyit tudott segíteni, hogy ne kerüljön kórházba, de nem védte meg attól, hogy átlátszó, remegő falevéllé változzon). Nikán egy hét után jelentkeztek a tünetek, a háziorvosa nem rendelt el tesztet, csak három elég durva nap múltán. Az negatív lett. De érezte, hogy nem oké, így elment magántesztelésre. Az is negatív lett - de még aznap felhívták, hogy összecserélték a mintáit. Az újabb mintavétel már pozitív volt, de addigra nagyon szarul érezte magát: lázas volt, rázta a hideg, fájt mindene. A húsvéti hétvégét már végigzokogta és végigüvöltötte a fájdalomtól - addigra már gyógyszert is kapott. Úgy jellemezte a betegséget, hogy olyan, mintha a mellkasában tüzet gyújtottak volna, éget, mar és fáj - és az agya is olyan, mintha épp rothadna szét, az egész feje lüktetve fáj. Ma elküldte a háziorvosa a kórházba, állítólag meg volt beszélve, hogy fogadják. Két órán át váratták szabadtéren, az egészségesekkel együtt. Két óra múltán hazamentek, mert egyikük sem bírta fizikailag a várakozást, sem az épphogy gyógyult férje, sem Nika. Estére valahogy visszakerült - vagyis bekerült - egy másik kórházba. Most akkor drukkoljunk neki. És a fiának, aki egy hónap múlva érettségizik.

Még egy kör

Kép nem készült róla, de tegnap este zöldséges bárányt vacsoráztunk. A (még januárban beszerzett) bárányfilét felcsíkoztam, rozmaringot, snidlinget, fokhagymát, fekete borsot, olivaolajat, sót tettem egy tálba, ebbe beleforgattam, majd serpenyőben megperzseltem. Tettem mellé karfiolt, sárga- és fehér répát, paszternákot, karalábét, azokkal is összepároltam, aztán öntöttem mellé tejszínt és addig pároltam tovább, míg besűrűsödött. Tepsis krumplival ettük. Vasárnap és hétfőn is Marlenka volt az édesség - egy cseppet sem tradicionális húsvéti, de egyértelmű pozitívumai, hogynem kellett hozzá semmit sütni és mind szeretjük.

Napközben a jó időt kihasználva sétáltunk egyet A.-val - és míg ő kerítést tervezett, én napoztam még egy órát. Ma ismét legfeljebb koratavasz van, még inkább tél. Lehangoló. Viszont még szabadságon vagyok, ami felhangoló.

Eszemiszom

A kalácsokat V. készítette végül - mint látjátok is, tökéletesre. Tojást kurkumával, és vörös- illetve lila hagymával festettünk. A majonézhez csak mustárt és citromot felejtettünk el venni, de sikerült pótolni - csak addigra megtoltam egy kis fehérborral meg balzsamecettel, úgyhogy kissé pikánsabb ízvilága lett, mint normál esetben lenni szokott. Mivel a reggelivel pukkadásig jóllaktunk, nem ebédeltünk egyáltalán, csak vacsorát készítettem: a múlt héten vettem egy hatalmas lazacdarabot, azt megkentem az egy éve sóban eltett, most összeaprított citrommal, valamint vajjal kevert feketeborssal és fokhagymával, rácsavartam még egy fél citromot és papírban megsütöttem. A legegyszerűbb krumpliüré és párolt spenót volt hozzá - ezzel sikerült megint teliennünk magunkat. A reggelihez (és a vacsorához is) a Szamoszi desszertbort ittuk, amiből végül sikerült szereznem három üveggel - ez a mennyország íze, kóstoljátok meg, ha egyszer találkoztok vele! Ha úgy tűnne, hogy ma csak ettünk, nem sokat tévedtek. Egy kicsit dolgoztunk ugyan a kertben is (A. sokat, én keveset), de a nap többi részében inkább csak fáztunk.