nehogy már még címe is legyen

fel tudok kelni persze, naná
de ödémás csík van a szemem helyén
felkelek, mosdok, öltözöm is
csak valaki más lakik bennem, nem én

Terveim

Szeretném a következő háromnapos hétvégén elolvasni az ALDI reklámújságának 2018. évi januári számait (addigra talán kijön bőrkötésben) - de ha addig kirúgnak, akkor már hamarabb is elolvashatom őket, talán még februárban. Lopott üres másodperceimben elmerengek azon, hogy egyszer majd egy nagy bögre kakaóval lustálkodom az ágyban még reggel fél hétkor is, van időm a kedvenc kiadványaimra (az aldién kívül akkor a lidl és a jysk példányait is végigbogarásznám). Talán a születésnapomra is ezt kérem majd! Néhány izgalmas, színes lapot. És egy doboz altatót.

A munkahelyi körömreszelgetésről

Noha én ilyesmit sosem láttam, mindig úgy képzeltem, hogy ez a szókép egyvelege lehet az unalomnak és tökéletes feleslegességnek. Nos, harmadik hete ruhástul esek be az ágyba esténként és ma például úgy dülöngéltem ki hajnalban a fürdőszobába, mint aki hajnalig iszogatott - de nem, én aludtam, közel nyolc órát - csakhogy kétszer ennyit szeretnék. És ha péntek lenne is alig bírnám ki a napot ébren, de még csak kedd van. Na, ebbe jobb bele sem gondolni. És még mindehhez jön a körmöm: ezzel a géllel nem szabad vágni, viszont reszelni sokkal keményebb megpróbáltatás, mint hittem volna. Ráadásul az irodában nincs rá idő. Itthon meg ugye alszom. Az, hogy visszatérjek a körmöshöz, nem összeegyeztethető a jelenlegi időbeosztásommal. Nyilván fodrászhoz sem mehetek többé. Hát, nem tudom, mi lesz így. Hosszú és töredezett karmokkal valamint gondozatlan ősz hajjal fognak rám találni egy irodai asztal alatt. Jobb esetben csak alszom majd.

Eljött a várva várt halnap

Reggelire kapribogyós tonhalkrém volt, ebédre pedig citrommal egybesütött rozmaringos lazac lesz* párolt spenóttal és rizzsel.

* a receptleírás szerint már rég el kellett volna készülnie, de a mi halaink lassan süllő sülő fajta

Írni

Szeretnék {cím}
Van mit {cím}
Nincs időm {cím}

Helyette akkor címszavak:
igen, még mindig beteg vagyok
nem, azért már nem annyira
igen, végig bejártam dolgozni
igen, már mások is betegek
nem, nem szégyellem magam
nem, nem hiszem, hogy mind tőlem kapták el
igen, teljesen ki vagyok facsarva
nem, nem csak szellemileg
igen, még mindig nagyon érdekes a munka
igen, még mindig nagyon kedvesek a kollégák
igen, simán felkelek reggel ötkor

csak...

aztán úgy kifáradok délután ötre , hogy esténként már hullazsákot húzok magamra a paplan helyett,
és az életkoromból fakadó, az idő múlásával egyre inkább súlyosbodó durva kihívásokkal küzdök:

Mindenki (értsd mindenki) sokkal (értsd: nagyon sokkal) fiatalabb nálam. A messze legöregebbnek kinéző kollégám a minap pironkodva vallotta be a korát. Ami épp öt évvel kevesebb, mint amennyi én leszek két hét múlva vagyok. Nem én kérdeztem, én csak füleltem. Nem kérdezek ilyesmit, mert nem szeretném, hogy visszakérdezzenek. Csak odapihegtem, hogy hú, az tényleg sok. Az is. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy életkoromból fakadóan sokkal lustább lassabb, nehézkesebb és butább is vagyok. Oké, nem mindenkinél. Csakhogy engem abba a gyorsan dolgozó csoportba vettek fel, ahol a nálam sokkal fiatalabb kollégák mind állati okosak, képzettek, kompetensek, és még gyakorlottak meg tapasztaltak is. Hogy miből gondolom? Például többiek rég készen vannak, mire én egyáltalán megértem, hogy mi a feladat. Mosolyogva fogadják és azt mondják, betegen ők sem lennének gyorsabbak. Én viszont tudom, hogy én egészségesen sem fogom tudni hozni az ő szintjüket. Ha meggyógyulok (talán egyszer igen), rá fognak jönni az igazságra. Akkor aztán vége a pünkösdi királyságnak.

Úgyhogy inkább írok az új cipőmről. Gyönyörű, bundás jószág. Nagyszerű lesz ebben kéregetni majd az utcán elindulni hajnalonként. A színe kissé (nagyon) elüt a kabátométól. De hát mint fentebb már írtam, javíthatatlanul öreg vagyok. Azoknak meg úgyis mindegy. Amúgy rőt rókabarna. 

Hoztam haza munkát. Megmondták, hogy semmiképp ne tegyem, a hétvége bulizásra való inkább gyógyuljak. Megígértem, mert nem mertem bevallani, mennyire le vagyok maradva.

Mellesleg pedig vizsgaidőszak van. Én ezen a féléven kívül 21 félévet töltöttem el eddig a felsőoktatásban (nem mindet soros kapcsolásban, volt köztük több párhuzamosan bekötött is) és még sosem kellett uvéznom. Azt hiszem, ez a szép sorozat idén meg fog szakadni. A tételek többségének még a címét sem ismerem (de, már ideadták őket), nemhogy a szakirodalmat, a beadandó munkáimat félálomban készítem el az utolsó pillanatokban (és még nincs mind készen). Jobb nem is gondolni rá.

Nagyon örülök a hónak. Ha esne három méternyi holnapra, talán kapnánk egy kis szénszünetet, én pedig némi haladékot a múlt heti munkám befejezésére.