vidéki autózás oda meg vissza

mint hosszútávfutó, szalad az idő,
egyre sötétebbek a délutánok
mostantól inkább hívjuk ezt estének
javaslom, mert szinte jövőbe látok
odafelé még rőtbarna volt az ősz,
hazaúton olyan szürkék a kékek
hogy teliholdnak nézek egy stoptáblát
s szerelmemről biztosítalak téged

Könnyed csevejindítás a divatról

Kedves érző szívű divattervező és divatdiktátor olvasóimhoz fordulok most elsősorban: miért van az szerintetek, hogy kövér nőkre kizárólag olyanok terveznek ruhákat, akik
a) teljes szívükből gyűlölik a nagy mellű kövér nőket
b) sosem láttak még nagy mellű kövér nőt
c) sosem láttak még nagy mellű kövér nőt, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy teljes szívükből gyűlöljék a magamféléket.

(mondok néhány címszót: zsabó, fodor, csipke, nájlon, ipari vastehén szájából kieső poliésztermaradék)

Azt állítom ugyanis, hogy nekem egyébként lenne ízlésem, de komolyan. Szóval fel tudnék én szépen öltözni, ha csak a saját fantáziámat kéne használnom hozzá, a divattervezőkét nem. Persze lehet erre azt mondani, hogy minek kellett így meghízni, viseljem a következményeket. Viselem amúgy, majd belerokkanok. De sajnos arra a rövidke átmeneti időre is fel kéne vennem valamit, míg nem lesz sikeres a fogyókúrám életmódváltásom. És csak azt szeretném kérni minden kedves divatmogul olvasómtól, hogy ne kínozzatok már hordhatatlanul béna ruhákkal, mert attól senkinek sem lesz jobb.

szakmai

Gy-t azért szeretem és tisztelem nagyon (a halála után is, amit pedig sosem fogok tudni egészen elfogadni), mert nem zavarták meg soha a gondolkodásának szilárd, kristálytiszta logikáját semmilyen kósza előítéletek.*

F.-t pedig azért nem szeretem vagy tisztelem, mert nem zavarja meg soha a szilárd előítéleteit a gondolkodásnak semmiféle eltévedt, kósza logikája sem.**


* Gy-től tanultam mindannak az alapját és eszenciáját, amivel dolgozom.

** a kristálytisztát ide egyáltalán nem tudtam beilleszteni, mert F.-hez egyáltalán nem illik semmi, ami kristálytiszta lenne.

rózsaszín macskák gyémántnyakékkel

A gyors és határozott döntéshozói képesség sajnos nincs a birtokomban. Vagy igen? Most, hogy ennek ellenére eldöntöttem, hogy felmondok - és örülök is neki! - azonnal elkezdtem érezni a veszteségeket is, mert lesznek azok is óhatatlanul. Például ugye jó ideig kevesebbet egy fillért sem fogok keresni. Én pedig megszoktam a luxust -  noha nem élek különösebben nagy lábon - szeretem, ha erős lelkifurdalás nélkül bemehetek egy turkálóba, vagy könyvesboltba, vagy ihatok egy kávét valahol. Arról nem is beszélve, hogy ha lenne időm - és az pont lesz - szívesen járnék ismét angolra, meg mozogni, meg moziba, meg színházba (etc) - és ezek valahogy mind olyan költségigényesek. Na jó, gyalogolni lehet szinte ingyen is. És nemcsak anyagi vonzata lesz ennek az egésznek, hanem egyéb is. Lesznek egyéb előnyei - például néhány beépített stresszforrástól azonnal meg fogok szabadulni (F. és Ludmilla) - ugyanakkor bárhogy is nézzük, lesznek ebben is veszteségek. Például az, hogy hasznosnak és szeretettnek érezzem magam - márpedig ez a munkám egy részére jelenleg áll. Sokszor igazán okosnak és kompetensnek érzem magam, az ügyfeleink elismernek és sokan közülük még szeretnek is. És ők feltehetően úgy fogják érezni, hogy cserben hagytam őket. Mondjuk jelenleg meg azt érzem, hogy magamat hagyom folyton cserben - szóval, az sem jobb. Folyton ezeken dilemmázok (bár már eldöntöttem, hogy lelépek) - és kétségbe esek, hogy amit most nem szerzek meg magamnak, azt már soha*. Így került sor arra, hogy hirtelen felindulásból vegyek magamnak három pár fekete alapon rózsaszín, csillogó nyakéket viselő macskafigurákkal díszített zoknit. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem okoznának gyermeki örömöt az efféle hülyeségek!

* de van-e annál komolyabb lehetőségem az életben, mint hogy egy teljes évet magamra fordíthatok? Na, ugye...

Rohadt október, most boldog vagy?

Láttál már szomorú embert? Épp olyan ő is, mint a többi, csak a láthatatlanná tévő belseje van kicsit még jobban szilánkokra törve. De azért mosolyog ő is, ha kell, eszik, iszik, szeretkezik, sétál, dolgozik. Röhög, zabál, vedel, baszik, somfordál, sunnyog, pörög és rohan, eltölti valahogy ő is az időt. Remeg a sírás a szája sarkán -  de a nyomorult, szürke esővel együtt eltűnnek a könnyei is az enervált ráncok között.

Azt szeretném, mondani a poloskákról

 - mármint az önjáró élőlényekről, nem a telepített eszközökről - hogy szeretem őket. Szépek, zöldek, barnák. Nincsenek sokan, három-négy lehet. Örülök, amikor megpillantom őket. Mozgást és életet hoznak az iroda szomorú, fittyedt zöldjei közé (nem, Ludmilla nem öntözte meg a virágaimat, míg én vidéki utakon köhögtem halálra magam, annak ellenére sem, hogy kifejezetten megkértem őt erre) Ludmillát viszont nem szeretem. Például azért sem, mert furán számol. Rosszul - mondhatnám - de inkább nézőpont kérdése.


egyik nap

L.: ma egy órával korábban kellett mennem a vidéki út miatt, úgyhogy holnap annyival később megyek be!
én: ööö... F. plusz egy órával korábban indult, mint neki amúgy kellett volna, mert elment érted is
L.: hát, az természetes, nem? ha vidékre kell menni...
én: nem
L.: akkor később jönnék
én: oké, menj később (igen, itt én voltam hülye)


másik nap

én: és ezt, meg ezt meg ezt még csináld meg légy szíves, nagyon sürgős!
L.: az nagyon sok munka... egy hét is lehet
én: egy hét? ne viccelj már! holnap-holnapután megleszel vele
L.: de holnap délben elmegyek, ezt mondtam már, hogy orvoshoz megyek
én: oké, semmi gond... és mikor fogod ledolgozni?
L.: hogyhogy ledolgozni? de hát szóltam előre, hogy orvoshoz kell mennem
én: és mehetsz is - de valamikor le kell dolgoznod a kieső öt órát, nem?
L.: de azt mondtátok, itt nem szokás így pontosan számontartani
én: tényleg nem... csak mi mindig erősen pluszban vagyunk, mert mi sajnos akkor is elmegyünk vidékre, ha betegek vagyunk (itt ő nézett hülyén)

a mai nap:

én: hívd fel nekem gyorsan légy szíves és kérdezd meg...
L.: de most épp ebédelek
én: akkor utána (mondtam neki 40 perce immár)

Viszont Ludmillánk eddig még sosem töltötte itt azt a fél órát, amivel az ebédidő miatt a törvény szerint tovább kéne bent lennie - szóval, megkértem, hogy ezentúl minden nap a beérkezését követő 10. percig és a hazaindulását megelőző 5 percben küldjön nekem egy e-mailt a benti címről, ha éppen nem vagyok bent (nagyon rondán tud nézni)

Egy nyálkás, szürke hétfőn fel sem tűnik egy gusztustalan bejegyzés

Csak szeretném megkérdezni azoktól, a szerencsétlenektől akik a cím ellenére is idekattintottak, hogy szerintük vajon mi állhat a hátterében annak az eufemizmusnak szánt, de valójában az eredetinél gusztustalanabb megnevezésnél, hogy sok szülő a gyerekének ahelyett, hogy azt mondaná maszatos az orrod vagy taknyos az orrod, azt mondja inkább, hogy cicakaka van az orrodban. Én igazán nagy macskabarát vagyok, de bakker, el tudunk képzelni gusztustalanabb látványt, mint egy macskaszaros gyerekorrot? (oké, nyilván igen, elég csak moziba menni hozzá... na, de mégis)

És akkor itt szeretném még megjegyezni, hogy azonnal leszámolnék a pasimmal, ha azt merné kiírni a fb-on a közös képünk alá, hogy "kis maszatkámmal" - jó, hogy nem rögtön ott is a cicakaka.

Igen, épp ennyire van jó kedvem, örüljetek ti is nálam jobban!

A tegnapi trauma

-tikus moziélmény miatt elfeledkeztem róla, hogy mivel korán értünk a moziba, bementünk a könyvesboltba, ahol vettem magamnak két könyvet. De ma megtaláltam őket a táskámban, amikor odébb akartam tenni és éreztem, hogy van benne egy fél háznyi tégla, vagy mi - és megnéztem, hogy tényleg mi, és akkor hirtelen emlékezni kezdtem, hogy nekem vannak új könyveim.

Ezt már nagyon* rég el akartam olvasni - ma bele is kezdtem, de azt hiszem, a mostani hideg, nyirkos őszi idő és ez a könyv bennem nem férnek meg együtt. Kíváncsi vagyok rá, de átlapozok fél oldalakat, hogy jussak már a végére - úgy meg nem ér.

A másiknak pedig csak nem bírtam ellenállni, amikor megláttam - úgyhogy elhoztam. Azzal nyugtatom magam, hogy ez olyan szakkönyv, ami nélkül nem élhetek lehetek eléggé hiteles (pedig amúgy de, mert a szakmai hitelesség oltárán mit számít egy könyv birtoklása? igen, pont semmit)

Aztán még az is van, hogy attól azért én egy kicsit tartok, hogy ha felmondok**, akkor azt valahogy nagyon könnyű lesz kívülről (A., Á., V., szülők és egyéb családtagok) részéről úgy értelmezni, hogy én úgyis ráérek, úgyhogy csináljak ezt meg azt, takarítsak itthon, mint egy szorgalmas kiskutya... ja, ilyen nincs, akkor mint egy takarítórobot, pedig én nem házitündérnek akarok itthon maradni, hanem öngyógyító - önfejlesztő - öndefiniáló szerepkörben - ami nyilván nem mond ellen annak, hogy itthon is csinálok dolgokat, többet, mint eddig - de korántsem mindenki után mindent, mint az már előre hírlik. Szóval, valami nagyon egyértelmű stratégiát kell kialakítanom, általános és konkrét célokkal, konkrétan elvégezhető feladatokkal, konkrét eredményekkel, konkrét mérhetőségi kritériumokkal... ööö... mintha csak dolgoznék mert háziboszorkának nem maradok itthon... most akkor írjam le? de az milyen már... izé... kezdem érteni a házassági szerződések lényegét.

* megjelenéstől
** mert felmondok