Először úgy ébredtem, hogy én vagyok az épp férjét vesztett
Szabó Magda, aki a fájdalomtól nem tud aludni (és noha ébredés után tisztáztam magammal, hogy hála istennek én nem az írónő vagyok, a rettegő, kínzó fájdalom maradt, így aludni továbbra sem tudtam).
Aztán mégis elaludhattam, mert újra álmodtam, most azt, hogy külföldi konferenciára hívtak Japánba, megvan a repülőjegyem (csak oda), persze, japánul van rajta minden. Elindulok (rettegek a repüléstől), de az átszállásnál (már Japánban? Kínában? Vietnamban?) lekésem a gépet, nem tudok japánul (kínaiul? vietnamiul?), nem tudok elolvasni semmit, angolul sem tudok, nem tudok segítséget kérni, felhívom A.-t a mindjárt lemerülő telefonomról, aki azt tanácsolja, szökjek fel egy gépre, aztán tegyek majd úgy Tokióban, mintha mindig is a csoporttal lettem volna, mert különben visszafizettetik a konferencia árát. Megérkezem Tokióba éjjel. Nem ismerek senkit (amúgy gyönyörű, ki van világítva, olyan, mint a francia riviera), csatlakozom egy európainak kinéző csoporthoz, pezsgőzök a teraszon, rettegek, hogy ez nem az én csoportom, és különösen, hogy visszafelé nincs jegyem, már telefonálni sem tudok, nem beszélek semmilyen nyelven. Megszólítom az őszes, szakállas Johnt vagy Georgot, aki konyakot szürcsölget a korlátnál - szerencsére törtmagyar, van kihez szólnom. A csoporttal megyek.
Aztán később egy magyar? konferencián? úttörőtáborban? vagyok résztvevő, ahol annyit kakálok (sorry, olvasók), hogy teljesen megtelik a vécécsésze, de annyira, hogy az öblítőgombot is eltakarja, de nagyon gyorsan el kell tüntetni, mert jönnek a festők (egy üres gurigával nyomtam meg a gombot, a szar eltűnt, halleluja) - akik aztán bent sertepertélnek még órákig, holott zuhanyozni is akarok. Közben bejön a tai chiről megismert munkapszichológusnő és kedélyes társaságot is gyűjtve maga köré teadélutánt tart a fürdőszobában. Én eközben az ablakon lévő léckarnist és az azon függő lila kockás függönyt próbálom megjavítani, példának okáért az ablakszárnyakat párnákkal kitámasztani és a függönyt a hajcsatommal a karnisként funkcionáló léchez rögzíteni, mert a hátsó focipályákról több osztálynyi focizó kamasz épp a szobába bámulhatna, ha akarna - elég nagy fürdőszoba amúgy, vannak benne ágyak is (rozoga rekamiék és sezlonyok - ha mondanak valakinek ezek a szavak valamit), félő, hogy ott akar aludni a pszichológusnő is, pedig ez az én (fürdő)szobám.
