Felhőtlen viszonyra törekszem

környezetemmel, például a Nappal - és látjátok, sikerült! Melegen süt rám, simogat a sugaraival. Végre!

Ingyenebéd

Vagyis ingyen vacsora. Vagyis még annál is jobb, mert még mi kapunk pénzt azért, ha ott vacsorázunk. És minél többet eszünk, annál több pénzt kapunk majd. Legalábbis V. így kalkulált. Mert ha kapunk az árból 30% engedményt a torkos csütörtökre való tekintettel és négyen megyünk, az ugye 120%, vagyis még ők fizetnek majd nekünk, pontosan 20%-nyit az elfogyasztott vacsoránk ára után. Legalábbis V. így kalkulált. És nehéz volt meggyőzni arról, hogy nem lesz így.

És nem is volt így, bizony, nekünk kellett fizetnünk a végén (mi megmondtuk) - és hogy mégis mindannyian nagyon-nagyon elégedetten távoztunk, az nemcsak, sőt, nem is elsősorban a 30% kedvezménynek volt köszönhető, hanem annak is, sőt, főként annak, hogy elképesztően finomakat ettünk mindannyian.

Esélylatolgató

Vajon mennyi az esélye annak, hogy stresszre hivatkozva a boltban csokit veszek? Ez gyakorlatilag biztos esemény. Na, és ha fogyókúrázom épp? Hát, ez sajnos nem változtat sokat az esélyeken, a stressz bennem felülírja a racionalitást. És vajon annak mennyi esélye van, hogy a megvásárolt Sportszeletet a boltból kilépve szinte azonnal kibontom? Gyakorlatilag ez is biztos esemény. Megálltam hát a buszmegállóban, nekiálltam kibontani, és azzal vigasztaltam magam, hogy a Sportszelet egy nagyon picike csoki...

Vajon mennyi az esélye annak, hogy egy városi téren galambok vannak? Ez gyakorlatilag biztos esemény. És a buszmegállóban? Ugyanannyi. És vajon annak mennyi esélye van, hogy a buszmegállóban totyorászó galambok egy-egy arra járó autó közeledtére felrebbennek? Gyakorlatilag ez is biztos esemény. És hogy közben valamelyikük kakál egyet? Ez sem valószínűtlen.

Na, és annak mennyi lehet az esélye, hogy az az undorító felröppenő galamb éppen és pontosan arra az aprócska, már épphogy kibontott Sportszeletre kakáljon, amit én a kezemben tartok? És megtörtént.

Vajon mennyi az esélye annak, hogy valakinél galambok vigyáznak a fogyókúra betartására, méghozzá sikerrel?

én egy jókedvű nő vagyok

ez mondjuk pillanatnyilag egyáltalán nem igaz, de igyekszem magam mégis ehhez az állításhoz tartani, mert akkor talán nem rosszabbodik két nap alatt megint három hónapnyit az állapotom a stressztől (ez katasztrófa, hogy ennyit jelent), mert akkor talán altató nélkül is fogok tudni aludni, akár egyben két - három órát is, mert akkor nem sírok és dühöngök felváltva és nem örülök rettenetesen annak, hogy nem látszanak át a felhős homlokomon a gyilkos gondolatok, mert tegnap egészen biztosan leszállítottak volna a vonatról miattuk (pedig az ott lévőkre teljesen ártalmatlanok lettek volna... na, de másokra már korántsem)

én egy jókedvű nő vagyok, kedvesen mosolygó és bizakodó, egy optimista, aki mindenben meglátja a jót (nem, mindenkiben azért nem, sajnálom, hogy nincs jobb természetem, de vannak most néhányan, akiknek azt kívánom, hogy éljenek át hasonló mélységű stresszt - amiatt, ami nekik ezt okozza, legyen az bármi, személyre szabottan szabadon választható téma)

én egy jókedvű nő vagyok, békés, nyugodt, külső mosollyal az arcomon, belső békével a lelkemben - és erre minden okom meg is van, mert A. velem van, és Á. és V. is itt vannak... és még sokan mások, akiknek ugyan semmi közük semmihez, de legalább szeretnek

én egy jókedvű, testileg, lelkileg egészséges és boldog nő vagyok, de most már legyen úgy tényleg!

így végeztek ki

leköptek
megkínoztak
kibeleztek
megtapostak
megöltek
kiröhögtek
aztán kifizettették velem saját ingyencirkuszukat

és hiába tudom, hogy nekem volt/van igazam (és hamarosan lesz róla írásos ítélet is pecséttel meg indoklással), orkok ellen csak úgy lehet győzni, hogy közben

leköpnek
megkínoznak
kibeleznek
megtaposnak
megölnek
kiröhögnek
aztán kifizettetik velem saját ingyencirkuszukat

ha elvéreztem is, az erkölcsi győzelem az enyém, majd bekeretezem és kiteszem a falra, majd ha nem leszek ilyen mélységesen csalódott... az izében... a rendszerben, amit igazságszolgáltatásnak hívnak, de ami legfeljebb jogszolgáltatás tudna lenni, az is csak akkor, ha a benne dolgozóknak kicsit nagyobb hányada lenne... korrekt? tisztességes? nem, még az sem kell hozzá, ezt nem kívánhatom tőlük, túl magas mérce... elég lenne, ha csak több lenne az, aki legalább minimálisan emberi hozzáállást tanúsított volna, akkor nyugodtabban haltam volna meg

Most pedig leírom ötvenszer

Nem veszek hetente újabb és újabb kabátokat! Nem, még akkor sem, ha nem tudok dönteni egy tavaszi kissé esős fűzöld és egy másik tavaszi zsenge levélzöld közt.

De ezeket már megvettem. Mit szokás ilyenkor mondani? Hogy üssetek a kezemre? Vagy dobáljatok meg kővel? Eszetekbe ne jusson ilyesmi! Egyrészt, mert összekoszolódnának a gyönyörű kabátok - na, ezt még elképzelni is fáj. Másrészt - de most komolyan -, szerintetek sok ötezer forint tavaszi kabátra? Ugye, nem? Na, én ezért a pénzért hármat vettem (a már múlt héten felavatott türkizt, amiről már van fénykép is, csak még nincs áttöltve a gépemre), meg ezt a mai kettőt. Még csak nem is szégyellem. Egyszerűen csodaszépek! És nekem nem sok átmeneti kabátom volt eddig életemben... mert eddig olyan szegények voltunk egyáltalán nem izgattak az átmeneti kabátok. Ez az igazság, na. Nem érdekelt sosem túlzottan az öltözködés. Most viszont, úgy tűnik, érdekel. És még csak azt sem mondhatom, hogy azon kívül meg semmi, mert például tegnap végre elkezdtem azt a képzést, amit szeptemberben kellett volna, csak közbejöttem magamnak. Ha viszont most majd nagy leszek és egy olyan izé... egy önálló üzletasszony (ezt olyan gáz leírni, hogy ezen még majd dolgoznom kell, hogy mégis, minek nevezzem magam, ha egyszer sikerül végre saját lábamra állnom) lesz belőlem, akkor ugye, jó befektetés csinos kabátokat is venni mázsaszámra? És még azért is jók a kabátok, mert ha A. meghallja, hogy újabb két, korábban ismeretlen kabáttal jöttem haza (még nem tudja), akkor szerintem azt mondja, hogy fel is út, le is út - akkor pedig nagyon nagy szükségem lesz egy csomó kabátra a híd alatt.

Hit

Szeretném visszanyerni azt a réges-régi gyerekkori hitemet, sőt, egyenesen tudásomat, mely szerint háborúk csak régen voltak. Nagyon régen. És máshol voltak azok is, nagyon messze. És igazak sem voltak. És a jelenben és a jövőben nincs háború. Sem itt, sem másutt. És szeretném ezt a hitemet úgy visszanyerni, hogy a józan eszem közben marad. És nem zárkózom el a világtól. Nos?