Ki hogy 70

Mindenki másképp szereti ünnepelni saját születésnapját. Anyukám ma a hetvenedikre szervezett egy konferenciát, ahol házigazda és fő előadó is egy személyben (a téma természetesen nem ő, a jelenlévők nem is sejtik, hogy ma ünnepel) - így aztán szép, hosszú nap lesz ez is (reggel öt előtt indult otthonról)

Hosszú nap volt a hetven évvel ezelőtti is:

Gyarmati Fanni naplójából
1944. április 11.
“Miklós egész nap fekszik a díványon, összekulcsolt kezekkel, viaszos arccal, szótlanul. Rettenetesen fél az utcán, semmi színészi képessége nincs, hogy emelt fővel, vidáman, természetesen diskuráljon.
Fényképeket vittem a Vadász utcai kapitányságra, hogy személyazonossági igazolványt válthassunk római katolikus jelzéssel. Persze egy éve lehetett volna már, de akkor nem törődtünk vele. Azt a választ kaptam, hogy zsidó származású nem kaphat személyazonossági igazolványt.”


Berhidi Jolán (tanár) 1944. április 11-én így ír: „Felhívtam a Huszár tanszéket (matematika). Megkérdeztem, mikor lesz a legközelebbi kollokvium, azt mondták, még bizonytalan. Legjobb lesz, ha egyelőre otthon maradsz. Ha megtudok valamit, azonnal értesítelek.” 1944. április 18-án írt leveléből is az derül ki, hogy egyre romlik a helyzet a fővárosban. „Ugye már azt gondolod, hogy lebombáztak és azért nem írok. Hála Istennek még élünk, de levelem késésének tényleg a bombázás az oka. Bizonyára hallottad, hogy több bomba is esett arra a környékre, ahol Nóráék laknak. Mi már régebben hívtuk őket, hogy jöjjenek ki hozzánk, a nagyhéten ki is jöttek.”


Folyt Budapest ostroma, a Baross utcai női klinikán pedig megszületett nagymamám második kislánya. Mivel folyamatosan bombáztak, a szülés után azonnal a pincébe menekítették az egész osztályt, a frissen szült kismamát és a néhány perces kislányt is. A pincében vak sötét volt, az anyák és az orvosok, ápolók rettegtek, a kicsik sírtak. Találomra osztottak ki a sötétben minden anyukának egy babát - nagymamámnak is odanyomtak egyet a kezébe, de ő továbbadta és azt mondta, az az enyém, amelyik a legélesebben ordít, azt kérem. Megkapta - és jó választásnak bizonyult - később a négy lányon világosan látszott, hogy egy fészekalja - noha fekete hajútól a vörösig, barna szeműtől a kékig minden szín megtalálható volt rajtuk. Most, hetven körül, mindegyikük erősen emlékeztet nagymamám hetven év körüli képeire.

Őszintén kívánom, hogy legyen egészséges, boldog százéves is majd!

Blablabla

Blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablablabla

Mennyire szánalmas már

egy értekezleten ülni táblázatok és pályázatok,
meg összegek és végrehajtók
és pénzügyi és személyi háttér
és kiírói szándék és konzorciumi akarat
és stratégiai partnerek és lebegtetett ígéretek
és előre lefőtt kávé és ásványvízpercegés
és órájukat néző férfiak és hajukat hátradobáló nők
és elfojtott utálatok (rokonszenvhiány van)
és sietősre vett (de így is túl hosszú) mondandók
közepette
amikor ma (úgy értem, ma nagyon)
egy verset akarok olvasni (amihez semmi közöm,
mert nem nekem írta a költő, sem más,
de mégis nagyobb és fájdalmasabb
gyönyörűségemet lelném benne,
a kevés megjegyzett szavában is,
mint a munkámnak nevezett őrületben,
kiemelt részeként ebben a megélhetési bűnözésben,
amit pályázati rendszer néven foglal össze a szakirodalom)

Ő volt az első

Elsőnek lenni kiváltságos dolog, ugye? Nos, az idei évben elsőként betévedt és aztán a szobámban őrjöngő legyet a hirtelen a kezem ügyébe kerülő finom, drága parfümömmel hatástalanítottam. És két legyet ütöttem egy csapásra: a légy kimúlt, a finom illat maradt. Ennek ellenére sem fogom rendszeresíteni, a később érkezőknek (bár ne lennének) marad a kőbunkó - azaz a légycsapó.

Katasztrófaturistáknak

(esetleg kasztrált futuristáknak)

Egyrészt sütöttem falafelt, ami így kimondva nem tartogat különösebb izgalmakat (később sem lesz semmi, nem vágtam el a kezem és nem is tettem bele véletlenül patkánymérget, szóval, tényleg semmi) - csak a folyamat. Én az olyan dolgokat szeretem, amiket kitalálok és aztán megcsinálom. Az olyan dolgokat, amiket várakoztatni kell, nem szoktam kedvelni, mert a várakozást utálom. A falafel úgy indul (azon kívül, hogy nem árt tudni, hogy mi fán terem egyáltalán), hogy vegyél csicseriborsót. OK, elmentem csicseriborsóért. De nem volt, és ott sem volt, aztán ott sem volt, aztán végül bementem egy herbáriába, ahol papucsokat is árulnak (mert úgy gondoltam, hogy ahol a papucsok elférnek, oda jól illik a csicseriborsó is) - és lám, tényleg volt. Az egyetlen, utolsó zacskóval vettem meg, 550-ért fél kilót. Papucs árban adták, na. Erre csak akkor döbbentem rá, amikor aznap este még hazafelé jövet beugrottam a(z amúgy nem olcsó) sarki kisboltba, ami nem egészen öt percnyire van tőlünk, és láttam, hogy ott sorakoztak az alsó polcon a csicseriborsók 315-ért.

Vettem még egyet (úgy tűnik, optimista vagyok mégis), majd hazajöttem és a megadott recept szerint (áztassa be a csicseriborsót 12 órára) beáztattam a csicseriborsót. Először 12 órára, majd még 12-re, majd további etapokra. Mert én sosem tudom előre, hogy amikor elkezdtek egy ilyen várakoztatós ételt (vagy mást), akkor vajon 12 (vagy több) óra múlva hogyan lesz kedvem, időm, lehetőségem folytatni. Nem volt, péntektől mostanáig áztak a kis golyók (előbb-utóbb persze bedugtam a hűtőbe, nehogy megromoljon hogy ne legyen szem előtt)

A recept azt mondja, hogy a beáztatott még mindig kőkemény borsókat le kell darálni egy csomó mindennel együtt (hagyma, fokhagyma, petrezselyem, bors, római kömény, koriánder, pirospaprika, chilipaprika, szegfűszeg, só) - avagy aprítógépben pépesíteni.

Kalibnak köszönhetően (a petrezselyemsziget blogtulajdonosa) van egy gépem, ami megbirkózik a csicseriborsóval! És megőröli azt anélkül, hogy leégne a motorja! nem kis szó ám ez manapság! Köszönöm!

Aztán persze a recept azt írja, hogy most, mikor már vágyaim kapujában állok (tegyük hozzá: nagyon éhesen), a fűszerezett pépet tegyem vissza a hűtőbe egy éjszakára. Gondolhatjátok, mikor jutna eszembe legközelebb, nyilván az egészben hagyott magok kicsíráznának a gazdag, csicseriborsó alkotta  humuszban (vagy nem ezért humusz a csicseriborsókrém?) - szóval, a tanácsot meg nem fogadva kisütöttem néhány falafelt. Kicsit lazán bántam a fűszerekkel (körülbelül a dupláját tettem mindenből, a sót kivéve, mint amennyit a recept írt) - hát, isteni lett! A gyerekeknek is ízlett - én meg beáztattam egy újabb adagot... izé... május elsejére.

Ezen kívül a kis szilvafa túlnőtt (!!!!!) engem (ami nem azért érdekes, mert olyan rettentő magas vagyok, hanem mert amikor két hete elültettük, a vállamig sem ért), és a barackocska is élni látszik - a virágait ugyan leszárította - eldobálta, de úgy tűnik, levél lesz rajta idén is.

És amúgy is, virágzik minden, mint a legszebb májusokon! Lesz legalább 15-20 szál gyöngyvirágunk, van színeváltó tulipánunk (egyetlen szál, mindig ugyanonnan nő ki, legalább tripla soros, eddig halvány sárga volt minden évben, most olyan édesrózsaszín)

Valamint megírom nektek, hogy V. ma mit vitt magával az iskolába (mert magatoktól sosem találnátok ki)... vagy... na, jó, tegyünk egy próbát! Kitaláljátok?

Régen minden más volt

A választás estéje, éjszakája például rettentően izgalmas. Sajtóigazolvánnyal végigjártuk az összes pártszékházat, mindenhol interjúkat készítettünk, beszélgettünk, meghallgattuk a helyi értékeléseket, drukkoltunk (nem mindenki ugyanannak, de mindenki abban a tudatban, hogy hangsúlybéli eltolódásokkal ugyan, de szinte minden párttal jó, vagy legalábbis elfogadható irányba mennek a majd dolgok). Igazi happening volt, igazi szurkolás, valódi izgalom és valódi érdeklődés. Mire hajnali hat körül hazaindultunk, mindenkinek remegett a lába a fáradtságtól, könnyezett a szemünk a füsttől, elcsigázottak voltunk, de boldogok, mert úgy gondoltuk, történelmi nagy időknek vagyunk nemcsak tanúi, de résztvevői, sőt, működtetői, befolyásolói.

A nagy idők illúziónak bizonyultak, az euforikus örömöt legfeljebb valami rezignált csodavárás váltotta fel - és estére választási buli helyett maradt a csalódottság, hogy megint hajfestéket kell vennem, ha nem szeretném, hogy a tükörből a nagymamám elnagyolt képe integessen vissza valamelyik reggel.