Saját fegyverével

V.-t ma A. egyedül vitte karateversenyre, hogy én itthon nyugodtan olvashassak takaríthassak. Olyan nyugodtan takarítottam olvastam, hogy fel sem tűnt, hogy mindjárt dél lesz. Szerencsére nem voltam még különösebben éhes. Arról persze tudtam, hogy Á. is itthon van velem, sőt találkoztunk is már ma, így tudtam arról is, hogy boldog hozzájárulásommal korábban kiszolgálta magát egy nagy bögre karamellával. Aztán hirtelen ismét megjelent - a legizgalmasabb végkifejlet kezdetén - és ebédet kért. Nem róttam meg a tapintatlanságáért, még csak csúnyán sem néztem, csak rámutattam a könyvemre, hogy már nincs sok hátra. Muszáj volt jól értenie a jelet, mert többnyire épp így csinálja, ha kérek valamit tőle. Cinkosan egymásra vigyorogtunk, és békésen faltam tovább a betűket.

1. P.S.: V. aranyérmes lett
2. P.S.: Á. kapott végül ebédet - mivel gyorsan olvasok, elég hamar

A kérdőív, amit egyáltalán nem akartam kitölteni

1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Tegnap este, amikor a gyerekekkel vicces filmet néztünk. Ők a filmen kacagtam, én meg azért, mert olyan nagyon felszabadultan nevettek.


2. Mikor sírt utoljára?

Tegnap este, amikor megláttam, hogy minden cseresznyevirágunk elfagyott és egyetlen szem cseresznyénk sem lesz. Egész évben a cseresznyére várok.

3. Min tud igazán felháborodni?

Idegeneknél a gonoszságon és az előítéletes megnyilvánulásokon és ha valaki meg sem próbálja megérteni, amit mondok. A gyerekeim viszont bármivel ki tudnak borítani :D

4. Minek tud leginkább örülni?

Annyi mindennek... ha van időm olvasni vagy rajzolni, a tavasznak, hogy ilyen szép, ha szeretnek, annak, ha megoldottam valamit, ha elismernek, annak, ha reggel ágyba kapom a kávét, a gyerekeimnek mindig, még ha kiborítottak épp, akkor is...

5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
 A betegségek, az ostobaság, a toleranciahiány, a lenézés, a semmibe vétel.

6. Mi a kedvenc színe?

A zöld, meg a bordó, meg a barna, a kék, a fekete... de a többiért is odavagyok... imádok látni :)

7. Mi a kedvenc étele?

Alapvetően imádok enni is, főzni is, vagyis nincs kedvenc, mindent szeretek, ami finom a nyers zöldségektől a főtt vagy sült húsokig, halak, tészták... régen rakott krumplit kértem mindig a szülinapomra


8. Mi a kedvenc itala?

Kávé. Teák, mindenféle nem színesített és ízesített valódi, a csalán is. És a sör.


9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?

Nincs kedvenc. Alternatív együttesek koncertjeire jártam leggyakrabban, most is ezeket hallgatom, vagy valami keményebb rockot. Meg a komolyzenét is szeretem, minden hozzáértés nélkül. Csak ne áriázzanak benne.

10. Ki a kedvenc írója/költője?

Nincs. Nagyképűen azt mondom, annál jóval többet olvasok. De József Attila versei nagyon-nagyon mélyen megérintenek. Radnóti is, Faludy is... és itt abbahagyom a tételes felsorolást, mert nincs értelme, szerencsére sokan vannak.

11. Ki a kedvenc festője?
Nem tudom. Talán Van Gogh, vagy Klimt, vagy Csontváry, vagy valaki más.

12. Melyik a kedvenc filmje?

Végkép passz. Imádok(nék) moziba járni, imádtam filmklubba járni, szeretem az olasz filmeket, a kelet-európai filmeket, az európai filmeket... és a többit is, ha szól valamiről.

13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?

Izé... attól függ, kié az a hiba :D A sajátjaimmal nagyon elnéző vagyok, nem is tartom hibának őket. De bárkiét elég könnyen elnézem, ha szeretem őt magát.


14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?

A rosszindulat és a gonoszság. Meg a vandálság.

15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?

Senkivel sem. Szeretek szaunázni, de kifejezetten magányos műfajnak tartom. Ettől persze még nyilvános szaunába járok.

16. Kivel békülne ki a legszívesebben?

Nincsenek nagy összeveszéseim. Különféle okok miatt elmúlt kapcsolatok vannak, a volt barátnőim közül Nóra hiányzik leginkább.


17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?

Azokat, akik túl tudtak lépni a kor árnyékán, amiben éltek, és a saját árnyékukon is. Akik jók voltak - bár ez nem túl objektív kategória.


18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
Minden magát óriásnak képzelő törpét (és nem testmagasságfüggő, hanem jellem kérdése), akik annyira önhittek és arrogánsak (voltak), hogy azt hitték vagy hiszik, náluk az igazság és megtehetik, hogy bántsanak, sőt megsemmisítsenek másokat.

19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
Akik idegen másokért élik szinte a teljes életüket - de én nem szeretnék hős lenni. Anyukám például az. Nem könnyű ügy. Mármint nekem :)

20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?

Megbízható, okos, szórakoztató, szelíd, önálló, határozott, kiszámítható

21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?

Szórakoztató, kreatív, melegszívű, gyengéd, okos


22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?

Szórakoztató és kreatív vagyok

23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
A bátorság és az önbizalom hiányát... és még szép is szívesen lennék

24. Mi az, amitől a legjobban fél?

Elmúlás, megsemmisülés, magatehetetlenség, halál - a szeretteimé, az enyém, bárkié


25. Hol élne a legszívesebben?

Magyarország, Budapest - ciki?


26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?

Élünk, szeretünk, van idő együtt lenni és van idő egyedül, kitalálunk, dolgozunk, beszélgetünk... nincs hideg, mindenki egészséges, ilyesmik

27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?

Naponta történnek. A csoda mindig igazi, ami nem igazi, az nem csoda.


28. Miben vagy kiben hisz Ön?

Szeretnék hinni a józan ész hatalmában, az emberségben, abban, hogy van értelme


29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?

Semmilyet. Nem akarok sírkövet, amíg élek. És sokáig szeretnék élni.


30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?

A saját életemből választanék - és másképp döntenék.


31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?

Szeretném látni az unokáimat az öreg és boldog szüleik, és a családjuk (gyerekeik, unokáik, dédunokáik) körében felhőtlenül boldogan.

32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?

Egészséget mindannyiunknak (legalább négyünknek, de inkább kiterjesztve)


33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?

Senkiére - mindenkié csak addig lehet vonzóbb, míg nem ismerem

+1

 34. Kinek tenné fel ezeket  a kérdéseket?
 Nem teszem fel senkinek, de ha valaki válaszol rájuk, szívesen elolvasom

Mínusz negyvenhárom

Negyvenhárom virág volt idén a cseresznyefánkon. Negyvenhárom cseresznyevirágunk fagyott el egyetlen jeges éjszaka alatt. Negyvenháromból negyvenhárom az nulla.

Néni és bácsi

Vonat, hol gyorsít, hol lassít, én állok, kapaszkodó csak nyomokban, más testén keresztül, így olvasni sem tudok, hát bámulom a népet, ahogy szoktam.

Az ablak mellett ül egy néni. Olyan nénikés. Nem szegény, nem gazdag. Kisvárosias.  Csinosan öltözve - már ahogy a nénik csinosba vágják magukat: fehérpettyes fekete blúz, fehér műselyem kendő, sötét szoknya. Frissen fodrászolt nénikehaj, nem a falusi kontyos, hanem a rövidre vágott, kicsit szögletes frizura, mákosan őszült, nagyon fekete az eredeti. Barázdált, szigorú arc, kérges, kidolgozott kéz. Milyen szigorú nagymama lehet! - próbálom elképzelni. És kalapácsujjak. De csúnya! - gondolom. Fiatalabb korában biztosan nagyon zavarhatta. Talán elrejtette, mikor udvarolni ment hozzá egy fiú. Vele szemben bácsika. Csak hátulról látom, hófehéren ősz hajú, katonásra nyírva. A keze az ölében van, azt látom. Kifejezetten szép keze van. Formás hüvelykujj, ápolt körmök. Szürke szövetnadrág, szürke kardigán. Az ülésen mellette egy szatyor. KENT cigarettás. Eredeti hetvenes évek dizájn. Néni és bácsi néha szólnak egymáshoz. Biztosan nagyon beosztóan, takarékosan élnek - vélek róluk újfent valamit.

A vonat ablakai olyanok, mint a filmkockák, egy vonatkocsi talán épp egy másodpercnyi ablak. A hajléktalanok erdeje mellett megyünk el. Sok házikó, sok kunyhó, különfélék. Van nagyon takaros, láthatóan naponta tisztára söpört udvar, van disznóólas. Van üvegablakos, van ablaktalan, deszkából, kátránypapírból, kinek mit sikerült szereznie. Ilyenkor tavasszal már jobb lehet, a téli havat, hideget mindig borzadva nézem náluk. Van sok macska, néhány kutya, múltkoriban két libát is láttam. Ruhák áznak a fák közt kihúzott kötélen a szemerkélő esőben, ember mosdik a háza előtt mosdótálból, füst száll egy kéményből. Vajon a friss, harsogóan zöld fűfélékből is esznek?

- Ki kéne irtani ezeket, felgyújtani, elégetni mindet a picsába! - mondja a néni a bácsinak, halkan mondja, mégis csattan a hangja. A bácsi csendben, egyetértőleg bólogat.

A rejtélyes milerit-papír

Az egész úgy kezdődött, hogy ma nekem kellett V.-ért mennem az iskolába, de mivel elhúzódott a program, amin részt kellett vennem, már eleve necces volt, hogy elérem-e a vonatot, mert későn is tudtam elindulni, aztán a busz is sokára jött, majd nem sokkal azután, hogy felszálltam rá, egy ember rosszul lett, összeesett. A busz megállt, rövid, de minden tájékoztatástól mentes időszak után a buszvezető az ajtókat kinyitotta, hogy szálljunk le, ő maga pedig mentőt hívott, bár az összeeső ember azt mondta, neki ugyan nem kell mentő, és kezdetben a felesége is amellett volt, hogy ez csak a bácsi szokásos rosszulléte, rá se rántsunk, de aztán a felháborodott utasok közül néhányan meggyőzték, részben őt, hogy ez azért így veszélyes lehet, részben a buszvezetőt, hogy őt fogják felelősségre vonni, ha valami baj lesz, így hívtak mentőt. Aztán a buszvezető a bácsi körül segédkező erélyes hölgyet és az egészségügyben dolgozó urat nem akarta engedni leszállni, hogy tanúskodjanak, amire ők azt mondták, hogy erre nekik  nincs idejük, a buszvezető viszont ragaszkodott ahhoz, hogy ő egyedül nem vállal felelősséget a mentőhívásért. Ekkor szálltam le végül én is, mert láttam közeledni a következő buszt.

Amikor még csak a káoszt láttam, felhívtam D. és N. anyukáját, K.-t hogy menjen vissza az iskolához V.-ért is, mert... lásd fentebb. K. ugyan kozmetikushoz készült, de kész volt lemondani róla a helyzet megoldása érdekében, sőt, azt is elmondta, hogy V. a múltkor nagyon sírt, mert neki még nincs milerit-papírja. Reméli - mondta K. - hogy mostanra beszereztük V.-nek a papírt. Mit? Milyen papírt? - értetlenkedtem. Mirelit papírt? Az mi? És mire kell? Kiderült, hogy a rajzszakkörre kell, legalább hat ívnyi, három színben és nem, nem mirelit, mint a fagyasztott zöldségek, hanem milerit. És hogy ők már vettek, hasonlít a krepp-papírhoz, de más a tapintása. Felírtam gyorsan az értelmetlen szót, és elhatároztam, hogy ha már úgysem érek haza időben, és ha már K. úgyis elhozza V.-t, elmegyek egy nagy ápiszba, és beszerzem a csodapapírt.

Elmentem. Mivel elég bizonytalan voltam abban, hogy mit is keresek pontosan, a belépésemkor azonnal segítséget kértem: milerit-papírt keresek, legalább három színben. Az eladó úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát, visszakérdezett egyszer, kétszer, többször. Biztosan milerit? Igen, állítottam nagy magabiztossággal, a nevében biztos vagyok, hisz már én is lebetűztettem magamnak K.-val. És hozzátettem azt is, hogy ahol K.-ék vették, ott ez egy magától értetődő és természetes kérés volt. Az eladó elszégyellte magát: az biztosan az valami speciális szaküzlet lehetett! De hát ez egy hatalmas bolt! Az nem lehet, hogy valami máshol magától értetődően van, itt pedig még hírből sem ismerik - dicsértem őket. Az eladólány bólogatott,  aztán hívta a kollégáit kupaktanácsra. Felforgatták a teljes boltot, hordták elém a szebbnél szebb, drágábbnál drágább, különlegesebbnél különlegesebb papírokat, lefuttattak egy teljes programot az árukészletet nyilvántartó gépükön a milerit-papír után kutatva. Semmi nyom. Felírták, hogy hozassanak, ha tudnak. De nekem holnapra kell. Azért felírják, betűzzem. Betűzöm: m-i-l-e-r-i-t

Mentem volna már nagyon haza, de nem mertem elindulni, mert magam előtt láttam V. síró arcát, ahogy nem tud dolgozni rajzszakkörön milerit-papír híján, és ahogy elborítja a szívét a keserűség a nemtörődöm szülei miatt, akik nem teszik meg a szükséges lépéseket a tanulmányai érdekében. Végignéztem és tapogattam a krepp-papírokat, a különleges krepp-papírokat, a szivárványszínekben pompázó selyempapírokat, közben több telefont is váltottam K.-val - hogy mégis, hogy néz ki az a papír, milyen formában van csomagolva, mennyibe került, miről ismerszik meg - nem tudom, hajtogatta kétségbeesetten K., a férjem vette, csak odament és már adták is neki. Persze, egy távoli másik boltban. Szomorú voltam és csalódott.

Aztán ahogy nézelődtem és bóklásztam, a csomagolópapírok mellett megláttam merített papírokat. Újabb telefon K.-nak: te, nem merített papír volt??? Jaj, most, hogy mondod, tényleg, igen, merített papír.

Magamhoz vettem hat ívet, és a pénztárhoz somfordáltam.

Sosem jó, ha egy filmben nők vannak

vélte Á. ma este, amikor megnéztük négyesben budspencer és terencehill egyik vicces filmjét, amely filmek megtekintése szerintem a felnőtté válás elengedhetetlen lépcsőfoka, anélkül nem is megy, nem is rendes felnőtt az, aki nem látta ezeket, így aztán megvettem néhányat a hétvégi nagybevásárlás alkalmával egy-két mozijegy áráért, a gyerekek könnyesre kacagták magukat a hetvenes évek óta mindig bevált poénokon, az üldözéses jelenetekkor drukkoltak, a verekedéseket őszinte, tágra nyílt szemű csodálattal figyelték - csak az a nő ne lett volna benne, akit a kékszemű megcsókolt, mert azzal a tizenöt - húsz másodperccel majdnem elrontottak vagy százhúsz percnyi izgalmas kalandot.

Miért, szerinted jobb, ha csak férfiak csókolóznak? - kérdeztem provokatívan Á.-t
Mindig a nők kezdik, a férfiaknak eszükbe sem jutna ilyesmi - sóhajtotta Á. szomorúan a felnőtté válás elengedhetetlen lépcsőfokainak legeslegalján.

Határozat

Délre jött a határozat
Violaszín pecsét alatt.
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgött a kincsem ajtaján.

Akkor nem volt éppen itthon,
Iskolába jár ő titkon.
Kedvére ült a padjában,
nem énrám gondolt álmában,

Mikor a szép meghívóra
Űlni kell majd mindjárt lóra.
Elindúlván iskolába,
Nagyváros belvárosába.

Vígan mentem kvártélyáig,
Hozzá város kapujáig.
Indúlt nyelvem víg nótára,
Búgó gerlice módjára.



na jó, nem kínzom tovább Csokonai szép versét:

megjött a határozat, hogy Á.-t felvették, indulhatunk szülőire az új iskolába!

Relatív

Vacsorára gyrost csináltam. Legalábbis valami gyrosféleséget. Sok salátával, joghurtos öntettel, csípős paprikával és sült krumplival. Sosem szoktam olajban sült krumplit csinálni, mert nem szeretem, nem is tartom valami egészségesnek (mondjuk, ez például a csokinál nem zavar), úgyhogy nálunk normálisan a sütőben sül a krumpli. De most a sütő teli volt a pitapróbálkozásommal, az idő pedig sürgetett, úgyhogy forró olajba dobtam a vékony szalmára aprított krumplihasábokat. És hősnek éreztem magam amiatt, hogy állok a forró olajos serpenyő mellett és kis adagokban sütöm a krumplit.

A gyros nálunk nagyon menő dolog - de eddig csak étteremben ettünk ilyet. Most már lesz máskor is, mert össznépi ujjongás fogadta,  Á. a varázsszó hatására (mármint hogy ez gyros) befalt egy nagy mélytányérnyi nyers salátát, amit amúgy nem szeret. De a gyroshoz! És joghurtos - kapros öntetet is ettek mindketten jócskán, és csípős paprikát is, nem keveset. Csak a sült krumpliból maradt bőven. Nem ízlik? - kérdeztem némileg csalódottan. Hát, ez nem olyan finom, mint amilyet máskor szoktál - mondta Á. Ez inkább ahhoz hasonlít, mint amikor egyszer születésnapon voltuk a mekdonaldcban, ott kellett ilyet enni - mondta V.

Éttermet nyissak-e?

Kezd megtérülni

Bizony! A sok gondoskodás. Ma reggel ágyba kaptuk a reggelit. V. sonkás - sajtos vajas kenyeret készített nekünk, Á. lila és zöldhagymát karikázott hozzá, tálcára tették és ágyba hozták. Rajtunk pedig annyira látszott a meghatódottság és az öröm, hogy még azt is elfelejtették elmondani, miért is részesültünk királyi bánásmódban.

Aztán délután kiderült:

Á.: beszélni akartunk veletek
V.: de láttuk, hogy alszotok
Á.: nem mertünk felébreszteni titeket
V.: mert féltünk, hogy megharagszotok
Á.: és akkor V. kitalálta, hogy csináljunk reggelit
V.: igen, mert arra nem lennétek dühösek, ha azzal ébresztünk
Á.: és ha jókedvűen ébredtek, akkor teljesítitek a kéréseinket
V.: úgyhogy lementünk, és mondtam Á.-nak, hogy ő is csináljon már valamit
Á.: és V. szeme könnyezik a hagymától, ezért vágtam azt én
V.: és aztán felvittük a reggelit, és örültetek
Á.: csak sajnos túlzottan örültetek, és ezért elfelejtettünk valamit kérni
V.: mert szerettünk volna valamit...
Á.: szerettünk volna jégkrémet reggelizni
V.: és most akkor ehetünk jégkrémet?

Ehettek. És remélem, tanultak az esetből a későbbiekre is!

Olajat találtak a Velencei-tóban!

Teli van fúrótoronnyal a tó. Vagy mégsem? Rondának ronda, ezt tutira volt alkalmam megállapítani három nap alatt.  Valami titokzatos dolognak mégis kell ott lennie. Néhányan vízi síeltek is a tornyok körül. És nem volt előttük csónak, ami húzta volna őket. Maguktól mentek! Vagy mégsem? Állítólag nem. Mondjuk nekem már az sem tűnt fel, hogy nincs előttük csónak. Csak az, hogy a fenének lenne kedve ott síelgetni a hideg vízben, még ha látszólag rajta vannak is. Kollégám szerint nincs olaj. Fúrótornyok sincsenek. A tornyok vízi síeltető gépek. Úgy rendezték el őket, hogy egy körpályát alkossanak. Tényleg? Megy rajtuk egy drótkötélpálya körbe-körbe, az húzza az embereket. Na nehogy már létezzen ilyen! Vagy mégis?

Megint tanultam valamit. Megint megtapasztaltam, hogy a tudatlanság élénk fantáziával párosítva csodákra képes. Megint úgy éreztem, jobb nekem.