utazás

1.
Mostanában iszonyú gyorsan beérek a munkahelyemre (és onnan haza is).

Helikopterrel járok tán? Á, dehogy!
Új metró? Á, dehogy!
Új utak? Á, dehogy!
Bringa? Á, dehogy!
Közelebb költözött a hely? Á, dehogy!

Hanem? Olvasom az izgi krimiket (bár azt azért muszáj megemlíteni, hogy a most kiolvasott első kötet meg sem közelíti az elsőként olvasott tizediket (Jo Nesbo: Police), inkább olyan közepes L. Lawrence - de jólesik)


2.
A múltkor azt hittem, már egészen megnéztük az új négyes metrót - de csak most fordult elő, hogy a Kálvin téren átszálltam az egyikről a másikra (nem munkába menet/jövet - ha valaki ellentmondást vélne felfedezni a néhány sorral fentebbiekkel: mármint hogy Új metró? Á, dehogy!) Szóval, ma úgy adódott, hogy átszálltam. Átszállni az egyik létből a másikba olyan, mintha egy hatalmas fénylő, csúszós, imbolygó, életigenlően vidám és bohókás, mégis vérkomoly tojássárgáján úsznánk át a régiből az újba, a voltból a mostba, a 3-ból a 4-be (nem fokozom tovább, éljétek át magatok is), komolyan, az az alagút olyan, mint az elvarázsolt kastély, a hullámvasút és a hordó egyben (én sosem voltam oda túlzottan a Vidám Parkért (prolibusszal kellett odamenni, ami ugye már nevében is egy kicsit viszolyogtató), de ezt a hármat egy rakáson félelemmel vegyes tisztelettel szerettem újra és újra kipróbálni)

Bácsi! Bááááácsi! Tessék várni, elejtett egy mondatot!

Akikkel együtt érettségiztem, azok már mind elmentek, mind egy szálig - mondta nagyot sóhajtva a világos ballonkabátos, fehér hajú öregúr a patikában a gyógyszerésznőnek, aztán botjára támaszkodva elballagott az Astoria irányába. Én is megvettem a magam ópiumát Nurofen szirupot V.-nek, aztán a buszmegállóban várakozva még néztem egy darabig a lassan távolodó bácsit. Olyan ez az egész, mint egy egyre több helyen kilyukadó zokni (vagy mint valami egészen más), egyre nagyobb a folytonossághiány, egyre több dolog van, amire már senki nem emlékszik, mert már amikor együtt átéltük a dogokat, akkor sem pontosan ugyanazt éltük át (erre rengeteg saját példa van mindenkinél, nem hozok), de aztán lassacskán (vagy egész hirtelen) elkanyarodtunk, eltűntünk, elmaradtunk, meghaltak, és milyen lehet úgy élni a világban, hogy az első tíz... húsz... harminc... negyven... ötven... hatvan... hetven... hetvenöt... nyolcvan... nyolcvanöt... nyolcvanhat... nyolcvanhét... nyolcvannyolc... nyolcvankilenc... kilencven...(sok) évemre nem emlékszik már rajtam kívül senki ezen a világon? És egészen szörnyű, hogy hány helyen lyukadt már ki az én (még korántsem száz évet számláló) életem is (tudjátok, új iskola, új barátok, nyári tábor, ezmegaz) - soha többé nem látom őket. Azt sem tudom, kik azok. Ők pláne nem rólam. Biztosan az eső teszi ezt a borongást, örülhetnék is, hogy sokáig él a bácsi.

Részek

Többnyire így van. Írok mindenféléről, de nem teszek képeket semmiről. Aztán úgy adódik, hogy letöltjük a gépről a sok heti ezt-azt, én meg ideöntöm, hogy nézzétek. Így lesz most is, íme:

a türkiz kabát

és a zöld kabát:

isteni orosz hús céklasaláta (főtt sárgarépa, krumpli, cékla felkockázva, hozzá nyers savanyú káposzta, savanyú vagy kovászos uborka, friss zöldhagyma és friss kapor apróra vágva, egy kis (olíva)olajjal átforgatva):

nyers, vegán csokitorta (mint a virágok számmisztikájából is kitűnik, a dátum 04. 11. - persze, senki nem vette észre):

kertrészlet (anyukámnál):

Aztán itt szünet következik, mert noha A.-nak is volt szülinapja a héten, méghozzá egy húdekerek (40.), és volt ünnepi vacsora is (majd még írok róla), de nem találtam a fényképezőgépet (meg tán a babgulyás nem is annyira fotogén étel?) - a tortát (meggyes sajttorta V. találta az interneten és szinte segítség nélkül meg is valósította - de olyan finom lett, hogy elfogyott, mielőtt lekaphattuk volna).

Hanem aztán jött a húsvét, ez évekre visszamenőleg a blogban is jól dokumentált gasztroesemény (persze a hétfői menü még csak a fejemben van kész, oda meg nem tudok befényképezni) - így megmutatom a mait:

az egész kalácsunk (nem felvágásból, de tökéletes lett):

a puritánságában is minden igényünket kielégítő reggelizőasztal (és ma mást nem is csináltunk, csak reggeliztünk):

... és részletei:

A holnapi menü rozmaringos - zöldséges báránysült lesz, sütőben sült rozmaringos krumplival és párolt spárgával. Aztán vizet iszunk, aztán kipukkadunk.


De ne gondoljátok, hogy nálunk csak evésből áll az élet, a hét eseményei közé tartozik egy arany és egy ezüstérem V.-től, egy bronz A.-nak, aki egyúttal a zöld övet is megszerezte, egy országos csapat első hely Á.-tól, meg egy szintén országos hatodik.Én a kalácson kívül nem értem el jelentősebb eredményt semmiből, de legalább holnap koncertre megyünk, az is valami (nem, az igazából maga az újjászületés).

És persze minden olvasónak boldog húsvétot!