Hidroterápia a Kossuth téri gerinckorrekciós központban

(kép a fb-ról)

Eléggé esett

de jólesett

egy kicsit csalódott vagyok

mert úgy képzeltem szerettem volna, hogy reggel felkelek és jobbnál jobb állásajánlatok várnak (vagy ha nem is az új munkahelyek listája, ahonnan kedvemre válogathatok (de miért ne legyek telhetetlen?), de legalább kellő pénz, paripa, fegyver(zet) ahhoz, hogy jó esélyekkel indulhassak csatába)

Tudtok nekem egy jó munkahelyet?

De ha csak az ötöslottó jövő heti nyerőszámait osztjátok meg velem (és csakis velem), vagy netán felajánlotok egy kisebb összeget az elkövetkező ötven évemre (százmilliócskával beérem), azokkal is megelégszem. Mert kurvára elegem van.

Kelj fel és járj!

Úgy emlékszem, ezt egy már több napja halott (bizony, szagló) embernek mondta egyszer valaki*, és a halott aztán szófogadóan felkelt és járt - talán még újra életbe is lépett. Én nem vagyok halott (azt hiszem), és talán büdös sem, és most azt remélem**, hogy talán nekem is sikerülhet. Mert akkor most én is megtanulok járni.

*persze, persze, nem akárki volt

** bízom benne, sőt, már-már tudom

(igen, jól gondoljátok, pontosan ez történt: végre megtaláltam a csillaggombot a billentyűzeten és most nyakra-főre csillagzok, van immár vezérlő csillagom énnékem)

Kurázsi mama

kéne egy olyan szekér a mindennapokra

szecsuáni kacsafiú, szecsuáni kacsalány (UPDATE)

sajnos semmi értelmes nem jut eszembe ezzel kapcsolatban - viszont tegnap ezek zakatoltak a fejemben (ó, szegény fejem), miközben kacsamellet sütöttem himalájai rózsaszín sóval (ez a kor szelleme), frissen őrölt borssal, saját zsírján (ami a többi bloggerlány hibája (főleg az övé), mert ők folyton kacsamellet esznek salátával) - salátát is csináltam hozzá, szívsalátát egy kis olívával, sóval és még rácsavartam egy fél citromot is. Mondjuk hogy miért nem járok edzőterembe is, mint például ő, arra inkább kifogásaim vannak, mint valódi magyarázatom.

Az én saram, hogy míg Milonka, mint közismert állatbarát feltehetően műanyagból fröccsentett műkacsamellet használ (vagy még inkább biobambusz rostokból növényi festékkel megfestett kézműves növényi kacsamellet, amelyek nyilvánvalóan fairtrade kereskedelemből származnak, gyermekmunkát és feketemunkát nem tartalmaznak - hiszen ő környezetvédő és emberbarát is) én sajnos valódi állatok mellét használtam fel a vacsoránkhoz (valami kis lelkiismeret amúgy bennem is mocoroghat, mert szörnyű ebbe belegondolni (csak nem szoktam) - valamint gyerekmunkát én sem alkalmaztam, csak a bűnjelek eltüntetéséhez vettem őket igénybe (úm. vacsora elfogyasztása))

szecsuáni kacsafiú, szecsuáni kacsalány, szerencsefiai mind, főleg a kicsi kancsal királycsaj

(ha most arra gondoltok, mennyivel többre vittem volna, ha a szabadon lebegő agykapacitásaimat nem arra fordítanám, hogy hülyeségeken gondolkodom a nap 80%-ában, azt kell mondanom, feltehetőleg igazatok van - egy halvány mentségfélém van, hogy unatkozni viszont nem szoktam)

Férfiuralom a vécében

Már biztosan tapasztaltátok, hogy én gyakran*  írok ilyen vécés témákról, és ez azért van, mert azt figyeltem meg, hogy élete során szinte minden ember eljut néhányszor vécére (vagy legalább annak a közelébe - míg például a gyöngyszövés kipróbálása nélkül egészen hosszú és némi megszorítással talán még tartalmasnak nevezhető életeket is le lehet élni) - amúgy meg mindig arról írok, ami épp eszembe jut, úgyhogy például a tematikus blog jelzőt azonnal vissza is utasítanám, amint valaki megpróbálná azzal illetni a blogomat (de ilyen durvaságra eddig senki sem vetemedett).

Szóval,  van itt nálunk a munkahelyemen az emeleten két** vizesblokk (nem akarok szóismétlésekbe bocsátkozni, ezért nem írom le ismét a vécé szót), egy férfi meg egy női mosdó (dolgozók és látogatók részére van fenntartva). Szerintem már írtam az állapotukról (főleg a nőibe vagyok bejáratos) - nem kell visszakeresnetek, elégedjetek meg annyival, hogy egészen biztosan nem írtam semmi jót róla. Sőt.

Májusban (mondhatnám, hogy egy májusi napon) azt mondták az irodaház felelős vezetői, hogy fel fogják újítani a vécéket, így számítsunk arra, hogy egy ideig nem lesznek használhatóak. Mi erre elég sokáig számítottunk is, de aztán nem történt semmi, így szépen leszoktunk a számításról. Mígnem egy január végi napon *** jött két munkás, akik a csupasz tégláig szétverték a női mosdót, aztán a lezárt ajtajára kiírták, hogy menjünk mi a picsába a többi emelet mosdójába, ha nagyon kell pisilnünk vagy épp kezet mosnunk. Elég életszerűtlennek tűnt az ötlet, ugyanis minden emeletnek saját titkos kódja van, vagyis kód nélkül csak a ködben tapogatózhatunk. A mi folyosónkon egyébként nagyon nagy a nemek közti aránytalanság, mert két pasira **** jut vagy nyolc nő. A nők amúgy gyakrabban pisilnek (szerintem) és főznek teát, kávét, leveskét, majd mosogatnak (ehhez víz kell, de nincs, mert a konyhát is lezárták) - vagyis elég kellemetlennek látszott, hogy az emeletek közt rohangáljunk a vízforraló edényeinkkel meg a betétjeinkkel fejenként és óránként kétszer-háromszor - így egy huszárvágással (izé, a martine főhadnagy című operettből) azt csináltam, hogy a két pöcs férfi számára fenntartott mosdóra kiírtam, hogy közös, az egyik fülkére, hogy női, a másikra, hogy férfi (rajzoltam is hozzá), meg még azt is kiírtam, hogy a félreértések elkerülése végett mindenki legyen szíves magára csukni az ajtót és úgy dolgot végezni. Énszerintem frappánsan kicsomóztam a gordiuszi csomót, aztán kimostam, kivasaltam és összehajtogatva a fiókba tettem - semmi roncsolás. Nem vártam komolyabb elismerést egy félmosolynál (vécén kívül)

De nem az történt, hanem susmorogtak a folyosói nőcik (a takarítónőkkel összebújva), hogy ezt meg ki tehette? Hogyhogy? Miért? És ez most igaz? Vagy vicc? Felfedtem magam és elárultam, hogy nekem köszönhetik mindezt a jót - és logikusan levezettem a tételt. És most napok óta azt kérdezgetik tőlem, hogy kaptam-e rá engedélyt a felsőbb szervektől ***** Azt mondtam, igen. A józan ész parancsa volt.

A nők beosonnak, mintha tilosban járnának. Kuncognak, hogy (hihihi) a férfivécébe (hihihi) járnak a nők (hihihi) - és elpirulnak. A férfiak nem szóltak egy kurva szót sem. De nem csukják magukra a fülkék ajtaját és mindkét fülkét használják továbbra is. Én meg valami lázadó parasztcsaládból származom, mert én akkor is bemegyek kezet mosni (és nem kuncogok és nem kérek elnézést)



* a gyakorit úgy értem, hogy sokkal rendszeresebben, mint mások, akik viszont kifejezetten kerülik az ilyen témákat és például inkább a gyöngyszövést választják

 ** három van, de a harmadik nem vécé, hanem konyha, arra most nem vesztegetek szavakat******

*** a májustól sosem lehet visszalépkedni a közeli januárhoz, még ha ez gazdaságos eljárásnak tűnne is, hanem mindig csak előre lehet lépegetni, szabálykövetően, mint a társasjátékokban (május - június - július - augusztus - szeptember - október - november - december - január)

**** nevük alapján beazonosítva, amúgy inkább pondrók vagy mik

***** felsőbb szerven nem az agyat értik, mint én

****** pedig mint utóbb kiderült, kellett volna

az üveghegyen innen, nyolc napon túl

jó, még csak egy hete volt a születésnapom, így elvileg nem szabadna azon nyivákolnom, hogy nyolcnapontúlgyógyuló (amit sajnos nem úgy kell éretelmezni, hogy nyolc napon (át) túlgyógyulok, vagyis mintegy jobban a kelleténél) sérüléseket szereztem az elszállásomkor - de mégis nyivákolok, mert. Az agyrázkódás elmúlt két-három nap alatt, az első nap szédültem meg hánytam, aztán már csak akkor fájt a fejem, amikor ráztam, később már akkor sem (marad a közhelyes sűrű dolgoktól való képletes fejfájás). A bal lábamon keletkezett sérülések már nem fájnak, és a tenyérnyi sötétlila foltok is kezdenek halványodni, sárgulni, zöldülni - és már csak akkor fájnak, ha megnyomom (kipróbáltam). A csuklóm még csak nem is kékült be, kicsit érzékeny még, de csomaghordásra, gépelésre, gesztikulációra alkalmas, így a háztartási alkalmazott és a női munkavállaló szerepköreimet ios el tudom látni.

De a jobb sípcsontom, na, az sajnos egészen biztosan nem fog a nyolc napon belüli holnaputánra sem meggyógyulni. Az fáj nyomkodás nélkül is (nem nagyon, de fáj), és ha hozzáér a nadrágom, az egy kicsit sem jó - és ha véletlenül úgy mászom be az ágyba, ahogy szoktam, hogy a jobb térdemre rátérdelek - hát az maga a tűzgolyós, kénköves pokol. Pont olyan, mintha izzó vasgolyókra térdelnék, amelyek alatt sercenve szétnyílik a csont, a vasgolyók tüskéi (nem mondtam, hogy tüskések is?) pedig behatolnak a csontvelőbe. (Igen, mindezt elintézhettem volna annyival is, hogy mocskosul fáj, de az kevésbé plasztikus és átérezhető és nem is értenétek, miért látom napok óta néhány árnyalattal sötétebben a világot - meg hát annyi kevés is egy poszthoz)

Leesik a gyűrű az ujjamról

na jó, még csak akkor, ha kézmosás után megtörölgetem vagy megrázom

új szavak jönnek, ellepnek minket

magyarember

(elválasztása a megszokott, hagyományos módon történik: ma-gya-rem-ber)

sötét gondolatok (kifejtés)

nyomorultul érzem magam, talán körülbelül úgy, mint ahogy a mindenem folyton picsogó hülye kis gyarmatifanni érezte magát naplóírás közben

ma örökre megutáltam egy amúgy teljesen közömbös volt osztálytársnőmet, csak azért, mert le merte írni, hogy hány éve érettségiztünk és hogy találkoznunk kéne idén (nem nekem vele, hanem az osztálynak) - de nekem egyetlen porcikám, egy hajszálam, egy szétesett gondolatom sem óhajt találkozni egy csapat önkontroll nélküli, harsány, aznap estére vidámmá maszkírozott öregemberrel (a politikai irányultságaikat nem taglalom - de nincs ott sok keresnivalóm),  mert én már régen is eléggé utáltam őket is (nem véletlenül), és különösen engesztelhetetlenül gyűlöltem azt a minősíthetetlenül gusztustalan iskolát is, ahová jártam (okkal, higgyétek el, okkal - és mindmáig cukormáz mentes undorral gondolok vissza rá)


a gyereknevelésről pedig azt gondolom, hogy kezdetben egy teljesen célszerűtlen, de nagyon kedves és szórakoztató tevékenység - aztán a célszerűtlenség teljesen megmarad, az egykor volt kedvesség és a nevetve szórakozás viszont kikopik a rendszerből, totális nihil és hiábavalóság marad a helyén és ezerszer nagyobb kupleráj, mint amekkorát valaha is képzelni tudtam volna (pedig nem vagyok magam sem kispályás káoszteremtő), ráadásul ez a közhelyes mesefordulat, hogy három nap egy esztendő nem vicc, ez komolyan így van, kettőt alszom, hármat pislantok és már én vagyok saját öreganyám

van-e értelme bárminek?

ma arra jutottam, hogy nincs

(de nem szomorkodjatok, majd valamikor máskor is újragondolom)