A három kívánság

F.: szeretnék én úgy belerokkanni az itteni munkába, mint te!
én: hát... ööö... izé... khm... hát, legyen kívánságod szerint

(én ritkán szoktam őszintén sajnálni, hogy nem tudom F. kívánságait azonnal és maradéktalanul teljesíteni, de érzésem szerint ezt ezerszeresen megérdemelné)

Jobb-e egy lúdmilla tíz tyúkmillánál?

Néhány hónapra visszatekintő ismeretségünk legmeghittebb pillanatait töltöttük ma el együtt, kár, hogy elmegy még így is kéne vagy száz év ahhoz, hogy valóban egymásra hangolódjunk.

második kör

én: szerintem Á.-nak valamilyen frissen megjelent természettudományos vagy matematika könyv megfelelő lesz... csak mindenképp új mű kell, mert a régiek mind megvannak, A. is mindet megvette magának, az első időkben a randijaink felét különféle antikváriumokban töltöttük (a másik felét meg az ágyban) - de szép is volt!... esetleg még valami finom csoki vagy aszalt gyümölcs is jó lehet

ő: láttam egy kis képes bibliát... inkább gyerekeknek való ugyan, de nem túl drága, és az alapműveltség része, ugye... vagy esetleg egy szép pár kesztyű?

(ismét döntetlen)

Jaj, ne tessék aggódni, ilyesmi bárkivel megeshet!

 - vigasztalt az egyik takarítónő, amikor azt a kérésemet, hogy söpörjön ki* végre időnként az asztalom alatt is, azzal indokoltam, hogy most például szétmorzsálódott egy sajtostallér, amit tegnap ebédre ettem (mármint az a darabja, amit pont nem ettem meg, hanem leejtettem). A nőci megnyugtató szavait körülbelül azzal a hangsúllyal dobta rám, mintha azt vallottam volna be neki töredelmesen, hogy többnyire másnaposan jövök be dolgozni és olyankor rendszeresen az asztalom alá hányok.

* de idővel be fogok szerezni egy saját seprűt meg lapátot is (mint ahogy nedves fertőtlenítőkendőm is van, mert ők egyetlen vizes ronggyel törölnek le mindent, ami a kezük ügyébe kerül, legyen az íróasztal**, a padlón esett folt vagy a vécéülőke)

** az én íróasztalomhoz nem nyúlhatnak (mondjuk sosem lehetek benne biztos, hogy nem is teszik meg)

heuréka!

Hát rájöttem végre! az otthonról dobozkában vagy üvegben szállított ételt (köret + feltét) úgy kell beletenni még otthon a hordozóedénybe, hogy a feltétet tesszük alulra, rá a köretet - és akkor a tányérra való* kiborításnál minden épp a helyére kerül: alulra a köret, fölé a feltét. Bár a világ rendje is így helyre állna minden borítás után!** (gondolom áhítozva)

* állítólag ide nem kéne ideírni, hogy "való" - de mondjuk ezen kívül még azt tudom elképzelni ide, hogy "történő" - és nem érzem jobbnak azt sem. Való-e, hogy nem való a való?

** előző életemben nyilván Miss Marple voltam... khm... izé... míg meg nem fojtottak

Ígéret

Magyarország kormánya jövőre is elkötelezetten dolgozik a globális felemelkedés ellen.

az ajándék lófog

Így karácsony felé száguldva  - ilyen még sosem volt, de senkinek nincs még ajándéka, és nemcsak megvenni kell már, bár az is nagy macera, de kitalálva sincs még semmi minden - szóval már megint úgy tűnik, hogy egy ajándék lófogat fognak kapni a gyerekek, és hiába mondom, hogy köszönjük, nem kérjük, mert amit a nagymama kitalál, az elől nincs menekvés. Ugye, martine - kérdezi tegnap éjjel telefonon - ti sosem szoktatok társasozni a gyerekekkel, de én most megjavítom megint a silány kis életeteket vettem egy társasjátékot, egy gyerekkori barátnőm készítette, nagyon rábeszélt, hogy vegyem meg tőle, de most mit csináljak vele, nem tudom másnak adni, csak a Bibliát kell hozzá nagyon jól ismerni, bár ti nem ismeritek még a Bibliát sem (akkor itt közbevágok, hogy de ismerjük némelyest, de visszafelé nem működik a telefon, a hang azon csak idefelé jön), mert te (úgy érti, én) pogánynak nevelted a gyerekeket, bezzeg ő annak idején minden este bibliai történetekkel altatta este a sajátjait (ezt A. később erősen cáfolja - de mindegy is a végeredmény szempontjából, mert együtt nem imádkozunk esténként), szóval, egy nagyon szép bibliai társasjáték ez, tíz éven felülieknek való, az pont jó lesz Á.-nak - mondja. És próbálom finoman mondani, hogy Á. már 15 múlt, ami ugyan felül van a tízen, de mégis más korcsoport, a tízen felüli játékokat mi hat-nyolc éves korukban játszottuk, és amúgy szeretünk társasozni, szoktunk is - de csak vendégségkor (itt vagy másutt) - mert éppen hogy A. nem szeret társasozni és hárman a legtöbb játék nem elég érdekes - de tény és való, hogy nem Biblia-memoryt szoktunk játszani (és hozzáteszem: zöldségmemoryt sem már, pedig három-hat éves korukban imádták) - és próbálom rábeszélni, hogy adja a 11 meg 9 éves unokatesóknak inkább, ők jobban vevők lennének az ilyesmire - de az ő ajándékuk már megvan, meg amúgy is kicsik hozzá - úgyhogy ha nem sikerül még valami tuti indokot kitalálnom, hogy miért ne, akkor ismét olyan ajándékot kapnak majd a gyerekek, aminek kilóg a lólába, és ezért csak a fogát fogjuk tudni nézni, ami azt vicsorogja majd megint ránk, hogy úgyis azt kapjátok, amit én jónak tartok (mármint ő) - és ilyesmikkel pont teli a padlás, és időnként van belőle számonkérés, hogy hol vannak, amiket kaptunk - pedig igazán lehetne ez olyasmi is, amiről nem előre tudható már, hogy nem fog nekik kelleni semmiképp (bezzeg az unokatestvérek hogy örültek volna neki - szokta mondani néha - és akkor mi megkönnyebbülten legálisan passzoljuk át néhány hónap múlva azzal, hogy a mieink  kinőtték az ajándéklovat)

*Igen, tudom, hogy ilyesmit nem illik írni.

** Á. is megörvendeztetett ma reggel valamivel: a KELLO tankönyvcsekkjét nyújtotta át, fizetési határidő 2016. november 4. - igen, mondta, egy ideje már nálam van... de most végül is odaadtam, nem? De, pont jókor, épp volt még felesleges ötezer forintom így karácsony előtt, amivel nem tudtam mit kezdeni.

vágyaim netovábbja

kéne egy nagy üveg delírium
valami édes, álmodós fajta
ha nincs (de miért ne lenne?), hát rum,
némi fonnyadt, nyári meggyen rajta
és még zsíros kenyér, lila hagymás
meg hangos zene egy sötét helyen
ha megvan mindez, már nem is kell más
na még talán egészség, az legyen

Tudok régi kódokat

Tudok régi kódokat, bejutok rég nem járt helyekre, ahol hallom egy néni utolsó, könyörgő szavait a halálhoz, a gangon viszik őt hordágyon, gondolatban szólok hozzá, amitől megkönnyebbül. Németországban gyönyörű, macskás pulóvereket látok V.-nek, és magamnak  is ruhákat, ékszereket - olyan karkötőt, ami senki más által rólam le nem vehető, kék, zöld és fekete, mély csillogású kövekből és selyemszalagokból áll, meg a zárból, ami a csuklómra záródik magától és fizikai erővel nem nyitható. Titokzatos helyeken járok, értem a beszédet mindenhol, olyan régi vagyok, hogy magam emlékszem vissza százéves dolgokra, kinevetem a természet ismert törvényeit, mert felettük járok, másképp működik a tér és az idő, mások gondolatait és emlékeit belülről ismerem, bakancsot hordok és színes ruhákat - és nem, mintha számítana, de úgy vagyok szép, ahogy vagyok.

Álmomban legalábbis ez van - sajnos amikor épp a jósnőnél jártam és kihúztam a kék macska amulettet, amiről épp elkezdte volna mondani a múlt mellé a jövőmet, Á. felhívott a jelennel, mely szerint megy fogszabályzásra, de nincs nála pénz, és hogy utána vinném-e megint. Nem, ezúttal nem - mondtam - itthon fekszem betegen, a fogszabályzás több, mint egy órányira van tőlünk közjárművel, autóval talán kettő is megvan. Ha már felébresztett, lementem ebédelni - csupa drasztikus dolgot eszem ma: két pofára tömöm a nyers gyömbért, ettem mézet, magamba döntöttem több liter gyógyteát különböző füvekből, megettem vagy egy kiló mandarint - és most egy negyedet a Habanero nevű piros paprikából, hogy ne csak álmomban lássam a csillagokat. Izzadok, mint a ló. Aztán gondoltam egy nagyot és vigasztaló kényeztetésként kivettem a hűtőből a gaz Á. különleges édességét (amit ő már három napja nem vesz észre a hűtőben, mert a gépek közül csak a számító érdekli), és kibontottam - mert úgy gondoltam, megérdemlem. Meg is érdemeltem: az első falatban üvegcserépre leltem - jobban megnézve a kis üvegpohárkát, volt abban jóval több is. Kiköptem, kidobtam, két delírium közt így megmentettem Á. életét (mert szerintem befalta volna üvegestül valami játékra koncentrálva) - úgyhogy most visszafekszem. Ma még csak két órát voltam ébren és szerintem elég is volt. Viszont talán a csípős cuccok általi nagytakarításnak köszönhetően holnapra visszatér belém a lélek, nemcsak hálni, de élni, örömódákat zengni és kiteljesedni.

Tél van, jégvirágok nyílnak az ablakon, és a ködös kertben egy éber hóember vigyáz két fáradtan pihenő Mikulásra