SBO

A napom eddig:

Hajnalban írt anyukám gondozónője, hogy az éjjelt a sürgősségin töltötte, ezért ma (és még vagy egy hétig) biztosan nem tudja ellátni anyukámat. Intézkedtem egy sort, hogy mi legyen - aztán felhívtam a főnökömet, hogy azokra az időszakokra mentesítést kérjek, amikor nekem kell mennem.

A főnököm felvette a telefont, de elég fojtottan szólt bele. Kérdeztem, mi van - azt mondja, a sürgősségin* ül trombózisgyanúval. Persze. lássam el anyukámat, a munka várhat.** Belesuttogtam a telefonba, hogy köszi és bocs, hogy zavartalak.

És felhívtam egy másik kollégámat, hogy átbeszéljünk néhány szakmai kérdést meg hogy kicsit ventilláljak a két SBO-s esetről. Nem vette fel, de később visszahívott. Rohanásban van, mert az éjjelt a sürgősségin*** töltötte, mert a férje rosszul lett, most is még vizsgálják.

Azt hiszem, ma már nem merek mást felhívni, hogy ventilláljak - és remélem, olvasva nem terjed. Köszönöm, hogy leírhattam, remélem, sem ti, sem a szeretteitek nem kerültök a sürgősségire.

* egy másik

** egy része igen, egy másik részét majd megoldom hajnali kettőtől ötig fejenállva ahogy szoktam

*** egy harmadik helyen

Felsül

A napokban láttam a neten barangolva valahol rántott rizses sajtgolyókat (vagy sajtos rizsgolyókat) - mint az olasz arancini (amit még sosem kóstoltam). Úgy megkívántam, mint amit a terhesekre mondanak (nem vagyok terhes, ráadásul én terhesen extrán undorodós és hányós voltam) - szóval, úgy éreztem, hogy nem élem túl a (tegnapi) napot, ha nem ehetek rántott rizsgolyót. Spoiler: túléltem. Úgyhogy főztem egy kis friss maradék rizst (mert maradék rizsből készül), zacskósat, mert az van készen a leghamarabb. Lereszeltem kétféle sajtot, egy üde Goudát és egy füstös Karavánt, összekevertem tojással, hozzáadtam a(z addigra már kihűlt) rizst, vizes kézzel gombócokat formáltam, a gombócokat prézlibe (magyar hangja: zsemlemorzsa) forgattam, olajat forrósítottam, a bebundázott gombóckat a forró olajba helyeztem és vártam a csodát. A csoda azonban nem jött el, a gombócok totál szétúsztak a forró olajban, a sajtok olvadásakor kikerülő víz miatt az olaj extrém  spriccelésbe kezdett, le kellett kapnom a tűzről. Ekkorra már meglehetősen elment a kedvem a sütögetéstől, de ugye ott állt a masszában egy heti fizetésem reszelt sajt képében, szóval nem lehetett kidobni. Felfűtöttem a sütőt és a maradék masszát a hajamra sütőpapírra kentem, és 180 fokos fordulattal a sütőben sütöttem aranybarnára. Mivel addigra mindenki halál éhes volt, megettük a kis jóakarattal ropogósnak mondható sült sajtos rizst, de  hát jó azért nem volt.

Nálunk akkora köd van, hogy beszakad alatta az aszfalt.

Sürgetés

Ropog a hó a balerinacipős lábunk alatt, ahogy fagyizni viszem a külvárosba kolléganőmet, Zsuzsát, csodálkozik, hogy ez hogy lehet, mikor náluk a hegyen nem esett, ránevetek, hogy nem minden jobb Budán amikor rádöbbenek, hogy úristen, már február 16-a van, és én még idén nem mostam fogat. Török egy hatalmas jégdarabot egy pocsolyából, tükörként próbálom használni, de a fogaim szép fehérek, úgy látszik, láthatatlan lepedék van rajtuk - gondolom - mert azt érzem, hogy azonnal fogat kell mosnom. Erre fel is ébredek. nincs poén, nem volt teli a szám nyúlszőrrel, homokkal, hernyókkal, semmivel - de azért elmentem rögtön fogat mosni, hogy megnyugodjak. Megnyugodtam.

utóirat

a hétvégi sóbarlang és/vagy az ebéd során A. újrafertőződött és már az én torkom is fáj - de hétfőn népes buliba vagyunk hivatalosak. én még előtte dolgozom (napi 20-100+ emberrel való intenzív légúti kapcsolat) + egyetemre is megyek (mert bár mindkét gyerekemnél március 6-án indul a második szemeszter, nálunk már februárban). remélem, anyukámat nem fertőzöm össze semmivel a hétvégén - apámnak mindegy, mert folyton bolyong (állítólag busszal jár, de már többször elszólta magát, hogy autót is rendszeresen vezet)

relax

Elmentünk egy sóbarlangba hogy A. hetek óta tartó masszív köhögése enyhüljön végre. Ma derült ki és - állítólag a lehetetlennel határosan - rögtön ki is próbáltuk, hogy milyen nagyszerű a sópárában élő zenére  relaxálni, miközben gyönyörű vetített természeti képeket nézhet az, aki el nem alszik (én nem aludtam). Vettünk sóbonbont is - ez tényleg egy sótartalmú  (cukormentes) cukorka - köhögés ellen jó (de viszonylag finom is) Aztán ebédeltünk a Biang bisztróban (ez is Wang- üzemeltetés) nagyon csípős és kevésbé csípős levest, hogy felmelegedjünk. Aztán itthon már csak a karácsonyfát kellett leszedni (A.-nak és Á.-nak), én pedig házimunkát* ígértem cserébe azért, mert nem dolgoztam, csak szaglásztam a finom gyantás levegőt (igen, még mindig isteni illata volt). Sajnos még van némi munkám is (a szakdolgozatról nem is beszélve), úgyhogy ha eddig láblógatással telt is a vasárnap, most ideje belehúzni.

* főzés, mosás, mosogatás - de a macska a mosógép mellé vackolta be magát, nincs szívem felébreszteni, inkább blogot írok

nincs hangom

összetörte a földrengés

az jár a fejemben napok óta, hogy csak az elmúlt néhány évet nézve hányszor kellett nagyobb csomag adományokat összekészíteni (és hálás vagyok azért, hogy megtehettük, hogy mi készítünk össze másoknak és hogy nem mi szorultunk rá másokéra) - és hogy mennyi katasztrófa történik a világban "magától is" és hogy milyen mértékben felelős az ember a tudatlansága, a kapzsisága miatt nem elkerülhető természeti katasztrófák áldozatainak a számáért, vagy a vírus létrejöttéért és kezeléséért, és a háborúkért - és hogy vajon hol lett volna vagy hol van, hol lesz az a pont, ahol hatékonyan bele tudtam volna szólni vagy ahol még bele tudunk szólni abba, hogy mikor lesz már vége a mérhetetlen szenvedéseknek, hogy hogyan lehetne olyan világszintű (ó, tudom, utópia, bilibe lógó kéz meg a világot megrontó ábrándozás) együttműködés, amikor egyszer tényleg a világ (ember, természet) valódi, szükségletei szerinti jólléte számít, amikor mindenki megelégedne a kényelmes, de habzsolás és dőzsölés nélküli jólléttel (én vajon megelégednék-e kevesebbel, vagy miről tudnék jó szívvel lemondani? - miközben pontosan tudom, hogy a mi életünk is túlzónak látszik a világ nagy részéről)

Minden sarkon vannak házak, és minden házon ablakok

Mielőtt elutazott, megkértem Á.-t, hogy küldjön majd minden nap néhány képet az országról, ahol még sosem jártam, mert kíváncsi vagyok. Eddig (az első napon) ez az egy kép érkezett, aztán néma csönd - kénytelen vagyok azt vélelmezni, hogy azért nem küld többet, mert felesleges információhalmozás lenne.

Ki az abszolút kövér?

Aki alatt lényegesen kevesebbet mutat a mérleg, miután felöltözött. True story. De miért lepődöm meg? Mindig is tudtuk, hogy a ruhák eltüntetik a feleslegesen kidudorodó részeket.

Bűn és bűnhődés

Vettem V.-nek karácsonyra egy könyvet - nem, nem Dosztojevszkijt, bár azt vettem volna! Már megint belesétáltam abba a csapdába, hogy olyanoktól fogadtam el könyvajánlást, akiknek nem bízom az irodalmi ízlésében, és annak ellenére is megvettem a könyvet, hogy állatira nem győzött meg sem a fülszöveg, sem a belekukkantás. Mea culpa, mea maxima culpa - odaadtam szegény V.-nek. Aki most elhozta nekem, hogy olvassam el én is. Szerencsére nem dicsérte agyon - de én nagyon bánom, hogy egy ilyen könyvvel szúrtam ki a vizsgaidőszakban megfáradt gyönyörű szemét. Rémes. Mármint a helyzet is és a könyv is. Giccses közhelygyűjtemény hiteltelenség toppinggal felöntve. Jaj. Bűnhődésként végigtoljam magam rajta? Vagy lehúzhatom a vécén? És hogy kérhetnék bocsánatot érte? Muszáj lesz egy jó könyvvel kiengesztelnem, mert ez szar.

álom, álom, mérges álom

Álmomban úgy felhergeltem magam, hogy felébredtem. Egy módszertani bemutatót akartam tartani a munkatársaimnak, de széttrollkodták. Először is egy szekrénypolcokon át megközelíthető padlástérbe rendezték az eseményt, ahová nem tudtam felmászni. Aztán amikor nagy nehezen kértem egy normális termet, akkor beültek vagy harmoincan kártyázni, enni, dumálni - hiába kértem, hogy csak az maradjon, aki az én bemutatómra érkezett. Aztán elővettem az eszközöket és kiderült, hogy részben kevés, részben használt mind - és amikor még erre is ki tudtam találni valamit, hogy hogyan használhatjuk fel mégisb jól, akkor hangoskodni kezdtek - de még a kedvenc pszichológusom is. Kiküldtem őket. Azt hidzem, ketten vagy hárman maradtak mégis, de addigra már annyira meg voltam tépázva, hogy csak sírni tudtam - erre ébredtem fel. Amúgy jókor, mert reggel is volt, pisilnem is kellett - de mégsem volt jó így ébredni.

Most, hogy írom, rájöttem, hogy néhány hét múlva valóban kell egy módszertani bemutatót tartanom. Jaj.