Hétfő

Folyton fáradt vagyok - mégis, mit gondol akkor arról a szervezetem, hogy hajnali négykor felriaszt és nem képes visszaaludni? Amikor tudván tudja, hogy a hétfő a világ leghosszabb napja?

Nagyon igazságtalan vagyok amúgy, anyukám egy valódi szent volt - nem a kacska kezű, akinek maga felé hajlik a keze, hanem az, aki folyton adott, mindenkinek mindent. Csak valahogy mindig mindent mindenkinek túl egyenlően akart adni, jobban örültem volna, ha velem többet kivételez és mondjuk az idejéből többet szán rám. Amúgy mindig nagyon szeretett és most is nagyon szeret (oké, hát nem mindig sikerült épp úgy szeretnie, ahogy nekem szükségem lett volna rá, de ez nem a szándékán múlott, azt, hogy szeret, abban sosem kételkedtem) Olyan jó lenne beszélgetni vele (errő, vagy bármiről) - de ez már lassan tíz éve nem igazán lehetséges. Mármint érdemben nem. Apámmal összeszülőzni igazán kár (csak egyszerűbb volt), na, ő viszont valószínűleg sosem szeretett senkit, igazi nárcisztikus, agresszív pszichopata volt egész életében. Csak minket vert, nyilvánosan állítólag cuki volt. Én nem láttam tisztán, mert rettegtem tőle. Öregkorára szelídült amúgy, évek óta nagyon igyekszem azon, hogy meglássam benne a jót - és ha az ember nagyon igyekszik, akkor sikerrel jár, szóval igen, neki is vannak pozitív tulajdonságai ismérvei. Az intézményes ellátás pedig nem jöhet szóba, nemcsak azért, mert anyukámnak kábé gyererkkorától intézményfóbiája van és néhány hét alatt romlana kezelhetetlenné, de ami ma Magyarországon idősellátás (pláne demens-ellátás) címen történik, az a téboly maga, a macskámat sem bíznám rájuk. Ha annyi pénzem lenne, hogy egy jó otthont meg tudjak fizetni, akkor lenne annyi is, hogy a házában biztosítani tudjam azt az ellátást, ami mindenre kiterjed, de ahol más intéz ügyeket, más főz, más ápol, más vágja a haját, körmét, más vásárol be (stb) és én csak látogatni járok, nem gondozni. Tegnap ott gurult el a gyógyszerem, hogy szombaton megfőztem nyolc féle kaját, amit kiadagoltam egy-egy étkezésekre, hogy majd betegyem anyukám mékyhűtőjébe - ebből reggel indulás előtt sikerült egyetlen mozdulattal kettőt levernem és beteríteni a konyhát ragacsos üvegcserepekkel. Mire összetakarítottam, legszívesebben eret vágtam volna magamon valamelyikkel.

Most viszont szeretném kipihenni a hétvégét - kár, hogy nem valami alváslaborban dolgozom beépített tesztelőként.

ezt biztosan nagyon meg fogom bánni

de azt akarom, hogy itt legyen

én nem akarok tovább gondoskodni a szüleimről, nem akarom, hogy megegyék az életemet, nekik mindig megvolt a saját életük, és folyton az enyémnek a rovására, gyerekkoromban is, felnőtt koromban is, és most is - és elég volt. azt akarom, hogy meghaljanak, vagy csak valahogyan tűnjenek el, azt akarom, hogy ne legyenek. és nem akarom szégyellni magam még emiatt is, hogy szeretnék egy saját életet, amikor nem a pihenésem rovására van csak időm magamra. elfáradtam, kimerültem, öreg vagyok, öregebb, mint ők valaha voltak, mert ők mindig a saját életüket élték a saját öntörvényű vágyaikkal, én meg szolga vagyok, korlátozott, sekélyes, ostoba élettel. én nem akarok hasznos lenni, sem jó. egyszerűen magamat akarom.

A kisgömböc

A fájó csomó a combomban egy zsííííírdaganat. Biztosan nyom valamit - mondta az orvos. Úgy érzem, a lelkemet nyomja leginkább. Ő egy idegre gondolt. Ha eddig nem tudtam volna, hogy le kell fogynom, akkor most kaptam hozzá egy újabb érvet. Érvekkel teli a padlás, most már le kéne hozni őket a földre. De mit tegyek, ha egyszer fent lakik a mindent felfaló kisgömböc és bekebelezi, ami a szeme elé kerül, míg le nem szakad alatta a gerenda és össze nem dől a ház?

Karma

 V.  - a születésétől benne lévő erős önállósodási törekvései mellett - azért is költözött el itthonról, mert nem szeretett kertes házban lakni. A kertet sem szerette nagyon, el is kerülte (amúgy Á. hasonlóan), szeeintem 12-13 éves koruk óta nem jártak kint, csak muszájból. Á. a napfényt is utálja, V. elviseli - mondjuk tengerparton. A kert a mi hobbink A.-val. Mármint a kertészkedés engem is csak kis mértékben izgat (A.-t pedig egyáltalán nem), de én imádok kint olvasni, kávézni, nézelődni. V. - elmondása szerint - főleg az egerektől tart a kertes házban. Ha a macska hozott is rendszeresen a küszöbünkre ajándék zsákmányt, élő egérrel kevés találkozásunk volt. Tegnap viszont V. kétségbeesve hívta fel A.-t (ő a családi élőállat- és tetemmentesítő), hogy a lépcsőházban egy egérrel találkozott. A megnyugtatta, hogy majd a macska elkapja. De V. a macskáját is félti attól, hogy az egér megharapja, úgyhogy a közös képviselőhöz fordultak, aki majd intézkedik. De úgy tűnik, a sors keze a lépcsőkön is felmászik a harmadikra, ha kell. 

Az rövid életen elmélkedem

hogy mire mindent* beszerzünk a háztartásunkba, már meg is halunk. Szomorú paradoxona, hogy noha sosem szerzünk be mindent, mégis meghalunk. Most például (még karácsony előtt) vettem négy pogácsaszaggatót. Négy különféle méret. Évtizedek óta vágytam rá. Nem csillag-, vagy bárányka-, vagy teknőc- vagy pókember-alakú, egyszerű, sima kerek, mint gyerekkoromban a pogácsák Jól el is képzeltem, hogy majd szaggatjuk a finom töpörtyűs pogácsákat a gyerekekkel. Azt kifelejtettem a képzelgéseimből, hogy mire beszerzem a pogácsaszaggatókat, a gyerekeim felnőnek és eszükbe sincs velem semmit sem szaggatni. Szaggathatnám egyedül - de az sem jutott eszembe, hogy aki fogyókúrázik, az ne szaggasson töpörtyűs pogácsát**, pláne, ha már nincsenek otthon mindent felfaló gyerekei. És vegyen kisebb lábasokat meg fazekakat is, mert a nagy böhöm dögöknek csak az alján lötyög valami, ha két személyre főzök. Jó, nem főzök kettőre, mert Á. még itthon lakik és V.-nek is gyakran viszek ételt, mert vizsgaidőszak*** van és nincs sem ideje, sem pénze főzni magának. De meg kell tanulnom kettőre főzni.  Meg néha hatra, mert a szüleimnek is főzök és viszem batyuban. Meg kell tanulnom mélyhűthető ételeket főzni és egy-egy adagosan porciózni.

* sosem szerzünk be mindent

** sőt, semmiféle töpörtyűs álmot ne dédelgessen és semmiféle pogácsásokat sem

*** nekem is vizsgaidőszakom van, de én már úgy belejöttem, hogy kirázom a kisujjamból a vizsgákat - csak a tandíjat felejtettem el befizetni a következő félévre, ezért nem tudok beiratkozni (a mostani elképzeléseim szerint) a legeslegutolsó egyetemi félévemre - bár ha ezt kimondom, elfog a pánik, hogy én már semmi újat nem tanulhatok egész életemben? már csak dolgoznom lesz szabad? tanulmányi kötelezettségek szabadságok nélkül?

Nehéz

megszabadulni olyan tárgyaktól, amelyeket eddig nem szemétként tartottam nyilván. De még nehezebb örömömben, hogy sikerült, nem azonnal beszerezni három másikat. És a veszteségélményt kompenzáló későbbi pótcselekvésekrőlről szót sem ejtek (most még)

Babylon

Egyáltalán nem akartam megnézni, de végül hagytam magam rábeszélni azzal, hogy többnyire olyan filmeket nézünk, amit én választok. Mondjuk, azt sem értettem, A. miért akarja, a trailer az én kedvemet még tovább lohasztotta. A nagy Gatsby jutott róla eszembe - márpedig az a film (és a könyv hasonlóképp) szerintem pocsék volt, halálra untam magam rajta. A Babylon viszont kilóra megvett az elejétől a végéig. Azon kaptam magam, hogy izgulok, drukkolok, nevetek, sőt sírok is. Terhesen még az epres gyümölcsjoghurt szomorú életéről szóló reklámok is képesek voltak belőlem ezt előcsalogatni - viszont most tuti nem vagyok terhes - szóval ez a film tud valamit.

Úgy tűnik

kinyitottam.

Cicapalota

Mióta V. szerzett* egy kiscicát, folyton cicapalotákat akarok venni vagy építeni. Mi lesz, ha szül majd egy gyereket?

* én vittem el érte és hoztam őket haza

Vármegyerendszer

Amikor meghallom vagy olvasom az ilyen-olyan* vármegyéket meg ispánokat, akkor - még mielőtt heves hányingerem támadna - egy észrevehetetlen pillanatra elmosolyodom, hogy igazából mégiscsak a kutyapárt nyerte a választásokat. Persze valójában tudom, hogy csak tudjukki és bandája. Akkor a halványka mosolyom mögül kihányok.

* és nagyszerű mémeket is láttam (Lég-vármegye, Lek-vármegye, Bú-vármegye - csodálatos kreativitásról tesznek tanúbizonyságot)