2015. február 19., csütörtök

A vegyszerespolcokról és az idő múlásáról

Most, hogy nappal is itthon tartózkodom, elkezdtem - egyelőre csak gondolatban - racionalizálni néhány dolgot, hogy példának okáért miért is tartunk a fürdőszobaablakban muskátli helyett hipót, meg ilyesmiket (azon kívül, hogy a hipó és barátai nagyon praktikusan nem igényelnek öntözést) - és akkor rá kellett döbbennem, hogy beleragadtunk a megszokásainkba, így még mindig elsődleges szempont volt, hogy "elérhetetlen magasságokban" tartsuk a vegyszereket - de közben Á. magasabb lett nálam, a legutóbbi mérés szerint már 175 cm cipőben (nem hord magas sarkút), és V. ugyan még nincs 150, de már rég nem kell attól tartanunk, hogy tölt magának egy pohárral a  szép színes padlótisztító folyadékból - szóval, ha egyszer majd jobban leszek, akkor átrendezem a lakást a jelenlegi magassági szinteknek megfelelően.

(amikor ideköltöztünk, olyan gyerekbarát lakást akartunk, hogy a vegyszereket véletlenül se érjék el, a villanykapcsolókat viszont mindet érjék el kisszék nélkül - csak az nem jutott eszünkbe, hogy míg a villanykapcsolók magassága állandó, a gyerekek rettentő hamar megnőnek - így most ezek a kapcsolók nekem is kényelmetlenül derékmagasságban vannak, de Á.-nak például lassan le kell hajolnia hozzájuk - ha még villanykapcsoló-telepítés előtt álltok, ti ne legyetek már ennyire hülyék, egy gyerek sem sérül lelkileg attól, ha nem számára vannak mellmagasságban a kapcsolók... komolyan, ilyen hülyéket...)

2 megjegyzés:

  1. Csak ne tedd őket túl alacsonyra, mert hát a derekad... :)

    VálaszTörlés
  2. A most épülő házak közül valamennyiben derékmagasságban találod a kapcsolót. Most ez a trend. (Úgy 10 éve)

    VálaszTörlés