Szóval Á. saját elmondása szerint jobban van, de lehet, hogy csak ezzel a pozitív felütéssel merte megírni azt, hogy valami egyetemi adminisztratív kavarodás miatt (még az itthoni egyetem) vissza kell fizetnie egy (még tavalyi) konferenciára megpályázott százezer forintot, mert bár részt vett a konferencián, ami nagyságrendileg úgy háromszázezerbe fájt, készített is beszámolót, azt el is fogadták, de egy másik alapból is kiutaltak neki húszezer forintot, így ezt nem vehette volna fel (igaz, hogy a húszezret végül épp azért mégsem vette igénybe, hogy felvehesse ezt) - szóval, nyilván megfizetjük (újra és újra) a tanulópénzt. Amúgy meg örülünk nagyon, ha komolyan úgy érzi, hogy jobban van. A laptop nem gyógyult meg magától.
2026. április 22., szerda
2026. április 21., kedd
A messzinél is távolabb
Á. tegnap délután írt, hogy megsérült, valószínűleg combizomszakadása van. Aztán néhány óra múlva azt, hogy tönkrement a laptopja. Aztán ma reggel azt, hogy lázas. Mindent megszakértettünk online. Én kértem, hogy menjen el orvoshoz (egyelőre nem ment), A. pedig azt mondta, ez a hibaüzenet arra utal, hogy kénytelenek leszünk egy új laptopra beruházni processzorhiba miatt. A lázas állapotához nem tudtunk érdemben hozzászólni, mert már nem volt online (remélem, békésen alszik és nem a kórházban készítik fel éppen egy műtétre). Nem tudom, mit tettem az előző életeimben, de az biztos, hogy ez az életem nagyon durván arról szól, hogy tanuljam meg végre elengedni mindazt, amire nem vagyok ráhatással. A jelen állapotot tekintve a következő életemben is ez lesz majd a feladatom, mert egyelőre kurvára nem megy. De ha netán az lenne a dolgom, hogy tanuljak meg sírni, jelentem, az már remekül működik. Az utóbbi évtizedekben legalább tíz életnyit sírtam, már mindenhogyan képes vagyok rá. Könnyezve, átkozódva, mosolyogva, megkönnyebbülve, keservesen, hüppögve, üvöltve, folyamatosan, két perc alatt könnyfelszárítással együtt gyorsan elintézve, észre sem véve, hogy sírok (satöbbi) - szóval, komoly sírásportfóliót állíthatok össze, ha kell.