új névjegy

martine vagyok, akit Astra Zenecával oltottak, első ezen a néven, a reményteli jövő házában élek* és szeretem az anyukámat (meg még többeket is)

* és még azt szeretném mondani, hogy általában valós dolgokat írok, egyszerűen úgy könnyebb, szóval, ha azt írom, boldog vagyok, akkor az elég valószínű, hogy úgy van, ha azt mondom, gyűlölök mindenkit, akkor abban a percben arra is nyugodtan mérget vehettek - de többnyire a napomnak csak egy töredékét fordítom blogírásra, szóval öt perccel később már lehet egészen más kedvem, hangulatom, sőt, akár más véleményem is, ha nagyon telibe találja egy-egy új infó a régi tudásomat

egy szerencsétlen majom feljegyzéseiből

Pontosan tudom, hogy már az is mennyire szánalmas, hogy egyáltalán jogosult vagyok a krónikusbeteg listán lenni. Mások az én koromban fél nap alatt megmásszák az Everestet, átússzák vacsora előtt hosszában a Balatont, havonta lenyomják a teljes kék túrát - én meg kábé a teljes életemet tekintve nem dicsekedhetek semmivel. Aztán az hoz némi kis izgalmat a sekélyes életembe (értitek, semmi Everest, meg kék túra meg Blaton), hogy jaj, végre megkapom az oltást, ami talán jó hónap múlva már megvéd attól, hogy egy lélegeztetőgépre kötve végezzem - de a szánalmas kis majmok számára fenntartott sorskönyv szerint lemondják a tömeges oltást. Azért az okosabb, bevállalósabb (vö.: életrevalóbb) krónikus betegek mégis elmennek az oltópontokra, ahol meg is kapják az adagjukat, így túlélik a járványt. Én meg? A demens anyámhoz láncolva töltöm minden egyes kurva hétköznapomat és minden kibaszott szombatot és vasárnapot is, és még az oltópontra sem tudok féllegálisan odapofátlankodni, mert nem hagyhatom itthon órákra egyedül, de nem is vihetem magammal. Meg is őrülnék, ha még az utcán is magammal kéne vonszolnom mindig. És beszélgetni sincs kivel, úgyhogy maximum monologizálni tudok. Választhatok, hogy fennhangon motyogjak itthon vagy hogy a gép előtt sírdogálva növeljem a blogbejegyzések számát. Aztán arra jutok, hogy ezt az életet tényleg nem érdemes mindenáron oltással védeni, a természetes szelekció majd megoldja minden gondom. Sajnos ezek szerint úgy fogok meghalni, hogy gyűlölök magam körül mindenkit és mindent. Az ilyennek meg minek élni, nemdebár?

Régi szép idők

A feljegyzés 2007. nov. 6.-ról datálódik, most találtam. Á. ekkor még nincs 6 éves, óvodás. V. - ennek megfelelően - 4,5 éves, szintén óvodás. A szakácskönyvet Á. saját kézírással írta, én az eredeti helyesírást másoltam javítás nélkül. E-mailben küldtem el valakinek, blogot még nem írtam. Zokogok a gyönyörűségtől, hogy (már akkor is) ilyen okos, jófej gyerekeim voltak. És a döbbenettől is, hogy hogy telhetett el 14 év egy perc alatt? hogy lettek cuki ovisokból (néha cuki, néha nem cuki) felnőttek?

Bevezető beszélgetés:

V.: Á-val szakácsosat játszunk

én: azt hogy kell?

V.: Á. szakácsműveket ír a füzetébe, én meg keresek recepteket és azokat megfőzöm

Megszereztem Á. szakácsműveit, idézek belőle:

A sündisznó leves receptje

10-15 db vadgesztenye

1.5 l víz

40 dg (sic) mogyoró

10-15 db dió

így készül:

a vadgesztenyét 25 percig forraljuk amíg a gesztenyéből ki nem pattan az a kis rágószerű zöld. akkor öntjük bele a vizet. utána beletesszük a diót meg a mogyorót. jó étvágyat!

gesztenye püré receptje

1 db eszter házi szelet

féladag gesztenye püré

1 zacskó vaníliás cukor

díszítőnek tegyünk rá tejszínhabot, stb.

az eszterháziszeletet krémmé nyomkodjuk mixerrel és hozzáadjuk a gesztenyepüréhez és a vaníliáscukorhoz.

a makk leves

10-15 db makk

1 dl víz

1 db tükörtojás

2 db fokhagyma

a makkot bele tesszük a vízbe és a tükörtojást hagyjuk szétpukkanni és hozzáadjuk a fokhagymát. jó étvágyat!

őszi leves

5 db közepes nagyságú burgonya

1 dl víz

1 db póréhagyma

1 db újhagyma

só

feketebors

a vizet összekeverjük a krumplival és a hagymákkal sóval és feketeborssal ízesítjük. jó étvágyat!

gomba leves

6 db csipetke és vargánya gomba

0.5 dl víz

1 db fehérrépa

1 db sárgarépa

a gombát beletsszük a vízbe 3 percig forraljuk aztán beletesszük a répákat. jó étvágyat!

egészség kalács receptje

0.5 dl víz

2 db tojás

4 db abonett kenyér

1 db sárgarépa

1 db fehérrépa

9 db zöldbab

9 db fehérbab

0,4 liszt

0,1 tej

a tojást feltörjük, beleöntjük egy tálba és összekeverjük a liszttel és az abonattel, és hozzáadjuk az sárgarépát és az fehérrépát. forraljuk 2 percig hozzá adunk egy kis tejet aztán bevajazzuk a sütőformát aztán beletesszük az összes hozzávalót végül 200 fokon megsütjük. jó étvágyat!

citromos-mézes süti receptje kb 9 sütihez

1 fél csésze citromos méz

0.2 dl liszt

0.1 g vaj

1 db tojás

a citromos mézet öntsük a tojáshoz, a lisztet és a vajat öntsük a citromos mézhez és a tojáshoz, végül 100 fokon 40 percig sütjük a sütiket. jó étvágyat!

a gombapörkölt receptje

4 d szárított csipetke gomba

1 db fagyasztott csirkemell

7 db sárgaborsó

1 db rántás

só

feketebors

a gombákat beletesszük egy tálba és a csirkemellet sütjük 9 percig aztán beletesszük a lábasba a gombákkal együtt. utána a sárgaborsót is beletesszük a lábasba, végül beletesszük a lábasba és megfőzzük, sóval és feketeborssal ízesítjük. jó étvágyat!

vaníliás gombóc receptje

5 zacskó vaníliás cukor

70 g zsemlemorzsa

0,4 g vaj

0,1 g cukor

a zsemlemorzsát és a vajat meg a cukrot és tésztát gyúrunk belőle, majd a vaníliába beletesszük.

Felfújták

lefújták

Szabad szombat, szabad szappanozni

Most jött az sms, hogy szombaton reggel, ha a szappanozást lemostam vízzel, menjek törülközni, majd oltakozni. Örülök. Izgulok. Államilag nyilvántartott kövérember vagyok. Ha lefogyok, fel sem fognak ismerni. Remélem, az oltásig már megőrzöm az ép eszem szaglásom, és hogy nincsenek titkos autoimmun betegségeim, amiktől azonnal szörnyethalok, amint belém eresztik a chipet csimpánz adenovírust. Jobban szerettem volna, ha egy magányos helyen és órán szúrnak meg, nem egy tömeges oltóponton, de majd úgy öltözöm, hogy csak a vállamnál legyen egy szexi kis lyuk, amin befér a tű. Drukkoljatok, hogy hasson (alkosson, gyarapítson az oltás, és végre múljon el a stressz, és ne kelljen folyton gumicukrot ennem... igazából már vagy három hete nem ettem gumicukrot, bár igényem lenne rá). Úgy izgulok, mintha randira hívott volna az operatív törzs.

Valamint felhívtam apámat és megmondtam neki, hogy ne vezessen. Vagy csak a kertkaputól a garázsig - mert szerinte nem szabad kijönnie a gyakorlatból. Szerintem pedig pont ki kéne. Továbbra sem hiszem, hogy hosszan fog még élni, nagyon labilis testileg és szellemileg is (akarat azért még van benne... lehetne ez persze jó is)

Anyukám teljesen jól van az oltást követően - olvastam is egy cikket, hogy a demencia jó hatással van az ilyesmire, mert akik nincsenek tudatában a vírus és az oltás körüli mizériának, azok nem aggódják túl a dolgot.

színek

Ravioli vajjal, parmezánnal, sütőtökkel és zöldsalátával, (kényszerszülte gyorsebéd - de lehet belőle rendszer)

Kivirágzott a rozmaring, pedig fagypont alá is esett a hőmérséklet a télikertben (khm... üveges erkély)

A fotelt anyukámnak tettem ki a napra, de a nap elbújt, és ez pedig itt nem az anyukám

Akkor március

Anyukám ma megkapta a Pfizer oltás első adagját. Hogy hogyan? Véletlenül. Tegnap felhívtam a háziorvosát, hogy megkérdezzem, mikor kerül sorra, mert még semmiféle értesítést nem kaptunk. Ahogy felvették a telefont, beleszóltak, hogy pillanat és onnantól azt hallottam, mi történik másokkal a rendelőben. Az történt, hogy épp 18 embert próbáltak összeszedni, akik el tudnak jutni egy budapesti oltópontra vidékről. Az asszisztens a hangok alapján a haját tépte, hogy mit csináljon. Úgyhogy amint hozzám szólt, mondtam, hogy anyukámat azonnal tegye fel a listára. Megkérdezte, hogy tudjuk-e vállalni, hogy eljuttatjuk. Persze - mondtam (de aztán a tesóm vitte el, nem én, mert ő már túlesett a covidon, én meg nem, így féltem tumultálódni a tömegben. Elvitte, beoltatta, hazahozta). Egy nagy kő esett le a szívemről ezzel - igaz, maradtak más nagy kövek.

Apám autót vezet. Ennek látatlanban persze örülök, mert egy hónapja még az is gond volt számára, hogy egyedül gatyát húzzon - ugyanakkor... hát, nem szeretnék vele összefutni az utakon. Hogy miért nem beszéljük le róla? Mert még soha semmire vagy semmiről nem sikerült rá vagy lebeszélnem, leszámítva az egyhónapos covidos haldoklásának az időszakát.

Ma több dolog miatt is elégedett vagyok magammal: úgy tűnik, sikerült jól kezelnem egy krízishelyzetet (oké, többek közt ez a munkám - de ez nagyobb krízis volt és ingoványosabb talaj a szokványosnál).

Jól bevásároltam raklapokból - hogy magaságyást építhessek a kertben. Jó nagy munka lesz, de már évek óta tervezem. Az ősszel hívott kertépítők, akikkel megállapodtunk, hogy tavasszal segítenek a kertet rendezni, visszamondták a megállapodást (A. előre megmondta, én naívabb voltam) - de most felszívtuk magunkat és megcsináljuk mi, amit tudunk. Kis kert, de nagy munka lesz. Viszont utána kánaán és paradicsom. Remélem!

Egy volt barátnőm, aki pedagógus, ma covidos lett. Haragszom rá, mert évek óta használ lelki szennyesládának, különösebb viszonzás nélkül, ezért minimalizáltam a kommunikációt vele (vagyis én nem kezdeményezek beszélgetést, mert már több ízben feleslegesnek látszott) - de persze ezt nem kívántam neki.

És a nap végén: ma tudtam meg, hogy tegnapelőtt meghalt egy közeli ismerősöm, majdnem barátnőm (angoltanárom volt, írtam róla többször, hogy mennyire szeretem, aztán összebarátkoztunk, és angolra már nem jártam hozzá, mert vagy időm, vagy pénzem nem volt rá, de évente néhányszor találkoztunk, dumáltunk). Össze vagyok törve miatta teljesen! Fiatalabb volt nálam néhány évvel, nagyon sokat beszélgettünk.

Aki a virágot szereti

nos, annak a jelleméről nem mondhatunk semmi biztosat.

Én nem vagyok nagyon jó kertész, mert nem gondoskodom elég kitartóan - ez alól kizárólag A. és a gyerekek a kivételek, de őszintén szólva egyre többször álmodozom azokról az időkről, amikor a gyerekek majd elköltöznek (és hetente legalább egyszer hazajönnek beszélgetni - tudom, ez aztán tényleg az ábránd kategória, szóval, néhány év múlva majd nyunnyogok arról, hogy hiányoznak, mert hetekig vagy hónapokig nem látom őket) és mi kettesben leszünk megint A.-val. Addig is itt vannak a nyakamon, pluszban még anyukám is, aki - nincs mit szépíteni rajta - a legidegesítőbb gondoznivaló mind közül. Igen, gáz leírni, tudom. De szerintem azoknál is elszakad időnként a cérna, akik nem vallják be. Én inkább bevallom - nem annyira a nagyközönség számít, mint inkább magamnak. Szar ezzel szembesülni, de jobb, mint nem felismerni. Mert így - nagyon tudatosan és szigorúan magamhoz - nem csúszok bele semmiféle bántalmazásba. Nem könnyű. Az (nyilván - mondom én, de közben korántsem nyilván, épp ezért kell beszélni is róla*) nem merül fel bennem, hogy kezet emeljek rá vagy lökdössem, vagy ilyesmit tegyek. De azt azért érzékelem, hogy a süketsége miatt használt folytonos erős hangerő keverve az ingerültséggel erősen hasonlít ahhoz, mint amikor kiabál az ember. Én viszont nem akarok kiabálni (sem vele, sem mással - bár sajnos néha szoktam), úgyhogy inkább elkerülöm őt.

Van egy növényem, amit húszcentis kora óta nevelgetek, mostanra jó két méter. Szeretem őt, minden évben átültetem nagyobb cserépbe, portalanítom (!) a leveleit, beszélek hozzá - szóval szeretem. Na, ez a növény néhány hete elkezdett ijesztően kidőlni a földből. A földjéből, ami - mint konstatáltam - tiszta iszap. Megtámasztottam egy hatalmas karóval. És mondtam anyukámnak, hogy ne öntözze. Ő nem szokta - mondta. De V. is látta és én is, hogy öntözi. Hogy csak naponta-e vagy naponta többször is, azt nem tudom. Azóta már többször rajtakaptam, hogy locsol - majd ha szólok neki, azonnal, a bögrével a kezében is tagad. A növényt nem tudom máshová helyezni, a nagyszoba a gyerekek szobáin kívül az a hely, ahová besüt a nap. Észak-déli tájoilású a ház, az egyik felén mindig süt a nap, a másik oldalon legfeljebb reggel 7-9-ig. Nyaranta. A növény nagy, a gyerekek déli fekvésű szobái nagyon kicsik, vagyis ez nem lehet opció. Kivinni a szabadba májusig nem tudom. Nyilván tartósan anyukámat sem. És tudom, hogy jóindulatból gyilkolja meg szegényt, és én meg a dühtől tajtékozva védem meg - szóval, inkább oda sem megyek már. Most letakartam a földjét egy nagy kartonpapírral (nem szorosan), hogy anyukám lássa, hogy nem lehet megöntözni. De nekem két napja görcsöl a fejem a tehetetlen méregtől.

* a gyerekek és a nők mellett az öregek bántalmazottsága is nagyon magas, ráadásul ennek a látenciája még magasabb, mint a gyerekek vagy a nők esetében, mert az öregek nem járnak (pláne mostanában) intézményekbe, és nem jár hozzájuk védőnő, mint a gyerekekhez és amúgy sem feltétlenül tudják verbalizálni, hogy mi történik velük.

Én nem ilyen vagyok!

Aztán mégis. Van azért önismereti hozadéka a helyzetnek. Bár eddig sem hittem, hogy már nincs hová fejlődni.