Napi betevő

Úgy érzem, mostanában eléggé beszűkültek a témáim -  régebben vicces gyerekeim voltak, olvastam, dolgoztam, utaztam, barátkoztam - most meg vagy fáj valamim, vagy túl kevés a pénzem, vagy főzök. Még ez utóbbi tűnik a legjobbnak (bár eléggé nagyüzemi konyha stílusban nyomom). Mentségemre szóljon, hogy permanensen szorongok, és ezek a témák kiválóan megfelelnek ennek reprezentálására. Rettentően magányos műfaj ez. Gondoskodni a szüleimről, akik évek óta nem kérdezték meg, hogy hogy vagyok. Anyukám nem tud már ilyesmit kigondolni, apámnak sosem volt rá igénye. A kívülállók nem értik. Nem nyomasztom folyton ezzel a környezetemet. De elég szar, hogy kábé a kutyát sem érdekli, hogy bírom. Sehogy, leépültem szellemileg, hogy robot lehessek. Nem tudom, kit mi vonz ide, de a napjaim fénypontját jelenti, amikor látom, hogy mindezek ellenére is olvastok, ez már majdnem olyan, mintha valaki észrevenne.

Márton napi ludas mese

Havonta egyszer szoktam feltölteni anyukám hűtőjét, mélyhűtőjét, kamráját, egyéb tereit - ilyenkor egy hónapra előre vásárolok (omg) és főzök is. A hétköznapokra (persze és szerencsére) nem, csak a hétvégékre. Nagyjából négyre-ötre. Mélyhűtöm, aztán aki hétvégén megy, az ezek közül az ételek közül válogathat. Mert csak a hétközbeni gondozó főz, a hétvégi nem és a tesóm sem, ha ő a soros, ők maximum rizst, krumplit, tésztát készítenek köretnek. Már nagyon gyors vagyok. A paradicsomos káposztát megfőztem a héten, az oldalast megsütöttem tegnap, ma készítettem resztelt májat, gulyás levest, zeller krémlevest, gombalevest, pörköltet, túrós sütit (babapiskótával), franciasalátát (bolti majonézzel), egybesült fasírtot, bolognai szószt, gombás-tejszínes csirkemellet - nettó három óra volt (a fasírt még sül). Kivagyok, mint a liba.

Egy kicsit még mindig menő vagyok

Ha megnőttek is a gyerekeim, időnként még mindig emberfeletti fura dolgokat tételeznek fel rólam.

Á. süteményt* süt, amihez almát hámoz. Egy almát tudatlanságomban felfaltam már előző nap (de vettem helyette másikat) - különlegesen zamatos alma (amit én vettem, az hiába szép, egyáltalán nem annyira édes és ízletes). Kérem, hogy az almahéjakat ne a komposztdobozba tegye, hanem külön egy tányérba.

Á.: ki akarod vonni?

én: ?

Á.: a pektint?

én: ???

Á.: azért kéred el az almahéjakat, hogy kivond belőle a pektint?

én: nem... le akarom forrázni és meginni almateaként**

Á.: azt hittem, kivonod a pektint

* valami japán recept alapján vajastésztát gyúrt, aztán almakockákat megfőzött tejszínes karamellben és azt tette töltelékként a tésztába, együtt megsütötte - isteni finom lett (sajnos nem nekünk csinálta, így csak kis kóstolót adott)

** és tényleg ez történt, ma reggel ittam meg, még a kávé előtt - édes, ízletes rózsaszín almatea, nem kell bele semmi egyéb, mint a (finom) alma héja és víz

papírforma

Nos, a tavasszal "ellopott" néni helyett már a nénitolvaj van bejegyezve ikerszomszédként. A rendőrség és a gyámhatóság szerint is teljesen rendben volt, van, lesz, hogy egy ember, aki egy éve még nem ismer egy öregasszonyt, csak megveszi annak a vidéki házát, aztán a pénzt, amit az öregasszony itthon tart a párnája alatt, néhány héttel később közösen teszik be a bankba (?), onnantól kezdve az addig úton-útfélen minden szomszéddal beszédbe elegyedő, de idegenek felé bizalmatlan néni hetekre, hónapokra eltűnik a házból, ha néha felbukkan, akkor a korábbi segítőitől, szomszédaitól riadtan menekül, velük soha többé szóba nem áll, viszont az idegen ember felújít, átépít, majd megjelenik a tulajdoni lapon, mint tulajdonos. Hát miért nem tudja elképzelni, hogy megszerették egymást? - kérdezte rosszallóan a rendőrsrác. Mert szerinte én gyanakvó vagyok, de igenis vannak tündérmesék. Én hiszek a mesékben - és a mesékben megjelenő gonosz, számító, hatalom-és vagyonéhes szörnyekben is. A nénit több, mint másfél évtizede ismerjük, láttuk, hogy fordult ki magából a bácsi halála után, és biztos vagyok benne, hogy ez a pasi (mármint az új szomszédunk) egy elég gátlástalan csaló. De lepapírozta, papíron minden rendben, szóval, lépjünk is tovább.

Vajon*

aki eddig vásárlásfüggéssel csökkentette az egyéb életterületein felgyülemlett szorongásait, az most mivel csökkenti a vásárlás során tapasztalt árak és a demotiváló feliratok** miatti szorongásait?***

* vagy használjam helyettesítő kérdőszóként a margarinon szót?

** az áru pillanatnyilag nem elérhető, az áru nem érkezett be az ígért időre, az áru átmenetileg kikerült a kínálatunkból, stb

*** igen, ma ismét bevásárolni mentem - a szatyrok mérete egyre kisebb, a fizetnivaló a szatyrok tartalmáért egyre nő

A nem tudás jóllakottsága

Régebben, vagyis amikor a gyerekeim még mások szemében is gyerekek voltak, nagyon büszke voltam arra, hogy nálunk nincs trükközés az evéssel. Aki éhes, az eszik, aki nem, az nem. Mindenkinek vannak, lehetnek ételei, amiket nem szeret, de nem az a jellemző, hogy valaki nem szeret enni, hiszen az evés élvezet (is). Semmiképpen nem kötelező, de nincsenek is benne olyan szutykos kis titkok, hogy a muffinba répát vagy céklát kell csempészni, mert nálunk nyíltan van répás és céklás muffin is és mindet szeretjük.

Aztán a szocializáció megtette a maga hatását, trükközni nem szoktam továbbra sem, de a gyerekeim jóval válogatósabbakká váltak, mint amilyenek gyerekként voltak - és persze nem egy irányba válogatnak, V. eszik májat, de nem eszik halat, Á. eszik halat, de májat semmiképp, Á. nem szereti a zöldségeket (de megeszi), V. állítólag szereti a zöldségeket (de nem eszi meg) - A. bízik bennem leginkább, többnyire mgeszi, ami van, némi nógatásra még azt is mondja, hogy finom (de az üres főzeléket vagy salátát nem szereti, mindenképp legyen hozzá "valami" - pedig az minimum kétszeresére nyújtja a főzést, ha még "valamit" is készítek - nem beszélve arról, hogy míg a többiek fittek, karcsúak és csinosak - hát, én nem vagyok egyik sem)

Hogy lehetőleg egészséges legyen, amit eszünk, szoktam rendelni bio dobozokat (egyendobozok, nem túl drágák és mindig az van benne, amit a termelők beleraknak - optimálisan előre megmondják, mi van az aktuális dobozban, de azért szoktak lenni változások is). Mostanában mindig van rukkola. Mindig egy akkora csokor, hogy én azzal nem tudok mit kezdeni, mert én eszem csak (esetleg V., de ő ugye már nem lakik itt), a fiúk mereven elzárkóznak a rukkolafogyasztástól. Én az ízét szeretem, tisztítani utálom - és azt is utálom, hogy maximum két napot bír ki, mielőtt megrothadna, szóval nem lehet elosztani egy hétre, azonnal fel kellene falni. Többnyire sajnos rám rohadt.

Eddig. Mert már nem bírtam a pazarlást és utánanéztem, hogy a nyers salátán és a peston kívül (azt nem szeretem és/vagy macerásnak tartom elkészíteni) mit lehet még belőle készíteni. Kiderült, hogy például levest. A receptet persze azonnal elfelejtettem (bár biztosan bármikor meg tudom találni) - viszont az addig gúzsba kötött kreativitásom egyik szárnya kiszabadult, és tegnap isteni levest rittyentettem belőle, kábé semmi sem kellett hozzá (póréhagyma, rukkola, vaj, olaj, só, egy (dm-es bio) leveskocka, víz, kevés (főző)tejszín meg botmixer), betétnek pedig pirított kenyérkocka (innen indult az egész, hogy nem volt itthon kenyér vacsorára, csak egyhetes csücskök) és parmezán reszelék. Gyönyörű, üdezöld szín, harmonikus íz.

A fiúk nem kérdezték, miből van, de két-két tányérral is befaltak. Biztosan jó sonkachipssel is egyébként. Szóval, ezentúl a heti menü aktív részévé fog válni.

Gázos

Nem tudok napirendre térni anyukám többedszeri gigantikusra nőttt gázszámlája felett, ezért most napi gázellenőrzést folytatok. Már csak a meleg víz megy gázzal, egy feltehetően ősöreg gázbojler "segítségével" - és úgy tűnik, csak a meleg vízre (napi egyszeri mosogatás + zuhanyzás) elfogy napi hét köbméter gáz. Nálunk itthon ennek a töredéke, pedig minimum hárman fürdünk naponta - és elvileg fűtünk is, bár azt nem érzem a bőrömön. Azt hiszem, lassan el kell kezdenem egy olyan blogot írni, amit különféle mesteremberek olvasnak rajongással, és akárhányszor elakadnék anyukám háza táján (vagy egyebütt), a segítségemre sietnétek (mint ahogy ti számtalanszor megteszitek - amiért nem tudok elég hálás lenni)

Bestiem ❤

Nurofen Forte - nélküle meghalnék fogidegzúzódásban (a bájgúnár nem végzett rendes munkát, az idegek egy részét bent felejtette, a gyanútlan orvosom erősen rátapintott, kiöblögette, újratömte, jövő héten megyek kontrollra, ha addig nem fáj (elég élénk a fantáziám, de ezt pillanatnyilag nem tudom elképzelni), akkor ad rendes tömést, ha nem, akkor még fúrogatja (fájdalomcsillapítás mellett))

A városi lámpák ma később kapcsolódtak fel, mint ahogy besötétedett, a gyalogosok fekete ruhákban vetik magukat az autók közé, lutri, ki mikor üt el egyet. Az autókat amúgy nem városi közlekedésre optimalizálták, egy sima féklámpának olyan fényereje van, mintha félpercenként napkitörés lenne, miközben araszolgatunk egymás után (hogy a halogénes fényszórókról ne is beszéljünk - a kis corsában pont szemmagasságban van mind, akár szembe jönnek, akár a visszapillantóból veri ki a szemem) - nem volt nálam napszemüveg.

Élményközpont

1. etap

Ki sem kell tennem a lábam itthonról, hogy egy fogászati székben érezzem magam, a szomszéd (aki körülbelül féléves ismeretség után egy hagyatéki szerződéssel legálisan birtokba került, a nénit pedig eltüntette) permanensen fúrja a falat reggel hét óta, de pont úgy, mintha az agyamat lyuggatná. Konkrétan érzem a fogamban a fúrás zaját. Indulni kéne, de nem bírok gondolkodni, hogy mit rakjak a táskámba. Jaj!

2. etap

Egyébként ma délutánra sikerült egy olyan SOS időpontot szereznem a dokimhoz, hogy odaülhetek, aztán egyszer majd sorra kerít - amúgy tök jó, örülök, csak a munkahelyemről aztán végképp világvégén van, és mivel a délutáni* munkahelyem az óránkénti 800 forintos parkolási övezetbe esik, nyilván nem poarkolok oda, csak fél órával kijjebb - szóval, futás, loholás, lóhalála, nyelvemkilóg nap következik (de muszáj kocsival mennem, mert békávéval szerintem két óra alatt sem érnék át) - mindezt málhás szamárként felcicomázva.

* a mai délelőtti** hely ingyenes övezet, hagyhatnám itt - de csak átszállásokkal megközelíthető a délutáni

** azt hiszem, nem hagytam otthon semmit, csak a fogkefét, azt majd veszek, de itt nincs meleg víz, úgyhogy nem tudom, hogy fogok így idegfájdalom és üvöltés nélkül fogat mosni

Kiidegelve

Nem vagyok büszke rá, de beleestem egy bájgúnár csapdájába és most ott vergődöm gyökértelenül. Úgy kezdődött, hogy fájt a fogam már egy ideje - nem vészesen, de egyre gyakrabban - az a fogam, amit garanciális javítással csinált meg tavasszal az orvosom helyettese, akihez az orvosom, akihez én hűségesen jártam a világ végére, átpasszolt. Eléggé berágtam rájuk. Ráadásul mivel náluk nincs helyben röntgen, tudtam, hogy mielőtt felkresem őket, kell néhány felvételt csináltatnom, ami drága, és a fogorvos is drága, hogy az időmről már ne is beszéljek - de hogy mégis beszéljek, azt is tudtam, hogy csak hetekkel, ha nem hónapokkal későbbre kapok időpontot. Fontolgatom a fogorvosváltást. Aztán úgy adódott, hogy péntek este a Szentkirályi utcai fogklinika környékén jártam és úgy emlékeztem, hogy ők körzethatárok nélkül látják el az embert, úgyhogy beszédelegtem. Regisztráltam, csak hárman votak előttem, kis várakozást követően be is hívtak. Egy  gyönyörű sármos fiatal fogorvostanonc srác fogadott. Vagyis én úgy képzeltem, hogy nagyon jóképű lehet - a hangja kedves volt, mármár behízelgő, ő maga magas és karcsú - mást nemigen láttam belőle, mert a fején hetyke kis műtőssapkát viselt, orrtól állig maszkot, a kezén kék gumikesztyűt. Azonnal hellyel kínált, kávét hozott hidegsprével befújta a fogam, és az első hangos szisszenésemre elküldött röntgenre - majd a felvételt látva azt mondta a búgó hangján, hogy ezt gyökérkezelni kell, mert ugyan a képen minden rendben lévőnek tűnik, de ha nem múlik el azonnal a hideghatás, akkor baj van. Inkább meleg hatást éreztem, ahogy súgott-búgott a fülembe - aztán ahogy beleegyeztem az azonnali gyökérkezelésbe, odaköltöztette odahívta a fiatal barátnőjét medikustársát, hogy rajtam demonstrálva a rátermettségét tegyen szert nála még több respektre. A beavatkozás sikeres volt, a lányka kellőképp rajongott, a bájgúnár részletesen magyarázott a kitátott pofám felett, a fog titokban szuvas volt, de annyira kicsit, hogy a röntgen még nem mutatta - de a hős lovag feltárta a hibát, minden szál kihúzott ideget megmutogatott a kék kesztyűujjára tapasztva azokat - olyanok voltak, mint egy-egy csöppnyi vörös embrió - minden műveletet órákig kitartott, hogy a kiscsaj jól megfigyelhessen mindent. Kaptam gyógytömést. Aztán amikor végzett, megkérdeztem, mikor jöhetek vissza a valódiért. Na, akkor kiderült, hogy ők ott csak elkezdeni tudják a kezelést, hacsak nem vagyok körzetes (bár ott nőttem fel a szomszédban, de már rég nem), szóval, húzzak vissza a körzetembe vagy kullogjak vissza az eredeti fogorvosomhoz - de sürgősen ám, mert két hétnél tovább a gyógytömés nem bírja, én meg elfertőződhetek. Papírt az elvégzett kezelésről nem adtak, de legalább a röntgenképet lefotózhattam a telefonommal. Hétfőn tudok leghamarabb időpontot kérni a dokimhoz - de a gyógytömés fele már ma reggelre kiesett. Nem mondom, hogy megbántam az egészet, mert most nem fáj a fogam - de kicsit aggódom a folytatás miatt, mert szinte kizárt, hogy a hétre még novemberre időpontot kapjak a világvégére. Azt meg pláne nem tudom, hogy adagolom be a munkahelyemen, hogy egy hét szabi után azonnal munkaidőben kell fogászatra mennem (de munkaidőn kívül szerintem már a 2023 első negyede sem esélyes)