Ugye? valahogy így volt? Kelj fel Jancsi! Hány órára? csak abban a játékban mintha lett volna óriáslépés, meg hosszúlépés, meg... na jó, kisfröccs nem volt.
A kertben az idén a tavasz legfeljebb tyúklépéseket enged, és még örülhetünk, ha előre. Február 17-én örömködtem az első hóvirágnak, március 10-én írtam, hogy már vannak krókuszok és törpenárciszok meg ibolyák is. Aztán jött a tyúklépéses sötétség, nemhogy nem fejlődött semmit a kert, de még vastag hótakarót is kapott. Azóta a hó elolvadt ugyan, de hideg, szúrós eső esik szinte szünet nélkül, vagy ha épp nem, akkor fagyos orkán cibálja a kertet. A már kint lévő virágok odafagytak a fűre, újak nem jönnek. Sem aranyvessző, sem más.
Mondjuk ma délután kisütött egy kicsit a nap, de legfeljebb a fagyott szívemet melengette meg kissé, a levegőt nem. Pedig vannak olyan emlékeim bőven, amik arról szólnak, hogy március közepén fürdőruhában napoztam valahol (nem a trópusokon, itthon), vagy a költészet napján térdig élő tulipánmezőben köszöntöttük fel anyukámat, de még orgonacsokrot is kapott, és izgultunk, nehogy minden orgona elvirágozzon május első vasárnapjára. Idén ez a veszély nem fenyeget, ha nem lenne totális képtelenség, azt vizionálnám szomorúan, hogy csak cseresznyeéréskor fog kivirágozni a cseresznyefánk. De az orgonára még igaz lehet.
2013. április 6., szombat
Megkövetés
Szóval, az az igazság, hogy az új kávéfőzőgép nagyon finom kávét tud főzni. Én még nem főztem vele, de A. is és V. is tökélyre fejlesztették a kávéfőzési technikájukat, így már egyiküknek sem esik nehezére, hogy nagyon finom, forró, sűrű, rövid feketekávét főzzenek nekem a karácsonyra kapott géppel. Sőt, azt kell mondanom, egy hajszálnyival sajnos finomabbat főz, mint a korábbi kis olasz szerelmem (amivel én továbbra is főzöm a kávét reggelente). És sajnos a kis kapszuláknak az az előnye is megvan, hogy a megszeretett normál kávé (ristretto) mellett többféle különlegesség is van belőlük (vaníliás, mogyorós, csokoládés, amazoni bio, és egyebek) - és noha ezekkel szemben is erős fenntartásaim voltak, mert a kávé csak ne legyen vaníliás (stb.), most mégis azt kell mondanom, hogy ezek a hozzáadott különlegességek egyáltalán nem geil módon elnyomják, hanem inkább felerősítik a kávé finom kávéízét... és igen, megveszek már ezekért a kis finomságos kávékért is, és már alig várom, hogy főzzék nekem ezeket.
Továbbra is gond persze, hogy a kávéfőző nem fér el sehol értelmes helyen, így többnyire az étkezőasztal egyik sarkán van, de ha eszünk, be kell vinni a nagyszoba dohányzóasztalára, vagy letenni egy sámlira - szóval, ezek azért áldatlan állapotok. És továbbra is úgy érzem, sajnos kurvadrága így a kávézás, de most már erősen függő lettem, így időről időre megveszem a kapszulákat, és nagyon remélem, hogy nem fogunk soha annyira elszegényedni, hogy majd emiatt kell elküldeni a szegény gyerekeket koldulni, hogy nekem mindig legyen finom, friss, egzotikus kapszulás kávém!

2013. április 5., péntek
A tiszteletdíjról
Remélem, hogy a benne lévő tisztelet képezi a juttatás jelentősebbik részét, és nem maga a kifizetendő díj, mert ha esetleg mégsem így lenne, akkor le kellene mondani róla.
A hivatásos
Eléggé szeretek írni. Kézzel is szerettem, de most, hogy már nem kell mindent újra átmásolni akkor, ha még utólag jut eszembe valami nagyon frappáns, amit mégis be szeretnék illeszteni a szövegbe, vagy esetleg mégis kiszedném, mert mégsem annyira jó, vagy esetleg kipróbálnám, hogy milyen betéve és milyen újra kiszedve, szóval most, hogy az írás terén is hódolhatok a káosz (nem a kosz!) iránti buzgó rajongásomnak, most tényleg egyenesen tobzódok az írás adta boldogságban. És most végre valakinek szüksége van erre! Mármint egy rajtam kívüli másnak. V. osztálya különféle ügyekben különféle címzetteket megszólítandó engem alkalmaz levélírónak. Sorra jönnek a megrendelések, hogy mikor kinek kéne írni, hogy elérjünk valamit. Nem haragszol, ugye, hogy megint téged kérünk rá, hogy írj - kérdezi az egyik anyuka - de mi általában olyan jókat szórakozunk a leveleiden, és hát végül is te hivatásos vagy, ugye?
2013. április 4., csütörtök
Kímélő koszt
Amikor én egyszer gyerek voltam, akkor az volt szokásban, hogy a beteg gyerek kímélő kosztot kapott gyógyulásáig. A kímélet - ami gyakorlatilag független volt a betegség jellegétől - pedig a következőkből állhatott:
(köménymagos) sós vízben főtt krumpli
reszelt alma (esetleg mézzel és citrommal)
sós vízben főtt sárgarépa
üres pirítós
üres kétszersült
amikor már közel volt a gyógyulás és lehetett tudni, hogy nem vész kárba a drága étel:
húsleves
krumplipüré (tej nélkül, de egy kis vajjal)
pirítós vagy kétszersült vajjal
lágy tojás
És a betegségnek nevezett időszakot szigorúan az ágyban töltöttük. Olvasni szerencsére szabad volt, amikor az ember egyáltalán már látott a láztól.
Ehhez képest manapság:
én: ennél valamit?
Á.: hát, nem is tudom, nem nagyon van étvágyam
én: jó, akkor ne egyél
Á.: azért egy kicsit éhes vagyok...
én: mit kérsz?
Á.: lehet kolbászos hagymás tojásrántottát?
én: hát...
Á.: de elég lesz csak három tojásból
én: hát, ha meg bírod enni, jó
Á.: meg bírom... és ebédre jó lesz az a kis vaddisznópecsenye amit a nagypapa hozott...

2013. április 3., szerda
Photoshop!
Nekem szinte bármit be lehet adni, én nem veszem észre a filmes trükköket, nem tudom, jól mozognak-e a mozgatott dolgok, nem tudom, jó volt-e a vágás, én csak nézem a filmet. Én magamtól nem veszem észre, ha a modell fél karját levágták, hogy ráférjen a képre, csak irigykedem a karcsúságára. Nekem nem tűnik fel, ha az angol királynő botrányosan viselkedve másodjára is felvesz egy korábban már viselt ruhát, én örülök, ha egyáltalán a királynőt felismerem.
De most eljött az én időm! A lidl mostani reklámújságjában a címlap még az én ingerküszöbömet is átlépi. Először csak azt láttam, hogy na, ez tuti photoshop, és büszke voltam arra, hogy ilyen élesen látok, bár nem tudtam azonnal megmondani az okát, hogy mi annyira természetellenes, hogy még nekem is feltűnik. Először arra gyanakodtam, hogy talán ollóval vágták ki a hegyek előterében álló, bambán az egekbe meredő párt, és talán cikkcakkos a vágás. De nem, cikkcakkos épp nem volt. Hanem akkor mi lehet az? És rájöttem! Hát az árnyékok! A tájat balról, a széppárt jobbról éri a fény. Tudom, tudom, mások ezt azonnal kiszúrják és még az ennél kisebb bakikat is. De én nagyon büszke lettem magamra, hogy így, önerőből lelepleztem egy photoshopos csalást.
Persze az is lehet, hogy a tervezők szándéka szerint egy plakát előtt álldogál a pár, és akkor bizony megint nem lepleztem le semmit sem. Így nem lesz belőlem híres filmkritikus, vagy reklámképelemző, vagy nyomozó.

"Megengedtem neki, hogy máshol aludjon"
- mondta a kétéves V., amikor egyszer elveszítettük lacibabát, amitől én kis híján sírógörccsel fűszerezett szívinfarktust kaptam, mert egyáltalán nem lehettem biztos abban, hogy lacibaba még másnap is ott lesz a szálloda játszóházában, márpedig lacibaba olyan szerves részét képezte V. életének és így a miénknek is, hogy nélküle elképzelhetetlen volt az elindulás, a megérkezés, az alvás, az evés, a játék, a kirándulás - szóval, minden, mert V. lacibabával beszélte meg a mindennapok fontos eseményeit, egymást vigasztalták, ha bármelyiküket bánat vagy sérelem érte, lacibaba tulajdonképpen V. velünk élő alteregója volt és szükséges társ a nap 24 órájában.
Aztán a Tátrában valahogy mégiscsak ott maradt a "babajátszótéren", de V. nem sírt és hisztizett, mint ahogy én félve vártam, hogy ezt fogja tenni, amint kiderül, hogy lacibaba ma nem alhat vele, hanem elmosolyodott, és azt mondta, hogy azért engedte meg neki, hogy a babajátszótéren aludjon, mert lacibaba ezt maga kérte, mert szeret sátorozni és jól összebarátkozott a többiekkel és ő megengedte, mert ő jó anyuka és mindent megenged lacibabának, amiről tudja, hogy az nagyon szeretné. És nem, nem veszélyes az ilyesmi, mert lacibaba nem félős és tud vigyázni magára. És V.-nek teljesen igaza lett, mert másnap lacibaba valóban ott várta őt és nem látszott az arcán, hogy sírt volna.
Nos, én tegnapról mára virradó éjjel a bankkártyámnak engedtem meg, hogy máshol aludjon, abban az izgalmas boltban, ahol gyümölcsöket vettem tegnap és úgy rohantam haza belőlük gyümölcssalátát csinálni, hogy a kártya hiányát csak ma reggel fedeztem fel egy másik boltban, ahová a sportújságért tértem be Á. számára, hogy ezzel is elősegítsem a gyógyulását. Hamar rájöttem, hol aludhatott a bankkártya, mert a helyén egy pénztárcédulát találtam, úgyhogy rohantam vissza, mint az őrült (anélkül a mosolygós méltóság nélkül, ami V. sajátja), bár amikor megkerült és igazoltam, hogy én vagyok én, így jogos gazdája a kis lapocskának, és visszaadták, azt hazudtam (őszintének szánt mosollyal), hogy biztosan tudtam, hogy meglesz.

2013. április 2., kedd
közben viszont
nincs meg a nurofen narancs színű adagolófecskendője, mert A. tegnap azzal locsolt meg bennünket, most viszont arra kéne, hogy jól tudjam adagolni a nurofent Á.-nak, aki beteg lett. és bejelentette az igényét egy saját fecskendőre, amiből viszont nem nurofent szeretne szopogatni (még szép), sem minket locsolni (hol van még a következő locsolkodós nap), hanem teát inni, mert abból könnyebb, mert abból fekve is lehet. még jó, hogy amint ezt kimondta, eszembe jutott, hogy néhány éve vettem valódi steril patikai fecskendőket azért, hogy az inni nem akaró frissen operált cicát itassuk belőle. a cica meggyógyult, a fecskendőkből viszont maradt jó néhány még steril darab. holnap odaadom Á.-nak, hátha az örömtől lemegy kissé a láza.
megfogta az isten a lábamat...
... és a lábamnál fogva belerángatott a tutiba. valahogy így történhetett. mert én istenbizony nem rúgkapáltam azért, sőt, egyetlen szalmaszálat sem tettem keresztbe az ügy érdekében, hogy bizottsági tagnak jelöljenek és aztán még azért sem, hogy megválasszanak, mégis ez történt. először azt kérdezték, beleegyezem-e, hogy jelöljenek. nem akartam megbántani őket, így kértem egy nap gondolkodási időt, hogy legalább megnézzem, mi fán terem a dolog, aztán mikor láttam, hogy végül is a szakmámba vág (de legalábbis némiképp köze van a napi munkához, amit végzek) és végül is nem kíván tőlem permanens megszakadást, akkor úgy gondoltam, jófej leszek és elvállalom, mert ennyi önkéntes munka igazán belefér az életembe. így hát aláírtam, hogy egye fene, üsse kő, jelöljenek, ha ez nekik jó. aztán most szóltak, hogy most meg gratulálnak, mert megválasztattam a nép által. köszönöm, mondtam és vállon veregettem magam, hogy jól tettem, hogy elvállaltam az ingyenmunkát, mert lám, jár érte köszönet, ami bizony jólesik. és mikor már mindez megvolt és megtörtént, akkor az látszik kiderülni, hogy dehogy vagyok én különösebben jófej, semmi önkéntesség, ezek a jótét lelkek tiszteletdíjat adnak azért, ha tevékenykedek. hát, így estem bele akaratomon és szándékomon kívül az aranypixisbe, és most meg már dehogy akarnék kikerülni, úgyhogy dolgozni fogok érte, hogy benne is maradjak, ha már idepottyantott a jószerencsém.
2013. április 1., hétfő
Húsvét
Végül is a kalács az ünnephez méltóan életre kelt, így nem kellett fagyasztott fokhagymás kenyéren és vízen tengődnünk az ünnepek alatt - sőt, a kalács minden eddigi kalácsaim legjobbikává nőtte ki magát a sütőben, ugyanis valódi puha héjú, lágy belsejű foszlós kalács lett belőle - ki hitte volna? Ilyen volt mielőtt elfogyott volna:
Különösen éber megfigyelők talán felfedezték, hogy a mellékelt képeken nem kizárólag a kalácsaimat reklámozom, hanem szerepeltetem a kalács mellett a többi fellépőt is, úgy is mint a természetesen színezett tojásokat, a sonkát, a marhasültet párolt zöldségekkel, illetve reszelt tormát, újhagymát, majonézt - mert nagyjából ezek jegyében telt az ünnep. Arról a sok mázsa csokipapírról, amit a gyerekek szétdobáltak a lakásban, miután kiették belőle a saját tömegüket szerintem meghaladó édességet, szóval, azokról nem teszek fel képet. De a következő ünnepre hordozható papírkosarat is kap mindkettő.
Kaptak még egyébként az édességek mellett a szellem táplálását célzó könyveket is, egyet-egyet, méghozzá ezt, és ennek a második kötetét:
http://www.libri.hu/konyv/jo_nesbo.doktor-proktor-pukipora.html
A cím önmagában nem volt elég meggyőző számomra, hogy épp ezt a könyvet kell megvennem a gyerekeknek, de aztán győzött a kortárs irodalomnak a gyerekszobába való becsempészésének az igénye (ezt vajon hogy kell rendesen leírni?) - és nem bántam meg. Á. mindkét kötetet kétszer olvasta ki egy nap alatt hangos vigyorgások közepette, és én (egyelőre csak) néhány oldalt beleolvasva szintén úgy láttam, hogy a könyv igényes és vicces mondatokkal szórakoztatja a kölyköket. Kérik a harmadik kötetet is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)