Van az úgy

Nagyon elgurult vele a ló - hát, kivel a ló, kivel a papné (teszem hozzá)

offline

Az életem egy részét offline élem - de nagy hatással van az offline életemre is a sok online kapcsolódás.

A minap a Tátrában autóztunk épp, amikor az egyik távoli domboldalon megpillantottam.... izé.... valamiket... nem láttam elég jól.... ezért szokás szerint megpróbáltam két ujjal széthúzva kinagyítani (spoiler: nem ment)

Tegnap kísértetiesen hasonló érzésem támadt akkor, amikor bementem egy turkálóba (talán a covid kitörése óta nem voltam), azzal a céllal, hogy selyemkendőt nézzek (100% silk, nem műselyem) - néha van. Szerencsémre pechemre épp bálabontás volt, és én már nem emlékeztem rá, hogy az milyen dühödt energiákat hív elő némelyekből, iszonyatos tülekedés, taposás, ésatöbbi - úgyhogy én az első néhány méter után arra jutottam, hogy nem érdemes minden ruhát megnéznem, inkább "rászűrök" arra, hogy silk. Aztán csak álltam néhány pillanatig bután, hogy hogy képzelem (spoiler: ez sem ment)

Elindultam kifelé. Egy dühödt némber válogatott előttem a sorban, aki mindenféle testcsellel igyekezett megakadályozni, hogy megelőzzem, és így korábban találjak rá valamire, mint ő (spoiler: igen szűk sorok voltak, szóval neki bezzeg sikerült!) - viszont a sor vége előtt egy kicsivel rámförmedt, hogy ne kövessem, mit akarok én tőle

Ki mint veti ágyát

-  Tessék, ezt neked rajzoltam szeretettel 

- Köszönöm szépen... és mi is van rajta pontosabban?

- a gyilkos szakács

- ööö... hát ez nagyon kedves...

- örülsz neki?

- ööö... mindig vágytam egy gyilkos szakácsot ábrázoló képre

- tényleg?

(nem - de az alkotónak nem árultam el, nehogy megbántsam)

Ki az abszolút feddhetetlen?

V. elutazott, ezért ma én vigyáztam a macskájára (igen, neki is van, az övé egy virgonc fiatal ivartalanított nőstény). Tudom, hogy kik laknak V. szomszédjában, mert szokott rúluk mesélni, de még sosem találkoztam velük, mert többször jár V. haza, mint én hozzá. Én sokszor csak megállok a ház előtt, ő leszalad a kajáért, amit viszek, és én gurulok is tovább. De persze a macska miatt most felmentem és ott is töltöttem a fél napot. Amikor megérkeztem és épp a kulcskarikán lévő öt kulcsot próbáltam megfeleltetni a három zár valamelyikének, jöttek a szomszédok. Gondolom, pályakezdő betörőnek néztek, ezért megálltak a hátam mögött, egy darabig figyeltek, aztán megkérdezték, segíthetnek-e. Köszönöm, nem - mondtam. Majd egyértelműen azonosítottam magam: Én vagyok a lányom anyukája. Nem volt idejük kételkedni, mert végre minden zárat kinyitottam, amit kellett és a kiosonó macskát felkapva becsuktam belülről az ajtót. Csak bent kezdett el rázni a röhögés.

Tagadhatatlanul meséken nőttem fel

A szomszédukban lakott egy taxis, aki néhány éve meghalt. Korábban mindig itt állt az utcában mellettünk a taxi, jellegzetes utcaképi elemként. Aztán ahogy a bácsika meghalt, eladták az autóját is, sem a felesége, sem a lányai nem vitték tovább a céget. Ma reggel azonban ismét egy sárga, oldalán kockás autó parkolt a házuk előtt - így az ablakon kitekintve örömmel felkiáltottam: nézd, feléledt a Géza bácsi! - A. furán nézett, aztán kicsit gyorsabbra fogta a kávéfőzést. Nem, én sem értem, hogy gondoltam, spontán égési reakció volt.

ki gondolta volna?

Ma a csak fiúkból álló csoportomnál beállítottam az ébresztőórát, mert múltkor a másik csoporttal nagyon kicsúsztunk az időből. Mondtam is nekik, hogy csilingelni fog öt perccel a vége előtt. Hogy figyelmeztessen, nehogy kifussunk az időből - mondtam nekik. Hogy lássam, mikor szabadulok végre - gondoltam magamban. Mert egy zsáknyi ördögfióka hozzájuk képest lágyan lengedező angyalhaj a szélben.

- Milyen telefonod van? - kérdezték ahelyett, hogy rám figyeltek volna

-  sima Samsung - mondtam én mint aki tudja, hogy ez futottak még kategória

- Hú, az menő! Apukámnak is olyan van - kiabálták egymást túlharsogva

És ma minden várakozásomat felülmúlóan jól lehetett velük dolgozni. Igaz, csak öten voltak tíz helyett. Bence például biztosan szeretett volna jönni, csak kigyulladt a vakbele. Van az úgy. Majd legközelebb is mutatok nekik valami menő dolgot... mondjuk a Rieker cipőmet? Vagy a Signetta tollamat?

Vihar után

- muszáj nappal is égetni a lámpát?

- hát, elég sötét van nélküle...

- ez igaz, de nem túl hivalkodó, hogy nálunk van villany?

(aztán hivalkodtunk, mert nem volt net és olvasni is sötét volt - de a környéken szinte senkinél nem volt villany sem - mi nagyon jól megúsztuk, csak egy kicsit ázott be az előszoba (igaz, a padlást nem néztük meg), a hintaágyat nem lökte le a szél a teraszról a kertbe, mint szokta és vezetékes vizünk is volt egész nap, nem úgy, mint azoknál, akiknél sem víz, sem áram, sem net)

dőlt betűk

- hogyhogy hajnalban nekiálltál főzni?

- hirtelen észrevettem, hogy tegnapra vot kiírva ez a csirkemell - de most még jó

*

- én nem árultam el a zsákbamacskát!

hirdetés

Meseszép gyönyörűség hozzáillő álomcipellővel eladó! Én csak egyetlen egyszer viseltem nagynéném keresztfiának az esküvőjén ezt a pillangós-virágos csodát, nagyon dicsérte mindenki, még azok is, akik nem kedvelnek annyira, de végül sajnos szekrénylakóvá avanzsált méretváltás miatt, most új lakóhelyét keresi, ahol jobban meg lenne becsülve, mint nálam. Cipikével csakis együtt költöznének, mert náluk összeillőbb párost még életemben nem láttam. Ne írogass felesleges kérdéseket, hanem vedd meg minél előbb, mert sorállás van értük! Kizárólag előreutalással postázom, csak komoly vásárlónak, csalók kíméljenek, úgyis kiszűröm őket és jelentem minden fórumon!

ellátmány

Vásároltam ma, vettem többek közt három másfél kilós csomag almát hálós kiszerelésben és két almás süteményt, azt a háromszög alakút, amiből a lekvárosat szerelmeslevélnek is nevezik.  Mikor hazaértem, megkértem a konyhában épp teát főző Á.-t, hogy pakolja ki a szatyrokat - nem, mintha én nem bírnám megcsinálni, de nem szeretem, ha mindent nekem kell. Ő elkezdte feldolgozni a szatyrok tartalmát, én meg talán épp kezet mostam, háttal neki, amikor eszembe jutottak a sütik. Hátraszóltam, hogy az egyik almástáskát neki hoztam holnapra. Az egészet? - kérdezte elég döbbenten. Persze, mondtam jólelkűen, reggelire pont jó lesz De ha kéred, a másikat is neked adom. Ezen egészen kiakadt, meg is állt a pakolásban. Egyek meg másfél kiló almát reggelire? Ekkorra már megmostam a kezemet és látom, hogy épp a háromszor másfél kilónyi almát viszi kifelé - a süteményeket pedig még meg sem találta. Nem volt nehéz tisztázni, hogy nem kívánom tőle, hogy egy zsák almát reggelizzen (azért hoztam ennyit, hogy én egyek meg belőle napi minimum hármat - nem minden más mellett, inkább valami más - például Raffaello golyók -  helyett)

A hétvége () telt

azt akartam mondani, hogy eseménytelenül, de hát nem, vagyis ha nem volt esemény, mitől vagyok ilyen végtelenül fáradt? Egy esemény utáni tablettát kávét szívesen megittam volna, de mindkét nap jócskán délután jutottam csak hozzá. Miközben tényleg nem volt semmi.

Szombaton a szüleimmel ebédeltem. Vagyis ők velem. Apám 86 kiló - engem nem érdekel különösebben, de miután minden alkalommal többször is elmondja, ha beszélünk vagy találkozunk, gondoltam, feljegyzem. A vérnyomása is rendben van, boldog az élete. Szerinte örüljek én is a szerencsémnek. Örülök, de azért megpendítettem, hogy talán munka is lehet benne. Igaz, neki tényleg szerencséje van.

Másnap ismét átjött ebédelni - addigra levágtam anyukám haját. Kérdeztem is apámtól, észrevette-e az új frizurát. Igen, látom, hogy anyád fodrásznál volt - mondta. Te vitted el? - szegezte aztán nekem a kérdést. Nem, én vágtam le a haját - mondtam. Te? Nem gondoltam volna - csodálkozott. Inkább gondolta azt, hogy anyukám fodrásznál járt. Aztán még azt is mondta, hogy ő világ életében pontos volt, mint egy svájci óra. Nekem sosem volt svájci órám, de ha úgy járt volna, ahogyan apámra számítani lehetett bármikor is, hamar a szemetesben végezte volna, mint teljesen alkalmatlan és javíthatatlan szerkezet. De azért ha választani lehet majd az alzheimer és apám optimizmussal megrakott, a korábbi történésekhez nyomokban sem kapcsolódó (de amúgy nagyjából koherens világképpel bíró) betegsége közt, ez utóbbit szeretném. Gondok, egykori hibák, bűnök, tévedések, huss - moindent a ferencjózsefi minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve típusú gondolatok uralnak.

Gasztrobekezdés: szombaton savanyú kapros káposzta leves húsgombócokkal és zöldbabfőzelék egyben sült fasírttal, vasárnap brokkolikrémleves és gombás borsos sertéstokány galuskával - utána maradék nyári diófagyi és raffaello golyók (anyukámmal elmentem vásárolni, úgy örült, mintha a vidámparkba vittem volna és a raffaellós dobozon megakadt a szeme)

Az új autómat imádom, teljesen odavagyok érte, olyanok az ablaktörlői, mint a gazellalábak, és intelligensen gyorsabban töröl, ha jobban esik az eső, ötösben felmegy a hegyre dombra három személlyel is, ahol a másik már csak kettesben bírta - és hát gyönyörű.

Lenne mit pamnaszkodnom is, de inkább aludni fogok.

mindenkit utolér

Szia - mondom A.-nak, elmegyek (mert hazaugrottam, de még van másik munkám is mára). Szia - mondja. Így mész el? látom az arcán az elképedést. Így, persze, hogy mennék? De nem vagy felöltözve! - végignézek magamon, és bakker, tényleg nem. Kötött ruhában voltam egész nap - aztán levettem és vettem helyette egy pulóvert, hogy a ruhát kíméljem - és nem cseréltem vissza. Hát, úgy tűnik, hamarabb utolért a miniszoknyás beszámíthatatlan kor, mint remélni mertem volna sejtettem. Most meg késésben vagyok, de úgy röhögök, hogy nem tudok elindulni.

Nyolc hegy

Nagyon vártam ezt a filmet, tavaly olvastam valami olasz fórumon róla. Ma végre megnéztük ma A.-val az Urániában. Rég jártam ott, nekem mindig az volt "A mozi", örültem, hogy ott nézzük meg. Beültünk - kicsit kényelmetlen, kicsit hideg - de az én mozim. Megnéztük, kijöttünk. Kérdezem tőle, hogy tetszett-e neki. Igen - mondja. Mondom hogy nekem egy kicsit csalódás volt ez a film. Szép volt, de túl szájbarágós. Szájbarágós? - kérdezi A. döbbenten. Mit rágott szájba? Hát - mondom - hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak, meg hogy sérülékenyek is, meg hogy vannak pillanatok, amik egyszer jönnek el az életben és ha akkor nem élünk vele, akkor nem lehet visszahozni. Továbbra is döbbenten néz. Miért, szerinted miről szólt - kérdezem. Hát, arról, hogy semminek nincs értelme, minden hiábavaló - mondja. És akkor mi tetszett benne? - értetlenkedem. Hát ez. Hogy igazolja a mindennapi  tapasztalataimat. Most az enyém a döbbenet. Muszáj nevetnem, nagyon, abba sem bírom hagyni. A. eleinte furcsállja, de aztán átragad rá is, a röhögéstől dülöngélve megyünk vissza az autóhoz. Mindjárt sütök neki almás fánkot (amint leírtam ezt ide a blogba, kár, hogy senki sem olvassa), hogy legyenek pozitív tapasztalatai is az életről.

klasszikus kontra modern műveltség

Bartók: Este a székhelyeknél

emlékeztető

- Hali! Az van nálam felírva, hogy holnap tízkor megbeszélés. Van valami, amit rosszul írtam fel?

- Igen.

- Mit?

- Hogy holnap tízkor megbeszélés.

Nagy utazás

Hogy haladsz a munkával? - kérdezem Á.-t, aki egy tdk kutatást végez (omg, dehát még csak most született), amiből jövőre szakdolgozatot is fog tudni írni (oké, nem most született, de az egyetemet tényleg csak most kezdte, szóval omg). Jól - motyogja, miközben alig áll a lábán, mindjárt lecsukódik a szeme a fáradtságtól, mert napi tíz órákat tölt az egyetemen. Nagyon sok a munka és sietni kell, mert a jövő héten elküldenek mintákat elemezni Göttingenbe. Úristen, tényleg zseni a fiam! Másodévesen Göttingenbe küldi az egyetem! De tartom magam, nem ájulok el a gyönyörűségtől. Ejha! - mondom visszafogottan. Mikor indulsz? Fél hétkor - mondja, Fél hétkor? Melyik nap? Hát holnap - néz rám elképedve, hogy mit értetlenkedek már. És van vonatjegyed? Hány napra mész? Mit viszel magaddal? - bekapcsol bennem az üzemanya-mód, valamit csomagolnom kell neki. Lehűt. Már a pillantásával. Hogyhogy hány napra? Reggel elmegyek, délután találkozom Paulával, aztán jövök haza. Egy nap alatt járod meg? - tényleg nem értem. Mit? - ő sem érti. Hát elmégy reggel Göttingenbe... Miért mennék Göttingenbe? Az egyetemre megyek. De azt mondtad, elküldenek mintákat elemezni Göttingenbe. Nem azt mondtam. Hanem? Hanem hogy a jövő héten mintákat küldenek Göttingenbe. Elemezni. De elő kell készítenem őket, ezért sietni kell. Ah, félreértettem. Semmi gond, akkor majd este találkozunk, jóéjszakát!

Szeretnék hozzádmenni!

 - írom a telefon turpisságával felturbózott* üzenetemet messengeren a masszőr srácnak. Azt mondja rá, jó. Majd viszek neki hozományt.

* vagy leturbózott? kihagyta a diktálásból hogy valamikor meg hogy el - aztán értelemszerűen összevonta a hozzádot meg a mennit - végül is okosteló, tudja, mitől döglik a légy

Poszt és kommentje

Tegnap 19.25-kor nálunk meghalt a Digi!

Részvétem, drága Gyuluskám! Nagyon szerettük őt, Istenke nyugosztalja!

A költözésről

Tegnap nem találkoztam Á.-val (igen, itthon voltunk mindketten, de hacsak nincs nagyon fontos mondandóm, meg szoktam várni, hogy kijöjjön a közös terekbe és ott szólítom meg), de ma ebédidőben (A. és én ettünk, Á. csak lehozta a (jóval) korábban felvitt, ezért már csak ütvefúróval tisztítható edényeit). Én nem vagyok olyan szemérmes, mint A. vagy V., úgyhogy rákérdeztem, mikorra tervezi a költözést. Mert nekem tegnap óta csak ezen jár az eszem - hogy egyrészt ki gondolta volna, hogy ilyen hamar lelép, másrészt milyen jó, hogy van olyan barátnője, akivel szívesen összeköltözne, harmadrészt milyen megkönnyebbülés lesz nekünk is, hogy önálló, felnőtt ember, megáll a saját lábán (bár nyilván támogatnánk), meg itthon is kiszámíthatóvá válna, hogy mi mikor fogy el (az azonnal és a soha közt hektikázunk manapság), negyedrészt meg beleszakad az anyai szívem, amit nem mondok, nem mutatok - de érezni érzem és zokogok és muszáj tudnom, hogy meddig lakik még velünk a 186 centis, szakállas, magánakvaló, undok kisbabám.

én: mikor szeretnél elköltözni?

Á.: mi?

én: mondta apa, hogy összeköltöztök Paulával

Á.: igen

én: és mikor?

Á.: nem tudom, honnan tudjam... öt év múlva?

én: jaaaaa

Vajon

kiskorában Istent becézték Istinek? És ki szólíthatta így?