A nap további folyásáról

egy adagnyi véremnek annyi, de azt majd újratermelem

lett ebéd - nem kicsire vágott zöldségek kínaiasan, darált hús rizstésztában japánosan (nem, ők biztosan nem bénázzák így el), utána édességnek banánturmix - az zárt térben keverődik, nincs ujjvágásveszély

aztán kimerészkedtem a közösségi terekre, turkáltam egy spanyolfalat, haza is fuvaroztam, közben tankoltam (tankolt nekem a benzinkutas, de nálam nem volt borravalópénz, csak kártya - szokás egyáltalán adni ilyenkor? én ehhez olyan béna vagyok, hogy zavaromban sosem adok (mert sosem döntöm még el ott helyben, hogy kéne-e, és ha igen, mennyit és hogyan, milyen szavak kíséretében))

aztán vettem vagy öt kiló almát ötszázért (osztrák), meg cipőt V.-nek, meg fehércsokilikőrt magamnak (szeretném, ha a húsvéti nyúl hozná nekem, de úgy gondoltam, jobb megvenni, míg megvárni, míg elfogy a boltban és a nyúl szokás szerint csak egy tábla csokit talál), vettem különféle teákat is, kenyeret hétfőre (mert holnap nem eszünk itthon, bezzeg hétfőn már azelőtt zabálnánk, hogy kitettük volna itthonról a lábunk) - aztán hazahoztam mindezeket és megint ott tartok, mint reggel, hogy vajon mivel hajtok nagyobb hasznot magamnak (és egyben az emberiségnek), azzal-e, ha rajzolok, varrok vagy olvasok vagy azzal, ha fürdőszobát takarítok inkább (a fürdőszoba helyére bármely helyiségünk szabadon behelyettesíthető, sőt, leginkább mindnek ott kéne állni) - vagy netán dolgozzak egy kicsit, de nem fűlik a fogam... aztán itt kötöttem ki megint a blognál, mert ettől viszont dobban a szívem

... és van az a lelkiállapot, amiben ne vágjatok káposztát

nekem sikerült félig lemetélnem a bal gyűrűsujjamat. Nem tudom, hogyan.... valahogy a káposzta elfedte, én meg elfelejtettem, hogy ott van. most akkor kötés van rajta, mint a fejem, persze már átvérzett, persze lüktet - ebéd még sehol. nem mintha éhes lennék, csak a többiek...

Egyre több dolog van

amiről úgy érzem, ahelyett kéne csinálnom, mint amit mostanában csinálok. De egyiket sem csinálom, mert nem tudom, melyikkel kezdjem. Mivel kezdjem az abbahagyást és mivel az elkezdést. Összevissza kapkodok. Megbénít a szomorúság. Szomorú pedig azért vagyok, mert tehetetlen vagyok a  különféle gonosz nyavalyákkal szemben, a hideg esővel szemben, a pormacskákal szemben, az elúszó életemmel szemben, a rajtam ragadó kilókkal szemben, a meg nem valósított álmaimmal szemben, önmagammal szemben. Midlifecrisis. Nem ezt akartam.

Ilyet rendes nő nem csinál

Tegnap hazamentem (ezt még a nagyon rendes nők is megengedhetik maguknak), mosogattam, pakoltam (még ez is a helyes irány), aztán amikor A. hazajött, bementem hozzá a dolgozószobájába beszélgetni (még ez is belefér), majd lefeküdtem a megvetett, de ágytakaróval letakart vendégágyra ruhástul - és néhány mondat után úgy éreztem, ez az az időpont, ez az a hely és ez az a póz, ahogy a legjobban tudnék aludni - úgyhogy megkértem A.-t, hogy hozzon nekem egy nagyon meleg paplant. A. egy nemrendes nő pasijaként ahelyett, hogy szörnyülködni kezdett volna, hogy utcai ruhában fürdés nélkül mit akarok a paplannal, ha nem megyek zuhanyozni és nem készítem el az esti sminkem, menten kiszeret belőlem, felszaladt az emeletre, lehozta a baglyos kétszemélyest, betakart vele - és legközelebb akkor érzékeltem bármit is a külvilágból, amikor Á. megsimogatta az arcomat, hogy ő indul, majd negyedóra múlva megjelent A. a reggeli kávémmal. Ilyen kipihentem rég ébredtem - de tudom, hogy a rendes nők ilyet nem csinálnak. Viszont én egy olyan gátlásalan dög vagyok, aki néhanap megengedi magának, hogy istenigazából kialudjam magam. Jaj, micsoda nyugalmas élvezet gátlástalanul laza nőnek lenni!

Esők

Nálunk is esik ám, nem tavasziasan, hideg téliesen. Az aranyeső ennek ellenére virágokat bontogat.

Tiszta lila

a kert a rengeteg ibolyától!

Más jó hír nincsen.

Ma nem dolgoztam

Ja, meg tegnap se. Csak én hülye nem vettem észre. Szerencsére a főnököm emlékeztetett rá. Valahogy úgy, hogy "én nem kontrollálom, mit csinálsz a szabadidődben, de a munkának készen kell lennie". Igenis főnök! - álltam azonnal haptákba féllábon a legsötétebb, legmocskosabb sarokban, hamuval a fejemen (jól megérdemelt önbüntetésből)

Mert megátalkodott hedonista vagyok, ez egyértelmű és mindent akarok, még ma. Így ma is meg tegnap is ugyanabban a minisztériumban ültem többedmagammal, tegnap egy kurva jó bizottsági ülésen csápoltunk, és adtak ingyen kávét meg vizet, még vicces buborékosat is - ma meg egy állati trendi szakmai fórumon lógattam a lábam, ahol pogácsával és retekcsírás szendviccsel is elaltatták a vágyat bennem arra, hogy dolgozni kezdjek. Nem is dolgoztam egész nap, csak élveztem az életet. Bizony, ha a nap besütött volna a dísztárgyalóba, még tán a szememet lehunyva napoztam volna is. Szerencsére előtte meg utána azért bent voltam a mi sötét irodánkban is, hogy fogadjam a hozzám vágott becsmérlő szavakat. Én megtanulok itt zsigerből gyűlölni, azt hiszem.

Iszonyú büntetés a sorstól

(vagy magamat büntetem?) egy olyan főnök irományait javítgatni nap mint nap, aki stilisztikailag mélyen a béka segge alatt ül, a helyesírása messze nem éri el egy átlagos általános iskola harmadik osztályos gyerek szintjét, a szövegformázásért rajong, ezért minden sort teletűzdel dőlt és vastagított betűvel, különféle nagyságú betűkkel írott szavakkal, valamint kérdő és felkiáltójelek tömkelegével, oldalanként minimum száz, random módon elszórt vesszővel, gondolatjelekkel, pöttyökkel, egymást követően kétszáznegyvenhatszor leütött enterekkel (ezek hivatalos beszámolók, jelentések, tanulmányrészletek), majd idebassza nekem (tudom, csúnya szó, de sajnos nagyon pontosan  leírja a jelenséget), hogy nézzem át - de mire én hajtépések közepette rendbehozom (nem, nem a titkárnő vagyok), a főnököm vagy már kiküldte az általa gányolt eredetit - vagy még nem, de akkor is az eredetit fogja kiküldeni, mert szerinte én nem értem a lényeget. Csakhogy a nevem szerepel az anyagon. Paradox módon az egyedül általam írt (és nagyképűen hadd mondjam azt, hogy az övénél jóval igényesebb) szövegek felett viszont általában egyedül az ő neve szerepel.

És ti mit gondoltok a rasztahajról?

Azt hiszem, én kezdek megbarátkozni vele. Este későn érek haza és nincs kedvem hajat mosni, mert inkább aludnék a hajszárítgatás helyett. Reggel korán kelek és inkább rasztahajjal járnék egy garantált újbóli megfázás helyett. Még mindig köhögök.

Valamint (ha már divatba vágó dolgokról csacsogok) megosztom veletek, hogy úgy érzem, feltétlenül szükségem lenne egy élénk piros, egy tavaszi harsány fűzöld és egy türkiz kék félcipőre. Meg egy feketére. Ahhoz képest sem tartom túlzottnak a kívánságaimat, hogy tegnap este (mintegy búcsúzóul) hosszan kavirnyáltam a Decathlonban - és végül üres kézzel jöttem ki. Mindenki évekre előre beszerezte a sporteszközeit. Jól is tették.

(fogok írni egy posztot arról, hogy azon kívül, hogy én szabályos gyászfolyamaton megyek keresztül - de még nagyon az elején tartok - miért káros gyakorlatilag mindenkinek, hogy legfeljebb a sarki kispiszkosok lehetne nyitva vasárnap - előre gyűlölöm az egész helyzetet)

Körkörös kalandok

körül-belül

Káprázatos kaporkrém

Amit csak úgy kútfőből és csuklóból rittyentettem ma reggel, és azon frissiben megosztom minden kaporimádó olvasóval:

Egy avokádó. Nagyon szép érett volt - de nem úgynevezett "érett avokádó" kettő darabos csomagot vettem 825-ért, csak sima leárazott avokádót 179-ért. Van bennem valami belső gát, ami azt mondja: eddig és ne tovább - az avokádó esetében 250 forint, annál többet nem fizetek belőle egy darabért semmiképp. Szóval, vettem kettő nagyon jól kinéző - és utólag is finom puhának, krémesnek (és cseppet sem rohadtnak) bizonyuló avokádót. Az egyiket kimagoztam és lehéjaztam, belekanalaztam egy tálkába. Megsóztam. Vágtam hozzá egy csokor kaprot. Villával összetörtem. Teljes kiőrlésű rozscipószeletre kentem és ráraktam még két szelet piros színű kaliforniai paprikát. (igen, az a hibája megvan, hogy messziről hozzák és/vagy üvegházas). Nagyon jól nézett ki, de nincs fotó, mert abbahagyhatatlanul isteni volt!