Mi jöhet még?

Megmolyosodott a levendulateám


(megmolyosodott a levendulateám
elmosolyodott most valaki, épp te rám
a levendulatea kék molyokat szült
levendula híján dal, nem tea készült
ha ez a sok virág lett volna molytalan
én sem lettem volna ilyen komolytalan
lett volna belőle tea, gőzölögjön
maradjon csendben a blogger, ne hőzöngjön)

Nálam van az ász!

- melyik ász?
- az isiász

Na, de hát ilyen dolgokkal nem viccelődünk ám! Ezt persze én is tudom. Oké, de akkor mégis mit kell tennem? Jobb nektek, ha sírva közlöm ugyanezt? Vagy inkább el sem mondom, majd kínlódom egyedül, az milyen tuti. Amúgy körülbelül úgy hiányzott (pont ez, pont most, pont nekem), mint üveges tótnak a hanyatt esés (egy erős lórúgásból fakadóan, hogy másutt is fájjon) Kicsit lassan ismertem fel a tüneteket, mert csak 90%-os a hasonlósága a múltkori esettel (igen, hülye vagyok, hát hogyhogy nem gondoltam rá?), de még mindig nem vagyok annyira nyomorult állapotban, mint két éve voltam. Akkor most iszonyú gyorsan nagyon óvatosan és megfontoltan elkezdem elhárítani. Talán még időben vagyok. Jöhetnek a drukkok, a végtelenül bármennyi sem lesz túl sok.

Új fejezet, melyben a tavasszal egyszer már elveszített szlovák kislány újra felbukkan az életünkben

Nézzétek, Danielka írt! - robban be V. a szobába egy kissé gyűrt fazonú papírral a kezében. Most kapták meg angolórán a gyerekek a tavasszal szétküldött leveleikre a választ. Danielka szerencsére nem írt dátumot, így nem kell azon sopánkodnunk, hogy az áprilisi vagy májusi a levelét  tartjuk-e most a kezünkben (netán még korábbit). Danielkáról ezúttal megtudthatuk, hogy februárban született (ez igazán kedves tőle), kedvenc állatai pedig a nyúl és az étkezés. Hogy micsoda? rabbit and eat, ide van írva - mutatja V. De a levélhez mellékelt képen nem egy reggeli látszik, sem egy eszegető kislány, hanem egy cirmos macska. Jaaa, hogy nem eat, hanem cat! És a kedvenc étele a pizza. Nem a macskának, Danielkának. Ez is a közös érdeklődési kör része, ugyanis a pizza V.-nek sincs ellenére, sőt. Biztatom, hogy válaszoljon mihamarabb - de ne papíron, az iskolákon keresztül, hanem e-mailben, úgy talán nem telik hónapokba egy levélváltás. Írna is szívesen - mondja V. - de Danielka azt a megválaszolhatatlanul bonyolult kérdést tette fel, hogy melyik V. kedvenc (zene)száma vagy együttese - és ezekre V. még nem rendelkezik kész válasszal.

(régebbi (hűséges) olvasók emlékezhetnek még arra, hogy tavasszal azért nem tudott V. válaszolni Danielkának, mert Danielka V. facebook profilját kérte - de V.-nek nem volt olyanja, mert még nem volt 13 éves (hogy pontosak legyünk, még 12 sem volt akkor)... és még most sincs, mert még mindig nem elég öreg hozzá - de egy kedvenc számhoz vagy előadóhoz talán már elég nagylány ő is)

Szomorú

Postai utalványról érkezett értesítés, a pénzt átvehetem a postán. Jól jön így karácsony előtt, hihetnénk első hallásra. De nem. A biztosító küldi a totálkáros autóm árát. Vagyis amennyit ők fizetnek rá. Amennyiért nem lehet megcsináltatni. És én itt állok karácsony előtt autó nélkül (ha semmi másra nem, csak a bevásárlásokra gondolok, akkor is hiányzik), némi alamizsnával a zsebemben. Mármint majd holnap, ha felveszem a pénzt. A szegény kis sérült autómat el kell adni - gondolom, szükséges lesz némi utánajárás. Meg persze ahhoz is, hogy vegyek egy újat. Vagyis egy kicsit újabb régit. A zsebembe kerülő aprópénz többszöröséért. Már egy ideje tervezgettem, hogy hamarosan kéne egy új, egy szervókormányos, egy feleennyi idős (legyen mondjuk tíz), egy kicsit jobb. De nem így terveztem. Szomorú vagyok, siratom a kis autómat. Az aksilemerüléseket leszámítva (oké, én felejtettem égve a lámpát) még sosem hagyott cserben, mínusz húszban is azonnal indult.

Az ember, aki összetörte, ott a helyszínen azt ajánlotta, intézzük el magunk között, látszik, hogy semmi baja, ad kézbe egy ötezrest (wtf????) és nem kell vacakolni a biztosítóval - én nem tudom, mégis mit gondolt, hát ötezerért rá sem néznek sehol - biztosan azt hitte, hogy az ijedségtől teljesen meggárgyultam. De még így, hogy fizet a biztosító, így is nagyon-nagyon rosszul jártam (bár jól, mert nem sérült meg senki, és végül is ez a legfontosabb) - rengeteg idő autó nélkül, rengeteg ügyintézés és ha akarom, ha nem, mihamarabb kell az új kocsi. Jaj.

csúfos kudarc

Nos, lakkban aludtam - végül is kibírható volt, azt leszámítva, hogy állandóan felébredtem, hogy lekarcolódik, valamit összeken vagy valami összekeni... szerencsére nem történt ilyesmi (igen, úgy tűnik ilyen egy komoly stressz az életemben - ha lehet kérni, maradjon is így). Aztán reggel ránéztem még egyszer és nekiálltam lesúrolni. Ezzel is elment vagy egy óra, és az eredmény - hát, hagy némi kívánnivalót maga után, de legalább már messziről nem ronda.

A nagy családi őszinteségvizsgálat

Teszteltem a család őszinteségét - és végül is ők elég jól jöttek ki a dologból. Az őszinteségi teszt a következőképp zajlott: eléjük tartottam a két kezem, lakkozott körmökkel felfelé és azt kérdeztem: na? szerinted?

A. válasza: szerintem így ne menjél sehová... ezt korábban kellett volna elkezdeni (és nem úgy értette, hogy ma délután korábban)

Á. válasza: esetleg vehetnél fel rá kesztyűt, nem?

V. válasza: szerintem ha gyakorolod, később majd biztosan sikerülni fog

Az én döbbenetem: lakkozott körmű kezeimmel húzni fel a bugyimat olyan, mintha egy idegen nő nyúlkálna hozzám (én nem mondom, hogy azt nem lehet megszokni vagy akár szeretni is - de ma én nem ezt akartam)

kifestő

azt hiszem, a mikulástól kifestőt fogok kérni. csak valami egyszerűt, hogy gyakorolhassam a vonalon belül maradást. nem ceruzával, az még megy, vagy legalábbis a múltkor még ment - hanem festékkel. olyan kifestőfüzetet fogok kérni, amiben kezek vannak, rövidke, kerek kis körmöcskékkel. igen, sajnos levágtam a körmömet épp azelőtt, hogy elhatároztam, most már a holnapi konferenciára mindenképp kifestem. még csak a bal kezem van kész - meg persze én, de én teljesen. azt hiszem, ezentúl másképp fogok nézni a lakkozott körmű nőkre. valahogy fel. tisztelettel és elismeréssel. és gyorsan megbánom, hogy én eddig nem engedtem meg V.-nek, hogy fesse a körmét - pedig nyilván már most is le van maradva a kortársaitól és ha továbbra is deprimálom őt, akkor az olló csak nyílni fog. és nemcsak a körömolló. hamarosan megpróbálkozom a jobb kezemen található körmökkel is - onnantól nyilván nem írok majd többet. és remélem, holnap nem találkozom ismerősökkel.

1. ui.: ti festett körmökkel is alszotok? ez egyelőre nagyon bizarr ügynek tűnik, mondjuk, mintha... mintha napszemüvegben és combközépig érő lakkcsizmában feküdnék le aludni? kezdek félni tőle, hogy hamarosan azt is beszerzem... addig meg színes lakkokkal álmodom, egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz, olvad a jégcsap mindig meg-megállva, nyikorgó körmökkel ölemben, vak dióként hagyom a dagadt ruhát másra, én, pató pál úr, a tudós macskája, ki most, ha kell, halni nem mer, a négyökrös szekéren a mosónők korán halnak

2. ui.: egyébként szerintem szép színű lakkokat vettem - de nekem csípi a körmömet, ez normális? vagy kérdezzem veres pali bácsit inkább? és vettem körömlakklemosót is, az van ráírva, hogy narancsillatú - nos, épp annyira oldja a lakkot is, mint amennyire narancsos az aromája. a bőrről meg nyilván semmivel nem jön le, igaz? (minél többször használom az este folyamán a lemosót, annál inkább aggódom, hogy a lemosó névadójának vajon mit adhattak el narancs címén? aszalt mocsári teknőst? ennek iszonyatos szaga van... inkább nem fogom lemosni a rontott lakkot, higgyék csak az utcán, hogy a föld alól ástam ki magam - és a körmeim kivételével megúsztam a dolgot)

3. ui.: szerencsére azt még gyerekkoromban megtanultam a rajzórán, hogy csak újságpapíron szabad festeni, így legalább az íróasztalom megmaradt natúr színűnek

4. ui.: a család még nem látta... és nem is nagyon merem nekik megmutatni

5.ui.: azt hiszem, ezzel inkább halloweenkor kellett volna kísérletezni, akkor azt hihetnék, direkt rémisztgetek másokat

... és azt kell feltételeznem, hogy a körömlakk rendszeres használata másoknál aligha tart napi négy óránál tovább... azt hiszem, lesz még mit tanulnom (bár rá van írva, hogy long lasting, nem tudom, miért csodálkozom, hogy akár négy-öt órán keresztül is tart, míg elkészülök)

Na, most már tényleg csak ez az egy kérdésem van az üggyel kapcsolatban:

ti mindig mindnyájan hordtok magatokkal ceruzahegyezőt?

csak azt tudnám

miért ne lehetne a puha, bolyhos zöld melegítőgatyámban és a kényelmesre nyúlt, meleg pamutgarbómban (lila és barna csíkokkal), és a magam köré csavart finom, lágy takarómban ugyanolyan értékű előadást tartani, mint az elegáns szűk és kényelmetlen blúzomban, meg a vékony nadrágban, amiben tuti jéggé fagyok, amint kilépek az ajtón? (és ma még egy meleg reggel van állítólag)

Ünnepi menü

reggeli:
füstölt lazac és füstölt heringfilé pirítóssal, vegyes zöld levelekkel (kapor, madársaláta, rukkola, bébispenót, bébikel - ezt a nyers levélmixet csak én szeretem, de végül is én szültem őt, úgyhogy nekem is jár az ünneplés)

ebéd:
marha(lábszár) vadas mártásban, krumpligombóccal
somlói torta, 14 szál gyertyával

vacsora:
bőven maradt még mindezekből (ha valaki még éhes lett volna - de nem)
diótorta - gyönyörű, de fel sem vágtuk

ps.:  természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a vadast nem marhalábszárból kell csinálni (mert nekünk is van itthon internetünk, és mielőtt a konyhába megyek, onnan elolvasom, mit hogyan szokás főzni), hanem valami más nevű részből marhafelsálból (az meg mi lehet?), de a hentesnél ez volt és semmi garancia nem volt (nincs is soha) arra, hogyha elmentem volna egy másik henteshez, akkor ott biztosan lett volna más marhahús is - szóval, én abból főzök, ami van, és addig takarózom, amíg a takaróm ér (bár már takaróznék, mert holnap megint öt előtt kelek - jaj)