életbölcsesség

Nem mindig a legjobban kinéző csoki egyben a legfinomabb is a kínálatból*.

* bár a Lindt csokival** nem lehet nagyon csúnyán melléfogni

** igen, tudom, időszakos böjtöt csokival megtörni valódi szentségtörés - de mikor jut ez eszembe? amikor már megettem a csokit (ami azért volt az asztalomon, mert most kaptam ajándékba, és az ajándékcsokinak nem szabad nézni a fogát, de mondjuk egy doboz milkának simán ellenálltam*** volna, ennek meg nem - holott amúgy egyáltalán nem volt annyira finom, mint amit egy Lindtől elvártam volna)

*** legalább olyan nehéz a kényszerű fogyókúrázók élete, mint amilyen nehezek ők maguk (a testsúllyal egyenes arányban nő a fogyókúra nehézsége)

holmiminimalizálás

Napok óta gondolkodom, hogy hogyan tudnám a lehető legkisebb pakkal megoldani a kórházi tartózkodást - mert arra emlékszem, hogy ami befelé szimplán csak soknak tűnt, az kifelé kifejezetten nagyon nehéznek (nem, nem hoztam ki több cuccot, mint amennyit bevittem). Nézegettem, hogy létezik-e hatalmas, puha, meleg, mégus ultrakönnyű, zsebkendőnyire hajtogatható köntös (vagy nem létezik, vagy csak űrhajósoknak varrják) - szóval, igyekeztem legalább gondolatban a lehető legkisebbre zsugorítani a csomagomat - de a legkézenfekvőbb dolog csak ma reggel merült fel, mégpedig úgy, hogy a mai ultrahang alapján hibátlannak találtattam. Vagyis a műtétet ezúttal megúsztam, de a szoros emberfogás marad, legalább háromhavonkénti ultrahangkontroll. Megkönnyebbültem - ugyanakkor azt is egyre komolyabban érzem, hogy ha nem fogyok le záros határidőn belül száz kilót nagyon sokat, akkor  a problémák gyarapodni fognak és egyre nagyobb lesz a kockázat minden nyavalyára. Oké, ezt persze eddig is tudtam, csak a hogyannal voltak gondjaim, de azt hiszem, a hogyan kérdésre mostantól már tényleg a mindenáron az egyetlen elfogadható válasz. Úgyhogy nemcsak a kórházi pakkomat kell minimalizálnom, de a bőr alatt hordott feleslegeim nagy részétől is meg kell szabadulnom lehetőleg tegnapra holnapra.

Omikron - kiragadott mondatok

Omikron, akinek a feje tele tudománnyal (...)

Omikron arca egyre felhősebb lett (...)

Omikron megtörölte a homlokát. Jó szerencse, hogy halhatatlannak született (...)

Omikron pár ezer évig azzal töltötte a szabad idejét, hogy összeállította a világ minden élőlényének jellemrajzát és személyi adatait, mert nagyon hasznos az, ha a föld minden lakója számon van tartva valahol.

Omikron könyve nem volt nagyobb, mint egy gyufásskatulya, mégis benne volt mindenki, aki valaha a világon élt vagy él.

Omikron teljesen felületesen szokott előadni a halál kérdéséről (...)

"Én e percben talán a saját halálos ítéletemet is aláírnám” – gondolta Omikron

A lámpa Omikronnál is sokáig égett.

Hogyhogy minden szabad? – kérdezte felháborodottan Omikron.

(stb)

Főzök

Már nem szeretek főzni. Fáraszt. Túl sok idő, túl kevés elismerés. Persze, ha azt nézzük, megeszik-e, teljes a siker. De az alkalmanként ráfordított néhány óra (mert ritka, hogy kevesebb, mint egy órát vesz el) legtöbbször egy köszönömöt sem eredményez. Csak elfogy, mint ahogy elkoptak a köszönömök is. Én pedig egyre unottabban főzök, mindegy, mit, csak legyen készen hamar. Bármi is az, általában elfogy. Vagy ránk rohad. Sosem tudom előre, mikor jönnek haza farkaséhesen és mikor úgy (napokig), hogy már ettek valami fast foodot. Na, mindegy is. Ma főztem.

Csináltam töltött csirkecombot (a töltelék áztatott kenyér, hagyma, füstölt szalonna, gomba, petrezselyem, bors, tojás) - ezt tepsiben megsütöttem. Nem lett rossz, de nem olyan, mint amilyenre emlékeztem. Minimum tíz éve nem csináltam ilyet. V.-nek, aki mostanában nem eszik húst, töltött gombafejeket készítettem: juhtúrót kevertem össze hagymával, kaporral, tojással, ezt tettem bele a gombafejekbe és sütöttem meg tepsiben. Azt mondta, finom lett. A köret volt a legkülönlegesebb: (bolti) gnocchit főztem ki, egy kivajazott tálban a főtt gnocchikat összekevertem mascarponés, paradicsomos mártással (egy doboz, kb 3 dl sűrített paradicsom, egy doboz mascarpone, bazsalikom, oregano), és az egészet bettoltam a sütőbe tizenöt-húsz percre. Biztosan jó parmezánnal megszórva is. Én inkább csak salátát ettem. Kóla volt hozzá.

P.S.: karácsonyra is akarok rendelni ételt, unom a főztömet, de pláne a főzést. Szeretnék csak odaülni az asztalhoz és enni, anélkül, hogy előtte nyers vagy feldolgozatlan formában is láttam volna az ételt alkotó alapanyagokat. Vágyom anyukám főztjére (arra persze már mindhiába). Tiszta nihil, érzem én. Ez van.

Spleen*

(...)

A.: és te mit szeretnél karácsonyra?

én: nem tudom... semmit... talán egy fekete maszkot**... vagy az gáz?

A.: igen

én: akkor semmit***

(...)

* ByRon - végtelenül kedvetlen, ugyanakkor pattanásig feszült vagyok. Gondolom, covid, műtét, szülők, karácsony, tél...

** én kizárólag egy kurva drága ffp3-as maszkot hordok, mert túl sok emberrel kontaktálok folyton, de csak fehérem van, pedig olyan menőnek érezném magam egy fekete ffp3-ban

*** szeretném, ha lennének végre új, nem szétégetett lábasaink és fazekaink, de ha nekem A. egyszer fazekakat adna karácsonyra, a fejébe húznám biztosan úgy érezném, hogy ez a szerelem végére kitett pont

**** amúgy vannak könyvcímeim, de csak dedikált idővel együtt érnek valamit

Leptopp

Mindennap van néhány fb komment, ami meglepetést okoz és/vagy átgondolásra késztet.

P.S.: remélem, holnaptól elkezdődik valami ünnepélyes, nyugodt, boldog hosszú hétvége, mert igencsak nem vagyok leptoppon topon. Alig várom a vizsgaidőszakot, hogy végre olvashassak kedvemre. Nem. Inkább csak azt, hogy majd kivehetek a vizsgákra négy nap pótszabadságot. Amit - úgy tervezem - végig fogok aludni. Azt hiszem, karácsonyra is alvásidőt kérek, másra nincs is igazán szükségem.

Vidámság

Anyukám szereti, ha kézműveskedek valamit és ő nézheti - én pedig szeretek mindenféle dolgot csinálni. Így született ma egy hóember mindkettőnk örömére. Tudom, hogy nem elég igényes (mármint, ha el akarnám adni, akkor nem lenne elég jó - de eszemben sincs eladni). Kábé fél óra alatt elkészült cakkumpakk, onnantól kezdve, hogy kipattant a fejemből, és sokkal vidámabbá lett a kinti köd, mint nélküle volt.

Ködös lista

A ködös időben autózás az erdőn át nálam előkelő helyet foglal el a nagyon nemkívánatos dolgok listáján. Próbálom megélesíteni az érzékszerveimet. Egyelőre szobában sem látok jól, hunyorgok, de mennem kell. Ilyenkor elég nehéz megértést tanúsítanom a szüleim iránt, akik elköltöztek  a halálfaszára az erdőn túlra, majd  csiribá-csiribú teljesen beszámíthatatlanná váltak. Tudom, az idő az oka, az gyalulta le őket. De most meg engem gyalul tripla sebességgel és a kibírhatónál erősebben nyomva a földre. Az ebéd már kész van (krumplileves, fasírt, petrezselymes krumpli, savanyúságként fermentált paradicsom), de reggelit is kell adnom. Szerencsére anyukám a szürke novemberi időben többnyire már később kel. Bár igazából kiszámíthatatlan. Indulok.