Már nem szeretek főzni. Fáraszt. Túl sok idő, túl kevés elismerés. Persze, ha azt nézzük, megeszik-e, teljes a siker. De az alkalmanként ráfordított néhány óra (mert ritka, hogy kevesebb, mint egy órát vesz el) legtöbbször egy köszönömöt sem eredményez. Csak elfogy, mint ahogy elkoptak a köszönömök is. Én pedig egyre unottabban főzök, mindegy, mit, csak legyen készen hamar. Bármi is az, általában elfogy. Vagy ránk rohad. Sosem tudom előre, mikor jönnek haza farkaséhesen és mikor úgy (napokig), hogy már ettek valami fast foodot. Na, mindegy is. Ma főztem.
Csináltam töltött csirkecombot (a töltelék áztatott kenyér, hagyma, füstölt szalonna, gomba, petrezselyem, bors, tojás) - ezt tepsiben megsütöttem. Nem lett rossz, de nem olyan, mint amilyenre emlékeztem. Minimum tíz éve nem csináltam ilyet. V.-nek, aki mostanában nem eszik húst, töltött gombafejeket készítettem: juhtúrót kevertem össze hagymával, kaporral, tojással, ezt tettem bele a gombafejekbe és sütöttem meg tepsiben. Azt mondta, finom lett. A köret volt a legkülönlegesebb: (bolti) gnocchit főztem ki, egy kivajazott tálban a főtt gnocchikat összekevertem mascarponés, paradicsomos mártással (egy doboz, kb 3 dl sűrített paradicsom, egy doboz mascarpone, bazsalikom, oregano), és az egészet bettoltam a sütőbe tizenöt-húsz percre. Biztosan jó parmezánnal megszórva is. Én inkább csak salátát ettem. Kóla volt hozzá.
P.S.: karácsonyra is akarok rendelni ételt, unom a főztömet, de pláne a főzést. Szeretnék csak odaülni az asztalhoz és enni, anélkül, hogy előtte nyers vagy feldolgozatlan formában is láttam volna az ételt alkotó alapanyagokat. Vágyom anyukám főztjére (arra persze már mindhiába). Tiszta nihil, érzem én. Ez van.