Kocsmakvíz

Rajongásom (egyik) alanya, 2025 új  felfedezettje (bizony, ki látott már ilyen boomerséget, hogy korábban minden vágyam ellenére sem vettem részt kocsmakvízen, mert a kutya sem hívott és nem tudtam, hogy egyedül hogyan is kéne nekikezdeni) - de egyszer csak megtört a gonosz varázs, és ezer éves kihagyás után rám írt a régi dicsőséges honfoglalós korszakból Diffenbachia, hogy volna-e kedvem valaki helyett hirtelen beugrani - és nyilván volt, sőt, magammal rántottam A.-t is, aki bár soha nem vált kvízfüggővé, mint időszakonként én szoktam, viszont mindenről mindent tud (leszámítva az irodalmat és napjaink zenéit) - szóval a decembert kocsmakvízeléssel töltöttük és a jövő héten újrakezdjük, és én alig várom hogy végre megint azon görcsöljek, hogy túl lassú vagyok és nem tudok semmit (de végül azért néhány dolgot csak én tudjak, szóval mégis hozzájáruljak valahogyan a nyeréshez)

Irodalmi játék (birodalmi lépegetés helyett)

Feltöltök egy képet. Én magam fotóztam a nagyszobában.  Mert ránéztem és eszembe jutott egy regény.  Van kedvetek kitalálni, hogy vajon mi?

Igaz vagy hamis?

Használjátok bátran a nagy I vagy a nagy H betűket, annyi van mindkettőből, amennyit csak kértek!

Nincs már semmi hátra.

A felesleget bedobálom hátra.

Már mindent megvettem.

Már mindent megettem.

Több nap, mint kolbász!

Több munka, mint nap!

A készülődés örömmel tölt el.

Aké szülőd, és örömmel ölel.

Minden teljesen kész van.

Én teljesen kész vagyok.

Régi szép idők

A feljegyzés 2007. nov. 6.-ról datálódik, most találtam. Á. ekkor még nincs 6 éves, óvodás. V. - ennek megfelelően - 4,5 éves, szintén óvodás. A szakácskönyvet Á. saját kézírással írta, én az eredeti helyesírást másoltam javítás nélkül. E-mailben küldtem el valakinek, blogot még nem írtam. Zokogok a gyönyörűségtől, hogy (már akkor is) ilyen okos, jófej gyerekeim voltak. És a döbbenettől is, hogy hogy telhetett el 14 év egy perc alatt? hogy lettek cuki ovisokból (néha cuki, néha nem cuki) felnőttek?

Bevezető beszélgetés:

V.: Á-val szakácsosat játszunk

én: azt hogy kell?

V.: Á. szakácsműveket ír a füzetébe, én meg keresek recepteket és azokat megfőzöm

Megszereztem Á. szakácsműveit, idézek belőle:

A sündisznó leves receptje

10-15 db vadgesztenye

1.5 l víz

40 dg (sic) mogyoró

10-15 db dió

így készül:

a vadgesztenyét 25 percig forraljuk amíg a gesztenyéből ki nem pattan az a kis rágószerű zöld. akkor öntjük bele a vizet. utána beletesszük a diót meg a mogyorót. jó étvágyat!

gesztenye püré receptje

1 db eszter házi szelet

féladag gesztenye püré

1 zacskó vaníliás cukor

díszítőnek tegyünk rá tejszínhabot, stb.

az eszterháziszeletet krémmé nyomkodjuk mixerrel és hozzáadjuk a gesztenyepüréhez és a vaníliáscukorhoz.

a makk leves

10-15 db makk

1 dl víz

1 db tükörtojás

2 db fokhagyma

a makkot bele tesszük a vízbe és a tükörtojást hagyjuk szétpukkanni és hozzáadjuk a fokhagymát. jó étvágyat!

őszi leves

5 db közepes nagyságú burgonya

1 dl víz

1 db póréhagyma

1 db újhagyma

só

feketebors

a vizet összekeverjük a krumplival és a hagymákkal sóval és feketeborssal ízesítjük. jó étvágyat!

gomba leves

6 db csipetke és vargánya gomba

0.5 dl víz

1 db fehérrépa

1 db sárgarépa

a gombát beletsszük a vízbe 3 percig forraljuk aztán beletesszük a répákat. jó étvágyat!

egészség kalács receptje

0.5 dl víz

2 db tojás

4 db abonett kenyér

1 db sárgarépa

1 db fehérrépa

9 db zöldbab

9 db fehérbab

0,4 liszt

0,1 tej

a tojást feltörjük, beleöntjük egy tálba és összekeverjük a liszttel és az abonattel, és hozzáadjuk az sárgarépát és az fehérrépát. forraljuk 2 percig hozzá adunk egy kis tejet aztán bevajazzuk a sütőformát aztán beletesszük az összes hozzávalót végül 200 fokon megsütjük. jó étvágyat!

citromos-mézes süti receptje kb 9 sütihez

1 fél csésze citromos méz

0.2 dl liszt

0.1 g vaj

1 db tojás

a citromos mézet öntsük a tojáshoz, a lisztet és a vajat öntsük a citromos mézhez és a tojáshoz, végül 100 fokon 40 percig sütjük a sütiket. jó étvágyat!

a gombapörkölt receptje

4 d szárított csipetke gomba

1 db fagyasztott csirkemell

7 db sárgaborsó

1 db rántás

só

feketebors

a gombákat beletesszük egy tálba és a csirkemellet sütjük 9 percig aztán beletesszük a lábasba a gombákkal együtt. utána a sárgaborsót is beletesszük a lábasba, végül beletesszük a lábasba és megfőzzük, sóval és feketeborssal ízesítjük. jó étvágyat!

vaníliás gombóc receptje

5 zacskó vaníliás cukor

70 g zsemlemorzsa

0,4 g vaj

0,1 g cukor

a zsemlemorzsát és a vajat meg a cukrot és tésztát gyúrunk belőle, majd a vaníliába beletesszük.

Kirándulás

Többezer lelkes, szabad levegőre vágyó ember mellett mi is a Mátrát céloztuk meg A.-val. Mátraháza, Mátrafüred, Kékestető, Galyatető útvonalat terveztünk, hogy majd mindenütt kiszállunk, járunk egyet, továbbmegyünk.  Gyüngyösön azt mondta a waze, hogy másfél óra alatt fogunk felérni a Kékeshez, és ssak azért nem lett igaza, mert végül egyszerűen kihagytuk ezt az állomást. Mint ahogy a Sástót is, amint  rádöbbentünk, hogy reménytelenül azonosan gondolkodunk más ezrekkel, Mátraházán aztán tényleg bóklásztunk egy kicsit az erdőben, ott nem volt rajtunk kívül senki, de nekünk az őszi erdő nem volt elég, ezért átmentünk Galyatetőre, ahol végre volt egy kis hó is - valamint többszázan, akik szintén havat akartak látni.

Hazaérve megettük a tegnapi hagymalevest és pásztorpitét, aztán kettesben kibontottuk a karácsonyi szabadulójátékot. Sajnos butábbnak bizonyultunk, mint ahogy vártuk, a 60 percből 58-at elhasználtunk, mire kijutottunk - és ez volt a legkönnyebb játék a négyből. És még mindig nem teljesen értünk minden megtett lépést (de legalább néhány ponton szerencsénk volt). Az biztos, hogy több fényre és jobb nagyítóra mindenképp szükségünk lesz a következő játékoknál - de talán Á. és V. is lendítenének a csapatunkon.

Fogas fogás

Azt álmodtam, hogy a nagyon szép, hatgyerekes orvos barátnőm meghív többünket társasjátékozni, a Moszkva téren játszunk egy vendéglóben. Félhomály van, kis gumifigurákkal lépünk egy táblán, minden figura egyedi. Barátnőm kuncogva bevallja, hogy randija lesz egy férfival, akivel szerelmesek egymásba. És a férjed? - hűlünk el teljesen, mert nagyon nem tudjuk elképzelni, hogy mással kavarjon. Mire azt mondja, hiogy napi 22 órában többet tesz a családjáért és az emberekért, mint mások, ennyi magánélet neki is jár. Vidáman, a föld felett lebegve eltáncol a találkára. Mindeközben nekem kiesik a jobb alsó leghátsó fogam - ami nálam nem a bölcsességfog, mert abból mindössze egy jelentkezett és azt is vésővel meg kalapáccsal kellett kiműteni a számból, mert szájzárat kaptam attól, hogy teljesen keresztbe, a felszín alatt nőtt. Megröntgeneztek akkoriban is kiderült, hogy több nem is lesz, csírája sincs. Ez a valóság. Az álom csak annyi, hogy a jelenlegi legutolsó fogam mozogni kezd és aztán én magam fordítom ki az ínyemből. Olyan, mint egy hatalmas gombának a tönkje: okkerszínű és igen termetes, de amúgy hibátlan. A kibillentése nem okoz semmiféle fájdalmat, sem pedig vérzést - szóval, láthatóan épp ideje volt, hogy kidőljön. Nagyon megkönnyebbültem, hogy már nem kell tovább viselnem ezt a túl nagy, tőlem teljesen idegen fogat, ugyanis úgy éreztem, hogy ezzel majd elmúlik az a fájdalom, ami lassan egy éve kínoz és amire azt mondták (a valóságban, valóságos fogorvos, fül-orr-gégész és szájsebész), hogy nem a fogam fáj, nem a fülem fáj, nem az állkapcsom vagy a rágóízületeim - de hogy akkor mi? Azt is éreztem, hogy a régi alatt növekszik valami új, ami szép lesz és jó és végre az enyém. Elég szomorúan konstatáltam ébredés után, hogy a fog a helyén és a kattogó fájdalom is megvan még - hol jobban, hol kevésbé jön elő, de el nem múlik (talán tavaly december óta érzem). Megpiszkáltam, de teljesen stabil. Nem ezt bánom persze, csak a fájdalomtól szabadulnék, mint egy méregfogtól. mére

Beszólok

az inkompetens szülőknek is.*

Egymás után látom az olyan posztokat a fb-on (tudom, ne fb-ozzak - de momentán a munkák egy része is ott jön és a kollégáimmal is ott tartom a kapcsolatot), ahogy szülők érdeklődnek arról, hogy tud-e valaki elsősöknek való programot a tízes számkörön belüli pótlás megtanítására? Vagy hogy bent hagyták a nagybetűs munkafüzetet és így nem tudják megmutatni a gyereknek nagybetűket, így örök életére nemecsekernő válik belőle. Esetleg nyilasmisi. És hogy kérik, hogy adjanak a felsősöknek több tanyanyagot, mert nem bírnak vele otthon. Le kell uralni terhelni a gyereket, különben nem lesz belőle ember. Komolyan mondom, megérett a világ a pusztulásra - csak nekem valahogy nem akaródzik személyes érintettséget szerezni az ügyben.

Egyébként V. is kapott olyan beadandót, hogy énekeljen a családja egy videón. És reggel kilenctől ül a gép előtt és még nincs készen a beadandókkal. Újra beszólok a tanároknak is. Elég legyen már abból, hogy mindenki mások kontójára akar faszagyereknek übermenschnek látszani. Én csak összegömbölyödve aludni szeretnék egy paplan alatt, hogy mire felébredek, kitörjön a világbéke és a világegészség.

* nem vagyok jó passzban, iszonyúan idegesít, hogy apám gyakorlatilag megzsarolt a kenyérüggyel - vagy viszek neki (ezt persze így sosem mondta), vagy ő megy kenyeret venni a kisvárosba vagy Budapestre. És ha elkapja a vírust, hát akkor mi van? Hát, az van, hogy akkor a) anyukám is azonnal elkapja b) anyukám szerencsére nem kapja el - de egy alzheimeres beteg nem maradhat otthon egyedül, mert nem tudja ellátni magát. Nem jöhet hozzánk - és nem azért, mert megveszekedett gonosz vagyok, hanem mert nincs elég helyiségünk ahhoz, hogy valahol legyen. És szórakoztatni sem tudjuk - márpedig szüksége van rá. Apám sem szórakoztatja a szó klasszikus értelmében, de apám instruálásával anyukám végzi a kert körüli és a házimunkák egy jó részét. Nálunk mindenki a gépe előtt ülve dolgozik. Otthonba per' pillanat nem vesznek fel senkit - de ez kábé a halálos ítélete is lenne, vagyis nem adnám be. De otthon sem maradhat és hozzánk sem jöhet. Kör bezárva. Vagyis otthon kell maradnia, mégpedig apámmal. Úgyhogy inkább viszem a kurva kenyeret, bár amúgy értelmetlen erőforráspazarlásnak gondolom.

Nyitás a világra

Némileg magamévá tettem már a megkönnyebbülést, mint életérzést, úgyhogy azon kezdtem gondolkodni, mit tanulhatnék még mivel foglaljam el magam mostanában. Az volt az első gondolatom, hogy ismét elérhetővé teszem magam a családom és a barátaim számára. Ezt jó gondolatnak éreztem, egészen addig, míg el nem kezdtem listázni, ki mindenkit kell akkor gyorsan felhívni, hogy most van rá időm. És akkor vettem egy nagy, mély lassú levegőt és úgy döntöttem, hogy nem kezdek el telefonálgatni, csak mértékkel, mert mi lenne, ha most az egyszer magamat is elérhetővé tenném magam számára és hagynék egy szusszanásnyi időt arra, hogy rendet tegyek magamban és magam körül - ami nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy találkozókat is nagy örömmel megbeszéljek, de talán heti kettőnél nem kéne többet, mert így is van pasim, gyerekeim, munkám, velük/ezzel is kevesebbet foglalkoztam az elmúlt időszakokban, mint az optimális lett volna. És vagyok én, akinek nemcsak blogja, de szép nagy testem is van, és mi lenne, ha a testemet is megpróbálnám megfeleltetni végre a kor követelményeinek - vagyis nemcsak etetném, itatnám és mosdatnám, de időnként sétáltatnám, mozgatnám is, csak úgy a magam örömére. És nem etetném több csokoládéval sem (ami fájdalmas szakítás lesz), hanem elmeösszpontosítással elérném, hogy főképp zöldségekkel (növényekkel) tápláljam és forrásvízzel itassam, mintha csak csodaszarvas lenne. Valamint - de biztosan van még más is, amit magamért megtehetek - a saját kedvemre olvasgatnék, legalább két-három hétig nem szakirodalmat. Ezek a terveim. Nyitás önmagamra. 

életstratégiák

A játszótéren két öt év körüli kislány vív botharcot egymással. A botok aprók és vékonykák, a küzdelem mégis ádáz és heves. Az egyik kislány a másikra ront, vad csatakiáltással kényszeríti meghátrálni. A másik a lábaival hátrál ugyan, de kézzel visszatámad. Hevesen vívnak, talán még csattognak is a kis pálcikakardok - aztán egy szerencsétlen (vagy szerencsés) összecsapásnál mindkét botocska kettétörik. Az egyik kislány sírva fakad, leengedi a fél botot tartó kezét, féllábbal rálép a leesett botfélre és azt mondja: most már ne folytassuk, úgyis mindig én vesztek! A másik oda sem figyelve rá két kezében fogva a sajt két pálcikáját indiántáncot jár a síró körül: két botom van, kéééét botom van, két kezem van, két botom van, vívjunk még, mert két botom van! Aztán látva, hogy a másik pityereg, nem vevő az ötletre, körbeszáguld a játszón és mindenkinek megmutatja: két botom van! Egy volt, de már kettő van, mindenkit legyőzök, két botom van! Ezek varázsbotok, mind a kettő varázsbot, legyőzök mindenkit, mert már két botom van!

Változás

ismét a szavakról (és egyéb dolgokról is)

A múltkor írtam már a spárgáról (ami nem csak növény, hanem egy madzagféleség is) - itt az újabb félreértett verzió:
én: spárgából fogjuk elkészíteni (a makramé karkötőt)
Bianka: de én nem vagyok elég hajlékony, nem tudok spárgázni! (és nem viccel!)

Egy másik napon pedig azt mondtam, hogy varrni fogunk.
Dorka (8 év körül): nekem anyukám még nem engedi
én: mit?
Dorka: hogy varrassam magam
én: oké... akkor először ujjbábokat varrunk, nem magunkat

És így is lett. Némi huzavona (nem tudom befűzni! én sosem fogom ezt megtanulni! az anyukám sem tud varrni, én ezt örököltem... befűzöd nekem?) és a tömegesen a tűkre oktrojált gordiuszi csomó feloldása után. Mutatom:

ők: nem tudom áthúzni! nem megy! nem sikerül! mondtam, hogy nem tudok varrni! (etc)
én: ööö... ne kössetek csomót a tűhöz!
ők: de akkor kiesik a lyukból!


Kérdések közben:
most akkor ezt vágjam ki? kétszer??? kivágod inkább nekem?*  muszáj körbevarrni?** nem csinálnád inkább te meg nekem? már elfáradtam! visszaadhatom? nem lehetne inkább ragasztani?  muszáj így csinálni? én inkább filccel rajzolom meg, jó?

Az eredmények közül (ezek a nagyon profi kitartóak munkái):

Igazából el vagyok képedve, hogy ezek a mai gyerekek mennyire kézügyetlenek (95% sosem varrt még semmit, nem fogtak tűt a kezükbe!), mennyire türelmetlenek, mennyire nehezen fókuszálják a figyelmüket, mennyire lármásak, mennyire fegyelmezetlenek - és mennyire hálásak mégis a tortúrának megélt foglalkozásokért, mert mindennap fürtökben csüngenek rajtam, hurráznak, ha érkezem (pedig mindennap valami szörnyen bonyolult kézműves ötlettel megyek)

* nem, többnyire nem csináltam meg helyettük... bár ha chillesre akarom a délutánomat, akkor nyugodalmasan megvarrhattam volna két óra alatt egyedül egy csomót anélkül, hogy a fülembe visítozzanak, aztán kioszthattam volna

** gyerekujj méretű ujjbábokról beszélünk, 25 öltéssel nagyon szépen körbevarrható volt (hímzőfonalat és  nagy lyukú hímzőtűt használtunk)

Madarat tolláról, tanárt barátságtalanságáról

Megint tábori true story - mert ott aztán történnek a dolgok.

Egy sátorral árnyasított, ezért bődületesen meleg padnál négy fiú sakkozik. Vagy kettő sakkozik, kettő meg átbámul. Megvitatják, mit hová kellett volna tenni, hogyan lép a ló huszár, merre tart a királynő, kicsit veszekszenek, hogy ki nézhet át a másik táblájára, meg hogy ki lökte fel a bábukat és azok oda kerültek-e vissza, ahol voltak, vagy véletlenül eggyel odébb - szóval, játszanak.

A sátrakon kívül egy kislány bolyong, talán fiatalabb a fiúknál, talán egyidős velük, csak véznább. Csapódik ide-oda, de mindenhonnan elzavarják. Végül is odaül a négy fiú mellé, könyökölve, néma áhítattal nézi őket. Így megy ez vagy öt percig is - mire a fiúk egyáltalán detektálják, hogy ott van.

Azonnal összefognak négyen és hangosan vijjogni kezdenek: Ági néni! Ááááági néééééni! Nem hagy minket! Nem hagy sakkozni! Szeretnénk játszani, itt játszottunk négyen békésen, de most idejött ez a lány és nem hagy minket békén! Ááááági néni! Tessék szólni neki, hogy hagyjon már végre minket játszani!

Ági néni épp fontosat beszélget Pitta bácsival - ezt csinálják egyébként reggeltől estig. Nemigen bírják a zaklatást. Egy darabig próbál is úgy tenni, mintha nem neki szólna az Áááááginéééééni! - de mivel a többi tanár épp elment máshová beszélgetni, muszáj, hogy ő reagáljon valamit. Ha már az a galád Pitta nem tesz semmit. Pedig mint férfié, övé a felelősség - meg a síp is az ő nyakában lóg, amivel ki lehet szúrni a gyerekek fülét. De Pitta azt mondja, intézd csak Ágikám, addig elfutok egy telefonra. Ágika tehát odafordul - szigorúan csak felsőtesttel - és azt mondja: Incike, keress magadnak egy kis barátot és hagyd a gyerekeket játszani! Incike egy kicsit tiltakozik, hogy ő csak nézte, de mivel Ági néni és a fiúk is nagyon csúnyán néznek rá, feláll és újra bolyongani kezd táborszerte. Pitta visszatér a telefonálásból, nem kell ide síp, látod, Ágikám, Ági néni megnyugszik, beszélgetnek tovább, a fiúk is folytatják a lökdösődéses sakkot, a többiek most sem játszanak Incikével - megy minden a régi kerékvágásban.

Társasjáték

Társasozunk egy maréknyi alsóssal, ki nevet a végént játszunk.

- te most igazából inkább fiú vagy vagy inkább lány? - kérdezi az egyik hétéves 

- inkább fiú - jön a válasz a kollégámtól, aki  történetesen épp hormonkezelés alatt áll és az átoperálásra vár lányból fiúba.

- anyukám is sokszor mondja, hogy már azt sem tudja, fiú-e vagy lány - összegzi a dolgot a kérdező

- na ja - hümment a kolléga

- te jössz, te jössz, te jössz! dobjál már! - zárja rövidre a dolgot a gyerkőc
És mind nevetünk a végén.

scrabble

Scrabble partira mindig kapható vagyok - még akkor is, ha tudom, hogy veszíteni fogok. Még akkor is, ha hülye fura szabályok szerint játszunk. Öten játszunk, V., egy kamasz fiú, anyósom, egy anyósom korú másik hölgy és én. Anyósom szabályai igen rigidek: az kezd, aki az a betűhöz legközelebbi betűt húzza - akkor is, ha csak mássalhangzókat húz, Kezdje akkor passzal - tárja szét a karjait - hát mit tehetnénk, ha ez a szabály? Próbálkozunk azzal, hogy a szabályokat mi alkotjuk (nálunk például az kezd, aki a húzott hét betűből a leghosszabb szót tudja kirakni), de hajthatatlan. Nem rakhatók ki tulajdonnevek, mozaikszók, rövidítések - és semmi, ami az értelmező szótárban nem szerepel. Az értelmező szótára a hetvenes évekből való, sok régi fura szót tartalmaz - amit anyósomon kívül senki nem rakna a táblára, mert sosem hallottuk hírüket sem. A ma létező dolgok azonban nem írhatóak fel a táblára, mert a szótár elkészültekor még nem léteztek. Nincs CD, nincs led, nincs kütyü - meg még ezer más dolog sem. Toldalékolni szabad, de az összetett szavakkal már vigyázni kell, a többséget a szótárra hivatkozva leszavazza. Mivel mi általában más szabályok szerint játszunk, anyósom igen jól áll, ő vezeti a tabellát. Az utolsó körök felé járunk. Én nem állok túl jól, még öt betűm van, nálam a ty, a zs, egy h, egy f és egy c - és mindehhez nincs egyetlen magánhangzóm sem. Anyósom belenéz a betűimbe (mindenkiébe belenéz, ha tud) és azt mondja, passzoljak. Igaza van, lecserélem a teljes betűkészletemet és passzolom a kört. Olyan szerencsésen húzok, hogy a következő körben aztán a teljes betűkészletet lepakolom a táblára, méghozzá a háromszorozó mezőt is érintve. Megkapom a háromszoros összeget plusz ötven pontot azért, mert minden betűt leraktam, így eléggé elhúzok a mezőnytől, anyósomtól is, aki eddig vezetett. Aztán V. jön, akinek eleve csak két betűje volt már, ő is háromszoros mezőre rak, ő is megkapja az ötven pontját (nálunk mindenki megkapja, aki lapakol, ebből nem engedtünk) - és V. ezzel elém ugrik. A fiúnak sansza sincs, a másik hölgy sem áll fényesen - bele is törődnek a veszteségbe, szépen levonogatják a nyakukon maradt betűk összegét, így még alacsonyabb pontszámmal állnak a végén. Anyósom azonban nem bír veszíteni. Saját maradék betűiből néhányat letesz egy elég kétséges helyre, levon magától két pontot - de így is a harmadik helyen áll. Ekkor V. ötven pontját levonatja azzal, hogy a másodiknak már nem jár, így felugrik a második helyre - de még ezt is vesztes helynek érzi. Először azt állítja, nem volt jó a parti, mert nem jöttek szép szavak. Aztán azt állítja, hogy az én nyereségem puszta szerencse, hiszen a betűcserékkel jutottam hozzá, semmit nem kellett tennem érte. Aztán pedig magában levonja azokat a pontjaimat, amelyekhez a háromszorozással jutottam hozzá - majd kijelenti, hogy ily módon az övé az igazi győzelem. Elégedetten összepakol. Mi is jól szórakozunk V.-vel a nagymama veszteséget nem tűrő kreativitásán - csak arra kell figyelnünk, hogy ne nézzünk össze túl hangsúlyosan egymásra mosolyogva.

Textil utcabútorok és ajándék chilis dió

Azt álmodtam, hogy divat mostanában a BKV járatain kis textil utcabútorokat (?) elhelyezni. Én régebben már elhelyeztem egy horgolt barikát (álmomban!), amit nem vittek el hónapok óta a  4-6-os villamos ablakából (szintén álom)  - ezért most (álmomban ébren) megálmodtam és elhelyeztem egy vadonatújat is. Az új két részletből állt, egy kb 5x5, maximum 10x10-es kis horgolt tűpárnaszerűségből, két kis füllel a tetején és két kis gombbal, valamint egy narancsszínű fejjel horgolt angyalból (?) - és ha a kettőt összevarrtuk - a narancssárga fejet a két gomb közé erősítettük - kapunk egy cuki horgolt macskafejet.

Aki végigolvasta a fejemből kiinduló virtuális trend alakulását, az most jutalomból kap chilis-mézes diót. Virtuális ez is, de a valóságban is könnyen elkészíthető*, majd valóságosan elfogyasztható. Tehát: végy egy jó marék tisztított diót (és készülj fel rá, hogy kevés lesz), öntsd egy serpenyőbe, sózd meg kissé, kezdd el hevíteni. Amikor már épphogy pirulni kezdene, önts rá egy kávéskanál mézet és némi csípős chiliszószt (nyilván ízlés szerint) - a hirtelen felszálló füst és pára keveréke nagyon irritatív**, szóval ugorj hátra, hopp! - kevergesd át alaposan a dolgot, aztán töltsd át egy kis tálba, és edd meg! Ez elvileg egy partysnack (a sógornőmtől tanultam, ő még aprított aszalt szilvát és fügét is kevert a már kihűlt dióhoz) - vagyis hidegen kell enni, de nálunk egy maréknyi simán elfogyott, mielőtt kihűlt volna.

* persze a horgolt macska elkészítésével és a villamoson való szanaszét hagyásával is megpróbálkozhatnak a lelkes olvasók - ha Index (vagy BBC, CNN, stb) hír lesz belőle, akkor van esély a boldog béke világuralmára

** a dió már rég elfogyott, de még mindig köhögök tőle

Új nap, új kihívások

Most például reggel egy levél várt már ébredéskor "próbamunka" tárgymegjelöléssel, amely levélben örömmel értesítenek, hogy az első körön túljutottam (ez jó, mert már olyan rég (tavaly!) beadtam ide is a pályázatomat, hogy teljesen letettem arról is, hogy még létezik a cég egyáltalán, így viszont épp miattuk egy cseppet sem izgultam végig az elmúlt több, mint fél évet).

Az első kör feltehetően a motivációs levél volt, amin a jelek szerint elég sokat kotlottak (gondolom, felvettek valakit, aki mégsem vált be) - ebben egyébként elég élesen kiosztottam őket kritizáltam azt a szokást, hogy az álláshirdetésekben a cégek (ők is) belengetik a "versenyképes fizetés és változatos elemekből álló, választható béren kívüli juttatási rendszert" - majd pedig a fizetési igényeim megjelölését kérik a motivációs levélben. Úgyhogy én azt válaszoltam nekik a motivációs levelemben, hogy bízom abban, hogy pontosan tudják, mit vállalnak, amikor versenyképes fizetést ígérnek, nyilván jól ismerik a konkurenciánál alkalmazott fizetéseket (amit én nem - de ezt nem kötöttem az orrukra) - így az igényem épp az általuk megfogalmazott "versenyképes fizetés és változatos elemekből álló, választható béren kívüli juttatási rendszer", se több, se kevesebb.

Most viszont péntekre el kéne készítenem egy próbamunkát. Most, hogy ismét vizsgaidőszak van és azon görcsölök, hogy hogy leszek készen a beadandóimmal meg a tételekkel. És közben a honlapomat is rendszeresen kell frissítgetnem*, mert ha már ennyit dolgoztam vele eddig, semmiképp nem hagyom veszendőbe menni. Miért van mindig minden egyszerre?


* ezen azt értem, hogy hetente minimum egyszer új szakmai bejegyzéssel kell jelentkeznem, és mellette célcsoportspecifikus programokat kell írnom, majd ezeket eljuttatni a célcsoporthoz (amihez internetes kutatómunkát kell végeznem a célcsoportjaim elérhetőségének megtalálására) és bezsebelni a sok pénzt várni, hogy legalább egy nyamvadt jelentkező legyen.

Oldalsáv

Nem tudom, rá szoktatok-e nézni mások oldalsávjaira, meg hogy az enyémre valaha ránéztetek-e, és ha igen, átugrottátok-e szemmel az ismeretlen tételeket vagy sem - én nagyon javaslom, hogy ha eddig még nem ismertétek Szirkát, ezentúl olvassátok ezt a blogot, de ha nem is olvassátok rendszeresen, mert hiányzik a pénz idő és oly szent akarat, de azért mindenképp olvassátok el ezt a bejegyzést, még ha régebbi is, mert nagyon szép és okos blog, mindemellett pedig ad ez a blog (meg sűrítve az ajánlott bejegyzés) egy olyan nézőpontváltást, amit szerintem időről időre hasznos megtennie mindannyiunknak.

pizsamás sztorik

Kedvet kaptam creusa-tól a pizsamás sztorikhoz. Oké, más talán nem nevezné sztorinak őket - attól én még leírom.

A kedvenc pizsamám fehér volt, piros szegéllyel. Másodikban kaptam (8 évesen), mikor kivették a vakbelemet a László (?) kórházban. Most Bethesda. Ezt pedig onnan tudom, mert arra emlékszem, hogy látni lehetett a vécé ablakából a hullámvasutat. A pizsama legfőbb erényei abban rejletetk, hogy a) nagyon vékony textilből volt, ami nyáron is kellemes volt b) egészen felnőttnek éreztem magam benne. A kabátján piros szegélyes zseb is volt, a nadrág részét szerintem legalább négy-öt évig hordtam.

Amikor megvettük (és még jó néhány évig) tiszai házunkban nem volt víz, a kútra jártunk vízért. Nem volt messze a kút, talán 50-100 méterre, de azért egy-egy húszkilós kannával megszenvedtünk. Persze nagyon büszke is voltam, mennyit bírok. Amikor az oviban megismert legjobb barátnőmmel (csak mondom, hogy bv fia a lányának az osztálytársa) 13 évesen a Tiszán nyaraltunk kettesben két hétig (esténként többek közt pulóverkötéssel ütve el az időt) - szóval, ha este vettük észre, hogy elfogyott a víz, már nem hoztunk újat, hanem pizsamában kisétáltunk és ott mostunk fogat. Csak úgy villogott a holdfényben a habzó szánk, miközben kacagtunk!

Aztán amikor építették az Árpád hidat, egyszer éjjel átmentünk rajta egy másik barátnőmmel. Nem pizsama volt rajtunk, de majdnem: a szülei köntöseit vettük magunkra. A tiszta habtestünkre. És mezítláb elmentünk éjjel megnézni az épülő hidat. Valamelyik buszt játszottuk. Mentünk, a megállókban (azok helyén) megálltunk, leültünk a földre, csöngettünk, továbbhaladtunk. Az építőmunkások éjjel is dolgoztak - míg meg nem láttak minket.

A gyerekeink két-három éves korukban nemigen szerettek fürdés után felöltözni, pucéran szaladgáltak a lakásban. A. azt találta ki (és ez szinte mindig bevált!), hogy fogta a pizsamájukat (egyikét, majd másikét, külön-külön) és a ruhákat a karjaiknál foga lebegtetni kezdte: táncol a pizsama! táncol a pizsama! - énekelte. És a táncoló pizsamákba a gyerekek önként és dalolva bújtak bele, mert immár nagyon akartak azokba belebújni.

Amikor ideköltöztünk a faluba, V. az ötödik születésnapjára azt kérte ajándékba, hogy menjünk ki pizsamában az utcára és úgy sétálgassunk ott. A sötétet nem, de a szürkületet megvártuk, aztán kézen fogva, kettesben sétáltunk egy kis kört (1,5 - 2 km) a környező utcákban. Ha láttatok még boldog kislányt! Hát V. nagyon boldog volt - és én is vele.

Ha rohanok a vonathoz, A. nagyon gyakran most is pizsamában ül autóba, hogy levigyen. Én is vittem már V-t távolabbi buszmegállókig neglizsében.

A pizsamasztorik mára véget érnek (nem is tudom hirtelen, van-e több más ilyen), aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek!

Scrabble a gyerekekkel

Váratlanul estünk be este, aztán ott ragadtunk néhány órára. Nem sokra, de két-három pohár limoncello és egy gyors* scrabble belefért. Majdnem mind játszottunk, ki kedvvel, ki muszájból (apa, én veled leszek! - nem is tudtam, hogy én is játszom - persze, hogy játszol, most mondom, hogy veled vagyok - értem, akkor én is játszom - mondta megadóan P.) Együtt volt tehát P. Ritussal, V. és V. (E. lánya és az én lányom), és mi külön-külön, E. és én. Bibi és A. csak nézték meg ettek**.

V. és V: dézsakefeszőr

E. és én: miiiiii?????

V. és V: dézsakefeszőr... a dézsakefe az, amivel a dézsát mossák ki... ööö.... a laborokban... a szőr meg, hát amiből a kefe készül... majd ha V. (én lányom) kutatóorvos lesz, kifejleszti

E. és én: kutatóorvosként? kifejleszti? a szőrös dézsakefét?

V. és V.: persze, hiszen laboratóriumi eszköz lesz

(végül is van az a mennyiségű limoncello, ami után elfogadhatóak az efféle szavak, a táblán maradt - és volt még fenn mütyür, fajdkakas, jegesedés, nünüke, műhelytitok - tartalmas játék volt, na)

én: HPV (mi úgy játszunk, hogy az ilyen rövidítések és betűszavak is legálisak)

E.: mi?

én: HPV

E.: hülyepicsavagy?

én: éééén? demostmiért?

E.: a HPV

én: ja nem, az csak egy vírus

E.: jaj... tényleg... eszembe sem jutott, hogy vírus is lehet...

V. (E. lánya): gratulálok, doktor Bokrossyné doktor Vermes Enikő! igazi orvosi gondolkodás!

E. (kissé pironkodva): azt hittem, ma már nem szakmázunk többet...***

én (nagyon röhögve): sebaj... akkor kirakhatom a HPV-t?

* nem írtuk és nem is számoltuk a pontokat, a puszta élvezetért ment a versengés szándéka nélkül

** volt finom bolti chips meg valami mártás is... mire odanéztünk a játék hevéből, el is fogyott

*** E. napi 16 órát minimum dolgozik, olyan fáradt sokszor, hogy beszélni sincs kedve

Kínzástörténeti múzeum és zombiélmény kedvezménnyel

Ezt kínálja a booking.com-os foglalás pluszba. De mit tudnak vajon újat mutatni?

Reggel ötkor kelek. Nyolctól fél ötig dolgozom. Hatra érek haza. Már reggel is agyhalott vagyok. Estére a zombik hozzám képest királykisasszonyok. Kínzástörténeti múzeum? Na, ne röhögtessenek! Mindennap  minimum három munkát kapok vissza azzal, hogy jó lesz, jó az irány, de húztam belőle... úgy 120 százalékot. És akkor újraírom, és megértek magamból megint egy kis részt, remek önismereti kurzus, aztán időnként a munkából is már lassacskán valamennyit, nem eleget. Aztán vizsgázom - megvagyok mindennel. Az eredményeket nem tudom még, de reményeim szerint nem kell újráznom semmiből. Aztán meghallgatom, meddig számít fiatalnak valaki. Én már nem. Bár az új kolléganő el sem tudja képzelni, hogy nem egy másik bennfentesnek mondja, hol húzta meg a fiatalkor végső határát. Én már azon kívül esek pofára. Aztán elhatározom, hogy bármit mondanak, azt fogom csinálni. Mert amit kifogásolnak, azok a dolgok az én végzettségem szerinti szakmám szabályainak tökéletesen megfelelnek. Ezzel a végzettséggel viszont egyedül lézengek a sok más közt. Igen, félelmetesek nagyon a mások. Aztán szoktam még ebédelni, a kiszolgálólány, aki mindenkit harsány helló!-val köszönt, amikor rám kerül a sor, azt szokta kérdezni: Önnek mit adhatok? De akkor már mindig késő kiállni a sorból, úgyhogy inkább rendelek valamit. Az álommelóért meg kell dolgozni, még úgy is, hogy rémálomelemek is csúsznak bele itt-ott. De úgy határoztam, a végsőkig kitartok. Na jó, ez egyszer már nem jött be. Akkor nem a végsőkig. Csak amíg van egy cseppnyi remény is arra, hogy egyszer majd átlátom a viszonyokat, minden rövidítést fel tudok oldani, elfogadják húzás nélkül a munkáimat, visszafiatalodom a törzsgárda átlagához és meggazdagszom. Most pedig megpróbálok az éjszaka fennmaradó öt órájából tízet mélyen végigaludni. Kedv, remények, Lillák... Megmondom őszintén,  most perpill nem írni volna jó, inkább rajzolni vágyom az ágyon.