18+

A lepkék némán sóhajtoznak, az egyéb, kevésbé látványos repülő rovarok pedig azt zümmögik a barackfák még ki nem nyílt bimbóinak, hogy engedj be, ébresztő! - és a rózsaszín virágok, akik annyira vágynak a napsugarak édes, langymeleg ölelésére, kibontják a szirmaikat és megengedik a körülöttük táncoló zümmögőkórusnak, hogy közelebbről is megszaglásszák és megkóstolgassák őket. Tavasz van, 18 pluszos, sőt, huszonkét pluszos tavasz.

valentin

Csinos, alacsony, vékony nő tökéletes sminkkel és arrogáns, fel-felcsattanó hanggal telefonál a villamoson:

(.....)
Jó, én nem csinálnám azt, amit te végigélsz, én nem bírnám ki, én belehalnék...
(.....)
Én azt mondom, tegyen le másik négyszázezret az asztalra és akkor feladod az állásod... vagy én... én is ezt mondom, ha azzal jön, hogy minek táncolok az éjszakában... akkor megmondom a faszfejnek, hogy tegyél le minden hónapban félmillát az asztalra a te kereseteden felül, akkor beszélhetünk arról, hogy abbahagyjam...
(.....)
Az a csávó? az egy kibaszott hullaszagú halálvágány

az inkvizítor

más: és azt tudtad, hogy Laci az Edittel jár?
én: az Edittel? de hát múltkor nem Judittal volt nyaralni?
más: eh, persze, hát Laci mindig is több nőt tartott egyszerre a tűzbe

#metoo

Elkéstem ezzel a bejegyzéssel, bár a fb-ra kiteregettem időben. Nem nagyon volt kedvem írni. Nem erről, semmiről. Miközben persze írok mindenféle mást.  Itt fáj, ott fáj. Próbálom a telefonomon, hogy tollba mondom, ő meg írja, de nem jó még így, fejlesztésre szorul a módszer, egyelőre annyi bugyutaságot hord össze szegény telefon, mintha többségi oldalon erősen érintett parlamenti képviselő lenne hogy csak avantgard művészként tudnám használni saját - amúgy szubjektív realista - szövegeimet. Lesz majd még példa arra is.

Amint kijött az első hír - még az amerikai - nekem is minimum hat-tíz olyan eset jutott azonnal eszembe, csak ami velem történt meg. Nem "iszonyú durvák" (vagy már az enyhe minősítés is az általános társadalmi agymosás eredménye?) , de ahhoz épp elegendőek voltak, hogy megutáljam a melleimet, hogy minél inkább elrejteni akarjam és szégyelljem a testemet.

Amint kitettem (azonnal, mert szeretném, ha például V.-nek és kortársainak jóval kevesebb ilyen ügy jutna), hozzám a legbántóbb reakció (igen, bizonyára szerencsére, mert másoknak beszóltak durvábban is, de nem tudok nem érzéketlen rejtett áldozathibáztatóként gondolni rá) az volt, hogy valaki azt írta, neki szerencsére nem volt soha szexuális zaklatásban része, mert szerető családi körben nőtt fel. Nos, engem leginkább pont idegenek zaklattak. Vagy legfeljebb távolabbi félismerősök. Ami legalább abból a szempontból jó, hogy sosem kellett még azt is átélnem a zaklatásokon túl, hogy olyan teszi, akiben bízom. Mondjuk nem is bízom senkiben túl sok emberben. Bár romló javuló tendenciát mutatok.

Néhány példa:

Csillaghegyi strand, úszás közben alám úszott valaki és erősen megfogta a puncimat - még általános iskolás voltam.

Bulgária, Rila, a kolostor mellett sétáltunk anyukámmal (hetedikes voltam) - egy pasi utánunk lopódzott és egy kevésbé szem előtt lévő helyen mindkettőnket  fogdosni kezdett. Nem értem, hogy gondolta, hogy megússza a dolgot, a táskáinkkal nagyon elvertük, aztán elszaladtunk.

Örs vezér tere, fényes napsütés, áramló tömeg, buszok, villamosok, fel- és leszállók. Szembejött egy fiatal srác (én 13 lehettem, ő mondjuk 16), és szembejőve egyszerűen belemarkolt mindkét mellembe. Kővé dermedtem. Senki más észre sem vette. Vagy ha igen, nem szólt egy szót sem.

A tiszai házunknál a szüleim korú szembeszomszéd alkoholista barom éveken át próbált dörgölőzni, mellemet megfogni, másutt hozzám érni, anyukámra egyszer rá is törte a házat. És bámult és megjegyzéseket tett. Körülbelül tizenegy éves koromtól a sajnálatosan kései* haláláig. Nem, nem mertem szólni. Amúgy mindenki tudta, hogy a kunpéter már csak ilyen.

Astoriánál a zebránál álltam, egy jól öltözött fiatal pasi odalépett, megfogta a mellemet és azt mondta, 15 ezret ad most azonnal, ha leszopom egy kapualjban - mondjuk 15 lehettem, fényes nappal volt.

Gimnázium, valami bál, táncfelkérés egy felsőstől: megkérdezhetem, mennyibe került a melltartód? Nyilván nem válaszoltam (és nem is hordtam melltartót), csak bokáig pirultam. Mert én tartom szívesen neked ingyen is - mondta. És  persze aztán én voltam a bunkó, hogy nem táncoltam. Mert nem értem a viccet, nincs humorom. Azóta sem egyébként. 

Főiskolás vizsgafilm - amiben szereplő voltam - rendezője felhívott, hogy a szereplőknek meg lehet nézni a filmet. Elmentem hozzá - senki más nem volt ott, sem a többi szereplő, sem a film. Egy darabig hitegetett, hogy míg várunk a többiekre, addig csinálna néhány képet. A melleimről, pucéran, naná. Mondtam, hogy kösz nem és egyre jobban vártam a többieket - akik persze (mint utóbb kiderült) nem tudtak semmiről. Bezárta az ajtót mögöttem és széttépte a pólómat. Némi dulakodást követően sikerült elmenekülnöm. A lépcsőházban sálamat tekertem magam köré a szakadt pólóm fölé. És annyira szégyelltem magam, hogy persze nem mondtam el senkinek.

Túl fiatal voltam? Túl szép? Túl kihívó? Nem. És nem mintha bármi felmentené őket. 

Deák téri evangélikus templom, egyetemi csoporttársnőm esküvője. A néhány (3-4) hónapos V. rám kötve kendőben. Kicsit korábban érkezem, a templom lépcsőjén várok. V. édesen nézelődik, szép kora őszi nap van. Odajön egy férfi, jól öltözött, harmincas-negyvenes, kérdez valamit. Nem tudom, mit, mert még mielőtt válaszolnék, azt mondja, meg fog baszni. Most. Bemegyek a templomba, követ, jön utánam és mondja, még csak nem is suttogva, hogy mi mindent tenne velem. Elég változatosan undorító. Szállingózik a násznép. A pasi eltűnik. Torkomban a szívemmel leülök egy padba. Nem ismerem a rokonokat egyik oldalról sem. Megtelik a templom, bevonul a fiatal pár, megkezdődik a szertartás. Mellettem egy kalapos nő, körülöttem is a sok rokon, barát. Énekelnek. Egyszer csak befurakszik és mellém ül valaki. Jó szorosan. A pasi az, valami bicska is van nála. Itt fog megbaszni - mondja. És megszúrja a gyereket, ha nem engedelmeskedem. Folyik a szertartás, nem merem megzavarni az esküvőt. A kalapos nőn és a mellette ülőkön át menekülni próbálok. A babára hivatkozom, hogy muszáj kimennem miatta. Elég csúnyán néznek, V. szerencsére alszik - de kiengednek. A pasi nem tud utánam jönni. Megállok hátul. A pap beszél, a násznép  áhítattal hallgatja. A pasi beszorult a padba. Vagy mégsem? Valaki a nyakamba liheg. Hozzám ér hátulról a csípőm magasságában. Nem tudom, mivel, már iszonyúan félek. Az ünneplők tömegén átverekedve magam egy oldalajtón kirohanok valami kertbe. Még látom, hogy a pasi is jön utánam, de lélekszakasztó rohanással a mozgólépcsőn épp elérek egy metrót, én felugrom, ő lemarad. Hazafelé nem az a jó irány, de nem merek visszamenni, iszonyatos kerülővel és bőgve érek haza. 

A középkorom vége felé járok**, a szégyellni valóan kihívó idomaimat vastag hájréteg fedi és a köztéri beszólogatások még mindig legalább havi szinten megjelennek. Érdekes, hogy szakmai közegben, nyilvános előadóként egész jól kezelem az ilyesmit (igen, simán beszólogattak a tréfás urak szakmai fórumokon is), de "civilben" ugyanúgy ledermedek most is, mint pirulós kislány koromban.

* általában nem kívánom senki halálát, de van, akié ellen egyetlen percig sem tiltakoznék

** na jó, igazából gőzöm sincs róla, meddig középkorú valaki, csak az magyar átlagéletkort ismerem

ünneplő

Moziba mentünk, ezt néztük meg, tetszett. Vettünk egy-egy közepes kólát is. Az enyém a film kezdete utáni első másodpercben kiesett a kezemből, a teli pohár kóla pedig kiborult a földre, így a másikat ittuk meg együtt. Egy kukoricát is elfeleztünk. Jó hosszú film volt. Mikor beültünk a moziba, még nem is ismertük egymást, mire kijöttünk, pedig már csókolóztunk is. Ilyen gyorsan történnek az életben a dolgok.

Én azt gondoltam, hogy jó lesz

mármint az, amikor elveszítem a szüzességemet. Titkos és izgalmas. Pedig már a kifejezés is milyen! Milyen megalázó. Veszteség. Ahelyett, hogy például úgy hívnák, megszerezni az élményt. Vagy hozzájutni a tapasztalathoz. Vagy valami beavatódás. Vagy mittudoménhogy, de semmiképp nem elveszíteni. Feudális gondolkodás, nem? És hát mondjuk utólag visszagondolva ez eléggé irreális elvárás volt az élettől, hogy azonnal nagyon jó is legyen. Hogy az akkoriban aktuális pasiról már ne is beszéljük. És persze nem volt jó. Úgy értem, nem volt nagyon rossz, de én fanfárokat vártam, az égbolton tűzijátékká váló csillagszórókat, édes szimfóniát, finom kis lebegést, földöntúli ragyogást, az élet értelmének azonnali megfejtését, soha többé véget nem érő kacagást, ilyesmiket. Közben meg nyirkos volt a régi ház a megrakott kemence ellenére is (hát milyen lett volna márciusban az üres áttelelés után?), a sezlony rugói nyikorogtak, mintha macskák szorultak volna alánk, sötét volt (bár el nem bírtam volna képzelni, hogy világos legyen), olyan gyorsan lett vége, hogy szinte azt hittem, még el sem kezdtük, aztán ő elaludt, én meg nem. De a legrosszabb az volt, hogy aztán még nagyon-nagyon hosszan azt hittem, hogy ennek ilyennek kell lennie. És hogy én minden bizonnyal ilyen kis torz és hibás vagyok, mert nem érzek semmit abból, ami mindenkinek jó. Én nem voltak olyan barátnőim, akikkel meg lehetett volna osztani az élményt (ha már a pasival nem, mert hát nem ugyanaz volt kettőnk élménye és tapasztalása, azt jól láttam), és elpusmogni a részleteken és kigondolni, hogy hogyan lehetne jó, vagy legalább jobb. Persze a tényt (szűz vagy még? nem, már nem. már megtörtént? meg. hűha!) alapszinten megosztottuk, csak a bizalmas beszélgetések róla, azokhoz nem voltak elég jók a barátnők. Sem a barát. És még csak az a remény sem éltetett, hogy azt higgyem, majd mással jobb lesz. Vagy legalább más. Mert azt gondoltam, olyan ronda vagyok, hogy irtó nagy mázlim van, hogy legalább egy valakivel az életben kipróbálhattam, mert más úgysem lenne aki énvelem hajlandó.

A fent linkelt könyvet mindenképp  be fogom szerezni (majd ha például kapok újra fizetést, sőt, ha visszamenőleg megkapom a fizetéseimet), mert igenis érdekel a téma, hogy kivel hogyan történt meg (ki hogyan történtette meg magával). Mondhatnám, hogy azért, hogy majd jól támogathassam a gyerekeimet az ilyesmikben - mert előbb-utóbb aktuális lesz a dolog - és hát bízom benne, hogy legalább egy kicsit beavatnak - nyilván nem a nagyon intim részletekbe, de legalább abba majd, hogy aktuális a téma. De nem, nem csak ezért érdekel. Egyszerűen csak magam miatt. Kíváncsi vagyok, ez van.

Írjatok bátran!

egy

film

(most néztem meg - és javaslom)

Petőfi és a szerelem - a magyar irodalom nagy klasszikusának újra felfedezett időszerűsége

Tinderországban csak híre sincs a télnek,
Ott örökös tavasz pompájában élnek;
S nincsen ott nap kelte, nap lenyugovása,
Örökös hajnalnak játszik pirossága.
Benne tinderfiak és tinderleányok
Halált nem ismerve élnek boldogságnak;
Nem szükséges nekik sem étel sem ital,
Élnek a szerelem édes csókjaival.

aranydzset - ove: 1:10

A héten megnéztünk két filmet (ennyi maradt abból, hogy szabadságon vagyok ÉS itthon takarítok, napozok, piacra megyek, befőzök, mindennap gyalogolok, úszom és moziba is elmegyünk) - a Központi hírszerzés című filmre azért esett a választásunk, mert épp akkor játszották abban a moziban, ahová még egyáltalán volt esélyünk odaérni. Noha a filmet 12-es karikával vetítették, jócskán hoztak be ovisokat is a jól értesült szülők - nekik lett igazuk, pontosan az a film volt, amin jókat derülhet egy altesti poénokon és mozis kólán-kukoricán hizlalt óvodás (egyszer én is nevettem, ezt azért be kell vallanom)

A tegnapi filmet (Az ember, akit Ovenak hívnak) viszont bátran ajánlom mindenkinek, aki elmúlt már általános iskolás (években vagy agyban mérve) és nem bánja, ha a tejszínhabos vattacukor alatt egy kicsit savanyúbb gyümölcs (mondjuk ribizli és egres*) bújik meg.

Aztán A. elment bankettozni, én meg úgy gondoltam, kihasználom az egyedül töltött estét arra, hogy finomságokat rémségeket vacsorázzak: vettem lidles négercsókot (borzalmas, nem fogom megenni - de az eredeti, amit egyszer ettem, az nem ilyen volt!), meg löncshúskonzervet... ööö... erre nincs más mentség, mint a kínosan szomorú gyerekkorom, amikor mi az égvilágon semmilyen konzervet nem kaphattunk soha, mert anyukám azt mondta, egészségtelen és szar - mások viszont két teli pofára zabálták a májkrémet, a löncshúst, nyaraláskor a székely káposzta és a babgulyás konzervet, itták a finom csomós tejporból készült tejet, a bármilyen ízű kátrányszörpöt - és mi mindezekből nem részesültünk - és akkor tegnapelőtt vagy mikor azt gondoltam, hogy ha nem ehetek még egyszer az életben azonnal egy kis löncshúskonzervet, akkor szörnyethalok, és elmondtam A.-nak is ezt a piszkos kis titkomat, mire A. azt mondta, hogy fúj, az nagyon gusztustalan - és noha elméletben egyetértek vele, a kívánósságom nem szűnt - szóval, tegnap megvettem és azt gondoltam, majd a macskával megosztozunk rajta - de a macska csak beleszagolt és keserves nyávogással kért inkább valami ehetőt - mindegy, én kompenzálandó otthon A. bankettes svédasztali lakomáját, benyomtam két löncshúsos zsemlét - és pont olyan volt, mint amilyen ízre vágytam ahhoz, hogy újra sóvárgó kisiskolásnak érezhessem magam - és újabb ötven évig nem hiszem, hogy eszembe jutna ilyesmi (a maradékot meg ki fogom tenni az utcai kóbor macskáknak, hátha azoknak még pálya az ilyesmi)

Remekül aludtam - és remekül is ébredtem, A. ugyanis egy kávéval ébresztett s azzal, hogy gyönyörű nagy a nagy fenekem.

*ezek olyan nem túl divatos gyümölcsök, különösen az egrest divat lehúzni a porba, hogy mennyire gusztustalan - hát, én imádom! és ha éretten szedjük le, nem savanyú, csak savanykásan édes és zamatos is - az egresmártást is imádom. Sajnos a mi egresbokrunkat ellepte a szép nevű, de amúgy eléggé gusztustalan lisztharmat, úgyhogy idén néhány szemet ettem csak. De majd a jövő héten kimegyek a piacra!

"Az évek alatt kialakult és egyre nő a szempillázók és szempillaviselők tábora"

(Beauty Forum, 2016/4, pg.: 52)

Valamint esküvő előtt az intimlézer használata is elvárt, de minimum kívánatos, mert "Tökéletesen rózsaszín, feszes intim területe csak a tiniknek van, hiszen az életkor előrehaladtával (a női hormonok szintjének csökkenésével) a kisajkak és a hüvelybemenet hámja veszít rugalmasságából. Sajnos elszíneződések is megjelenhetnek rajta, ami akár önbizalom-romboló hatású is lehet. Bár korábban sokaknak kellett a fenti feszélyező problémákkal együtt élniük, hisz nem létezett megfelelő megoldás - ma már azonban (...) Azért, hogy a menyasszonyok számára lehetővé váljon a tökéletes nászéjszaka, kérlek, javasold számukra, hogy keressék fel a (reklám lenne) elismert nőgyógyászait" (ui. pg. 57.)

Ne mondjátok, hogy nem tettem meg minden a boldogságotokért, ha már immár nyolc éve ingyenesen (és alkalmasint illetéktelenül) rendszeresen hozzájutok a szépségipar e jeles kiadványához Filotás Róbert Pálné álnéven. Gondolom, lenne mit tanulnotok nektek is...

Valentine

Szerintem ajánlottam már egyszer korábban is - de most megint szívesen szólok, hogy nézzétek meg (online, a netről) a Szerelempatak című filmet, mert nagyon szép!

De mi lesz így a bloggal?

Azzal ébresztett ma a blogger.com, hogy márciustól (?) nem tehetek közzé bizonyos szexuális tartalmakat - ennél jobban nem részletezték az ügyet. Vajon én keltettem fel a figyelmüket... a hitvesi ágyban hempergő macskával? vagy egyébbel?... vagy rátok is szólt? És ha ezentúl nem a szexuális tartalmak miatt olvastok (sem én titeket), akkor miről írjak vagy írjunk? Nagyon, nagyon-nagyon nehéz lesz átállni, pont most, amikor rögvest tavaszodik és az egész világ a szexuális forradalomról énekelve pezseg és zsong és bizsereg? És bimbók feslenek (ezek a buja szavak átmennek-e vajon márciustól?)