Matematika a mindennapokban és a mindennapokon kívül

1.
Az előszedett és fedetlenül hagyott szőlőt egy percen minimum hat muslincapár lepi el, a muslincák száma a szőlőn percenként megduplázódik. A mellette fedetlenül hagyott tökfőzelékre legyek jönnek, minden percben kettő új - ezek ugyan kevésbé szaporák, mint a muslincák, de vagy ezerszer gusztustalanabbak. A szőlő és a tökfőzelék is minimum öt-öt percig álltak fedetlenül. Kérdés: mi a fenéért nem lehet azonnal befedni, ha valaki szedett belőle?


2.
A mosógép 7 kilogramm ruhával bánik egy egyszerre. A szennyes ruhákat színenként külön mossuk, így van fehér, fekete, piros, zöld és kék mosás is. A család négy tagja közül mindenki rendelkezik legalább 4 színű ruhával, amelyeket random módon, saját életritmusuknak megfelelően juttatnak el a szennyesládáig. A mosógépet nem érdemes bekapcsolni, amíg minimum 5 kg ruha nincs benne. A szennyesládából az öt kupac kialakítása kupaconként 6 percet vesz igénybe, és minden egyes újabb válogatás színenként 3 perc. A négyből három családtag minimum fejenként ötször tesz újabb ruhákat a kupacokba, ezek színe minden egyes alkalommal eltér a gazdakupac színétől. Ha édesanya egyedül tud csak mosni a családból, mert a többiek intelligenciaszintje nem éri el a mosáshoz szükséges minimumot leszarják a házimunkát és helyette konferencián pöffeszkednek, karateversenyen bájolognak vagy szimplán nem lehet kihúzni őket az internet vonzó hatása alól, és anyuka minden egyes mosással töltött perccel veszít az általa úszásra fordítható időből, illetve óránként egyszer agyvérzést kap, akkor vajon hány évet kell öregednie percenként ahhoz, hogy a család kivegye a részét a házimunkából?

Aki megoldotta a feladványokat, jutalmul ajándékot vehet át!

Design

Álmomban nagy dizájner vagyok, fantasztikusan kreatív, őrületesen egyedi szépérzékkel megáldva - és sikeres is (persze, hogy) - és most óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy de akkor ébren miért nem? Mert ha álmomban tud ilyet kreálni az agyam, tudnia kéne máskor is, nem? Olyan lakásban jártam (álmomban), hogy csak ámulni-bámulni tudtam a szinte mindig meghökkentő, mégis tökéletesen egymáshoz illő elemeken, a hangulaton - és azon, hogy álmomban, amikor lakásavatón voltam, mert valakinek az általam gyönyörűre tervezett csúcsdizájn lakását ünnepeltük, én kétségbeesetten megpróbáltam megjegyezni a színeket, formákat, arányokat, elrendezéseket, hogy majd ébren is tudjam (mert ezek szerint álmomban azt is pontosan tudtam, hogy álmodok), és hogy majd megvalósítsam, ha felébredtem, mert éreztem, hogy ezzel nagy pénzeket tudnék keresni - lehet, hogy álmomban ébren valaki másvalaki vagyok, aki belsőépítészettel nagy pénzeket tudna keresni... mikor felébredtem, főleg az járt az eszemben, hogy legalább kicsiben, egy makettban muszáj megcsinálnom, mert annyira cool volt... özönlöttek a látogatók, mindenki el volt ájulva ettől a fenséges ízléstől - én még sosem voltam amúgy ilyen eseményen és valóban jól dizájnolt lakásban is kevésben jártam - de ez tényleg, de annyira nagyon klassz volt! Kéne nekem egy ilyen lakástervező program (meg persze kezelni is tudnám)... hogy lehetek ennyire tehetséges valamely (bármely) képzőművészeti vagy látványtervezési ágban (nem először álmodom ilyet, képekkel, nyilván) - és ébren miért nincs morzsája sem ennek?

Még azt is álmodtam, hogy mi is egy másik házban lakunk, a konyhában vagyok (különleges volt az is, de nem annyira, mint a dizájnlakás, különösen a színek, hogy itt a sárgákat és a kékeket favorizáltam, nagyon visszafogottan, de jellemzően - itthon nem... meg egyáltalán), na mindegy, ebben a másik álomban nem a konyha volt a lényeg, az csak a helyszínek egyikét adta, hanem hogy lefagyasztottam és fagyasztva a fűtő mögé (? jaj, hát álmomban biztosan nincs fizika vagy nem úgy működik) tettem. V. sírt, de én elmagyaráztam neki, hogy a leggazdagabb emberek is valahogy így csinálják, hogy egészségesek és fiatalok maradjanak - és akkor V. abbahagyta a sírást, de láthatóan nem örült - és akkor egy kis légy rászállt a fagyasztott fekete cica deres bundájára, és nekem jeges rémület hatolt a szívembe, hogy talán nagyon gazdagék nem egészen fagyasztják kopogóssá magukat és hogy lehet, hogy puszta jószándékból megöltem a macskát? De nem mertem sírni, nehogy V. meglássa... és nagyon remélem, hogy abban a párhuzamos valóságban úgy megy tovább az élet, hogy a macska kienged, megrázza magát, megszárítkozik és boldogan él tovább, mert különben nem merek többé (ott) V. szemébe nézni.

nyelvtörő

Mit sütsz, kis szűcs? Négysajtos pizzát sütsz, kis szűcs?
Igen (bár nem vagyok szűcs)
Este tízkor sütsz négysajtos pizzát, kis szűcs?
Igen (bár nem vagyok szűcs)
És bolond vagy-e te, kis szűcs?
Az bizony meglehet, nyakatekerten kérdő nyelvtörőgyártó.
Meg hát álmos is.

azt hiszem, nem a legmegfelelőbb

napot választottam arra, hogy ma csakazértse cipeljem magammal azt a nyüves gyönyörű pöttyös esernyőt

két szám

Az egyiktől a falat kaparom kínomban, ha kénytelen vagyok hallgatni valahol,  a másikat simán meghallgatnám negyvenszer is (mert nem vagyok normális). Nyilván tiszta hangja van a (számomra) rettentően fülsértőnek is - és másoktól tudom, hogy erősen megosztó a másikuk is (hogy miért?). Ki érti, micsoda egyáltalán és honnan jön és hová tart az ízlés?

egyik és másik

És van ez a film, egy másik blogon ajánlotta is épp valaki. Megnéztem - nem tetszett. Kicsit sem. Modoros álprobléma - gondoltam. Sem a női, sem a férfi főszereplőben nem találtam semmi olyan pluszt, amitől ez a bizonyos végzetes vonzerő kialakulhat. Több, mint érthetetlen. Már majdnem el is feledkeztem az egészről, amikor eszembe jutott valami. Hogy a nagy szerelmeink (többnyire) mások számára tök átlagosak, alig észrevehetőek, sablonosak, idegesítőek, futottak még kategória - vagy akár az sem. És hogy szoktam arra gondolni az utcán (vagy egyéb helyeken, ahol nyilván mást várnak tőlem, például hogy koncentráljak a problémára, csak én nagyon nehezen tudom megzabolázni a gondolataimat - talán ez már itt is kiderült), hogy lehet, hogy ez vagy az az alak is valakinek az élete nagy szerelme (volt)? Aki ronda, vagy mulatságos, vagy visszataszító, vagy csúf vagy öreg, meg kopasz vagy félszeg vagy meghökkentő (stb) - és ki tudja, nem ugrik-e még ma is valakinek görcsbe a gyomra, csak a neve hallatán vagy az emlékére is?

az én kialvatlanságom oka

pedig ez

képzelhetitek, milyen lehet, ha 250 oldalt elolvastam egy ültő helyemben a telefonomon, nagyjából 1-es betűmérettel, dacolva a szemkifolyással, és minden házimunkával - még van belőle egy kicsi, de most nincs időm olvasni (jaj-jaj-jaj)

borul a nap

Á. reggelente többnyire kedves. Elfogadja a kávét vagy kakaót, reggelit, kicsit beszélgetünk, a legjobb napokon még meg is simogathatom a hátát vagy a haját. Szeretek reggel felkelni Á.-val, mert olyankor még néha kisfiú (oké, oké, 180 cm-es, nagy kezű és nagy lábú, de kisfiú).

Ma reggel olyan volt, mint a pokróc. Nem olyan, ami alá még szívesen visszabújna az ember a sötét, hideg reggelen, hanem az a fajta, amit pokróc helyett pontosabban megnevezne a kőbunkó szó. Na, de hát mégiscsak a kisfiam... Kérdeztem hogy aludt, fáradt-e, kér-e kávét, kakaót, valami reggelit de úgy morrant vissza, hogy féltem, mindjárt meg is harap. Ajtókat csapkodott, rettenetes, borús ábrázattal járt-kel, elköszönésében sem volt sok köszönet, nem vitt magával semmit enni, inni - nem kell, mondtam már - morogta undokul - a kaput pedig úgy bevágta maga után, hogy a legdühösebb hurrikán sem tudta volna különbül.

Kérdezem V.-t, nem tudja-e, mi történt éjszaka Á.-val (mert este még semmi baja sem volt). V. nem tudta - de aztán meghallotta a rádióból, méghozzá a hét órai hírekben. Aha - vidult fel V. , már tudom, mi baja Á.-nak! Mi? - kérdeztem. És hogyhogy már tudod, ha eddig nem tudtad? Hát kikapott valami csapat valaki mástól, és ez valami hatással van a magyar csapat helyére, ami nekünk nagyon fontos. Ó, én hülye! Hogy erre nem jöttem rá magamtól! Jaj, dehogy szekáltam volna Á.-t, hogy tudok-e segíteni! Az ilyen vicces pojácaveszteségeket nemzeti tragédiákat nehezen viseli - de nekem ez sosem jutna eszembe, pedig tényleg, már a hatos hírekben is mondták... csak nincs fülem a hülyeségekre ezekre a dolgokra. Még jó, hogy legalább a testvére megérti őt!

Maracuját eszem és akadt egy kis problémám

Maracuját vettem ma a Lidl áruházban - mert még sosem ettem maracuját, sőt, nem is láttam - de nekem muszáj minden izét (a világ minden ízét) kipróbálnom. Három darab volt 500 forint, a hülyénmek is megéri. Szóval, olvasom, hogy a maracuják származási helye Kolumbia. Hurrá, kolumbiai cuccot amúgy ritkán tolok, most végre kipróbálok valamit onnan is. Eszegetem a maracuját és közben azon gondolkodom, vajon ki termelte, ki szedte le - és egyébként is, kik élnek Kolumbiában? Arra jutok, hogy ott a kolumbiaiak élnek - nem pedig mondjuk a kolumbánok.

Na de akkor.  Vannak ugye magyarországi magyarok - meg külföldön élő magyarok, sőt, olyan hazánktól messzire szakadt magyarok is, akiknek már a szülei sem jártak soha Magyarországon, és már az anyanyelvüket sem beszélik (sic). Mi a helyzet akkor a kolumbiaiakkal? Mert nyilván vannak kolumbiai kolumbiaiak - ez tiszta sor, ott élnek, halnak - mert ott élniük, halniuk kell. De hogyan kell nevezni a külföldön élő kolumbiaiakat, netán a Kolumbiában még sosem járt kolumbiaiakat? (a wikipédiát természetesen én is megnéztem)

A maracuja egyébként nem rossz, zamatos, de nagyon-nagyon savanyú ám - és nem tudom, hogy azért-e, mert még éretlen vagy azért-e, mert pont ilyennek kell lennie.

szavak ajándékba

Tamkónak

drapp: volt egy nagyon édes kis szandálom, mondjuk két-három évesen (megvan ma is) a pántja sötétkék-fehér-piros csíkos, a talpa pedig olyan színű, mint a karamellfagyi... drapp - mondta anyukám, útban a legjobb hely, a rácsosdunapart felé (ma Nehru-park)

masni: mindig elbűvölt azzal, hogy sokat mondogatva teljesen megszűnik a jelentése, egy ideig rózsaszín szalagot jelent szépen megkötve - aztán semmit, már azt sem tudni, hol kezdődik, hol végződik masnimasnimasnimasnimasnimasnimasnimasnimasnimasnimasni

múzeum: én biztos voltam benne, hogy a felnőttek rosszul ejtik, mert helyesen MÚZEOM - és amikor megtanultam olvasni, akkor láttam, hogy hibásan írták az utca névtáblákat is a kiskörúton (nyilván felnőttek írták azokat is, ugyebár)... azt hiszem, valahol mélyen magamban még mindig a múzeom alakot tartom megfelelőnek (az ú ritka és fura betű, az ó sokkal természetesebb - véltem akkoriban - vagyis egyetlen szóban két u különösen fura és természetellenes)

 ideiglenes: egy szó, amit én nagyon sokáig idegen szónak hittem. Ideiglenes, ideiglenesen - aztán valamikor úgy tizenkét éves korom körül meghallottam benne a jelentést - ideig-lenesen... idő-legesen... egy ideig... nagy csalódás volt (mert igen előkelő dolognak tartottam bonyolult idegen szavakat használni - aztán tessék)

kert - kertel, udvar - udvarol: megdöbbentem, hogy hogy lehet az, hogy a gyönyörű zöld kertből a mellébeszélés jön elő, a csupasz téglafalakkal határolt porolófás udvar pedig a szerelemhez vezet?

vasút: hatévesen hihetetlen feltalálásnak tűnt (Olaszországból vonatoztunk épp haza), hogy a vasút a sínt jelenti, a vasból való utat VAS ÚT, a vonat (azt tudtam, hogy ez a vontatásból jön) vas úton halad

metil: metróztunk haza anyukámmal, késő este volt, olyan 13 lehettem, az öngyilkosságról, az önmérgezésekről és a véletlen megmérgeződésekről beszéltünk, az etil és a metil alkoholról, hogy azt sosem szabad összekeverni (sem elméletben, sem gyakorlatban, ivás céljából), mert a metil mérgező - aha, gondoltam, mi ebben a bonyolult? Mérgező + Etil = Metil

véletlen és hirtelen:  nagykamaszként gondolkodtam azon (mert mindenki mondja, hogy véletlenek nincsenek), vannak-e véletlenek - és hát hogyne lennének - véletlen az, amit nem vélünk... semmi köze ahhoz, hogy ok-okozati összefüggés áll-e fenn, akár volt előzménye, akár nem - nem véltük, hogy így lesz... hirtelen pedig az, amiről nem volt hírünk (fogalmunk sem) korábban - akkoriban (és még jó ideig) nyelvész akartam lenni (és azt gondoltam, akkor ilyesmiken gondolkodhatom majd egész életemben - ez elég vonzónak tűnt)

(az ígért fizetéses posztot még írom, majd lesz az is, de ma már nem, mert birsalmasajtot főzök és a tűz felemészti minden energiámat)

A kamasz fiúknak szükségük van az apjukra

Á.: apa mikor jön?
én: szerdán
Á.: hogyhogy szerdán?
én: hát, úgy, hogy szerdán érkezik
Á.: ma nem is jön haza?
én: nem
Á.: miért, hol van most?
én: Angliában... elég sokszor volt róla szó, hogyhogy nem tudtad? el is köszönt...
Á.: és akkor szerdáig egyáltalán nem jön haza?
én: hát, nem
Á.: jaj... most mit csináljak?
én: szomorú lettél?
Á.: nagyon
én: ó, szegény kis malackám!
Á.: és a telefonját is magával vitte?
én: persze... de inkább a neten írj neki, ne hívd fel
Á.: nem akartam felhívni
én: hanem?
Á.: el akartam kérni a telefonját játszani

vidám vasárnap reggelem

Mielőtt A. elutazott (igen, már megint) Angliába, áldozatait a lakás különböző pontjaira rejtette rendet rakott. A maga módján. Vagyis minden látható dolgot láthatatlan helyekre szuszakolt be. Meg is dicsértem érte (mert mindig bedőlök a rend látszatának), hogy milyen szép minden. És szép is volt, tényleg majdnem minden. Csak valahogy büdös. Kicsit később már egyértelműen büdös. Nagyon-nagyon büdös. Mintha döglött patkányok (vagy döglött sakálok, netán hatalmas döglött elefántok?) bomladoznának és rohadoznának valahol vidáman. Valahol. Valahol a konyha környékén. Felmostam, lemostam, kinyitogattam, kipakoltam, kimostam - és nem állítom, hogy ne vált volna hasznára a konyhának a takarítás, csak sajnos a bűz továbbra is ott kísértett körülöttem. De nem a mosogatóból jött, nem a szemetesből, nem a szekrényekből, sem alóluk, nem a hűtőből, sem a sütőből, sem a mikróból, és nem is az előszobából jött be és nem is a fürdőszobából áradt ki, nem volt a bűz cipők talpára ragadva, sem a lábtörlő szélén. És nem én voltam ilyen büdös.

De akkor vajon honnan jöhet ez a hányingert keltő szag? - tenné fel a kérdést bármely népszerű gyerekkönyv-szereplő, például Boribon vagy Annipanni. És a kislányok meg a kisfiúk, a nagymamák és a nagypapák, a kutyák és a macskák, de még a játékmackók is - természetesen az anyukákkal az élen - mást sem tennének, mint izgatottan fintorogva kutatnák a bűz forrását.  Az apukák nem, azok elutaznának konferenciára és nem érdeklődnének az ilyen földhözragadt problémák iránt, mint a mindent elöntő bűz. És amikor már mindenki iszonyú tanácstalanul pillogna a másikra (de nem tárnák szét a karjaikat, mert a kezükkel az orrukat kéne befogniuk), akkor valaki véletlenül meglökne egy kupacot (legyen az például néhány tepsi egymásra halmozva a nyáron használt bogrács tetején), és a kupac felborulna és a még nyáron tisztára mosott bográcsból kiborulna egy borzalmas zacskó, és az lenne a bűz forrása.

Miután intenzív öklendezések közepette azonosítottam az áldozatot, kiderült, hogy a zacskóban karfiol volt, amit a múlt héten vettem - és igaz, hogy elfeledkeztem róla, de ha nem felejtettem volna el, sem jutott volna az eszembe soha (de soha!!!), hogy a tiszta bográcsba rejtsem el a tiszta tepsik alá.