lúzerparty

Előrebocsátom, hogy sokkal jobb életem van, mint valaha is reméltem volna - egy sokkal rosszabb világban, mint amire bármikor is gondoltam volna.

De ki ne akarná kirúgni a ház oldalát és ki ne vágyna egy kalandos, utazós szülinapra a télből a tavaszba? Jó, A. például nem, de én igen. És végül, nagy nehezen ki is könyörögtem magamnak - mert A. szerint hülyeség az otthonunktól messze hosszúhétvégézni, pláne télen - csakhogy sajnos nekem minden egyes évben télen van a születésnapom, és még sosem töltöttem melegebb éghajlaton. Voltam már egyszer Bécsben, egyszer pedig Brüsszelben szülinapozni, igazán szuper volt mindkettő, de hát télből télbe. Én viszont egyre jobban vágytam legalább Olaszországba, ahová úgyis folyton kívánkozom. Kávé, pálmafák, tenger, tavaszillat - ezek engem meg tudnak zsongítani. A. megvette a repjegyeket, én lefoglaltam a szállást - aztán egy héttel ezelőtt annak az árát is levonták, bőszen olvasgattam, miket nézzünk meg a tengerparti hullámzáson kívül, szóval immár sínen volt minden.

Gyorsan mutatok is néhány friss képet:

Ugye, klassz? Pálmafák, tenger, óváros, kék ég, langyos szellő - pont, ahogy elképzeltem.

Egy aprócska hibával.

Én ugyanis nem vagyok ott. Kedden felment a lázam 39 fok fölé, és a mai napig le sem szállt onnan - és ma is csak 38 fokig. Három napig az nehézséget okozott, hogy pisilni kimásszak az ágyból - ehhez képest ma abszolváltam egy DM-es bevásárlást, mert muszáj volt. Csütörtökön már biztosan látszott, hogy én nem utazom a szülinapomon sehová, hacsak a lázálmokat nem tekintjük egyfajta utazásnak, úgyhogy megpróbáltuk optimalizálni a helyzetet úgy, hogy vettünk V.-nek egy repülőjegyet és ő utazott el A.-val. És úgy volt, hogy Á. majd még ápolgat, míg fel nem épülök. Azt elfelejtettük belekalkulálni, hogy tegnap estére Á. is kidől 39,6-tal - és hát mégiscsak én vagyok az anyukája, szóval, ápolom. A. - akit tegnap már az emeletre sem engedtünk föl, nehogy ő is elkapja tőlünk a kórt - tegnap este még bevásárolt nekünk, de mivel én az elmúlt három napban nem ettem (és ettől pontosan nulla dekát fogytam), így a ma reggeli két szelet pirítós lazaccal (a szülinap-feeling miatt volt szükséges) úgy tűnik, holnapig simán kitart. Á. sem éhes, így főznöm sem kell. A magas láz ideje alatt csak pokoli fejfájásom volt, mióta a hőm lejjebb szállt, a végtagjaim mellett a torkom is, a fülem is fáj, köhögök is.  Feküdni már nem bírok, fáj a hátam a köhögéstől. Ülni sem. Sétálni sem. Kaptam állítólag egy mélyhűtött tortát is mára, de úgy tűnik, nem lesz, aki ma tortát enne velem.

E-ország.hu

Megrendeltem az új jogosítványomat az ügyfélkapun keresztül, meg is kaptam postán. Happy day. És hozzá egy levelet, hogy 15 napon belül adjam le a régit személyesen egy kormányablakban vagy adjam fel postán. Kormányablakból szerintem már több van, mint postából, és talán a sorok is rövidebbek. Igazán ötletes, hogy ezen a módon is dróton rángatnak. Miért nem elég az, hogy a régi már nem érvényes, mert lejárt?

P.S.

Tudok a felhőbe lövetni dolgokat pusztán észérvek hatására - azt hiszem, mostantól bármit el tudok érni, a csillagos ég felhőkkel nem határ immár, csak egy hely, ahová fellövetek ezt-azt. Gyógyszert, szakorvosi javaslatot, etcetera.

Új játékot akarok!

A hétvégén sokat játszottam. Először főzőcskéztem a kis babakonyhámban, aztán csengett a babatelefonom, amin azt közölték, hogy édesanyámat játékból egy rohammentő elszállította, így meg sem játékfürödtem, hanem játékból autóba pattantam és néhány erőteljes kormánymozdulat, fékcsikorgás és bazmeg után (még jó, hogy anyukám nem hallotta) a kórházban találtam magam. Ez elég uncsi volt, ülni kellett a hidegben a sürgősségi osztály felirat alatt, és jöttek ugyan mentősnek öltözött nagyfiúk, de nekem azt mondták, én még nem játszhatok, üljek nyugodtan. Végül amikor már sírva mentem oda egy SBO feliratú nagylányhoz, hogy legalább azt mondják meg, él-e egyáltalán az anyukám, kisvártatva (ezt a szót a 30 percen túli, de 60 percet el ne érő időtartamokra használom) kijött egy orvosnak öltözött lány, aki azt kiabálta, hogy a Kovács néni hozzátartozóit keresi - nagy nehezen rájöttem, hogy anyukám Dr Kovács Amazónia nevét rövidítették így le. Elmondta, hogy anyukámat átszállították egy másik kórházba, majd vissza fogják hozni, addig üljek nyugodtan. Mondtam, hogy ilyenkor nehéz nyugodtan ülni, amíg semmit sem tudok, de azt mondta, nincs más választásom. Szerettem volna mást játszani, de nem lehetett. Néhány óra múlva ismét szólították Kovács nénit, ekkorra már felkészítettem magam arra, hogy hallgassak az új nevére. Ismét kijött az orvosnak öltözött nagylány, és azt mondta, hogy azt mondták neki bent, hogy az anyukám is orvos volt. Mondtam, hogy igen. Milyen szakorvos? Hol? Azt is elmondtam. De tényleg? - kérdezte. Nem, ez a mai legjobb viccem - mondtan én kissé sértődötten. Azt válaszolta, hogy a bent játszó kispajtásokkal nem tudják elképzelni, hogy így leépülhet egy orvos. Ilyen mértékben. Mint az anyukám. Mondtam, hogy de, ők is, simán. Aztán bemehettem anyukámhoz, aki látszólag már jól volt, és mint kiderült (nagy nehezen), nem kapott sem sztrókot, sem tüdőembóliát, csak epilepsziája volt - hát, van ez így. Ezentúl azt is kell játszani, hogy anyukám epilepsziás is. Amikor a kórházból való kicsekkolás előtt egy nővérjelmezes lány azt mondta neki, hogy nyújtsa már ki rendesen a kezét, mami! rendre kellett utasítanom a nagylányt, hogy anyukám megszólítása Dr Kovács Amazónia, esetleg kedves főorvosasszony - amúgy anyukám nem használta sűrűn ezeket a neveit, de én úgy éreztem, hogy van egy határ, amit nagyon káros átlépni, így ezt nem engedtem tovább fajulni. A nővérek mind nagyon gázok voltak, az orvosok közül volt két kifijezetten empatikus is. Nem húzom az időt, éjfélre már haza is vihettem. A játékba beszállt a kisöcsém is, de nem nagyon sok köszönet volt benne, mert inkább utazósat meg autókázást meg egyéb hülye fiús dolgokat akar játszani, hiába mondtam neki, hogy most azt kell játszanunk, hogy ápoljuk anyukámat. Szűk keresztmetszetként éjszaka ő szállított minket haza anyukám házához, nekem kicsit halálfélelmem volt az erdőn át 120-nál, de a játékok az életre készítenek fel, és biztosan a halálfélelmet is többféle módon kell gyakorolni ahhoz, hogy jól tudjuk majd később. Szerencsére a játékőzeket meg a játékvaddisznókat már el kellett pakolniuk az erdei gyerekeknek, mire arra száguldoztunk, így egyet sem tettünk tönkre (mert aztán fizethettük volna ki még azokat is). Tegnap aztán ápolósat játszottam anyukámmal, szerencsére jól volt, így tudtunk sétálni és napozni is. Este még elmentem egy gyerekhangversenyre is, hámollmise volt a neve, gyönyörű volt, de jobban szerettem volna már az ágyból hallgatni. Ma dogozósat játszom, de közben még a kórházas játékból sem volt szabad kiszállnom, mert azt mondták a nagy gyerekek, hogy ma hívogatnom kell a kórházat egy papírért, amit nem fognak feltenni a felhőbe, hanem be kell érte menni, de úgy szeretik játszani, hogy sokszor kelljen őket hívnom, néha kinyomják, néha kicseng, de nem veszik fel, amikor felveszik, akkor azt mondják, hogy telefonáljak később. Kiszállnék, de azt mondták, játékból meghal az anyukám, ha nem kapja meg a gyógyszert, de a gyógyszert csak a szakorvosi javaslatra írja ki a háziorvos, amit csak 1000+ telefonhívással tudok beszerezni, ha elérem a megfelelő szintet, de mindig előről kell indítanom.