Igen, fermentált szőlőm is van. De most a káposztákat mutatom meg. A zacskókban vegyesen fehér és lila káposzta van némi sárgarépával - persze a savanyidás során befogja a lila a fehéret. Az üvegekben ugyanez a kiindulás, de lila hagymával és fűszerekkel meg sóval felturbózva.
Javaslom mindenkinek, aki szakszeeű segítséget akar a káposzta (vagy egyéb zöldség, gyümölcs) savanyításához, az lépjen be a fb-on a fermentáló csoportba - a lány, aki moderálja, ebből doktorált az elmúlt hónapokban és igazán nagyon profi.
Én a káposztát besózom és szorosan befőttes üvegbe tömködöm (üresen, vagy kaporral, vagy hagymával - borssal - babérral), lefedem és békén hagyom egy-két hétig. Vagy veszek eisberg zacskós reszelt káposztát, kint hagyom a konyhaasztalon, mindennap megrázogatom a felpuffadt zacskót - kb egy hét alatt az is tökéletes lesz minden sózás nélkül, annyi a titka, hogy nem szabad levegőt kapnia (az üvegesnek sem) - kb egy nappal azelőtt, hogy kinyitom, vékonyra vágott hagymát besózok, szintén üvegbe zárom, aztán összekeverem őket. Meg lehet enni magában, (zsíros) kenyérrel, kis olajjal leöntve, vagy savanyúságnak húsok mellé.
Nagyon szeretem a káposztát, minden formájában, ezért nálunk ez gyakori étel - szerintem nincs is olyan hét, hogy valamilyen formában ne ennénk, pláne így ősztől tavaszig a savanyított formában - de nyáron is sokszor a friss zöldet káposztasalátának, főzeléknek, paradicsiomos, párolt vagy pirított káposztaként. Van egy olyan általános vélekedés, hogy káposztát főzni valami bonyolult és hosszadalmas dolog - de nem. Ma konkrétan azalatt tettem fel főni a hirtelen kitalált székelykáposztát, míg lefőtt a kávé: megtisztítottam három fej hagymát, felszeleteltem - káposzta alá sosem aprítom nagyon, hiszen a káposzta maga is szálas, pont eltűnik benne. Tettem hozzá fokhagymát, köményt, borsot, babért, együtt dinszteltem - ezt úgy csinálom, hogy míg a hagyma dinsztelődik, szórom rá a többit, karikáztam rá kolbászt, aztán ráborítottam a kockázott sertéscombot (persze ezt kényelmi funkcióban vettem), kockázva, dobozban. Én amúgy hús nélkül is szeretném, de most pont volt egy ma lejáró sertés gulyáshús, ehhez találtam ki a káposztát - ami szinte mindig van itthon. A víz ver attól, hogy a honi bolti savanyú káposztákat teliszórják mindenféle tartósítószerrel - szóval, itt a reklám következik, ugyanis én az aldiban veszek német és/vagy osztrák zacskós tartós káposztát. Nyersen nem ízlik annyira, de főzni tökéletes. Félkilós kiszerelésekben van, többfélét is lehet venni (fehér, lila, házias, sörös, boros, bajoros, bio - ezeket cselesen sosem egymás mellé teszik, de én felkutatom). Az alapkáposztákban káposzta és só van, a többiben fűszerek, sör, sonka (ilyet nem veszek). Egy nyisszantás, és már előttem is terem egy fél kiló savanyú káposzta. Ami persze nyersen a legtutibb - azt viszont magam szoktam savanyítani normál méretű befőttes üvegekben. Lehet simán, csak sóval (sőt, anélkül is), lehet fűszerekkel, akár kaporral kovászolni is. Tegnap és tegnapelőtt babgulyás volt, a babot szintén minden formájában imádom, aztán tegnap estére még szilvás sütit is csináltam, hogy bevágódjak V. nálunk alvó fiújánál, ma még csinálok sütőtök levest (hagymát dinsztelek, rá só, bors, fahéj (igen), a sütőtököt nyersen kockázva vagy sőtőben sütés után dobálom rá - ez attól függ, hogy csak a levest csinálom.e vagy eszünk-e sült tököt is, amit nem túl rég szerettem csak meg és a többiek még nem nagyon szeretik) A leveshez turmixolom, felüntöm vízzel, esetleg egy kis fehérbort és/vagy tejszínt is teszek hozzá. Csupa őszi kaja - csak ennyit akartam mondani így október elsején.
Ha egy ismerősötök azt írja nektek, hogy az átjárónál fog várni benneteket, akkor szerintetek hová kell mennetek, hogy tényleg találkozzatok is?
A hídhoz?
A zebrához?
A kapuhoz?
Az aluljáróhoz?
A felüljáróhoz?
A lépcsőházba?
A folyosóra?
A lifthez?
Egyszer, amikor még nagyon szegény voltam*, volt otthon egy szál sütni való kolbász és némi hagyma, krumpli és káposzta. Két embernek talán épphogy elég, de bejelentkezett** két ottalvós vendég, akiknek enni is kellett adni. Folyton hónap vége volt, szóval, pénzünk alig. Mégis valami mutatósabb vacsorát akartam a paprikás krumplinál, amit kábé heti háromszor ettünk reggel, délben, este (többnyire kolbász nélkül). Szóval, a káposztából párolt káposzta lett, a krumpliból hagymás krumpli, a héjától megszabadított kolbászból pedig némi kenyér, tojás és hagyma hozzáadásával fasírt készült. Nincs különösebb apropója az írásnak, reggel jutott eszembe ez a régi történet, amikor azon gondolkoztam, hogy mit csomagoljak magamnak ebédre és nem a kolbászos szendvics*** mellett döntöttem - holott akár az is lehetett volna.
* ez egy permanens állapot volt, kábé életem első harminc évére igaz
** akkoriban még így mentek a dolgok, mobiltelefon (és telefon) híján egyszerűen csak betoppantunk egymáshoz
*** vágül almás - sajtos kenyeret adtam magamnak és körtét
A koronavírust elkerültem eddig - most egy mammográfia leleten aggódom (nem túlzottan, de mégiscsak egy br rad2 lett) - ilyenkor milyen jó lehet sima fehér márvány kőszobornak lenni, semmi eltérő képlet, maximum a karja vagy a feje esik le - na, de a kőszobrok olyan szenvtelenül viselik az ilyesmit. Megyek még persze ultrahangra, csak nem volt azonos napra egymás utáni időpont. Örülök, hogy elmentem. De még jobban örülnék, ha felszívódna a ciszta a mellemből (amúgy évek óta ott van). A mammográfia miatt sem kéne aggódni, meg akkor sem fájna, ha hasrafekszem (ó, egy jó hasonfekvés kamaszkorom óta hiányzik! - pláne, hogy elvileg hason alszom, gerincből kitekeredve)
Tegnap este olyan fáradtan fordultam le a székről, egyenest az ágyba, hogy még a pizsamámat is kifordítva vettem fel. Aztán pedig mindenfélét álmodtam, amikre nem emlékszem, de az biztos, hogy reggel nem bírtam felkelni. Először rutinosan lenyomtam az ébresztőt, majd egy fél órával később - szerencsére - arra ébredtem, hogy pisilnem kell. Ránéztem a telefonomra, azonnal találtam is egy érdekes cikket, elkezdtem olvasni. De közben egyre inkább feszengtem. De nem tudtam letenni az érdekes cikket. De már rohannom kellett volna a vécére. De nagyon érdekes volt. Csakhogy iszonyú hosszú. Már ott ficeregtem az ágy szélén ülve, fél lábam a papucsban, de még mindig újabb és újabb bekezdések bukkantak elő. Végül nem bjrtam tovább, az ágyra hajítottam a telefont, fürdőszoba, megkönnyebbülés. És mindezek után döbbentem csak rá, hogy ha már annyira akartam mindkettőt, a mobil telefont nyugodtan magammal mobilizálhattam volna - nem ez lett volna az első alkalom, hogy pisilés közben is olvasok. De a reggeli butaság időnként úgy eltompít, hogy a legtriviálisabb megszokásaim sem jutnak eszembe.
Igen, ez a helyzet inkább a lónak nehéz. Talán én vagyok az a ló, de én nem ilyen lovat akartam. Elkezdtem dolgozni. Naponta többször főbelőnek. Átlagom 35,7 - jeles eredmény. Ömlenek rám a szavak. Vittem ebédet - hogy majd megegyem az utcán, de végül itthon ettem meg, miután hazaértem. Ahová azért jöttem, hogy home offeceban folytassam, amit elkezdtem offline. Nem panaszkodom - az üzemorvos azt vizionálta, hogy a jövő héten ők is végleg bezárnak, mert átvezénylik őket is kórházakba takarítani. Az velem a jövő héten még nem fordulhat elő - mondom optimistamódban. A cipőmet és a kabátomat minenesetre megdicsérték a kollégák, ezért már megérte bemenni. Aztán bedobtak a mélyvízbe. Két telefon dübörög a két fülembe, szerencsére csak egy monitort nézek a két szememmel (de azon annyi, de annyi betű van, hogy nézni is tereh)
Basszus! Három hét után ma mehetek kell mennem először dolgozni. De olyan hideg lett mára, ráadásul metsző széllel, hogy egy fikarcnyi kedvem sincs kilépni itthonról. Pluszba azt sem tudom, mit vegyek fel, még nem fogytam bele a téli ruháimba pakoltam elő a téli ruháimat. Nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék itt eszkimóországban. És ismerem magam, nagyjából a hideg beköszönte után három nappal már fáj a torkom, folyik az orrom, köhögök. Jaj, nem lehetne, hogy legalább a koronavírus takarodjon a fenébe? Úgy még a hideget sem bánnám. Naaaaa! Lécci!
Az hétszentség, hogy odabent a munkahelyemen nem fogom levenni a maszkomat. Vagyis olyan kaját kell vinnem, amit kint az utcán is meg tudok melegíteni enni. Fagyit? Jaj, meleg teát sem fogok tudni inni... megkeresem a termoszt!
Ha a vagyonokat - többnyire használt - zokniban mérnék, szerintem nem állnánk rosszul. Nem tudom, hogy átlagosan hány pár (és még mellé hány félpár) zoknit birtokol egy hétköznapi ember, de bevégezvén a ma zoknipárosító szeánszot nálunk a következő adat kezd kikristályosodni: fejenként minimum 50 pár zoknink van (de ez akár a duplájára is felmehet), valamint van további kábé száz darab zoknink, amelyek annak ellenére is pár nélkül tengődnek, hogy már a második napomat szánom rá arra, hogy mindenkit kiházasítsak.
Csak érdekességként mondom, hogy a legnagyobb zoknijaink a 45-47-es számozást viselik, de találtam 26-30-as ovis zoknicskákat is (nem számolom ide a babazoknikat, amelyeket tudatosan tettem el az első babaruháik mellé) - holott V. lába is 37-38-as. Nagyon nehezen szánom rá magam, hogy kidobjam őket, olyan cukik az oviszoknik is!
- Hordasz te egyáltalán magadnál valami erősebben alkoholos cuccot?
- Igen, persze... itt van...
- 45%? Na, ne röhögtess már! A minimum 70% legyen! És tessék gyakran használni!
