esetem az agyonhájpolt dubai csokoládéval

nem túl finom, a különleges kadayif tészta állagra talán leginkább az üveggyapotra hasonlít, a többi meg simán (túl) édes

Bátorságpróba

Megnéztem a sorozatot és úgy döntöttem, bátor leszek én is, mint Olivia Benson nyomozónő - és levágattam a hajam épp olyanra* mint amilyen Mariska Hargitayé, aki (mint a sorozat óta tudom) amerikai színésznő. Az eredmény látványos, nekem tetszik. Azt, hogy a huszonvalahány kollégám közül csak egynek tűnt fel (miután a tegnapi napot mindannyian egy térben töltöttük, nagyjából körben ülve, egymásra jól rálátva) az új frizurám, nehezen tudom mire vélni. Talán mégsem olyan lényeges az ember kinézete, mint azt képzeli a fodrásznál. Régen milyen sokat írtam a hajamról!**

* mint az egyik képén

** ehhez képest a címkék közt nem szerepel sem haj, sem fodrász, kénytelen vagyok körülírni

színész

Kolléganőim dicsérik az outfitemet (többféle zöld), és egyikük megjegyzi, hogy ismét nagyon jól választottam, mert hozzám tényleg a zöld, a lila és a türkiz holmik illenek. A piros nem a te színed - teszi még hozzá egyikük. Muszáj tiltakoznom, bizonyos pirosak nagyon is jól állnak: "pedig van piros ruhám, azt is nagyon szeretem, igaz, azon is a zöld dominál" (és amúgy tényleg - de vannak zölddominancia-mentes pirosaim is)

Átesők és átesetlenek

Úgy tűnik, megint hódít tarol a covid,  egyre-másra jelentik be kollégák, kliensek, valamint nemkollégák és nemkliensek is, hogy covidosak lettek. Meghalni (az én közvetlen környezetemben) nem szoktak ugyan már covidban, de simán betegek két-három hétig, aztán még további hetekig nyögnek, hogy nem jó. Maszkot már csak elvétve látok - és én is csak a tömegközlekedési járműveken hordom következetesen, mindenütt másutt következetlenül, hébe-hóba, úgy-ahogy. Vissza kéne szokni rá, de (talán nem meglepő) nem szeretem. Egy esetben esik jól, ha hideg szél fúj az utcán, ja kettőben, ha büdös ember van a közelemben. Amúgy látom, hogy csúf és engem is elcsúfít - de mi csúfíthatna el jobban a covidnál? Semmi. Irigylem azokat, akik már átestek rajta (és túlélték), én még mindig tartok attól, hogy többirányból érintetten engem leteperne. Ma egyébként egészen új dimenziók tárultak ki előttem a férfidivatot (???) illetően Á. jóvoltából, ezért is szívesen megélném a XXII. századot, hogy visszanézve lássam a folytonosságot, ami most (férfidivat ügyben*) megszakadt bennem. Itt toporgok tétován, bizonytalankodva, átesetlenül.

* hazudnék, ha azt állítanám, hogy valaha is mélyebben érdekelt a téma, de most izgat, hogy mivé alakítja át magát a fiam

Nem mind arany

Szóval a mini epilátoromról kiderült, hogy egy mini borotva - én viszont annál, hogy szőrök vannak az arcomon, már csak azt utálom jobban, hogy borostás vagyok. Nincs nagyon sok zavaró szőrszál, viszont apró pihék vannak - de ez a gép azokat a pici láthatatlan pihéket is levágta és most mind egyszrre serken. Na, ez fáj. És szúr, És lett egy csomó pattanásom. Nem monsdom, hogy soha semmire nem fogom használni a kis dögöt, de nem fogok naponta borotválkozni, az biztos. Rémes. Hogy bedőltem neki!

Önismeret

Elmentem ma kozmetikushoz, pontosan ezer éve voltam utoljára. Mindenfélét csinált az arcommal, hideg izé, meleg izé, száraz izé, nedves izé - aztán egyszer csak kirántott egy szálat a szemöldökömből. Annyira fájt, hogy azt hittem, elájulok. De csak folyt a könnyem és azt sikoltottam: ne tépd ki a szép szemöldökömet! Ja, ezt nem szoktuk? - kérdezte. Nem tudom - mondtam (és tényleg nem tudtam) - de ezentúl semmiképp ne legyen semmi ilyesmi. Nem lett. Viszont megtudtam magamról, hogy szépnek tartom és szeretem a szemöldökömet, minden igazítás nélkül is. Befesteni engedtem, az nem fájt, csak csíp.

És most, hogy szinte már szép vagyok, meg kéne végre csináltatnom a lejárt személyimet. És képzeljátek, van olyan, hogy kormányablak app, ami megmondja, hogy épp aktuálisan mennyit kell várnom az egyes ügytípusoknál. Ma például több helyen is tíz percen belül sorra kerültem volna - ha épp ott vagyok. De nem voltam ott. De ezentúl nyitott kormányablakkal szemmel járok majd, ha látok egy ablakot, azonnal csekkolom appolom, és ha a frizirám meg a szemöldököm is oké, meg várni sem kell, már megyek is személyit csináltatni. Bár nem érzem úgy, hogy anélkül senki lennék - mivel egész jó önismereti szinten állok.

Feketézők

Nem, kávézni most nem kávéztunk a fodrásszal (amúgy szoktunk, sőt, van, hogy reggelit/uzsonnát is hoz), de hajfestésre elmentem. Tudjuk, hogy zárva kell lennie. De én már nagyon nyomorultul éreztem magam amiatt, hogy az utcán lassan azonos korosztályba tartozónak néznének anyukámmal (már ha járnánk egyáltalán együtt az utcán), a fodrász pedig azért érzi magát nyomorultan, mert katás egyéni vállalkozóként nulla bevétele lenne, ha betartaná a szabályokat. Összefutottunk vásárlás közben az ijesztően zsúfolt boltban,  ki is menekültünk mihamarabb, majd messengeren végeztünk némi kockázatelemzést: ő oltva, én oltva, mindketten folyton maszkban, mivel ő egyéni fodrász, rajta és az ügyfélen kívül normál esetben is ritkán van harmadik személy a helyiségben - és folyton szellőztet meg légfertőtlenít is. Szóval, bevállaltuk. Én boldog vagyok a barna hajjal jóval  fiatalabbnak tűnő fejemmel (ami minden online megnyilatkozáskor premier plánban látszik, mert nem ülhetek kikapcsolt kamerával, szóval fontos), ő pedig boldog, hogy ebben a hónapban is tud vásárolni meg villanyszámlát fizetni (nyilván nem egyedül az én díjamból). Disznót még nem vágtunk, pedig családi példa van rá: nagymamámék négy gyerek mellett tartottak disznót az ötvenes években, minden évben egyet. A disznót vágásra, a gyerekeket felnevelni. Éjjel vágták a disznót, titokban. A kolbász pedig nem bélbe töltve, hanem befőttes üvegben, hőkezeléssel tartósítva került a kamrapolcra "baracklekvár" felirattal.

Nem vettem gumicukrot

a fodrásztól hazafelé jövet - ez elsőre nagyon jól hangzik - de már bánom. Az aldis biogumimedvék a kedvenceim. Vagy a fehérhasú zöld békák. Azt mondtam magamnak a boltban - nagyon helyesen - hogyha most otthagyom, akkor csak egyszer kell nemet mondanom rá, míg ha megveszem, akkor hússzor (vagy hány szem van benne). Nagyon éleslátó vagyok időnként, jól meg is győztem magam. Most meg? Elepedek és a falat kaparom egy egy marék rongyos gumimaciért. Tudom, hogy jól tettem, tudom, hogy ez az egyetlen út, ami helyes irányba tudja terelni a mérlegemet, de mégis, kifolyik a szívem a bánattól. Majd mantrázom, mantrázgatom (ki mint mantráz, úgy él), hogy egészséges leszek, mint a ma született makk. Bolond lik, bolond szél ó, egy édes gumicukor!


P.S.: a mentősöknek ma sem jutottam az eszébe, várok tovább

A világ legfontosabb dolga*

Nem hívtak még mindig, hogy ma jönnének... szóval, pszt! ne áruljatok el - én ma elmegyek fodrászhoz. Itt rendel a sarkon - és szemben a mentősökkel, róla tudni, hogy készen áll a velem való találkozásra. Negatív vagyok - erről keveseknek van papírja. Nem járok sehol, nem találkozom senkivel lassan hetek óta. A fodrászhoz az időpontot három hete lefoglaltam. És hát muszáj, mert úgy nézek ki, mint saját öreganyám. Nem fénykorában, hanem.. na jó, nagyanyám sosem nézett így ki. Ősz volt a haja, de amúgy fitt volt és csinos. Sokat dolgoztam online a héten, ma mindenfélét adminisztráltam, munkaterveket gyártottam meg ilyesmiket, az elmúlt napokban mindenféle frusztrált, munkanélküli, sérült, beteg, elhagyott, stb barátoknak lelki támasza voltam - megérdemlem, hogy valaki végre jól bánjon velem! Hogy végre valaki velem bánjon jól. És még gumicukrot sem ehetek, pedig most nagyon rám férne egy kis önfeledt rágicsálás. Reggelire tojást ettem magában, ebédre csicseriborsólevest főztem és aztán ettem joghurtot egy kanálnyi narancslekvárral. Vacsorára a fodrászt tervezem. Nem megenni, csak mint pozitív élmény.

Csak nehogy épp most jöjjenek! - de hát nem szóltak, hogy jönnének, pedig nem lehet előtte enni... vagy már megváltozott a protokoll?




* ne legyenek kétségeitek, nyilván a fodrász

kislányok egymás közt

kislány (8 év alatt): de szép a gyűrűd!
én (8 év felett): ugye??? (büszkén)
kislány: anyukámnak is pont ilyen van
én: tényleg? (nyilván nem hiszem el, A.-tól kaptam, különlegesebb mindennél is)
kislány: igen, csak az övé még sokkal nagyobb és sokkal csillogóbb és sokkal szebb
én: na, persze, anyád akkor tényleg nagyon szép lehet

Nem tudom, ki az illetékes

de tényleg olyan nagy macera lenne optimálisan elosztani a napos, derült, kellemes időszakokat, az esőt, a hőmérsékletet? Elmúlt június közepe és én még nem vettem elő a nyári ruháimat (tudom, áprilisban kellett volna)

neked a divat

Ruhákat és sminkeket nézünk V.-vel a neten, mutatja, hogy neki mik tetszenek. Vannak jók, csak minden modell olyan pofát vág, mintha épp egy tál véres kutyaszart kínálnának fel neki desszertként.

én: néhány lány egészen szép lenne, ha elmosolyodna!

V.: a modellek sosem mosolyognak

én: de régen mosolyogtak

V.: nem hiszem

én: hogyhogy nem hiszed? miért nem hiszed? most mondom, hogy régen mosolyogtak

V.: hallom... de az olyan természetellenes... és régen is az lett volna

én: természetellenes? a mosolygás?

V.: igen, olyan szánalmas... mint az idióták

Életmentő beavatkozás

én: elmegyek ma a fodrászhoz*

A.: bolond vagy? minek?

én: hogy a kórházban ránézésre azonnal a fiatalok közé soroljanak és adjanak lélegeztetőgépet

* napi két vendéget fogad, egyet délelőtt, egyet délután, mindenki maszkban, a két vendég közt teljes fertőtlenítés - és gyalog öt percre van tőlünk - sem odafelé, sem hazafelé senkivel sem találkoztam az utcán

Légy

aki lennél!

Egy kissé már idejétmúlt, de avíttságában is hasznos videó

(egyhetes)

Mocsári teknős koromban,

még az Éden kertben nézhettem ki úgy, mint amilyenné most a zöld teás arcmaszkom tett. Karnevál van, nemdebár? Épeszű nők állítólag nem mutatkoznak az állandónak szánt partnerük előtt smink nélkül. Én mocsári teknős fátyolmaszkban is. Micsoda megkönnyebbülés lesz A.-nak, ha egyszer megöregszem és benő a fejem lágya (plusz bónuszként remélhetőleg csak ráncos lesz majd az arcom, penészes viszont nem)

)

Pitagorasz fürdik egyet

Van az a - szerintem elég demagóg és szűk látókörű - vélekedés, mely szerint felesleges olyan dolgokat is tanulni az iskolában, amit sosem fogunk használni az életben*. Mármint én is azt gondolom, hogy bőven lehetne módosítani az iskolák szemléletén, munkamódszerein és az oktatás tartalmán is - de nem hiszem, hogy az alapszintű matematikán kezdeném a nyesegetést. És van erre az a fb-on terjedő mém, hogy nem tanulunk az iskolában az adóbevallásról, a ruhavásárlásról, a pénzváltásról, a külföldi utak megszervezéséről (stb.) - de milyen jó, hogy a kovalens kötést vagy a Pitagorasz tételt a fejünkbe verték, mert legmélyebb álmunkból felébresztve is azonnal lökjük. És nekem van egy  néhány nagyhangú és igencsak ostoba (nem túl közeli) ismerősöm, akik közül az egyik elpoénkodta nekem ezt (nem először), én meg felhúztam magam (szintén nem először) azon, hogy elhatalmasodik a világon az ostoba elbizakodottság és önhittség. Mondtam neki, hogy én sajnos nem állíthatom magamról, hogy legszebb álmomból felverve is azonnal ez jönne a számra. Lenéző, fensőbbséges félmosollyal biggyesztette rám a ajkát, hogy pedig ez azért eléggé alap. Öööö... igen... és akkor elmondanád nekem a Pitagorasz-tételt, hogy én se felejtsem el többé? Persze - mondta - és neki is kezdett a szavalásnak: Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt...

*én használtam már egyet s mást azokból, amikről korábban nem gondoltam volna, hogy fogom - hogy tovább ne menjünk, a harmadik, majd negyedik év végi bukás, majd a következményeként októberben letett pótérettségi után nekem aztán tényleg eszem ágában sem volt soha szigorlatozni matematikából

A semmi és az orgona ága

Az Yves Rocher-ban szoktam parfümöt (EDT) venni a hétköznapokra. Főként orgonát, annak hiányában vagy azt kiegészítendő gyöngyvirágot. Az orgona rajtam otthonosabb, a gyöngyvirág inkább anyukám illata volt, még a Diortól. Szóval, én orgonát használok. Egy ideje nem vettem már, mert eleinte volt itthon, aztán pedig nem volt időm érte menni, de karácsony előtt végre eljutottam egy YR boltba és kerestem a parfümömet - csakhogy azt a választ kaptam, hogy megszűnt ez a termék, többé ne keressem. Teljesen kétségbe estem, az önazonosságomat éreztem veszélyben - de nem volt mit tenni, boltról boltra vándoroltam és tényleg nem volt sehol. Volt itthon még egy ujjnyi a tusfürdőm alján - és annyi. Meg egy testápoló (de nem használok testápolókat) - bánatomban azt szagolgattam. Aztán idén - felbátorodva a 2020 erejétől írtam az YR ügyfélszolgálatának, hogy valahonnan szerezzenek nekem még egy üveggel, mert nálam ez identitásképző elem és totál meg vagyok zuhanva. Képzeljétek el, hogy válaszoltak és megmondták, melyik boltjukban van (volt) még a parfümömből elfekvő készlet. Megörültem, hogy még létezik valahol - de azt is láttam, hogy reménytelen elmennem érte, messze van. És akkor! Akkor felhívtam egy barátnőmet, aki arrafelé lakik, hogy beugrana-e - és beugrott. Volt még, ráadásul féláron. Megvette (az összeset!) - már át is utaltam neki a fizetésem felét pénzt. Egy kávézás keretében fogom átvenni a kincseimet. Egy évre biztosan elég lesz - addig kell találnom egy másik tiszta orgona parfümöt, különben úgy összezsugorodok, mint az Óz a nagy varázslóban a boszorka lába, miután a boszorkányt agyonütötte egy,  viharban ráeső ház (Dorka és Toto kutya háza, ha jól emlékszem)

Fázik a szívem

V. szeretett volna egy hosszú rózsaszín télikabátot. Mert az menő. Meg mert a hároméves télikabátja már ciki. Mellesleg abban fázik is, mert a fenekét sem takarja, meg el is vékonyodott már. Ezért aztán karácsonyra kapott is egyet. Minden elfogultság nélkül is azt kéne mondanom, hogy gyönyörű benne - de ráadásul még elfogult is vagyok. Káprázatosan szép. Eddig nem hordta, mert szerinte túl elegáns. De hát nem is igen ment ki a házból, mert többnyire beteg volt. De amikor kiment, sem vette fel. Még mindig köhög. Vérzett a szívem - de gondoltam, majd ma felveszi.

Az időkép és a telefonunk némi ellentmondásba keveredett ma egymással, az egyik szerint mínusz tíz fok volt, a másik szerint mínusz kettő. Frissítés után mínusz négy, mínusz nyolcas hőérzettel. De V. nem frissítette a telefonját. És nem vette fel az új (hosszú, meleg és ultratrendi) télikabátját. Hanem helyette elment a régi (rövid és vékony) kabátjában. Alatta egy haspóló van. Mármint ami úgy bordaközépig ér. És egy vászon edzőcipőben (nyári zoknival), ami a bokáját minimum tíz centi hosszan szabadon hagyja. Már nem merek szólni neki. Ettől még szóltam. Bátor vagyok és kemény, mint a reggeli fagy. Pontosan az történt, amire számítottam, amikor még nem mertem szólni. Sértődötten elrohant. Fagyos hangulatban. Alig felöltözve. Reszket a szívem.


P.S.: vágyom egy olyan korra, amikor nem divat az ostobaság

Orgona

Volt egy illat az Yves Rocher-ban, orgona. Tusfürdő és kölni. Kevés illatot szeretek magamon a hétköznapokon nap mint nap, de ezt nagyon szeretem. Állítólag nem lesz többé. A gyöngyvirágot használom még, de az orgonát szeretem sokkal jobban. Mostantól büdösen kell élnem. Tudom, soha nagyobb bajom ne legyen (és amúgy én is így gondolom) - de mégis eléggé szomorú vagyok. És még be sem spájzoltam belőle, mert azt gondoltam, ráér, majd veszek később.