Vékonyka cincogás mise előtt

Amikor miséznek, csendben vagyunk, nehogy kikergessenek bennünket Isten hűvös, ámde mégiscsak fedett házából. Éléskamra nincs, zsírosbödön nincs, legfeljebb ostya és misebor, azon kívül a terítőket rágcsálhatjuk. Ha meg nem is fagyunk, de menten éhen pusztulunk. Szerencsére a papnak nincs macskája, így félnünk csak a földrengés idején ledőlő kőtömböktől kell - de nincs földrengés. Ugye, milyen vidám vége van ennek a szomorkás történetnek? De van még ennél is tovább! Igazából nem mi vagyunk a templom ügyfefogyott egerei. Úgy ám! Még ha A. és Á. kórusban jajonganak is.

Azzal indult, hogy Á. nagy szomorúan bejött hozzánk és azt mondta, legjobban egy szemüveget szeretne kapni karácsonyra, mert a régi szemüvegével már nem lát. Rosszabb vagyok, mint a templomegérevő macska, mert azonnal megpödörtem a bajszomat azt kérdeztem, hogy miért nem megy el a szemészeti vizsgálatra és csináltat egy újat. Mert nem tudja, hová kell menni, mert még sosem volt ott egyedül. Omg! Húsz éves elmúltál, kisegerem! Menj el, csináltass magadnak szemüveget. Mire A. fájdalmasan felhördült, hogy most? Most, amikor már lejártak a kuponok?Mmost meg kell várni, míg lesz új. De mikor? Mikor lesz újra kedvezményes kuponunk? Októberben kaptak mindketten, de jaj, az novemberben lejárt - mert én nem foglaltam nekik időpontot.

Erre viszont én is felhördültem, hogy bakker, itt van két felnőtt férfi, akik nem látnak a szemüvegüktől és tényleg arra várnak, hogy én foglaljak nekik időpontot? Amikor ők tapasztalják nap mint nap, hogy nem látnak elég élesen*, nem én? Amikor ők tudják, mikor érnek rá, mikor meg nem? Komolyan nagyon megmérgesedtem rájuk. Hogy van pofájuk rám fogni az ügyefogyottságukat vagy nemtörődömségüket. Mire azt vinnyogták cincogták, hogy de ők nem tudják, hogy hogyan kell, meg hogy mit mondjanak, meg egyáltalán, ezt én szoktam intézni, mert én jobban tudom. Az eszem megáll! Mondtam, hogy igen, én ezeket tényleg sokkal jobban tudom, mert alkalmasabb vagyok rá. De most bedobom őket a mély vízbe, intézzék önállóan. Remélem, nem fulladnak bele a feladatba.

* ha jobban belegondolok, én is tapasztalom időnként az éleslátásuk hiányát

csalódott és dühös vagyok

Mert a kollégáim (akiket amúgy kedvelek) sosem hordanak maszkot a közös terekben, még akkor sem, amikor több, mint tízen összegyűlnek. Én netről kapcsolódtam be és amikor rákérdeztem, hogy hogy van ez a maszktalanság, ami számomra félelmetes mint egy nudistrastrand, akkor még ki is gúnyoltak. Vegyes életkorú fiúk - lányok, urak - hölgyek. Nem értem őket (nyilván ők sem értenek engem) - de mondjuk sima szabálykövetésből nem hordhatnának maszkot mégis? Megjött mára a második negatív leletem, hamarosan mehetek dolgozni - de félek bemenni közéjük. A maszkmentességük és az empátiamentességük egyaránt visszariaszt.

vagy gyalog

Míg én várakozom, történnek a dolgok - ki mondta, hogy unalmas itthon lenni?

Elkezdtem olvasni a könyvet. Megdöbbentem azon, hogy Norvégiában is létezett a képesítés nélküli tanár fogalma, azt hittem, az valaki kelet-európai találmány.

Ráálltam a mérlegre, és az beszakadt alattam úgy döntöttem, ennél tovább nem húzhatom a fogyókórát, életmódváltást, sportolni kezdést. Hoszabb távon nyilván könnyebb leszek és ezzel együtt az életem is könnyebb lesz - most azonban pokoli nehéz, mert minden ilyen döntés után zsigeri szinten leszek farkaséhes és falánk. Muszáj, muszáj, de hogyan?*

Reggel a kévéivásnál a homlokomra feltolt szemüvegem beesett az ágyba - én pedig a kávétól megrészegülve boldogan visszahuppantam - igen, a szemüvegre. Igen, eltörött. Nem, nem javítható. Ennek ellenére A. pillnatragasztóval megszerelte, mert a korábbi szemüvegemtől fél órán belül masszív fejfájást és hányingert** kaptam. 

Aztán felhívott szegény Godot asszisztense, és azt mondta, hogy elnézést kér, de a mentőszolgálat két-három napos*** csúszásban van, ezért bemehetnék én - személygépkocsival vagy gyalog. És bemondott egy olyan címet, amely budapesti kerületet már az álláskeresésnél is elsőként ikszelem ki mindig, mert reménytelenül szar helyen fekszik hozzánk képest. BKK kizárva (1 óra 23 perc lenne amúgy), vezetni a ragasztott szemüvegemmel nem mernék (40 perc), gyalog meg a fogyókúrás célnak lenne csak jó (3 óra 54 perc). Kár, pedig ha a közelben lenne, elmennék.

* Minden tanácstalanságommal és tehetetlenségemmel együtt is: nem kérek tanácsokat (sem itt a blogon, sem e-mailben, sem élőben), ugyanis nem az a gondom, hogy nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, a tudásommal kébé az ország legmenőbb életmódklinikát vezethetném. Csak azt nem tudom, hogy én hogyan fogom tudni megugrani a lécet anélkül, hogy ráhuppannék és az összetörne.

** nem így szeretnék lefogyni

*** inkább öt-hat lesz az

Tapasztalat

A hétvége során gazdagabb lettem 25 üveg cseresznyebefőttel és 20 üveg meggyel - de meggy van még egy minimum nyolc kilós ládával - valamint szegényebb lettem azzal az illúzióval, hogy én ezt még simán bírom. Hát nem. Nem csak simán nem, nagyon nem. Beledöglöttem. Igaz, közben itt van anyukám is, aki sokat segít, de az is sok erőfeszítésembe kerül, hogy segíthessen. Meg persze főztem is, aztán még délután, amikor már nem nagyon esett, elvittem egy minikirádulásra is. Azt nem tudom megmondani, hiogy reumám van-e, de én mindig olyannak képzeltem a reumát, mint ahogy kábé egy hete folyamatosan érzem magam (a nedves idő totál kikészít, fáj mindenem, alig bírok mozogni) Továbbá rekordot döntöttünk a mosógép nélkül élésben - ez sem könnyű.

Kissé esős az idei november

különösen így júniusra időzítve

Algoritmus vacsorára

A homeoffice bevezetésekor készítettem egy új fb profilt, hogy jobban vagy másképp is elérhető legyek a klienseknek. A saját nevemen indítottam el azt is, hogy felismerhető legyek, de a céges telefonszámommal. És semmilyen módon nem kapcsoltam össze a normál, hétköznapi profilommal - épp ez volt a cél, hogy ne engedjem rá a magánéletemre a szakmait. Néhány közös ismerősöm így is lett magammal - de nem sok. Négy. És ma reggel mire ébredtem? Hogy új ismerősnek jelölésem érkezett. Magamtól. Vagy a tudatalattim garázdálkodik éjjelente a céges telefonommal a kezében, vagy a fb nem tartja tiszteletben egyáltalán azt, hogy valaki szeretne-e valakit bejelölni ismerősként. Én az utóbbira gyanakszom - mert ha a tudatalattim éjjelente bármit csinálhatna, akkor a kamraszekrényt rohamozná meg tonhalkonzervért, csokiért, befőttért - és a sor csak azért nem folytatható tetszőlegesen, mert véges tartalommal bír a kamránk.

visszaSZÁNlálás

Oké, pont nagyon hideg nincs. De ez a sok nedvesség erősen lehűti a világot. És ha azt nem is, a kedvemet mindenképp. V. ma hatnapos sítáborba vadvízi raftingtúrára sátortáborba indult a Bakonyba. Igluban a csónakokban Sátorban fognak aludni. Ha felverték. Remélem, mostanra felverték. És remélem, nem került bele annyi víz kintről, hogy az kellemetlen legyen. Azaz egy csepp se! Drukkoljatok, hogy megfázás, felfázás, vesemedence-gyulladás, és minden egyéb betegség nélkül megússza! És ha lehet, szeretném, hogy még érezze is jól magát!

nagy az internet állatkertje

nemén: írj neki te is egy ímélt, mert engem teljesen semmibe vesz, egyáltalán nem válaszol!
én: oké... megadnád az ímélcímét?
nemén: egyszerűen csak a neve az
én: khm... nem tudom a pontos nevét sem... de a neve után is kell valami... kukac és?
nemén: Tóth Katalin, szóval www.tothkatalin
én: ööö... de ez így nem ímélcím
nemén: dehogynem, ide szoktam írni neki
én: felírnád nekem pontosan?
nemén: jaj, mondom, hogy egyszerű, simán meg tudnád jegyezni, www.tothkati.gémél.hu
én: más nincs?
nemén: nincs, mondom, hogy én mindig ide szoktam írni

Masszőr - múlt időben

Biztosan emlékeztek*, hogy nemrég még azon dilemmáztam, hogy szóljak-e a régi (bevált, de nem frenetikus) masszőrnek arról, hogy találtam egy újat, aki nekem sokkal testhezállóbb - és ráadásul még közelebb is van (ami legalább annyira jó volt). Nem szóltam végül. Nos, az új, akihez átpártoltam és amúgy tényleg nagyon jó, egyszer csak azt mondta, hogy ő már vagy tíz éve nem emelt árat, úgyhogy most fog. Amivel amúgy tudok azonosulni, nyilván neki is drágább minden a jólteljesítő országban, ahol nincs is infláció, csak én fizetek hétről hétre (sic!) folyton többet a boltokban. Gondoltam, hogy megemeli ezeröttel... vagy kettőezeröttel, per óra. Szívtam a fogam, mert az nyilván nekem többe kerül - de hát oké, ebből él. Viszont amikor rákérdeztem, mennyivel fogja emelni az árait, kiderült, hogy a kétszeresére. Igen, egyszerűen megduplázza. Ami viszont nekem már olyan durván sok lesz, hogy maximum havonta egyszer tudok járni (de akkor is sajnálni fogok érte annyit fizetni - nem azért, mert nem jó, hanem azért, mert az én pénzeimhez képest aránytalanul sok). Úgyhogy maximum havonta egyszer tudnék járni, ami nekem kevés. Bár a távolihoz sem jutok el gyakrabban, mert azt meg időben és utazásban nehéz megoldani. A drága még drágábbért házhoz is jönne - na, de annyiért már nyaralok egy hétig Korfun** előszezonban.

* de ha nem, akkor megtaláljátok az év eleji bejegyzések egyikében
** még sosem nyaraltam Korfun, pedig gyerekként Gerald Durellt olvasva folyton oda vágytam

féreglyukak

Le kéne számolnom az ellenségeimmel. Ehhez képest abszurd helyzetekbe keveredem (velük vagy nélkülük). Van ez a munkaügyi per. Az ellenfél (azaz a volt munkáltatóm) ma azzal hozott zavarba a tárgyaláson, hogy munkát ajánlottak. Mert nagyon jó munkaerő voltam. Számítanának rám. Csak az elmaradt munkabért meg a végkielégítést nem hajlandóak kifizetni. Mert szegények. Bezzeg ha ott dolgoznék, dőlne a lé, mert én voltam a legmegfelelőbb munkatárs. Kár, hogy most az én hibámból perben állunk. De ha nem fogadom el a szánalmasan alacsony sérelemdíjat, amit esetleg hajlandóak kifizetni, akkor arra mérget vehetek, hogy még nyolc év múlva is pereskedni fogunk, mert ha az igazság az én oldalamon áll is, a pénz és a hatalom az övékén. Amúgy tudják, hogy kevés a pénz, amit adnának (ötöde sem annak, ami járna), de szívesen adnak munkát. Mert F.  - ez derült ki, mióta nem vagyok ott - nem alkalmas a megfelelő minőségű  munkavégzésre. Visszavárnak a kliensek és  ők is. A bíró is leintette őket az abszurditásért. De a tárgyalás végén ötszemközt az ügyvédemmel újra megkaptam az ajánlatot: dolgozzak nekik. Elég jófejek, nem? Nem. 

Éppúgy intenzív hányingerem van tőlük, mint az egykor (nekem, most másnak) lihegve nyalizó, zavart bloggerlánytól. Remélem, 2019 végre nem az aggasztóan terhelt ismerősök által determinált év lesz. Várom a szilvesztert.

nagyon-nagyon-nagyon igazságtalannak tartom

hogy míg mások házra gyűjtenek, de legalábbis moziba járnak és fagyiznak, addig én két darab szemüvegre kell, hogy elköltsem a fél havi fizetésemet -  aminek amúgy már a másik fele is elment például fogászatra, fogszabályzásra, iskolai kötelező befizetésekre és egyéb élvezetekre*. Basszus, még a hónap közepén sem járunk, de már nincs pénzem semmire (pedig még van néhány kötelező köröm novemberre is, például tandíjat kéne fizetnem, meg a kocsi kötelezőjét - és akkor kajákról még szó sem esett - természetesen A. is hozzájárul majd a kiadásokhoz, de amilyen ütemben megy a pénz, alkalmaznunk kéne néhány bankigazgatót rabszolga státuszban, hogy csak nekünk termeljenek)

* itt ugye nyilvánvalóan nem élvezetes tevékenységekről beszélek**

** bocs, elhallgattam, hogy vettem már a hónapban egy pomelót és egy csomag gumicukrot is

A frontvonalból újra

Ezúttal saját ügy.

Volt egy álláspályázat, ahová benyújtottam magam. Küldtem önéletrajzot is, naná. Az önéletrajz alapján behívtak. Közel van, vagy legalábbis jól megközelíthető helyen van. Odafelé épp egy óra, hazafelé azonban csak szűk háromnegyed - igen, létezik ilyen. Az eddigiek közül talán a legkellemesebb  állásinterjú lett. Kedves emberek (tudom, ez semmit nem jelent), valódi szakmai közeg és vélhetően valódi szakmai munka. Azt mondták, néhány nap múlva felhív a gazdaságis emberük, hogy mennyi pénz lenne, mert az sajnos nem sok. Felhívott tényleg, pedig a legtöbb hely már itt elvérzik. Szóval már ez önmagában háromszoros hurrá. A fizetés nem nagyon sok, nem kiemelkedő - de így is a másfélszerese annak, amit ott ajánlottak, ahol majdnem biztosra mehetnék. És hát a munka is minimum háromszor érdekesebb. Egészen belelkesültem. Én hülye. Míg most ki  nem derült, hogy a több irányból szakirányú végzettségeim, amelyeket egytől - egyig mind messiásként üdvözölt az interjúztató a konkrét intézmény konkrét munkakörében - szóval a végzettségeim nem jók mégsem, mert noha a relevanciájukhoz kétség sem fér, a rendelet nem szól róluk, mert fel sem tételezték, hogy ilyen végzettséggel is hajlandó bárki is. Ezért aztán - sajnálkozik személyesen a vezető a telefonban - mégsem tudnak most felvenni, mert ahhoz, hogy felvegyenek, el kéne végeznem egy százötven óra alatti, érettségin alapuló OKJ-s képzést, ami az egyik diplomámmal együtt már a papírforma szerint is képesítene a felvételre. Ez az OKJ-s képzés olyan témából lenne, amit más diplomáim okán taníthatnék is akár az ominózus OKJ-s képzésben - de a rendeletben mégsem nevezi meg a nevezéktan, úgyhogy kigyulladt a piros lámpa. És - mondja a vezető - ha felvenne, azzal magát kötelezné arra, hogy beírassanak az említett OKJ-s képzésre és finanszírozzák azt - de sajnos erre viszont nincs külön kerete. És nekem sincs. Mondjuk túl azon, hogy röhejesnek tartom, hogy 146 vagy hány óra abszolválásával megszerezhetném azt a jogot, hogy foglalkozhassak azzal, amiről van amúgy egyetemi szintű diplomám és egyetemi szintű posztgraduális végzettségeim is, összesen mintegy 20 egyetemi félévnyi.

Ilyennek képzelem

a trópusi esőt. Néhány méterre látni csak, úgy zuhog. A földnek kell - mondja mindig anyukám - és annak tényleg nem árt, bár idén szokatlanul dúsan zöldell minden. De én szomorú vagyok, mert V. és kis csapata most indulnak a Balatonhoz nyaralni. Ahhoz azért annyira nem hiányzik sem a trópusi, sem a sarkvidéki hangulat (állítólag majd még le is hűl az idő, magával rántva a szegény, tehetetlen, önmagában még csak fortyogni sem tudó Balatont is).

Spoiler

A régi olvasók bizonyára emlékeznek minden korábbi szavamra arra, hogy nagy Jo Nesbo rajongó vagyok. Aki még ezt sem tudja, az jobban teszi, ha visszaolvas. Még Doktor Proktor pukiporával indult a rajongásom, amit a cím ellenére megvettem az akkor még zsenge korú gyerekeimnek, aztán velük együtt végigröhögtem mind a három kötetet. Aztán jött a Harry Hole sorozat, körülbelül tíz nap alatt végeztem a tíz kötettel - nem mind egyformán jó, de még a gyengébb kötetek is magasabb minőséget képviselnek, mint a krimik többsége. Szóval, amikor megláttam, hogy Nesbo kijött Machbet címmel egy Shakespeare remekkel remake-kel, annak ellenére is megvettem, hogy nincs pénzem felesleges hülyeségekre. És hát nagyon nyögve nyelős. Először a fordítóra próbáltam kenni a nagyon béna mondatokat, de ugyanaz fordította, mint aki a korábbi köteteket és azokkal többnyire elégedett voltam. Ami változott, hogy más kiadó adta ki, ezt a Kossuth - na, de attól persze még helyesírási hibának, elütésnek nem szabadna lenni benne (van, már nem egyet találtam) - és hát a mondatok sutasága... alig jutok szóhoz... szóval, lehet, hogy valami archaizált nyelven íródott angolul is, nem tudom, de magyarul időnként béna művi és régieskedő kifejezések hivatottak emlékeztetni arra (?), hogy egy Shakespeare mű újrakárpitozott csontvázát olvassuk. Úgyhogy a tartalmat tekintve nem tudom lelőni a poént, csak azoknál, akiket elkerült az eredeti, de a könyv megvételéről még lebeszélhetlek benneteket. Hátbasszus, egész meghökkentően silány. Szóval: ne!

Játék a szavakkal

Biztos. Biztos, hogy biztos. Nem. Nem biztos, hogy biztos. Nem biztos. Nem biztos, hogy nem biztos. Nem biztos, hogy nem. Biztos nem. Nem biztos, hogy biztos nem. Biztos, hogy nem biztos.  

Az erőforrások eszetlen pazarlásáról

Hihetetlen mértékben szárad és fénytelenedik a hajam, valamint rohamosan őszülök* - ehhez képest hetente kell hosszú, drótkeménységű, fényes, fekete szőrszálakat eltávolítanom az államról**

* csak mióta fodrászhoz járok, nincs külön hajfestéses poszt - amúgy a hajam pont azon kevés adottságaim közé tartozott, amit mindig szerettem magamon (volt-e bármi más?)

** most csalódottak vagytok, hogy csúf banya vagyok? higgyétek el, engem jobban zavar...

14.000

16.15
fogyjak le (azon vagyok)
nincs benne folyadék (van)
ne vicceljek, ott nem fájhat (fáj)
vegyek szobabiciklit (van)
borogassam (szoktam)
pihentessem (éjjel is fáj)
ne terheljem (vicces)
a ciszta természetes (nekem nem)
receptet nem tud írni (nem vagy doki?)
de biztosan találok a patikában valami gyulladáscsökkentőt (biztosan)
ha nem múlna el (tuti)
menjek a kórházba, ott van röntgen TB alapon (már csináltak)
UH-t nem javasolja (mert náluk röntgen van)
csak ki kell várni a sort (néhány óra)
gyalog jön vagy lifttel megy? (percek óta mondom, hogy kurvára fáj a térdem)
viszlát (viszlát, barom)
16.20

Derűre ború

Na - jól elkiabáltam, hogy trilemmázok, de most mégsem tudom, mi van, egyik álláslehetőség sem véglegesedett még - értem én, hogy ők jobban ráérnek, mint én, de nekem meg fogytán a pénzem, ezért egyre nyugtalanabb vagyok - és persze elkapott a félsz is, hogy mi van, ha mindhárom végül is nemet mond bármiért, én meg nem kerestem még több helyet, nem járok nap mint nap interjúkra, nem iratkoztam be a munkanélküli központba sem - szóval, megy az idő és nem történik semmi.

Persze, történik más, mert egy családban folyton történik minden, csak egyiknek sincs nyugdíjvonzata, meg biztosítotti jogviszonnyal sem járnak - szóval, dolgozni mindig tudok itthon is, csak közben biztosítás híján még a körzeti orvoshoz sem fogok eljutni - pedig.

Pedig a térdem megint annyira nem oké, hogy ennyire nem oké még sohasem volt, recseg-ropog, nem hajlik, nem terhelhető, fáj, dagadt, lüktet - nem használható sem térdelésre, sem guggolásra, sem lépcsőzésre, sőt, az utóbbi napokban már a vízszintes séta, az ülés és a fekvés is fájdalmas. Nyilván magánortopédushoz fogok menni (bár ez nyilván jóval többe kerül), de így magánban is május 22-re kaptam időpontot. Nem tudom, addig hogy húzom ki.

Cserébe persze gyönyörű tavasz van - kár, hogy legfeljebb az ablakból élvezhetem.

Fordítás

Gondolkodtam, hogy melyik mondatnál kellett volna végleg felállnom*. Ha nem is pont a legelsőnél, de az elsők közül valamelyiknél, még mindenképp az első nap délelőttjén. Nyuli épp a távol lévő kollégákat mutatta be nekem. Az egyiket - Pöcsfejet - így: "Pöcsfej nagyon-nagyon okos ember... mondhatom, hogy egy zseni... nagyon okosakat mond... csak nem sokan értik... elég furán beszél, mert nagyon gyorsan gondolkodik és sokat absztrahál... de te ne aggódj, majd én fordítok." Szóval, ennél a mondatnál kellett volna azt mondanom, hogy kedves Nyuli, inkább én fordítok neked  - méghozzá hátat most azonnal.

Elmulasztottam élni a történelmi lehetőséggel, így volt időm személyesen is megismerni Pöcsfejet.  Időnként beletúrt a kócos hajába és kisfiúsnak szánt mosollyal tekintett végig a körülötte állókon. A minimumelvárása az volt, hogy minden nő belé szeressen. Talán volt rá fogadókész közeg is. Valaha és valahol. Viszont azon kívül, hogy képtelen volt konzekvensen egyeztetni az alanyt és az állítmányt, egyáltalán nem volt követhetetlen a beszéde. Úgy látszik, én is nagyon-nagyon gyorsan gondolkodom**. És gyorsan is absztrahálok.

* végül is nagy sokára megtörtént a szakítás, most ismét szabad vagyok, mint kotlós a tyúkudvaron

** nem (mert ha nagyon gyorsan gondolkodnék, akkor annál a mondatnál mindenképp felálltam volna)

Kávés panna cotta

Jól hangzik, igaz? Ez is ki volt készítve az édességek közé, kis zárt műanyag pohárkában. Az alja tejeskávé színű, a tetején sötét kávébarna. Összefutott a számban a nyál, ahogy megláttam. Van hozzá kiskanál is? - kérdeztem. Nincs, a nagy kanalakkal lehet megenni - mondta a kasszásfiú. De már elvettem, már nem akartam visszatenni, túl szép volt, túl igéző. Aztán megenni nem bírtam, sok lett volna a leves meg a salátatál után. Elhoztam tehát. Aztán beugrottam egy kávéra - hogy telefonáljak egyet és hogy legyen kiskanalam. Lett. De persze sem a metrón, sem a buszon nem álltam neki panna cottát kanalazni. Aztán még beugrottam a SPAR-ba, hogy vegyek csírát a holnapi kajámhoz. Vettem - meg ha már ott voltam, vettem minden mást is. A panna cottám hol a kezemben volt, hol a zsebembe állítottam, hol a hátizsákom italzsebébe tettem - nagyon vigyáztam rá, hogy ne sérüljön, ne folyjon ki. Mint egy málhás csacsi, úgy értem haza, havon és arccal a hónak. Mármint nem estem a földre, csak az arcomba fújta a szél. Nem tud nem arcba fújni, úgy kavarog. Hazaértem, lepakoltam. Leültem a kényelmes fotelomba a gépem elé, úgy gondoltam, mielőtt folytatom a munkát, pannacottázok egyet. Elővettem: nem sérült meg, nem nyílt ki, épphogy egy kicsit elmázolódott belül az oldalán. Vállon veregettem magam: lám, egy hímes tojást is haza tudnék egyensúlyozni az orromon, ha kéne. De nem kellett, csak a panna cotta. Kinyitottam. Azaz nyitottam volna, a fedő nem engedett, nem jött le a dobozkáról. Csavargattam, téptem, recsegtettem - óvatosan persze, nehogy eltörjön a vékony műanyag pohárka. Öt perc volt. Alsó hangon. Már kopogott a szemem az édességéhségtől. Elővettem a kanalamat, hogy belemártsam. Úgy pattant vissza a panna cotta tetejéről, mintha gumikottát vettem volna. Még egy próbálkozás - sikerrel jártam, a kanál áthatolt a panna cotta felső rétegén, kihasított egy darabkát a ruganyos termékből, majd a műanyag kanál elhajolt és parittyaként hajította a csúszós cuccot a dekoltázsomba. Van a nagy melleknek hátránya. Vagyis én csak hátrányait ismerem. De olyan hosszú posztba most nem kezdek bele. Nem mind landolt a melltartómban, maradt a pohárban is - de csak a kisebbik rész. Kiszedtem, megmosdottam, átöltöztem. Már szinte remegtem, hogy megkóstolhassam a maradék kis édességemet. Megkóstoltam. Mint a zselésített mixtura pectoralis. Jó esetben. Rosszabb esetben gumírozott cipőpaszta. De legalább ettől nem híztam ma egy gumigrammmot sem.