Okos ember sosem unatkozik!

- mondogatta gyakran valaki. Mondjuk egykori osztályfőnökeim egyike? Vagy egy idős rokon? Vagy különféle ismeretlenek? Hogy ki mondta, nem tudom, csak azt, hogy én egyáltalán nem unatkozom. Feltehetően azért, mert nagyon okos vagyok. Vagy mert kirívóan nagyon hülye.

Hat kiló meggyet már kimagoztam. Még tizenkét kilónyi meggy epekedve, sóhajtozva vágyik rá, hogy őket is kimagozzam. És tiszta lelkű befőttes üvegek várnak türelmesen a sorukra, hogy őket is megtöltsem magozott meggyel. És meg is fogom tenni, mert a hülyeség nagy úr.

De van mentség, vagy legalábbis magyarázat, racionális(nak tűnő) - hogy hát csak 200 forint volt egy kiló meggy, frissen ládákba szedve. Hatalmas szemű, édes, zamatos, hibátlan. És olvastam, hogy a gonosz konzervgyárak milyen nyomott áron vennék a meggyet. És hogy a bátor meggytermesztők szembeszálltak a hatalmas, őrjöngő fenevaddal és csakazértse adják el nekik a meggyüket annyiért. Igazuk is van. De hát csak nem hagyhatok megrohadni egy csomó meggyet és éhen halni igaz szívű termesztőket, igaz-e?

Úgyhogy (de ez itt már tényleg az apróbetűs rész, amit ne olvassatok el, mint a bankokban), úgy gondolom, hogy ha ezzel az adaggal még nem szívattam eléggé halálra magam, már végeztem, akkor veszek újabb ládákban újabb meggyeket... aztán majd meggondolom, hogy hogy vezekeljek a torkosságért, ami egy fő bűn. És én ugyan kevés lekvárt szeretek - de a meggyet pont nagyon (meg az őszibarackot és a málnát). De igazából nem is magamért teszem.

És ha valaki azt meri kommentelni, hogy én csak ne nyafogjak, mert most már késő ő kétszáz kiló ribizlit magozott ki egy ültő helyében, azt egy hétre eltiltom a blogolvasástól!

Arany alkony

Milyen szépen kivilágosodott a hajad! - mondja apám (aki az utóbbi néhány évet leszámítva soha semmiféle pozitívumot nem vágott még a fejemhez, hanem többnyire ilyesmikkel traktált naponta akár ezerszer is: A. egy valódi főnyeremény... csak tudnám, mi tartja melletted? Vagy: Milyen gyönyörű és okos gyerekeid vannak... de vajon kitől örökölték? Vagy korábbról: Annyi eszed sincs, mint egy hintalónak! És: Épp olyan vagy, mint szegény Ilonka néni volt! Én annál rondább öregasszonyt még sosem láttam! Nagyon hasonlítasz hozzá! (stb.)) - Szóval, ne csodálkozzatok, hogy a fenti, talán kedves megjegyzésére csupán kényszeredett, enyhe szájhúzással annyit feleltem neki: ja, őszülök és kopik a festék. Mire apám pajkos-vidáman felkacagott: jaj, hát már hogy őszülnél? A nap szívta ki, tiszta arany! Nem ezüst! Arany! Mint a nap!

Most mit csináljak? Örüljek, hogy belátható időn belül teljesen elhülyül?

Felkészületlenség - pokolbogyók

Új termékkel ismerkedtem meg reggel. Elég velőtrázó bemutatkozás volt - akkorát ugrottam ijedtemben, hogy becsípődött a derekam (hurrá, este indulnánk, én vezetek). Végül is győzelemként is felfoghatom, mert ő megsemmisült. Mármint a pokolbogyó. "A kisebb korosztály szórakoztatására" - írja a net (rákerestem, persze, hogy). Ember vagy állat közelébe ne dobja. Ne tartsa zsebben - írja a doboz. Épp mosás előtt ráztam ki erőteljesen Á. rövid gatyáját, hogy ne maradjon a zsebében semmi, amikor robbanni kezdtek körülöttem az ördögi golyók. Ember vagyok vagy állat. Most inkább állat. A strandon árulják egy boltban - mondta Á., amikor már meg bírtam szólalni és megkérdeztem, honnan szerezte ezt a szart. Örülök vajon annak, hogy a zsebpénzét pokolbogyóra költi? Nem. Bár, inkább erre költse, mint biofűre. Nem vagyok én erre még felkészülve.

...

- hozhatnának rollert is a gyerekek!
- csak V.-nek van rollere
- nem, elém Á. is kijött egyszer rollerrel
- biztosan V. rollerével ment
- nem, szerintem az övé volt
- nem lehetett az övé, mert nincs rollere
- de, az övé volt... talán azóta elromlott
- nem romlott el, sosem volt Á.-nak rollere
- lehet, hogy volt, csak már elfelejtetted
- nem, nem felejtettem el, hogy volt-e valaha rollere Á.-nak

És komolyan védi a vélt igazát. És erre sem vagyok én még felkészülve.