Szabadságos

 

Nem volt meleg, sőt, többnyire hűvösebb volt, mint itthon. Pedig az eredeti terv az volt, hogy majd jót nyaralunk ősszel, sokat úszunk, napozunk, kicselezve a tömeget és a kánikulát, de élvezve, hogy a víz langyos. A víz nem volt langyos, hideg volt. A nap melegen sütött, de a tenger felől jövő folytonos szél kifejezetten csípős volt, egyszerre volt melegem és fáztam. Már betegen indultam itthonról, és nem gyógyultam meg ott sem, sőt, szinte végig lázas voltam és beteg vagyok még a hazaérkezés után egy héttel is. Voltak nagyon nyűgös napjaim, de A. (aki rejtélyes módon nem kapta el a három hete tomboló nyavalyámat) valahogy mindig a legmegfelelőbb dolgot cselekedte ahhoz, hogy a végén mégis minden jóra forduljon - szóval, végül is jó volt.

Kék, zöld nyár

Időrendben fordítva történt, de nem bajlódom a visszaforgatással, ha már így töltődött fel. Nagyon jól telt, a legszorosabban vett boldog semmittevésben. Sokat játszottam a bagollyal, elolvastam K.O.K. regényének legújabb  részét, továbbra is rajongok, olvastam kisebb más dolgokat is (KOK-tól ebből, a Dobray Saroltától ezt, némi szakmait), döglődtem a melegtől, annyira, hogy sajnos rajzolni csak az utolsó fél órában kezdtem, nem is túl jó rajz, mégis nagyon szeretem, mert a kert hangulatát nekem nagyon jól visszaadja. Nagyon sok finomságot ettünk (étteremben, a reggeliken és egy sütin kívül kaját sem készítettem, ez utóbbit is csak azért, hogy kipróbáljuk az új sütőt mert szeretem, ahogy A. örül, hogy kedves vagyok - többnyire az vagyok). Holnaptól munka (pedig csak most hagytam abba), hajat mosok, aztán megpróbálok találni néhány ruhát, amit viselhetek a héten, és nézek némi podcastot meg sorozatot.

A fülem... hát, a fülem még messze van a tökéletestől. Holnap megyek újra a fülészetre. Strandon csak egyszer voltam, nem ment víz a fülembe, mert távol tartottam a víztől, hajat is csak füldugóban mosok, minél ritkábban. Már nem fáj egyértelműen, de olyan, mintha lenne egy kis kővé dermedt fájdalom a fülemben, ami néha megmoccan. Repülőre még nem mernék vele ülni (amúgy sem vagyok túl bátor)

helyzetjelentő

Nem indultunk el sehová*, ötödik napja szedem az antibiotikumot, csöpögtetem a fülembe az elixírt**, széltől is óvom - és hát nem jó. Jobb, mint amikor nyüszíteni kellett a fájdalomtól, mert most nem kell, sőt, nem is szedek már fájdalomcsillapítót. De ez nem jelenti azt, hogy halványan, a háttérben ott ne mocorogna a fájdalom. Ott mocorog, hol jobban, hol kevésbé, de sosem semennyire. Alig hallok a jobb fülemre, állítólag elmúlik (ez is), amikor elmúlik (az egész). Jobb híján mosással ütöm el itthon az időt, még az a leglátványosabb dolog, berakom, kiszedem, kiterítem, már száraz is. Arról, hogy utána mi lesz vele, ne beszéljünk, mert nincs elég hely a szekrényekben, vagyis örök körforgásban hányódik minden.  Nézek sorozatot is, bár próbálok lejönni róla. Olvasok, de keveset, nincs türelmem - néhány éve elképzelhetetlennek tartottam volna leírni egy ilyen szomorú mondatot. Néhány éve elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy öreg vagyok és kétségbeesetten próbálok megszabadulni a tárgyaimtól, de lélekben nem vagyok felkészülve a felesleges holmik elengedésére (sem). A családfakutatással épp stagnálok, de ezerhatszázvalahányig, tizenegy nemzedékkel feljebb jutva sikerült egy-egy ágat megtisztítanom a rárakódott homálytól - ez egy olyan értelmesnek tűnő tevékenység, ami valójában szintén elég értelmetlen az eredményét tekintve (a gyerekeimet nem érdekli az ügy, és A.-n kívül nincs kivel megosztanom, amit találok) - de a folyamatot tekintve, számomra mégis van értelme. Majd egyszer mesélek erről is, most inkább csak azt akartam mondani, hogy a fellelt őseimnek összesen nem volt annyi cucca, mint amivel én nap mint nap birkózom. Ah, a múlt hordalékait legyőzni akaró iszapbirkózásban erősebb vagyok minden ősnél, ez az én szupererőm és egyben a vesztem is. Miért is nem érintett meg inkább a minimalizmus szele? Hideg*** és unalmas**** szürke, fehér, INOX, pont, mint egy hullaház (ahogy képzelem), a szag azért talán jobb (szintén ahogy képzelem).

* de ami késik, nem múlik, holnap talán elmegyünk, hogy ne a szobám romjain busongva töltsem a drága szabadságom teljes időtartamát, ha már az előző öt napot elcsesztem belőle

** ami nem csorog be a fülembe fél óra alatt sem, amint egyenesbe állítom a fejem (felülök, felállok a stabil oldalfekvésből), azonnal kifolyik, ragad a fél pofám az orcám, örülhetek, hogy a folyton itt cirkáló darazsak még nem kaptak rá az izére vagy az ízére

*** mondjuk azért a hideg szóban van valami nagyon vonzó az idei nyár után

**** az unalmasban nincs, köszönöm, az megvolt

Majd ha lehűl az idő

megírom a nagy beutalós országjárási kalandjaimat*. Egyelőre az életbenmaradás a kánikulában című projektem  köti le az összes energiámat. Pedig nálunk van víz is, áram is - viszont nincs légkondink és légmozgás hiányában még kereszthuzatunk sincs.

* már egy hónapja elkezdtem, de félbehagytam, mert mégsem volt elég érdekes. Most viszont már nagyon bosszantó.

Filmezős

Most fejeztem be egy sorozatot a Netflixen, nagyon izgalmas volt, ajánlom azoknak, akik nem idegenkednek nagyon a politikától (és hát azoknak is, akik igen) - mindenkinek szolgálhat érdekes tanulságokkal.

Sorozatnézés helyett persze épp nyaralnom kellene a Tiszánál, de a múlt héten akkorát estem, hogy még mindig ápolgatnom kell magam. Főzni azért tudok (mondom büszkén, de egyben szomorúan is, mert szeretném úgy ápolgatni magam, hogy valaki más is ápolgat engem, de erre várnom kell még*)

Amit tegnap főztem:

bőrös csirkecombokat + bőrös csirkemellet pirítottam kis vajon, az alábbi fűszerek kíséretében: rengeteg fokhagyma (másfél fej), só, rozmaring, petrezselyem, zsálya - aztán felöntöttem száraz fehér borral és két teljes citrom levével, aztán addig pároltam, míg teljesen puha nem lett. Rizzsel ettük - áés nagyon finom.

* bár a múlt héten kettesben voltam itthon Á.-val, mert a többiek edzőtáborba mentek, és amit Á. főzött, azt ettük egész héten (csak akkor még, legalábis eleinte nem szorultam ápolásra)

Fázisfotók

Közel negyven gombóc lett, és (egyelőre) kilenc üveg szilvabefőtt (de még nem végeztem) - csak nagyon nehezen szánom rá magam a folytatásra, pedig muszáj, mert bármilyen frissen és vigyázva szedtem, hogy ne kerüljön bele romlott szem, csak került. Na, megyek is befőzni. Télen jó lesz a nyárra gondolni - gondolom most. Nyáron sosem gondolok a télre, inkább a tavaszt és az őszt preferálom. De ha nyilatkoznom kell, hogy melyik a kedvenc évszakom, többnjyire csak a nyarat mondom, minden melege ellenére is.

Hálás vagyok anyukámnak azért (is), mert megtanulhattam mellette befőzni és szilvás gombócot készíteni. A kollégáim többsége úgy tekint rám, mint őskori ufóra. Nemcsak a fiatalabbak.