Tájak, nyelvek, emberek

Nektek van olyan, hogy bizonyos földrészeken, országokban, városokban (bármilyen helyszínen) játszódó történetet (könyvet) sokkal sokkal kevésbé szívesen olvastok, mert egyáltalán nem, vagy az átlagosnál jóval nehezebben tudtok befogadni? Vagy épp szívesebben vagy könnyebben?

Azt hiszem, ezért is fáj ennyire, hogy ez az új Ferrante regény rossz, mert amúgy Olaszország és különösen Nápoly környéke nálam nagyon komoly húzóerő - és most nagyobb a csalódottságom. És épp ezért kezdtem el másodikként azt a könyvet, amit többen is ajánlottatok. Még nagyon az elején járok - és szeretem belőle az olasz részeket, de valahogy kicsit taszítanak a szarajevói történetek - holott úgy tűnik, a lényeg ott van, ott lesz. És rájöttem, hogy bizonyos könyveket azért olvastam mindig nehezen (vagy egyenesen soha), mert olyan helyen játszódó történeteket mondtak el, amely helyek történéseibe valahogy nagyon nem akaródzott belevonódnom. Mondok még példát: az orosz irodalmat csak mostanában kezdtem befogadni, korábban kizárólag nyári forróságban tudtam orosz szerzőket olvasni, mert fáztam olvasás közben (még ha nem is téli helyszínek szerepeltek benne). Ugyanígy nehezen veszem rá magam arra, hogy erdélyi írókat/sztorikat olvassak, vagy hogy olyan műveket, amelyek eredetileg spanyolul íródtak és spanyol neve van benne a szereplőknek. Nyilván semmiféle racionális elgondolás nincs ezekben, csak nagyon fura szubjektív érzetek.

Dilemma

A karácsonyi rendelések során indirekt módon szert tettem több négyzetméternyi buborékfóliára. Kidobjam most vagy előtte pukkasszam ki őket?

Krumpli

Most már majd lassan leállok az evéses témákkal (majd ha lesz más történés), de ezt muszáj még megírnom, mert annyira triviális és annyira finom:

nyers krumplit kell lereszelni, 2-3 darabot alma-vagy sajtreszelőn (a miénk vegyes, mindkét felén húztam), kicsit megsózni, megborsozni, jól összekutyulni és a keletkezett kissé ragacsos masszát belelapítgatni egy vastag falú, tapadásmentes serpenyőbe kb fél - egy cm vastagon (fedje egyenletesen), zsiradék nem kell. Lehet magas fokozaton sütni (nálunk kilences a maximum, azon csináltam) 5-10 perc múlva megsül annyira az alja, hogy egyben, mint a palacsintát, meg lehessen fordítani. A másik felét is meg kell sütni. Úgy ahogy van, magában is nagyon finom - de el tudom képzelni fokhagymás tejföllel és/vagy zöldsalátával. A tegnapi például tökéletes amit a lazachoz  készítettem: összevágtam egy édeskömény gumót, két nagy almát, megsóztam, csavartam rá egy teljes citromot és egy teljes narancsot és szórtam rá kurkumát és őrölt borsot.

Kirándulás

Többezer lelkes, szabad levegőre vágyó ember mellett mi is a Mátrát céloztuk meg A.-val. Mátraháza, Mátrafüred, Kékestető, Galyatető útvonalat terveztünk, hogy majd mindenütt kiszállunk, járunk egyet, továbbmegyünk.  Gyüngyösön azt mondta a waze, hogy másfél óra alatt fogunk felérni a Kékeshez, és ssak azért nem lett igaza, mert végül egyszerűen kihagytuk ezt az állomást. Mint ahogy a Sástót is, amint  rádöbbentünk, hogy reménytelenül azonosan gondolkodunk más ezrekkel, Mátraházán aztán tényleg bóklásztunk egy kicsit az erdőben, ott nem volt rajtunk kívül senki, de nekünk az őszi erdő nem volt elég, ezért átmentünk Galyatetőre, ahol végre volt egy kis hó is - valamint többszázan, akik szintén havat akartak látni.

Hazaérve megettük a tegnapi hagymalevest és pásztorpitét, aztán kettesben kibontottuk a karácsonyi szabadulójátékot. Sajnos butábbnak bizonyultunk, mint ahogy vártuk, a 60 percből 58-at elhasználtunk, mire kijutottunk - és ez volt a legkönnyebb játék a négyből. És még mindig nem teljesen értünk minden megtett lépést (de legalább néhány ponton szerencsénk volt). Az biztos, hogy több fényre és jobb nagyítóra mindenképp szükségünk lesz a következő játékoknál - de talán Á. és V. is lendítenének a csapatunkon.

Szókincs

Amikor gyerek voltam, kétféle főzőedényt különböztettünk meg, lábast és fazekat. A fazékban jellemzően leveseket főztünk, vagy a sok vizet kívánó gombócokat (de persze volt hatalmas mosófazekunk is, ez a pelenkák és egyéb fehér textilek kifőzésére szolgált). A lábasban főttek a főzelékek, pörköltfélék és kislábasban vitte a nagymamám az ebédet a könyvkötődébe, ahol dolgozott. A fedő vastag gumival volt az edényre szorítva - de ez mellékszál. Voltak persze serpenyőink is, azokban sütöttünk a gáztűzhelyen, és tepsik, amiket a sütőben használtunk. Én is ezeket tanítottam a gyerekeknek: az alacsonyabb főzőedény a lábas (és ezt ugyan nem tanítottam, de eszembe nem jutna lábasban főzni levest), a magasabb falúak pedig a fazekak, és nem állna kézre, ha abban kezdenék neki egy pörköltnek vagy főzeléknek.

Erre mit látok egy hirdetésben? Hogy magas lábasok eladók. A kép pedig fazekakat ábrázol. Rá is kerestem gyorsan a neten, hogy más is használja-e a "magas lábas" kifejezést vagy egy teljesen egyedi szóhasználóra bukkantam - erre kiderült, hogy különféle cégek ezen a néven forgalmazzák a fazekaikat. De árulnak másutt mások fazekat is - "alacsony fazékkal" viszont nem találkoztam.

Ennyi. Semmi különös, nekem fura. Úgy tűnik, mintha időnként a faék egyszerűség irányába mozdulna a nyelv. Piros alma, zöld alma. Lábas, magas lábas. Kerek kanál? Szúrókanál? Vágókanál?

emberterv

Szép karácsonyi menüt írtam néhány napja, de szinte semmi sem valósult meg belőle, mert nem úgy, nem akkor és nem annyira voltunk éhesek. És mivel már karácsony előttről is voltak itthon dolgok, amiket muszáj (volt/lesz) megenni, ha nemn akarjuk, hogy elromoljanak, a különleges steakek és a halszeletek is bekerültek a mélyhűtőbe. Tegnap nem főztünk semmit és csak reggelit meg halászlét ettünk. Ma főztem francia hagymalevest és volt sütőben sült citromos borsos lazac almás-kurkumás édeskömény salátával, valamint megcsináltam Vilmos és Katalin pásztorpitéjét (de mivel elég volt a leves a lazaccal és a salátával, azt csak megkóstoltuk). És még meg kéne sütni a meggyes kifliket, mielőtt tönkremegy a tésztája.

Elolvastam az első karácsonyi könyvet - hát, nagy csalódás volt. Nekem nem hiteles, nem áll össze, alig néhány mondatot vagy fél oldalt találtam belőle, ami elkezdett behúzni - aztán semmi. Az jutott eszembe a könyv olvastán, hogy Ferrante igazából egy férfi, aki egyszerre próbálja meg "népszerűsíteni" a női írókat, és a Nápoly környéki világot. Remélem, tényleg nő és remélem, ír majd még jót is - a korábbi könyveit nagyon szerettem.

Ma egy újat kezdek, holnap pedig kirándulni megyünk A.-val kettesben, havat szeretnék látni. Ma anyukáméknál voltunk, sétáltuk egyet, aztán hazajöttünk. Holnap V. is elutazik egy barátnőjével a Balatonhoz egy éjszakára, úgyhogy remélem, Á. is ki tudja használni, hogy végre senki sem lesz itthon és át tud jönni a barátnője, hogy kicsit kettesben lehesenek.

mérleg, 2020

Azt hiszem, a személymérlegeket még a gyárban úgy állítják be, hogy nagy ünnepekkor minimum három kilóval többet mutassanak. Más magyarázat nincs a mérlegállásra, 24-án ugyan ebédeltünk, de este csak a hidegtálról ettem (nem mindent), sütit nem, aztán tegnap reggeliztem és este ettem egy tányér halászlét - és sütit csak kóstolót. Nem volt rántott hal, a húsokat a mélyhűtőbe száműztem, így köretek sem kellettek, a bejglik nagy részét elajándékoztuk, vendégek nem jöttek, mi sem mentünk senkihez enni. Nehéz kereszt!

P.S.: és persze, hogy megint rajtam van a fáj a torkom, nincs lázam, de szarul vagyok állapot, ami kéthetente fellángol bennem

Boldog karácsonyt!

 

Kacagó bejgli

Tamkonak ígértem, hogy megmutatom az idei bejgliket (egyelőre vágtalanul, de ha lesz szeletelt, azt is), hogy tényleg ki szokott-e repedni nekem is. Hát, idén már sütés előtt túlkelt és kirepedt egy mákos (miután túltöltöttem egy kicsit túl nedvesre készített mákkal) - így viszont nagyon vidáman kacagó arca lett ennek a mákosnak, kicsit ferdén, kajánul, mintha ki lenne pipálva végre ez az év, a többi pedig sajnos ki sem repedt rendesen*, úgyhogy azokkal kevésbé tudom demonstrálni, hogy nálunk is rendre repednek a bejglik.* Cserébe mindegyik igen csúnyán van lekenve, mert éjféltájt nem annyira volt már türelmem a műalkotáskészítéshez.

Egy mákos és három diós

Kát aszalt szilvás, két mákos

* az aljukon azért igen, de a tetejük nem nyílt szét

Menü, menücske

Nos. Idén - életemben először, és nagyon remélem, hogy nem utoljára - holnapra egyszerűen rendeltem egy hidegtálat. Ha holnap is így örülök neki, mint már tíz napja, akkor bőven megéri. Drága volt? Persze. De nekem fejenként négyezer forintért nagyon nagy terhet levett a vállamról. Rendeltem továbbá halászlét is 25-ére. Rántani való halat azt vettem, az nyilván frissen jó. Ahhoz lesz majd hagymás, ecetes, zelleres krumplisaláta. Meg talán francia. És lesz sült lazac is, mert a pontyot nem mindenki szereti annyira, mint én (bár az enyémet rendre elkunyizzák ugyanazok a valakik)

Nem mondom, hogy életünkben először, de nem nagyon szokott lenni - szóval, most lesz holnap ünnepi ebéd is: sütőtökkrémleves, sült kacsacomb, káposztás rétes. Oké, elvileg mára terveztem, de rossz gombot nyomtam meg a sütőn, így a kacsacombok mintegy öt órát konfitálódtak. A. ugyan megette volna ma este is, de mondtam, hogy ahhoz túl sok macera volt vele, hogy mindenki bekuckózzon vele a szobájába - inkább lesz holnapi díszebéd.

26-án pedig a (nálunk hagyományossá válni kezdő) steak/saltimbocca lesz burgonya gratinnal és zöldsalátával. Esetleg előtte tormás zöldborsókrémleves (ha megtalálom a receptjét)

A sütiket idén a gyerekek intézik, lesz bejgli (a tészta limara receptje alapján) diós, mákos és aszalt szilvás, lesz almás pite és meggyes kifli (meg talán tiramisu, ha még fér belénk bármi). Meg borsodó. Ebből idén nem engedek (talán egyszer csináltam eddig - viszont nagyon szeretem)

Ti miket esztek?

Az igazságtalanság szigorú pillanatai

minden évben eljön így karácsonykor. A. (leendő) csomagja a legkisebb és a legszerényebb, Á. csomagja hasonló lenne, ha idén nem kapna két-három nagyobb termetű dolgot is - és V. ajándékhalma akkora, mint a ház (holott korántsem kap meg mindent, amit kért) - és most akkor ezeket egyensúlyba kellene húzogatni valahogy úgy, hogy legalább látszatra, de különösen érzetre ugyanakkorák legyenek. De hát a fiúk sosem akarnak semmit, én meg úgy szeretnék nekik is adni valamit!

És idén is kiderült, hogy sok holmit rendeltem magamnak (volt, amiről eleve tudtam, hogy az enyém, de van, amire csak most jöttem rá... hogy például a társasjátékokat bárkinek is adnám, annak én örülnék igazán, pláne, ha játszanának is aztán velem - úgyhogy idén lesz egy családi csomag is... hátha örülnek és játszanak aztán)

Nyüzsgés

A.-val bevásároltunk, bepakoltuk a cuccokat a kocsiból. Á. ezalatt az utolsó futárt várva sütni kezdett és V. is hazaért szentendrei sétájából. A macska a lábunk alatt osonkodott, enni kért - majd inkább mégsem. Tudjátok, ahogy a macskák szokták.

- gyere, kiengedlek az ablakon! - mondtam neki

- engem? - kérdezte Á.

Tisztáztuk, hogy a mai intenzív ködszitálásban nem várom el tőle, hogy az ablakon át a kertbe távozzon. Holnap azonban ki kell nyitnunk a kerti slagot, hogy nagyon alaposan átmoshassuk a karácsonyfának szánt fenyőt, amit a lelketlen fenyőárusok tübbször is végigcincáltak a saras főldön, mielőtt (és miután) benejlonpókhálózták. Ha nem A.-val vagyok, ott hagytam volna az embereket a fájukkal együtt, de tudom, hogy A. nem bírja az igazságosztó fellépésemet, ezért az ő jelenlétében inkább békát nyelek, de nem lépek fel az igazságtalanságok ellen.

Az imént beszéltem apámmal, mondtam, hogy 24-én délelőtt még kiugrok hozzájuk. Névlegesen kizárólag azért, hogy anyukámmal sétéáljak egyet, ténylegesen pedig emellett az ajándékokat és a karácsonyi meglepetés kajákat is viszem magammal. Apám minden alkalommal elmondja, hogy ne aggódjak, ki sem teszik a lábukat a kertből. Aztán erről elfeledkezve elmondja, hogy merre járt az elmúlt napokban:

a szomszéd városka tescojában

szintén ott a bankban

szintén ott a buszvégállomáson

a soroksári úton egy cukrászdában (ez tőlük alsó hangon is másfél óra, de inkább kettő - csak oda)

a Rókus kórházban, a Honvéd kórházban

a jászkarajenői (vagy valami hasonló) kormányablakban, mert ott sosincs senki és neki lejárt a lakcímkártyája (tényleg nem volt senki, de igazából az nem tud lejárni, nem tudom, mit nézett be) - és vagy 80 km-re van tőlük a hely

a nagycsarnokban a halasnál (másfél óra oda, ugyanannyi vissza)

és még néhány helyen, de nyugodjak meg, sehol sem volt senki. Mondjuk a lidl-ben tényleg meglepően kevesen voltak (a karácsonyhoz képest), viszont a DM-ben délelőtt sikerült mintegy két órát eltöltenem azzal, hogykinyomtassak 70 képet, majd vásároljak, majd sorban álljak a fizetéshez.

De nyugodjak meg, mert neki mindegy, mi lesz, 79 évesen nincsenek nagy tervei* - mondtam, hogy nekem viszont még lennének és nem tartozik közéjük a temetésszervezés.

* csak akar venni egy kis pandát (mármint fiatot), azzal leautózni valahová Amalfi alá - de nem lejjebb Palinuronál - ott (ki)venni egy Campinget, amit kiadna nyáron és csak ülne a parton, nézné a tengert - aztán néha hazaautózna a kis fiatjával. Anyád is élvezné - mondta. És ebben én is biztos vagyok. Szóval, jobb lenne kikerülni a covidot és álmodozni még egy kicsit Dél-Olaszországról. Akár még el is menni. Együtt - mivel én is akarom ott nézni a tengert, falni az olajbogyót, a mozzarella biffalát, a mortadllát, a narancsot, beeszívni a Nápoly környéki agglommeráció benzinbűzét, elmenni Pompeibe, Vietribe, áthajózni Caprira. Mindenhol inni egy kávét. És egye fene, beszéljen mindenhol apám, úgyis fényévekkel jobban tud, mint én. A fél világ üdvözölné arrafelé, ciao, Giovanni! Come stai? Buono, grazie - mondaná apám, ezerszer hosszabban.

Csicseriborsó, bab, lencse

Vettem csicseriborsó snacket (sósat, chiliset és barbecu ízűt) - meg is ettük majdnem mindet, pedig nem  is volt finom. Miért vagyunk ilyen tökkelütöttek? Muszáj volt, minden falatnál azt vártuk, hogy majd a következő jobb lesz.

Holnap (kb két hüónap után) elhozzuk a kocsimat a szerelőtől, valószínűleg sem szebb sem jobb szeretrhetőbb nem lett, de mivel csak azon van tetőcsomagtartó, mindenképpen kell a karácsonyfacipeléshez.

Aztán nekiállunk vásárolni, jobb későn, mint soha alapon. A. csak holnaptól lesz szabadságon, egyedül pedig nem akartam túl sokat cipekedni (kicsit azért ma már cipekedtem).

előkészületek

én: és kitaláltál már valamit V.-nek és apának?

Á.: mire gondolsz?

én: arra, hogy közeleg a karácsony

Á.: hát, engem a karácsony nem különösebben érdekel

én: de minket igen

...

én (nagyon szomorúan): megkérdeztem Á.-t, készül-e a karácsonyra, amire azt válasziolta, őt nem érdekli

A.: hát... khm.... igen... khm... ismerjük őt

én: ha idén sem kapok semmit a gyerekektől, nagyon meg fogok sértődni... nem azt várom, hogy ugyanolyan fontos legyen nekik, mint nekem ők, de azért tartsák már számon azt, hogy nekem mi esik jól

...

Á.: nem tudom, apa vagy V. minek örülnének

én: tea? csoki?

Á.: hát, jó... és te mindek örülnél?

én: mindegy...tényleg... én igazából bárminek, amit szeretettel adsz

Á.: nem értem, hogy akkor miért nem örülsz annak, ha szeretettel nem adok semmit?

Még az is lehet, hogy igaza van. Meg nyilván ronda dolog így kizsarolni valami ajándékot. De ismerem őket is és magamat is. És ha idén sem találok semmit a fa alatt a gyerekektől, akkor tudom, hogy piszok hisztis leszek egész karácsonykor. És az senkinek sem jó. Szóval, jobb, ha készülnek valamivel. Hogy ez így nem az igazi? Persze, hogy nem. De évekig vártam az igazi élményre, amikor tényleg meglepetésből kapok valamit. Maguktól. A. sem képes rá, neki is listát kell írnom. Nem tudom, kaptam-e tőle valaha olyan dolgot, amin meglepődhettem. Régebben anyukámtól szoktam kapni, ő tényleg figyelt rá, mit szeretnék, meg is kérdezte, de mondani sem kellett neki, tényleg tudta. Én is tudom a gyerekekről (btw mindenkiről, egy kis odafigyeléssel nem nagy truváj). És talán még elég messze van ahhoz a karácsony, hogy elfelejthessem a mai kis incidenst és tudjak úgy tenni, mintha minden normálisan menne és maguktól jutott volna eszükbe, hogy nekem is szerezzenek egy kis örömöt valamit. Talán könnyebb lenne, ha az öt(?) szeretetenyelv közül nekem nem épp mind az ötre az ajándékokra lenne legnagyobb szükségem. Persze érintéssel, rám fordított minőségi idővel, elismeréssel vagy a nekem tett szívességekkel sem állnak valami jól. Nah, még jó, hogy tegnap írtam a pozitív listát, ma biztosan megint kardomba dőlnék nélküle.

A jó oldal

Hiába volt félelmetes és sok tekintetben borzasztó ez az év, igenis történtek jó dolgok is. Nem akarom, hogy a jóság elvesszen a félelmetes felszín alatt. Tudom, még nincs vége - és tudom, ha vége lesz az évnek, sem változik érdemben semmi.

Ez még nem évösszegző (és ki tudja, lesz-e), hiszen van még hátra közel két hét az évből, csak szeretnék nem hiányokkal és frusztrációkkal nekifutni a karácsonynak. Szóval:

A szülinapomat Brüsszelben, Oostende-ben és Bruge-ben és  töltöttem - es bár látszott már, hogy készülődik valami, nem gondoltam, hogy minimum egy évig azok lesznek a legszabadabb napjaim.

Ötösre államvizsgáztam és minden sallangtól mentes körülmények közt a tanulmányi osztály résnyire nyitott ablakán át átvettem a diplomámat.

Volt lehetőségem home officeban dolgozni, ennek a kereteimet magam alakíthattam a körülményeknek és az igényeknek megfelelően.

Megtanultam kenyeret sütni és fermentálni.

Megjelent egy novellám.

Vettem egy biciklit magamnak (igaz, nagyon keveset használtam végül - de remélem, még fogom)

Á. leérettségizett és felvették az egyetlen helyre, ahová jelentkezett (oké, ez nem volt nagy kérdés, hogy így lesz-e)

Két hetet töltöttem a Balatonnál, náhány napot Henivel, aztán A.-val, aztán anyukámmal, végül egy napot még V.-vel is, aki utánam volt ott két hétig.

Bár kétszer is karanténba kerültem, egyszer sem voltam covidos - sem én, sem más a családból, mindannyian élünk és virulunk (a lehetőségekhez mérten) - ha ez meglesz a jövő évben is, már jó.

A szüleimmel biztonságos körülmények közt, kültéren tudtam találkozni, még egy-egy egynapos út, étterem, kávézás is belefért.

Négy csoportot is tartottam idén, kettőt a munkahelyemen, kettőt a saját vállalkozásomban - és mindegyikről nagyon jó visszajelzéseket kaptam - de legfőképp mindegyik maga volt a flow.

Ha nagy bulik nem is voltak és néha beborultam a magányosságtól, igazából gyakran kapok a barátaimtól hívásokat, üzeneteket, érdeklődést és szeretetet. Azon még dolgozom, hogy ne érezzem azt, hogy sosem elég.

Mindkettőnknek megmaradt a munkája, a fizetése, még év végi jutalmat is kaptunk mindketten. Van hol laknunk, sőt, tudunk venni új mosógépet, ha muszáj, anélkül, hogy kölcsönkérnénk.

Volt lehetőségem arra, hogy támogassak másokat személyesen, tárgyakkal és pénzzel is.

A munkatársaim kedvelnek, de minimum elfogadnak - és néhányan közülük, a főnökömmel az élen kifejezetten szeretnek és ezt mondják is. A kliensek közül is többektől kaptam már ilyen visszajelzést.

Idegenek is nagyon pozitívan reagálnak az alkotásaimra - lassan el kell hinnem, hogy nem pusztán elfogultsgból mondja valaki azt, hogy jó, amit csinálok.

A műtétem jól sikerült és minden reményem megvan arra, hogy a szövettani rész is oké legyen (emiatt persze még drukkolok)

Idén (sőt, tavaly ősztől fogva) több meglepően sárga holmit is vettem magamnak: dzsekit, ridikült, cipőt, hátizsákot - és most legutóbb egy hatalmas, napsárga kabátot is - és bár mindig azt hittem, nekem nem állnak jól a sárga holmik, mindegyikben ragyogok.

Újra gyakorlom az autogén tréninget - működik.

Olvastam (nem különösebben sokat, de elég rendszeresen) és filmeket is néztem (sokat, ha nem is annyit, mint amikor egyetemista koromban a közgáz tematikus filmklubjába jártam éveken át minden hétfőn és csütörtökön két-két filmet nézve, plusz hetente többször moziba)

Ma kaptam egy levelet, hogy beválogattak egy jövő évben induló csoportba, ahol megint kipróbálhatok valami újat, ami ezer szálon kapcsolódik a régiekhez.

Várom a karácsonyt (és a virágzó tavaszt)

Időpont

Rám írt a fodrász a múlt szerdán, hogy lemondja az időpontomat, mert beteg. Csütörtökön mentem volna - de így nem mentem. Gondoltam, hogy nem hiányzik nekem a műtét előtt (sem) a covid. Aztán tegnap felhívott megint, hogy ma mennék-e a múlt csütörtök helyett, de még nem éreztem magamat késznek erre. Akkor azt mondta, mondjak én egy időpontot, ami nekem megfelel. Mondom, hogy a jövő csütörtök öt óra jó lesz. A telefon túlvégén néma csend, majd kuncogás. Megnézted a naptáradat? - kérdezte. Meg, mondom én, már szabadságon leszek és nincs semmi dolgom aznap. De hát az már huszonnegyedike! Az szenteste! - mondta. Jaj, hát azt nem vettem észre - mondtam, mert a naptáram csak a következő napokat veszi ünnepszámba. Így végül a csütörtök helyett a hétfő lesz a fodrásznap - én meg jól megijedtem, hogy ennyire közel még sosem voltam idén a karácsonyhoz és még alig van valami készen. Mondjuk én már igen. És igazából ajándékok is vannak, de még csak a nagyon szűk családnak (A. , Á., V.) Rend vagy tisztaság vagy díszek, sütik, kajavásárlások - nos, ilyesmik még a kanyarban sincsenek.

Összeesküvés!

Azt hallottam, hogy igazából nem a covid19 betegíti és öli meg az embereket, hanem egy annál sokkal veszélyesebb vírus, amit a világ kormányai titkolnak az emberek elől, ennek elfedésére kitalálva a covid19-et, ami viszont valójában nem létezik.

Írok röviden most a kórházi dolgokról is - ami úgy hangzik, hogy összességében minden nagyon flottul ment és minden nagyon rendben volt, megfejelve azzal, hogy mivel ugyanott voltam, ahol a gyerekek születtek, kaptam egy plusz boldogságadagot nosztalgikus visszarévedésbe csomagolva: ugyanolyan szoba egy másik emeleten, kábé ugyanaz a kilátás, ugyanolyan ebédlő, szerintem még az ebéd is ugyanaz ugyanolyan volt - igaz, most nagy nosztalgiázva megettem, míg akkor még büszke és dacos voltam (valamint jött anyukám az otthoni koszttal). Tényleg (szinte*) minden oké volt, eljövetelkor megköszöntem az egésznapos szuper élménynapot a nővéreknek  - kicsit csodálkoztak, de végül együtt nevettünk.

A kórházi pakkom végül elég nagyra sikerült - főleg amiatt, hogy nincs icipicire összehajtható, de kibontva naaaaagy és meleg köntösöm, ami elfoglalt egy fél böröndöt.  A másik felében volt törülköző, papucs, innivalók (kellett) némi kaja (nem kellett), hálóing, betétek, plusz bugyi, szappan (kellettek) fésű (nem kellett), kabalamacska (kellett) különféle fertőtlenítőszerek (nem kellettek, de azért én használtam őket), vécépapír (kellett) - és még telefon, töltő, iratok, toll (ez utóbbi csak rózsaszín volt nálam, mind kellettek).

* A hivatalos/tudatos tájékoztatás nem  állt a helyzet magaslatán - ugyanakkor amit a műtősfiúk és a beteghordók pihenőjében töltve végighallgathattam műtét előtti egy órában egy nejlomnzsákkal letakarva, az.. khm... több volt a sokknál.

El vagyok maradva

V. designer zoknikat (is) kért karácsonyra. Elhűltem, hogy a nagyon olcsó zoknik párjáéért kérnek kétezret, de láttam ötezerért is. Webshopban, persze, mert a műtét miatt nem mászkáltam (sokat) az elmúlt napokban. Jól is vagyok, csak tegnapelőtt tett be, hogy könnyelműen hajat mostam télen plusz egy pohár meggylét is megittam azonhidegében az előszobából behozva. Pokoli torokfájás tört rám, de gyömbérrel, fokhagymával, mézzel és némi nurofennel kikezeltem magam.

A holnapi nap pedig? Úgy kezdődik, mint egy nyereményút, amiről nem tudok semmit. A reptéren már voltam (teszteltetni két hete), most begyömöszöltem mindent (remélem, tényleg mindent) egy bőröndbe, kikészítettem a ruháimat és holnap hajnalban A. kivisz a vonathoz bevisz a kórházba. Onnantúl pedig kezdődnek a kalandok. Remélem, holnap ilyenkor már az igazak boldog álmát alszom majd a saját ágyamban!

Féléves ciklusok

Fél évvel ezelőtt írtam azt a bejegyzést, amiben arról kesergek, hogy utoljára fél éve javították/cserélték a mosógépünk forgótengelyét (vagy mit). Nos, ma ismét tönkrement a mosógép, már nagyon rutinosan tudom, hogy ha azt hallom, hogy egy Boing 747 száll le a fürdőszobánkban, akkor igaziból csak a mosógépünk leheli ki iszonytató hörgések közt a lelkét.

intervallum

Minden futárcég képes arra, hogy négy vagy annál kevesebb órában adja meg azt, hogy mettől meddig érkezhet a futár, plusz mindegyik szokott telefonszámot is megadni, hogy én felhívhassam őket, ha szükséges. Mindegyik, kivétel a Magyar Posta. Ők 8-17 óráig érkeznek. És a nyomkövetési lehetőség addig terjed, hogy a neten megnézhetem, hogy a kézbesítőnél van a csomagom.

Persze, ha arra gondolok, hogy a gyerekkoromban nem volt még net vagy mobil, sőt, az embererk többségének telefonja sem, meg hogy nem lehetett semmit házhoz rendelni, de hiába is lehetett volna, mert mindenhol pont ugyanazt a néhányféle dolgot lehetett venni, akkor muszáj elégedetten hátradőlnöm a fotelban a konyhában, ahol hajszárítás közben is hallom, ha a csöngetnek.

Amúgy pedig azért (és csak azért) örülök, hogy ma munkanap van, mert így még a kórház előtt megérkeznek az ajándékok és be tudom őket csomagolni, hogy akkor is felhőtlenül boldog karácsonya lehessen a gyerekeknek, ha én meghalok ne kelljen vele 24-én kapkodni.

Szerencsesüti

Megmondta az összes családtagom, barátnőm, kollégám és néhány beavatott ismerős, sőt idegen is, hogy no para, nem kell félnem, rutinműtét, bemegyek, elalszom, felébredek, a szövettan majd jó lesz, tényleg ne féljek már ennyire. Amúgy nem félek ennyire... csak nagyon. Nem akarom még itthagyni ezt az árnyékvilágot. Na, szóval mondta boldog - boldogtalan, én meg nyafogtam tovább, hogy jó, de mi lesz ha.

Aztán miközben köménymagot kerestem (és találtam) a kamraszekrényben, a kezembe akadt még valami: egy doboz kínai szerencsesüti. V. vette valamelyik multinál. Kivettem egyet, feltörtem, az ostyarésze nem is érdekelt, csak a felirat. Mert hirtelen az jutott eszembe, hogy majd a süti felirata megmondja, mi lesz. És félni kezdtem, hogy majd halált jósol. Úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy helló, martine, nem vagy te babonás vénasszony, ki a fenét érdekel, hogy mit nyomtattak hibás magyarsággal egy pekingi pincehelyiségben egy cetlire? Na ugye, hogy senkit. Ezzel csak egy baj volt, hogy továbbra is úgy éreztem, hogy kihúztam a sorskártyámat, muszáj megnéznem és megismernem a sorsom. Látom már a jövőt (khm...), hogy hamarosan jósnőhöz megyek. Amúgy sok ismerősöm jár. Fel sem tudom fogni! A kínai cédulka bezzeg nekem is súg. Végül is megnéztem nagy bátran. Azt mondta az írás, hogy minden a lehető legjobban fog sikerülni. Megkönnyebbültem, kimágneseztem a hűtőre, azóta nem aggódom. Csak kezdek kételkedni az épelméjűségemben és a józan eszemben. De végül is mindegy, ha megőrülök, de nem halok bele, akkor végül is (van olyan szempont, ami szerint) nyertem, nem?

omg, nehéz ezt elhinnem magamról - bár, végül is... hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én

Miért nem hív már

vissza végre a kedves kiens, akinek e-mailben direkt megírtam  a telefonszámomat a TAJ számomat? Ja, ezért.

Piac

A reggeli fogászat után hazafelé beugrottam a piacra. Régen voltam, mert bár kifejezetten szeretek piacra járni, tartózkodom a zsúfolt helyek látogatásától, különösen mostanában. Viszont az az egyetlen hely, ahol lehet reszelt káposztát kapni, márpedig a pirított káposztát reszelt káposztából szokás csinálni. Egy nagyobb mennyiségű káposzta lereszelésétől is erősen ódzkodom - viszont imádom a káposztás rétest, a káposztás tésztát és a pirított káposztát kanálszámra enni magában (vagy köretként kábé bármihez). Szóval, muszáj volt reszelt káposztát vennem. És a piacon nincs öregsáv, vagyis akkor is be tudtam ugrani, amikor visszafelé jöttem a fogászatról. Hiába van hétköznap, covid, a boltokban pedig idősáv, a piac annyira teli volt, mint a legszebb covidmentes nyári szombatokokon szokott. És az emberek nagy része úgy hordja a maszkját, hogy legalább az orra teljesen kilóg, de van, akinek a szája is, csak az állán fityeg mutatóba a maszk.

Gyorsan vettem négy kiló reszelt káposztát, egy kiló tököt kaporral és három zacskó kockatésztát, aztán menekültem is ki. A négy kiló káposztát aztán két részletben pirítottam meg egy nagy tepsiben a sütőben - isteni lett és nem kellett ott állni, kevergetni, csak félóránként egyszer. Kis só, olaj és bors került rá (mármint én raktam rá mindezeket). Lesz belőle káposztás tészta és rétes is, ha addig el nem fogy teljesen (mert gyorsan fogy ám!)

Holnap megyek a műtéti megbeszélésre, nagyon izgulok. Ma pedig voltam a fogászaton, ahol a műtéthez muszáj gyorsbeavatkozást megkaptam - aztán mehetek januártól négy alkalommal, hogy teljesen rendbe tegyék. Nem ilyen évnyitásról álmodtam - bár ha ez lesz a legmacerásabb része, kiegyezem vele könnyedén.

Konyhatündér

Ez ezért másképp hangzik, ugye? De végül is ugyanaz. Mindegy is, ez a hétvégi kisszínes kategória.

Állok a tűzhely mellett, hagymát vágok, beleteszem a lábasba, megsózom, kevergetem. A. odajön, megölelget és azt mondja: te egy igazi szakértő vagy a konyhában is! Ez nagy dicséret, akit ő szakértőnek nevez, az valamihez biztosan ért - nem használja gyakran senkire. Kihúzom magam, kevergetek tovább. Átölel és azt mondja, hogy senki sem főz ilyen jól. Jólesik, hozzábújok - de persze közben keverem a hagymát. Igazi profi vagy - súgja a fülembe. Elandalodok. De azért - profi szakértőhöz méltón - belepillantok a lábasba is, nehogy odaégjen a hagyma. Nem égett oda - ahhoz ugyanis alá kellett volna gyújtani. Dőlök a röhögéstől. A. eleinte nem ért semmit. Aztán elneveti magát ő is. Biztosít feltétlen imádatáról, akár tűzön főzök, akár hideg platnin.

Konyhalány

Ez vagyok én. Alig van nap, hogy minimum másfél-két órát ne kellene a konyhában eltöltenem. Aki azt állítja, hogy a karanténos otthon tanulásos, home office-os időkben nem tölt jóval több időt a háztartással, mint korábban, az valószínűleg férfi - illetve árulja el, hogy hogyan csinálja.

Nyilván én is dolgozom - plusz négy felnőtt emberre főzni sok idő, különösen, hogy senki sem jár szinte sehová és mindenki folyton legalább naponta kétszer eszik. Esélytelen, hogy mindennapra normális ételt rendeljünk, sajnos a menzaminőségben nem bízom, a tényleg finom éttermi kaja viszont ilyen mennyiségben nem megfizethető. Szóval, lóg a telefon a fülemen, míg az ügyfelekkel beszélgetek és közben hámozok, keverek, sózok, szeletelek, stb.

V. indított egy körkérdést a barátnői körében, hogy ők miket esznek, hogy bővítse a - szerinte már-már unalmassá válóan megszokott - repertoáromat. A cél nyilván a nagyon finom, nagyon egészséges és baromi gyorsan elkészíthető ebéd- és vacsoraötletek gyűjtése volt, de eredménytelennek bizonyult. Sajnos hamar kiderült, hogy a barátnők családja nálam sokkalta egyhangúbban főz - vagyis nem nyertünk új infókat.

Én viszont képes vagyok megújulni - mint azt a finomfőzelékes poszt is mutatja.

A hétvégén volt sütőtökkrémleves és pizzát is sütöttük (egyik nap hagyományos paradicsomos alap, mozzarella, hagyma, sonka, másik nap tejfölös marharaguval és brokkolival), a maradék tésztából pedig tegnap sütöttem hagymás kenyeret (az aldis sült hagymát használtam fel hozzá) - isteni lett. A mai ebéd paradicsomos káposzta (nem szoktam sem berántani, sem cukrozni) volt csirkemell párizsiasan feltéttel, amit a finomfőzelék alá posztolt egy kedves olvasó. Elég hamar kiderült, hogy nem tudom, hogyan kell párizsiasan sütni - először egy tojás-liszt-só alkotta sűrű palacsintatésztába mártogattam a hússzeleteket, majd mikor ez a kulimász elfogyott, a besúzott húsokat lisztbe, majd sima tojásba mártottam, mint a bundás kenyeret. Nem lett rossz. Azért Á. megkérdezte: ebből a rántott húsból nem felejtettél ki valamit véletlenül? De végül is mindenkinek ízlett.

Magamnak csináltam orosz céklasalátát (főtt vagy sült célka felkockázvam, sőtt krumpli és főtt sárgarépa szintén kockázva, kovászos fermentált kapros  uborka - most, hogy télen is tudok csinálni, szoktam, nagyon jó lett), savanyú káposzta, nagy csokor friss kapor, kis olaj, só - isteni. Langyosan is jó a frissen főtt zöldségekkel, de néhány napig el is áll és összeérik - az is finom.

Holnapra kapros husi lesz rizzsel, ezt is megfőztem ma (a rizst nem - és remélem, a húst senki sem falja fel még ma vacsora gyanánt) - ez az egyik leggyorsabb standard kajánk, ilyet minimum havonta egyszer csinálok, de ezt pont nem unja senki. Igazából egyik ételt sem unja senki, csak szeretnének újabb és még újabb ízeket. A karanténok alatt többnyire írtam, melyik nap mit főztem - pont, hogy elkerüljem a túl gyakori ismétlődéseket - majd egy évvégi posztban összefoglalom mind, feltehetően úgysem lesz jobb dolgom.

Amit elterveztem még a hétre: tárkonyos krumplikrémleves, hortobágyi palacsinta, paradicsomleves, piskótakocka csokiöntettel, tejszínes gomba gnocchival.

Kezdenek megérkezni a karácsonyi rendeléseim - egyetlen nagyobb boltba sem vagyok hajlandó idén betenni a lábam, rendeltem könyveket, néhány ruhafélét, társasjátékot - és a kajákat is rendelni fogom, állítólag már az aldiból is lehet. És nem megyünk vendégségbe és nem jönnek hozzánk sem, legfeljebb egy-egy téli sétát teszünk a szüleinkkel, szigorúan csak kültéren.

Mikulás

Ma rövid, de élvezetes sétát tettünk a veresegyházi tóvilágban - tudtam, hogy vannak arrafelé tavak, de még sosem láttuk őket. A medvefarmon már jártunk, a termálfürdőben is - de azok most mind zárva vannak, csak úgy, mint a számtalan étterem, kocsma, halásztanya és egyéb hely, amelyeket ott találtunk. Ha meleg nem is volt, de kellemesen langyos volt az idő, egyáltalán nem tűnt olyannak, hogy a Mikulás bármikor megjelenhet. Nálunk még az éjjel járt  és megszórt minket mindenféle finomsággal. Annyira azért szerencsére nem vagyok Barbapapa-szerű, mint a képen A. mellett ülve, de azért jobb, hogy én főként (friss és aszalt) gyümölcsöket kaptam. A többieknek csokikat meg magvakat is hozott, a macskának pedig halas és vadas tasakokat meg macskajutalmat. Unalmas poszt? Az - de ennél rosszabb napjaink sose legyenek!

Finomfőzelék

Evezzünk lágyabb vizekre!

A finomfőzeléket nem otthon ismertem meg. Otthon minden főzelék finom volt, de egyiket sem neveztük így - sőt, eddmeglevest sem kaptunk soha, mindnek volt saját neve. Iskolába kerülve aztán kiderült* hogy az ételek korántsem mind jóízűek, kívánatosak, gusztusosak. Sőt! A legtöbbtől - sőt, már az ebédlő vaskos szagától - egyenesen hányingerem lett. A kakaóporral megszórt tejberizs és tejbegríz heveny undort ébesztett bennem, a szárazbabfőzelék oldalassal, a sóskaleves, vagy a sárgaborsófőzelék hallatán is rázott a hideg. Mindezek elé tolakodott be a finomfőzeléknek gúnyolt förtelem, többnyire sült virslivel tálalva. Semmiképp nem tudtam letuszkolni néhány kanálnál többet - és mivel a kakaós tejbegrízzel való első találkozásom után fél órával összehánytam a tantermet, a tanító nénik sem erőltették, hogy egyem meg. Nem is ettem többé soha, képileg a szó hallatán valami szürkésfehér lében úszó répa- és borsódarabok maradtak meg előttem és ez a kép rögzült - és még a látványa is émelygést okozott. Igyekeztem nem is gondolni rá - és ezt a küldetést sikerrel teljesítettem.

Mígnem tegnap, ahogy a heti bio zöldségdobozomat igazgattam és azon töprengtem, hogy mi legyen belőle, eszembe jutott, hogy egy kis sóval, vajjal megpárolhatnám a sárgarépát, a paszternákot,  a karalábét, a karfiolt és a brokkolit - e három utóbbit a leveleikkel együtt. Tudom, nem ez a tipikus összetétel. De mégis olyan finomfőzelékjelleget öltött - csak most tényleg az eddig számomra rejtett,  finom oldalát mutatta. Nem habartam be, véteknek éreztem volna lisztet, de akár tejszínt is hozzárakni. Isteni volt.

Szóval, most párolt zöldségeket nevezek finomfőzeléknek? Igen. Nem. Talán.  Inkább csak elhiszem, hogy a valódi alapanyagokból gyengéden megpárolt zsenge zöldségek kissé behabarva egy normális világban tényleg lehetnek finomak, csak a napközi sötét bugyraiban váltak borzalmassá.

* az óvodában nálunk helyben főztek és elég jól, úgyhogy ott ez még nem merült fel

Fura

Úgy érzem, legszívesebben a világból is kiszöknék a műtét elől. Hogy mitől félek annyira? Attól, hogy véletlenül esetleg kiszöktetnek a világból.

Egy hír a sok közül

Végül úgy döntöttem, elmondom apámnak, hogy a közeljövőben* műteni fognak. Meghallgatta, majd azt válaszolta, hogy a sógornőm egyik húgának pedig gyereke született, látta a neten, nagyon cuki, kislány.

* 15-én... hát, bízom benne, hogy túlélem

Géphang

Már tudok konferenciabeszélgetni vagy telefonálni gyaloglás közben. Persze nem állítom túl gyorsra, csak 3-3,5 km/órával beszélgetek, hogy a lihegésemmel ne vonjam el a figyelmet a fontos szakmai vagy magánéleti tartalmakról. És így végre kiderülhetett, hogy telefonálás közben múlik nálam leggyorsabban az idő, ma reggel egy kollégámmal* negyven percet beszélgettem és nem tűnt többnek tíznél. De közben a gépidő negyven percet mutatott, mikor leszálltam, nem tízet - szóval, halleluja.

* aki egyben megüti a barátnő szintet is**

** ha nem is minden fenékig tejszínhab, és a covid is belenyomott egy kis csatornaiszapot, mégis az van, hogy még mindig szeretek itt dolgozni, mert a főnököm* is nagyon normális, a kollégáim többsége is jófej, a munkám is érdekes és alapjában véve hasznos is - bár a hatékonyságot még lehet fejleszteni

Amikor egy álom valósággá válik

az persze sosem lesz egészen pontosan olyan, mint álmunkban volt. Velem is így történt: letörött egy fél fogam (októberben szerelték, és már akkor is kicsit gyanús volt, hogy nem lett tökéletes). Persze nem az a jobb hátsó fogam, amiről álmodtam, hanem baloldalt egy viszonylag elöl lévő. Ezelőtt az altatásos sztori előtt nyilván azonnali rendezésre szorul. Szétesek teljesen. Nagyon naiv dolog volt azt hinni, hogy 2020 már eleget szaggatott rajtam.

Köszi, meg minden

szerintem ugorjunk át az előző posztról a mostanira. Bár ez nem/sem vidám a téma. Aki szereti a posztjaimat, olvasson, szívesen látom, aki nem szereti, azt nem értem, hogyhogy nincs jobb dolga, mint itt ólálkodni, de ez nem az én ügyem. Egyetlen helyesbítést szeretnék csak tenni, illetve szeretnék bocsánatot kérni a barátaimtól, akikről (korábban, akár többször is) azt mondtam, hogy nincsenek, mert valójában szerencsére vannak és biztosan rosszul esnek nekik az ilyesféle állítások.

Amúgy pedig a mai nap eredményeként egy a közeljövőben nagyon gyorsan bekövetkező műtétet könyvelhetek el. Úgyhogy sokat sírtam, de végül is úgy döntöttem, hogy inkább igyekszem proaktív lenni és kissé feltuningolni magam addig, hogy lehetőleg túléljem. Rutinműtét - mondta az orvos, de nekem nincs benne rutinom (és inkább másban szeretnék) - meg hogy azért nyilván minden műtétnek van kockázata, különösen covid idején.

Hát, ezzel ment el a napom - és ezzel megúsztam, hogy túlreagáljam az előző poszt némely kommentjeit. A többieknek köszönöm a józan észt és a józan hangokat!

Sötét van

de a mai mémek azért csempésztek némi drogot vidámságot a táskámba napomba - elképzelni, amint egy pincéből az eresz(?)csatornán át próbál menekülni egy melegbárból egy kormánypárti nagymagyar képviselő (mármint nyilván sokunkat soha nem képviselt, csak a titulusa ez). Jó, persze még jobban örülnék, ha nem ezektől bűzlene és mémesedne el a csatorna az ország - de ha már így van, jobb, hogy lebukott, mintha - állítólag többedjére is - megúszta volna.

Nem kakas

Szóval, van (már péntek óta) egy negatív tesztem, ami szuper. Csak az nem szuper, hogy ugyanúgy fáj a torkom, a gyomrom, a hasam, a fejem, hányingerem is van és mára egy masszív kötőhártyagyulladásnak kinéző cuccot is sikerült valakinek felapplikálnia a szememre. Ja, és holnapra van időm a nőgyógyászhoz - hát, azt sem véletlenül kértem.

Update: V. is ramatyul van (hasmenés, hasfájás, hányinger, sápadtság)

Ez a klip viszont csodálatos, Punks Not Dead

Mennyire kell komolyan venni?

Elmentünk ma A.-val a szüleimhez, és míg én anyukámmal sétáltam a faluban, addig A. videoszerkesztést tanított apámnak - mindenki elég jól szórakozott. Aztán visszaérvén apám elmondta, hogy mit szán karácsonyra mindenkinek (bármit, amit én megveszek nekik és ő kifizet - nyilván az összeg felülről korlátos). Életében először megmasszírozta a vállamat és én nem húzódtam el, mert jólesett. Még ötven-hatvan év és hozzuk a követendő apa-lánya kapcsolatot. Ebben az idilli pillanatban azt mondta, hogy természetesen azt is megmondhatom, hogy én mit kérek karácsonyra (én többnyire nem kapok tőle semmit, mert elviszik a fókuszt mások) - mire azt mondtam, hogy jó, majd gondolkodom.

- a Bereményi kötetet, amit nyár óta ígérsz kölcsön, azt szívesen megkapnám - így én

- azt már odadatam neked - így apám

- dehogy adtad! - méltatlankodtam

- de, elvittem három palack mustot és a könyvet, beadtam a kerítésen... három hete

- ez igaz?

- igen

- akkor inkább csak én egy levél Cavintont kérek

(és bakker, a könyv itt van az asztalomon a sok lom alatt - ne kérdezzétek, van rajta minden is - én én egyáltalán nem emlékeztem rá!)

Viszont a múltkori nyiffenésem után, mely szerint nincs mit olvasonom, egy kedves olvasóm elküldte nekem ezt a könyvet e-mailben - nagyon behúzott, másnapra elolvastam. Nagyon érdekes a történet - és bár szerintem elég egyenetlenül van megírva, mindenképp ajánlom. Nem tudok elég hálás lenni nektek a könyvekért és egyéb ajándékokért, amiket az olvasásért cserébe kapok tőletek. Szívmelengetőek, köszönöm!

Utazás, 2020

Ma kimentem a reptérre. Nem mondom, hogy teljesen önszántamból, de itt ajánlottak tesztelési helyszínt. Az egyes terminálon, ahová ugye az utóbbi években a kutya sem jár. Engem nagyon elkapott a nosztalgia. A reptérre menni, ott várakozni valakire, vagy onnan indulni, megérkezni végtelenül izgalmas és egyben ünnepélyes aktus is volt. Volt idő, amikor szerettem (és szerettem volna többször) repülni - tizenévesen. Akkoriban bizonyos tekintetben bátor, sőt vakmerő voltam - más szempontból gyáva, sőt, sokkal rosszabb, mint gyáva - nem tudom, mi erre a megfelelő szó. Na, mindegy. Repülni, utazni, gyalogolni, stoppolni bárhol és bármikor képes voltam egyedül is - és másokkal is, bár korántsem ez utóbbi volt a veszélytelenebb verzió. Ezért - ha tizen - és huszonéves koromból rengeteg kudarc, fájdalom és szégyen is van még mindig bennem - ebből az időszakból van egy csomó nagyon jó érzésem is. Rengeteg kalandban volt részem, sok nyaktörően veszélyesben is, elég magas félelemfaktorral  - de utólag mégis izgalmas visszagondolni rájuk. Hihetelen, hogy az is én voltam. Hihetetlen, hogy mennyire mindegy volt minden. Nem kívánnám, hogy a gyerekeimnek hasonló élményekben legyen részük, ugyanakkor annak örülök, hogy én képes voltam a látótávolságnál sokkal messzebb eltávolodni a komfortzónámtól (ezt a szót persze hírből sem ismertem) és túlélni mindezeket. Tudjuk, teher, pálma, növekedés.

A gyorstesztem negatív lett, vettek PCR-t is. Az öt napja tartó fejfájásomon nem sokat segített (eufemizáció) az orrból törtánő mintavétel - ez ugye már a harmadik és negyedik alkalom volt, de jóval brutálisabb a szeptemberieknél. A gyorstesztvétel a bal orrlyukamból történt - és őszintén nagyon kellemetlen volt, tényleg az agyamig benyúlt a mintavevő leányzó, még mindig fáj. A PCR tesztre ezért negyed órával később a jobb orcámat orrlyukamat nyújtottam egy másik mintavevő leánynak. Na, ő konkrétan lenyúlt a garatomba az orromon keresztül és kiszedte az agyamon át a már nem létező mandulámat is - vagyis ha nem is úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger, de úgy, mint akinek besuhant az orrán egy gőzmozdony, tett egy kört a fejében, majd a másik orrlyukán kisistergett - természetesen szikrákat szórva szanaszét.

Ezt dúdolgattam a gyorsteszt eredményére várva.

Én ugyan nem voltam különösebben nagy omegarajongó - de az én gyerekkoromban egy kicsit azért mindenki omegarajongó volt, különösen, hogy egy időben egy iskolába jártam, így együtt is táboroztam a napokban meghalt Benkő László fiával - így persze többször is láttam az Omega billentyűsét egészen közelről. Az, hogy híres volt, senkit nem izgatott különösebben, mert az volt a gyanús, akinek egyáltalán nem voltak ismertek a szülei, de az mindig csodálattal vegyes borzongást váltott ki, hogy ez itt az én (nem híres) apámmal* egyidős apuka, aki fülbevalót, farmersortot és hímzett inget visel a hosszú haja mellé.

* szerencsére anyukám megfelelt legalább annak a minimálkritériumnak, hogy (akkoriban épp) rendszeresen** szerepelt a tévében és a rádióban (de nem volt mérhető rajongótábora, mint egy rocksztárnak), így nem kellett szégyenkeznem nekem sem

** egyszer, amikor még fiatal pár voltunk A.-val, akkor sokáig heverésztünk az ágyban és bekapcsoltuk a tévét, ahonnan anyukám mosolygott ránk és beszélt, persze mi átkapcsoltunk, de a másik adón épp A. anyukája (szintén nem a popszakmából) adott elő - ezért elzártuk a tévét és inkább a rádiót kapcsoltuk be, ahonnan megintcsak anyukám hangja hallatszott - így végül is kikapcsoltunk mindent és egymással foglalkoztunk

Ajánlásokat kérek

Ajánljatok nekem mindenfélét!

Könyveket, amiket jobb híján* én kérhetek karácsonyra. Főként kortárs irodalom érdekel - de persze jöhet más is. Szívesen veszek olyan könyveket is, amiket én adhatnék V.-nek (aki már mindjárt 18 éves lesz - omg!)

És A.-nak meg Á.-nak bármilyen ötletet meghallgatok (ez lehet könyv is, de főleg ne az legyen) - mert az élmények kiesésével elég nagyon gondban vagyok kettejükkel.

Én a tágabb család számára szerintem majd bejglivel és egyéb gasztroajándékokal készülök (kibontom például és szétosztom a márciusban sóban eltett citromot, a sósan, főszeresen eltett fügét, a kovászos karalábét és egyéb nyalánkságokat), csinálhatok hagymalekvárt is, vagy mézben eltett magvakat, füveket, gyömbért. Ez a karácsony nyilván nem a találkozásokról fog szólni, csak a szépen egymásragondolásról.

* azt, hogy valaki társasjátékozzon velem, március óta kérem - de eddig egyszer sem. Nem szeretnek engem társasozni.

AT

Elkezdtem megint az autogén tréninget - és ugyan a belső képnézegetés nem evidens tartozéka, én láttam ezt-azt és nagy kedvem támadt megrajzolni is a belső képeket.

Fogas fogás

Azt álmodtam, hogy a nagyon szép, hatgyerekes orvos barátnőm meghív többünket társasjátékozni, a Moszkva téren játszunk egy vendéglóben. Félhomály van, kis gumifigurákkal lépünk egy táblán, minden figura egyedi. Barátnőm kuncogva bevallja, hogy randija lesz egy férfival, akivel szerelmesek egymásba. És a férjed? - hűlünk el teljesen, mert nagyon nem tudjuk elképzelni, hogy mással kavarjon. Mire azt mondja, hiogy napi 22 órában többet tesz a családjáért és az emberekért, mint mások, ennyi magánélet neki is jár. Vidáman, a föld felett lebegve eltáncol a találkára. Mindeközben nekem kiesik a jobb alsó leghátsó fogam - ami nálam nem a bölcsességfog, mert abból mindössze egy jelentkezett és azt is vésővel meg kalapáccsal kellett kiműteni a számból, mert szájzárat kaptam attól, hogy teljesen keresztbe, a felszín alatt nőtt. Megröntgeneztek akkoriban is kiderült, hogy több nem is lesz, csírája sincs. Ez a valóság. Az álom csak annyi, hogy a jelenlegi legutolsó fogam mozogni kezd és aztán én magam fordítom ki az ínyemből. Olyan, mint egy hatalmas gombának a tönkje: okkerszínű és igen termetes, de amúgy hibátlan. A kibillentése nem okoz semmiféle fájdalmat, sem pedig vérzést - szóval, láthatóan épp ideje volt, hogy kidőljön. Nagyon megkönnyebbültem, hogy már nem kell tovább viselnem ezt a túl nagy, tőlem teljesen idegen fogat, ugyanis úgy éreztem, hogy ezzel majd elmúlik az a fájdalom, ami lassan egy éve kínoz és amire azt mondták (a valóságban, valóságos fogorvos, fül-orr-gégész és szájsebész), hogy nem a fogam fáj, nem a fülem fáj, nem az állkapcsom vagy a rágóízületeim - de hogy akkor mi? Azt is éreztem, hogy a régi alatt növekszik valami új, ami szép lesz és jó és végre az enyém. Elég szomorúan konstatáltam ébredés után, hogy a fog a helyén és a kattogó fájdalom is megvan még - hol jobban, hol kevésbé jön elő, de el nem múlik (talán tavaly december óta érzem). Megpiszkáltam, de teljesen stabil. Nem ezt bánom persze, csak a fájdalomtól szabadulnék, mint egy méregfogtól. mére

Vállaltam

hogy magam hajtok el automobilomon a tesztelés színhelyére, így valószínűleg gyorsabban végzek (nem magammal!), mintha a mentőket várnám. Már nem oda kell majd mennem, mint ahová szeptemberben ajánlották, hanem egy tőlünk is elérhető helyszínre. Remélem, az időpont is jó lesz (mármint nekem mindig jó, csak a közös autóhasználat nehezíti az ügyet) És dolgozhatok homeoffice-ban, ami azért jó, mert ha táppénzen lennék, akkor is hívogatnának a kliensek és nyilván akkor is felveszem a telefont, ha amúgy nem haldoklom - szóval, akkor már jobb teljes pénzért, mint félpénzért, mert hiába mondja a nóta, hogy miket lehet kapni a vásárban félpénzen, a valóságban pont féladagot (sem)

Felhívtam a függönyboltost is, hogy rossz méretet adtam meg (mert A. nem volt hajlandó felmenni Á. szobájába, így a saját függönyadatait mondta be telefonon, amiről viszont a hétvégén kiderült, hogy Á. függönye nem akkora volt/kéne hogy legyen) és a kooperatív viselkedésemért cserébe a függönyboltos azt mondta, hogy még szerencsére nem állt neki a varrásnak, így egy kicsit lhet hosszabb, mint amilyennek rendeltem, és így A. megúszta, hogy a karnist kelljen húsz centivel lejjebb szerelnie (tönkretéve ezzel Á. nyári szobafestését)

Nálunk piszok hideg van idebent is, így a betegségemre tekintettel beüzemeltem megint az elektromos ágymelegítő plédet (vagy mi a neve) és ettől olyan jól aludtam, hogy rögvest gyógyultam is egy kicsit. Remélem, teljesen meggyógyulok, mire elkövetkezik a tesztelés ideje és mihamarabb mehetek dolgozni szabadságra. Mert van még kilenc féltve őrzött napom, alig várom, hogy végre kivehessem őket!

V. sütött meggyes piskótát, Á. főzött török lencselevest, közel állok ahhoz, hogy az élet császárának érezzem magamat (már csak a covidot kell felszámolnia holnap hajnalra egy varázslatos szolgálólegénynek - ebben az esetben simán el tudnék tekinteni a hegyek elhordásától, például)

Hasonlóan unalmas, egymásba folyó, szürke, ködös napokat kívánok szeretettel mindnyájatoknak!

Kalap, kabát

De legalábbis sapka, sál és pulóverek. Meg meleg zokni. És forró mézes teák. Mindennek érzem az ízét, a szagát, mindennek látom a színét, a fonákját, de a torkomban hatalmas mérges kaktuszok tenyésznek, enyhe hőemelkedésem van és sokszor fázom sarkkutatónak öltözve is. Nyaff-nyaff-nyaff. Aludni nem tudok, de még mindig remélem időnként, hogy felébredek és kiderül, hogy vírus nincs. Tudom, van. Csak nem szeretem.

Fejlemények

Az utolsó utáni készlet is elfogyott.

Megmutattam A.-nak a fájdalmas szépségű halott királyfimat. Nézd! - mondtam - hát nem gyönyörű? Ez?  Erre gondolsz? Tényleg? - kérdezte - Hát... érdekes... És mindannyian tudjuk, hogy mit jelent az, hogyha valaki azt mondja a választottunkra, hogy hát, érdekes. Hogy na, ne már! Hogy ronda. Hogy basszus, de mázli, hogy elfogyott! Tiszta ízlésficam! Hogy ennél meg ebből egy húslevest? Na, ne röhögtess! Micsoda szerencse, hogy nem veled kell leélnem az életemet! Ez borzasztó!

Köszönöm a sok javaslatot, és különösen az időt és fáradságot, amit nem kíméltek. Nagyon szépeket küldtetek! Nézem őket - de attól, hogy valami tetszik, sajnos nem biztos, hogy mindennapi tányérnak is jó (nézzétek ezt el nekem - mert én sem minden tányérből tudok elképzelni bármely ételt, mert nem illik hozzá.... oké, nyilván dilis vagyok). És még ott van az ára, amit duplán kell venni, mert szeretném, ha lenne mindenből tizenkettő (mármint mindhárom fajta tányérból) - és mondjuk ami alapból negyvenezer plusz, az tányérra momentán sok, pláne, hogy A.-nak nem is tetszik.

Szóval, még válogatok és úgy sejtem, idén karácsonyra még nem lesz ebből díszvacsora.

Addig - addig jártam a kútra

míg bele nem szerettem az esküvője napján a királyfiba. A királyfi neve Bisanzio Arancio a Bormioli Rocco családból. Sajna a friss ara kiírta a kastály ajtajára, hogy a termék már nem kapható, elfogyott az értékes portéka már elkelt és beindította gyors kacslábonforgásra az épületet, én meg csak nézek szomorúan, mint Bálám Rozija az újkapura a moziban  - vagyis dehogy! Én csak tányérokat nézegettem. És találtam egy készletet, amiből kettőt sem jelentene gondot kifizetni és tetszik is. Képzeletben már be is népesítettem velük a konyhámat. Aztán megrendeltem. Már csak egy készlet volt elérhető. Akkor felhívtam a boltost, hogy de én kettőt szeretnék. Abból a csúnya rikítóból? - kérdezte. Abból, igen, fényes és boldog leszek tőle - mondtam szerelmes gagyogással. Nem is olyan rikító, inkább csak... khm.... nagyon színes - helyesbített a boltos. De sajnos azt is mondta, már az az egy sincs, réges régen kifutó termék, most már be is vette a kirakatból le is törölte az internetről. Én azért még lementettem, szóval fényképem van a halottról. Csak jót tudok mondani róla: első látásra szerelem, gyönyürű, vágyom rá, úgy kívánom, hogy a polcomra illeszthessem, hogy majd megöl a vágy! És hát miért is ne éghetnék újra plátói szerelemben, amikor ezt csináltam egész életemben, míg A.-t meg nem találtam - jobb is, ha utánanézek gyorsan, hogy ő létezik-e egyáltalán, vagy csak az álmaimat szőttem olyan sűrűre róla, hogy már valóságnak tetszik. 

Ti mindent tudtok

Azt még nem, hogy huszonéve használunk fehér, cakkos szélű üvegtányérokat (luminarc márka) - mert egyszer azt kaptuk karácsonyra és nem törtek el elég gyorsan. Vagy pótoltuk a hiányzó darabokat, mert kapható egyesével is. Meg azt sem, hogy azóta utálom, mióta megkaptuk. Nem ilyen tányérokat szeretnék. Azt szeretem, hogy üveg és könnyű - de utálom, hogy fehér és különösen azt, hogy cakkos a széle. Szeretnék végre új tényérokat. Nem vagyok től nagyigényű, egyszer a tescoban láttam jókat - de épp nem volt pénzem, vagy még babakocsival voltam és nem tudtam volna hazacipelni, vagy más állt az utamba - de sajnos nem vettem meg. Azóta is sokat gondolok rá.

Könnyű és vékony tányérokat szeretnék, ami alatt nem szakad le a polcunk vagy a mosogatógép, mert teljes konyhadizájncserére nem vagyunk most felkészülve. Méretben is kábé akkorát, mint a mostani. Inkább üveget, mint kerámiát. Színeset. Matricásat semmiképp. Egyszínűeket, az üveg maga legyen színezve, de sok különféle színben kapható legyen datrabonként, hogy összeválogathassam, melyikből mennyit kérek. Az élénk, meleg színeket kedvelem inkább. Hol szerezzek új tányérokat?

gyaloglás kontra gyaloglás

Sétáltam ma a kolléganőmmel körülbelül háromnegyed órát. Elég lassan bandukoltunk, mert ő ezt kérte. A telefonom azt mondja, hogy megtettünk 2,6 kilométert, a felhasznált energia pedig 284 kcal. Aztán sétáltam itthon a gépemen is 45 percet. szintén lassan, mert néztem közben egy beszélgetős műsort és ha túl gyorsan megyek, nem tudom követni élvezem annyira. A gépem szerint 2 kilométert sétáltam a szőnyegen és elhasználtam 70 kcalt. Én a saját érdekemben nagyon remélem, hogy a telefonom mond igazat, mert ha a gépem, akkor naponta fél almányit tudok csak lesportolni magamról, akkor pedig évszázadokba fog telni, míg látható eredményeket érek el. És onnan hol van még a teljes ruhatár váltás (ami ugyan nem célom, de egye fene, szívesen veszek majd mindenből kisebbet)

Mai nap

(csak mondom, hogy 19 éve ilyenkor ragyogó napsütés volt, addigra lett csak piszok hideg, mire hazamentünk a kórházból, remegtem a hidegtől - és persze Á.-t sem mertem kivenni a bundazsákból)

Dolgoztam - például egy kolléganőmmel jártunk egyet a környéken, hogy úgy beszélgethessünk szakmai ügyekről egy kicsit hosszabban is, hogy ne legyünk veszélyben. Persze a sétát is maszkban abszolváltuk.

19

Ma tizenkilenc éve, hogy életet adtam egy kisfiúnak. A világ legboldogabb pillanata volt, amikor először a szemembe nézett. Mgmondtam neki, hogy én vagyok az anyukája és zzt ígértem neki, hogy mindig mellette leszek, hogy sosem fogom cserbenhagyni. És remélem, hogy ez többnyire sikerült eddig.

Ma két nadrágot adtam egy nagyfiúnak előajándékként, hogy szép ruhában mehessen a barátnőjéhez szülinapozni. Azt mondta köszi, de fel sem nézett a telefonjából. A nadrágokat is csak hosszas unszolásra próbálta fel, és bár jónak bizonyultak, nem vette fel egyiket sem, mert mint mondta, ha reggel felvesz valamit, akkor nem látja értelmét annak, hogy mást vegyen fel végül. Majd felveszi holnap - mondta. De hát hétszámra pizsamában jár egyetemre. Azt hiszem, célszerű lett volna azt is megfogadnom, hogy mindig érteni fogom őt - mert sokszor nem és ettől mindketten sokszor válunk csalódottá. Főleg én. Engem nagyon megvisel, hogy az általam vágyott összhang nincs meg - őt hidegen hagyja az efféle összhangzattan. Büszke vagyok rá (szép is, okos is) és azt látom, hogy a barátnőjét olyan gyengéden és kedvesen szereti, amilyen figyelemre és szeretetre sok lány vágyna. A barátnője kedves lány, sütött neki tortát is. Kávésat. Ki gondolta volna? - én is kávés tortát sütöttem. Megette a vacsorát, megköszönte az ajándékokat, de a tortából nem evett egyáltalán, mert már jóllakott. Pedig szép torta lett és finom is.

Olyan nehéz ez nekem, hogy Á. ilyen távolságtartó és zárkózott.

Miért jó?

Nyilván a gyaloglógépem, mi másról tudok még írni egyáltalán? Mert felkelés után azonnal rá tudok állni, még az álom ott csüng a szememből, nem fésülködtem, nem öltözködtem, lehet, hogy nem is pisiltem (bár azt azért többnyire igen), benyomok a neten valami nézni- vagy hallgatnivalót és elindulok botorkálva, 2 km/órával. Ez nagyon hamar kiakasztóan kevés lesz, akkor felgyorsítok. A harmincadik percnél már általában 5 km/órával megyek. Bőven lesz hová fejlődnöm még, de most elég ennyi. Az átizzadt pizsamát kidobom a szennyesbe, elmegyek fürdeni, reggelizni, kávézni (mikor mit). Dolgozom. Írni ülve szoktam, és telefonálni is kényelmesebb úgy, különösen, amikor épp muszáj jegyzetelni közben. De ha zoomos meetingen vagyok, ráállok megint a gépre, szép lassan lépkedek, úgy 3,5 - 4 km/órával. Ha szükséges beszélnem nekem is, leszállok és ülve beszélek - de sokszor elég csak hallgatnom. Este is megyek még egy kört újabb fél órát. Amikor csak akarok. Nyolc után is. Éjfélkor is, ha esetleg nem tudok aludni. De mostanában szoktam tudni.

baráti érdeklődés

- hogy vagy?

- a körülményekhez képest jól

- vagyis?

- hát, én jól vagyok, de a körülmények egyáltalán nincsenek jól

- akkor most lehet örülni vagy sem?

- lehet... azt hiszem, örülni mindig lehet, sőt kell is, hogy a körülmények megváltoztatásához legyen bennünk erő

Tíz, tiszta víz

Tíz napja gyalogolok gépen (is), és azóta figyelek ismét arra, hogy mikor, mit és mennyit eszem. Mínusz három kilónál tartok. Sikertörténetnek majd akkor nevezem, ha addig folytatódik a trend, míg szükséges (és sokáig lesz szükséges). Addig inkább csak reménysugár, én pedig drukkolok magamnak, hogy megússzam és legyen erőm gyalogolni, jól* enni és csakazértis kitartani még négy-öt évtizedig.

 * mindenhez vagy minden helyett eszem sok nyers vagy fermentált zöldséget, elég sok gyümölcsöt (főleg alma, de banán, pomelo, körte, szólő, datolyaszilva, datolya, stb. is) - és igazodom a saját igényeimhez, vagyis ahhoz, hogy az én szervezetem azt mondja, hogy akkor érzem magam komfortosan, ha egyszerre eszem sokat, de azt elég naponta egyszer vagy kétszer. És sokat iszom - azt egész nap.

Ma felvettem a télikabátomat

Nem nagy hír? Kit érdekel? Hát, végül is egyetértek, tényleg kit, ha még engem sem nagyon. De ha más említésre méltó dolog nem történt ma körülöttem, akkor én ennek nagyon örülök. Szeretek unalmasan élni, sőt, ha lehetne még unalmasabbra kérni, én beikszelném azt is.

(- történt valami?

- mi történt volna?

- hát a vírus...

- miféle vírus?

- tudod...

- mit tudok? valami hülyeséget álmodtál megint?

- bakker, úgy tűnik...)

Szóval nincs semmi és addig jó. Tegnap hatalmas ködben elmentem a szüleimhez, sétáltunk anyukámmal, mint két kis szürke szamár, betértünk a felvirágozott temetőbe, kigyönyörködtünk magunkat, hogy milyen szép a szeretet, aztán hazatértünk, apám feltálalta a sóletet marhanyakkal - én csak este ettem a hazaadott adagból, mert nem veszem le náluk a maszkom. Megrendeltem egy kék függönyt Á.-nak - nem mondom, hogy a születésnapjára, mert csak decemberre lesz készen, meg már rég elintézhettem volna, de jobb későn, mint soha. A függönyboltos hölgy először teljesen hülyének nézett - saját hibájából - aztán maga is elhitte, hogy az vagyok, kiszámolt nekem 19745 forintot. Mondtam, hogy oké, de szeretném megérteni a számolás mikéntjét, mire teátrálisan sóhajtott egy kurva nagyot, odaszólt a  mögöttem várakozónak, hogy muszáj lesz még várnia, mert láthjatja, hogy nehéz vevője van, én meg mint aki szöveges példát old meg, elkezdtem sorolni az összeszorzandó tényeket - aztán lássatok csodát, 13250 forintra jött ki a végösszeg. Az eladó mondta, hogy nahát, hogy ő ilyet sosem szokott - szerintem viszont igen, mert épp azért zavarodott bele, mert eleinte nem volt hajlandó leírni, hogy mennyibe kerül az anyag, a varrás métere, mert az adatokból már elég könnyű volt meglátni, hogy nem lesz ez közel húszezer, akármennyire is szeretné.

Azt még ki kéne találnom, hogyu mi legyen a menü Á. szülinapján és milyen tortát kapjon. Az eredeti ajándékötleteimet mind felülírta a vírus (utazás, szusitanfolyam, étterem, esemény), de persze kap unalmas ruhákat mást.

BAZ megye

 Na, hát nomen est omen

A gyaloglásról

Eddig mindennap teljesítettem vagy a gépen vagy odakint a vállalásomat. Az evést is igyekszem jó irányokba terelni - de annak nem tesz túl jót, hogy itthon vagyunk mind a négyen és valahogy mindig többnyire úgy alakul, hogy én megyek vásárolni és én főzök. Nem csak salátát, bár mindig eltervezem, hogy most már csak az lesz nekik is.

A korom nem állhat az utamba!

 - mondta a kéményseprő.

Sajnálom, én is szívesebben mennék színházba, vagy moziba, vagy kávézni nyilvános helyre, vagy Nápolyba - lassan úgy tűnik, ezek a dolgok sosem léteztek a valóságban, csak az álmaimban.

Ami szép, az szép*

Emlékeztek, hogy nyáron elhagytam, majd újrarendeltem a szépkártyámat? Na, azt azóta sem aktiváltam, sőt, teljesen meg is feledkeztem róla. Most eszembe jutott, hogy milyen jó lenne ebédet házhozrendelni vele - mivel tegnap elfogyott a három kiló krumpliból, kilenc tojásból, rengeteg kolbászból, tejfölből és sajtból álló - és természetesen minimum két napra szánt - rakott krumpli. Csak sajnos a kártya mellett azt is elfelejtettem, hogy milyen biztonságos helyre tettem addig is, míg jut időm aktiválni. Valamint a hajszárítóm is tönkrement, de nem tudok elmenni újat venni, mert vizes a hajam.

Próbálok összeszedni néhány apróbb dolgot, amin kellemesen elbosszankodhatok, mert ha a kormányra és az ő aktuális mindenkori intézkedéseikre gondolok, akkor felrobbanok a dühtől. Alapból nem tartom mgam rettenetesen gonosznak, de egyre többször gondolom azt, hogy némely felebarátaim nekem ibnkább teljes ellenségeim, akiket valakinek vagy valaminek le kéne győznie végre. Tudom, tudom, szégyellem magam a gonosz gondolataimért mindazonáltal drukkolok is azoknak.

* ami jó, az jó, amivel meg vagyok elégedve, azzal meg vagyok elégedve - na, de ez korántsem minden

Fermentáljatok!

Azért, mert isteni és azért, mert valódi superfood. A kimcsim még csak magában készülődik - de jó két-három hete eltettem hasábokra vágott karalábét kaporral és fokhagymával, mintha csak kovászos uborka lenne. Ma reggel bontottam ki - ha ettetek már csábítóan finom savanyúságot, akkor ez az. Finom, enyhe kis pezsgés, roppanós karalábészeletek és a nyári kovászos uborka friss, élettel teli íze. Mintha csak nyár lenne (legyen már nyár! boldog, gondtalan, személyesen mindenkivel találkozós - ugye, lesz még?)

kirándulás, környék

 

Sétáltunk, napfürdőztünk. Szedtem jó fél kiló csalánt főzeléknek holnapra. Hazaérkezés után estebédeltünk: karalébéleves, lazacszelet, krumplipüré, fokhagymás mángold, estére fahéjas bundás alma. Holnap home office, egyelőre mindenkinek - ez nekem nagyon megnyugtató lenne hosszabb távon is.

Konyha, kert

 

Egy nagyon kicsit kertészkedtem, főleg napoztam, aztán megtisztítottam egy mázsa biozöldséget (rendszeresen rendelünk egységdobozokat például innen) és a nagyobbik feléből kimcsit készítettem.  A kisebbik feléből volt/lesz saláta, meg karalábéleves, meg fokhagymás mángold meg krumplisaláta. Legalább három napot kell várni ahhoz, hogy a kimcsi elkezdjen savanyodni, összeérni, de már alig várom, hogy az első kész adagot kivehessem, igazi superfood. A kép talán csalóka, de ezek jó nagy üvegek ám! (összetétel: kínai kel, kétféle retek (vagyis feketeretek és kerek tarlórépa), sárgarépa, hagyma, fokhagyma, gyömbér, ső, halszósz és osztrigaszósz, csípős piros paprika, méz)