Azért, mert isteni és azért, mert valódi superfood. A kimcsim még csak magában készülődik - de jó két-három hete eltettem hasábokra vágott karalábét kaporral és fokhagymával, mintha csak kovászos uborka lenne. Ma reggel bontottam ki - ha ettetek már csábítóan finom savanyúságot, akkor ez az. Finom, enyhe kis pezsgés, roppanós karalábészeletek és a nyári kovászos uborka friss, élettel teli íze. Mintha csak nyár lenne (legyen már nyár! boldog, gondtalan, személyesen mindenkivel találkozós - ugye, lesz még?)
hol csinálod a kimcsit? nálunk is van, de az első két hétben olyan büdös volt tőle a lakásban, hogy annyira megundorodtam tőle, hogy azóta sem tudtam belőle enni :(
VálaszTörlésNálunk se erkély, se zárható tároló. Nálatok van rejtekhely a fermentáláshoz vagy van valami trükköd, hogy ne legyen minden büdi?
Én rácsavarom az üveg tetejét és nemigen nyitogatom, vagyis onnantól, hogy nyitogatni kezdem, már eszem is. A karalábét 2-3 hét után most nyitottam ki először, semmiféle illat vagy szag nem jött ki belőle. Van fermentált hagymám, azt még nem nyitottam ki, azt hiszem, az első nap jött a zárt kupak alatt valami enyhén érezhető hagymaszag. Nem nyitom ki azt sem, csak összerázom minden nap. A konyhában vannak és kb 20 fok van a konyhánkban.
Törlésoké, akkor itt lehet a bibi. A pasim olyan receptet választott, amiben azt írták, hogy az első héten minden nap ki kell nyitni egy kicsit, hogy ne robbanjon szét az üveg és mindig szisszen is, amikor kinyitja. Lehet, a következőnél megmondom, hogy kevesebbet tegyen bele, de legyen nyugis a dolog :D Köszi!
Törlésebbe a fb csoportba érdemes belépni, mindent IS meg lehet tanulni, azt is, mikor kell sziszegteterni és mikor nem: https://www.facebook.com/groups/fermentalas
Törlésja, karfiolt próbáld még ki! Anyukám csinált múltkor és baromi finom lett. És anyu is meg én is puffadunk a karfioltól általában, de ettől semmi bajunk. Tele van a jóféle bacival <3
VálaszTörlésKarfiolt még nem csináltam, de a terveim közt szerepel - egyszerre sosincs nálunk sok üveg, mert a konyhában nem nagyon férnek
TörlésCukkini...mert terem "dögivel". Abból lett nyáron egy halom kovászolt. Finomabb, mint az uborka :-)
VálaszTörlésÉs patisszont is. Finom :-)
Törlés